Vincze Mária–Mezei Elemér

A falusi munkaerõ-foglalkoztatás helyzete
az erdélyi falvakban

Az 1996 novemberében  megválasztott új  román kormány  jelentõs változást irányzott elõ az agrárpolitikában, ennek gyakorlatba ültetése  azonban nagymértékben függ a falvak valós társadalmi-gazdasági helyzetétõl, valamint a falusi lakosoknak a változásokhoz való viszonyulásától. Tanulmányunk célja, hogy átfogó képet nyújtson a vidéki foglalkoztatás jelenlegi helyzetérõl és arról, hogy miként értékelik helyzetüket és milyen megoldási alternatívákat javasolnak helyzetük javítására a falvak lakói.

A piacgazdaságra való áttérés és különösen a mezõgazdaság átalakulásának sajátos romániai útja, amely a dekollektivizálást a téeszek törvényerejû felszámolásával valósította meg (18/1991-es földállomány törvény),1 mélyreható változásokat hozott a tulajdonosi szerkezetben, a különbözõ típusú gazdálkodóegységek termõterület szerinti megoszlásában és a földterületek  megmûvelésének szervezeti formájában.

A 18-as törvény megszüntette a mezõgazdasági termelõszövetkezeteket, és ezzel a szántóterület 83,6%-a, illetve a mezõgazdasági terület 72,3%-a került vissza az egykori  tulajdonosokhoz vagy örököseikhez.2 Az állami tulajdonú földek egy része is a részvényesek tulajdonába került (588 000 ha).3 1996 közepén  4 millió kisparaszti gazdaság a földterület 58%-át dolgozta meg kb. 2 hektáros átlagterületû kisgazdaságokban.4 A családi társulások száma kb. 13 700 volt, 112 ha átlagterülettel, ezek a teljes mezõgazdasági terület 10,4%-át  jelentik.5A jogi személyiségû társulások száma 3700, és 12,2%-át teszik ki az ország  mezõgazdasági területének, azaz átlag 488 ha-osak.6 Az egykori állami mezõgazdasági vállalatok gazdasági társaságokká alakultak át, és 1996-ban az ország mezõgazdasági területének 11,6%-át mûvelik.7 A községi legelõk és más közterületek elérik az összmezõgazdasági terület 17,6%-át.8Jelentõs regionális eltérések mutatkoznak, így a déli megyékben nagyobb birtoknagyságok alakultak ki, és nagyobb a társulások aránya is, míg Erdélyben  az egyéni kisgazdaságok a jellemzõk.9 1997-ben  a földtulajdonformák és birtokstruktúrák újabb átalakulási folyamata indult be, amely a kis- és középbirtokok  további térnyerését és megerõsödését célozzák, nemkülönben a veszteséges állami tulajdon leépítését a vállalatok privatizációja vagy felszámolása útján.10

A romániai mezõgazdasági helyzet egyik jellegzetessége, hogy  az átalakulással felerõsödött munkaerõ-foglalkoztatási gondokat jórészt a  mezõgazdasági ágazatra és a falvakra hárították át. Azok a családok, amelyek 2 hektárnál több földet kaptak vissza (dombvidéken) a termelõszövetkezetek felszámolásakor, nem jogosultak munkanélküli státusra, segélyre, hanem mezõgazdasági termelõknek számítanak, tehát az aktív mezõgazdasági lakosság számát növelik.11 Részben ez  magyarázza, hogy az 1990-es 3055 ezer fõrõl 1994-re 3561 ezerre nõtt a mezõgazdaságban foglalkoztatottak száma, amely csak 1995-tõl mutat csökkenést (3187 ezer fõ, ebbõl 2926 ezer  magángazda).12 A romániai statisztikai nyilvántartás a  mezõgazdasági magángazdaságokat nem így csoportosítja: a részidõs kisgazdaságok és a nagyobb vállalkozás-jellegû családi gazdaságok is ugyanabba a csoportba tartoznak. Ez a tény nehezíti a más  kelet-közép-európai országokkal való összehasonlítást, még inkább az EU-s adatokkal való összevetést.

Empirikus felmérésünk, melyet  egy komplex – 62 kérdéses, 280 változós – kérdõív alapján végeztünk 1119 gazdaságban, 18 éven fölöttiek körében, kilenc erdélyi falura terjedt ki.13 A tanulmány természeténél fogva  elsõsorban tényfeltáró jellegû, ezért nem minden esetben sikerült az ok-okozati kapcsolatokat tisztázni. Ez további kutatásokat igényel.

A vizsgálatba vont falvak kiválasztásánál három vidéktípust tartottunk szem elõtt:

a) központtól távoli, hagyományosan mezõgazdasági termelésre alapozott, gyenge ipari infrastrukturális környezettel rendelkezõ falvak csoportját;

b) központhoz közeli falvakat, melyek szorosan kötõdnek egy erõs, fejlett gazdasággal rendelkezõ városhoz, pl. megyeközponthoz;

c) leépülõ ipar melletti vidéktípust, ahol a szocialista iparosítás nehézipari központot teremtett, amely most leépülõben van, és ez kedvezõtlenül érinti a környezõ falvak ingázó lakosságát, jelentõsen megnövelve a regisztrált munkanélküliek számát.

Jelen tanulmányunkban a felmérés során gyûjtött és feldolgozott adatok alapján az alábbi jelenségcsoportokat vizsgáltuk:

– a falusi lakosság foglalkozás szerinti megoszlása és a különbözõ csoportokra (mezõgazdasági termelõk, alkalmazottak, vállalkozók) vonatkozó gazdasági-társadalmi jellemzõk;

– a falvak jövõbeni fejlõdési stratégiájáról való vélekedések és a falusi lakosság jelenlegi szervezettségi szintje;

– vélemények az életszínvonalról és különbözõ normatív értékeknek tulajdonított fontossági szintrõl.

Az eredmények értékelését több lépésben végeztük: a teljes minta, azaz a kilenc erdélyi falu 1119 háztartása szintjén; a vidék jellege szerinti csoportosításban; vidéktípusonként román és magyar nemzetiségi kategóriák szerint.

Az eredmények csak jelzésértékûek, nem általánosíthatók országos szinten.

Tanulmányunkban az eredményeket a vidéki, illetve a vidék–nemzetiség csoportosításban is vizsgáltuk, sõt a vélemények elemzésénél az életkor, iskolai végzettség és foglalkozási kategóriák szerinti csoportosítást is szem elõtt tartottuk. A nemzetiségi különbözõségek értékelésénél szem elõtt kell tartanunk azt a tényt, hogy az eredeti kutatási elképzelésben nem szerepelt kiemelten a nemzetiség mint megkülönböztetõ tényezõ, hanem csak a megkérdezett személy azonosítását célozta, ugyanúgy, mint a nemre, életkorra, iskolai végzettségre és foglalkozásra való utalás is.

A vizsgált mintában az 1119 megkérdezett személybõl 721 (64,4%) román, 376 (33,6%) magyar és 22 (2%) más nemzetiségû, utóbbiakat a vidék–nemzetiség bontásban már nem vettük figyelembe. A mintában a nemzetiségek vidékenkénti eloszlása jelentõsen eltérõ: a központtól távoli falvakban a lakosok 26,2%-a román, illetve 73,8%-a magyar, központhoz közeli falvakban 96% a román és 3,7% a magyar lakos, míg a leépülõ ipar melletti falvak román lakosságának aránya 76,9%, a magyaroké pedig 23,2%. Ezek az aránybeli különbözõségek is jelzik, hogy ezen a mintán mélyreható nemzetiségi elemzés nem végezhetõ. Másrészt még ugyanazon vidéktípuson belül is vannak lényeges eltérések a román- és magyarlakta falvak között, így a központtól távoli magyar falvak mezõgazdasági potenciálja (a termõföldek kiterjedése és termõképessége) jobb, mint a vizsgált hegyi román falué, és lényeges különbség az is, hogy a magyar falvakban voltak termelõszövetkezetek, tehát jelentõs föld-reprivatizáció történt, míg a románlakta faluban elõzõleg sem volt szövetkezet, tehát a tulajdonviszonyok lényegében nem változtak.

A központhoz közeli és a leépülõ iparú vidéktípushoz tartozó falvakban a lakosság vegyes, ezek többségükben románlakta falvak. A felsorolt tények arra intenek, hogy a nemzetiségi eltéréseket ne csak etnikumok közti eltérésként értékeljük, hanem a többi különbözõségi tényezõt is tartsuk szem elõtt az adatok értelmezésénél. A jelzett fenntartások mellett is a nemzetiség szerinti eltérések milyensége (szignifikánsan eltérõ vagy sem) fontos információkkal szolgál, amelyek újabb kutatások kiindulópontjaként szerepelhetnek.

A következõkben a felmérés fontosabb eredményeit vázoljuk, a részletes adatokat pedig a táblázatokban közöljük. A táblázatokra (ezután t.) sorszámukkal zárójelben hivatkozunk.

 A falusi lakosság foglalkoztatási struktúrája

Az 1996 nyarán végzett felmérésbõl kitûnik (1. t.), hogy a vizsgált falvakban a lakosok több mint egyharmada alkalmazott (31,3%), illetve munkanélküli (4,7%), és közel kétharmada tartozik más aktív (magángazdálkodó, vállalkozó), illetve inaktív (nyugdíjas, háziasszony stb.) kategóriába.

1. A munkaerõfoglalkoztatás helyzete vidékenként

A vidék jellege szerinti csoportosításban eltérések tapasztalhatók: az alkalmazottak aránya kisebb a központtól távolabb esõ falvakban (29,7%), és nagyobb a központhoz közeliekben (34,9%), míg a leépülõ ipar melletti falvakban a munkanélküliek aránya több mint kétszeres (7,8%) a másik két vidéktípushoz viszonyítva (3,2%). Az 1. táblázat is jelzi, hogy a munkaerõ-foglalkoztatás kérdése eltérõen jelentkezik a különbözõ falvakban, így a probléma kezelésében is szem elõtt kell tartanunk a regionális, vidéktípus szerinti különbségeket.

1/a. A munkaerõfoglalkoztatás helyzete vidékenként  és nemzetiség szerint

A nemzetiségi eltérésekbõl (1/a. t.) nem lehet érdembeli, egyértelmûen etnikai vonatkozású következtetéseket levonni, de mint további kutatások kiindulópontja figyelmet érdemelhetnek.

2. A nem alkalmazottak és nem munkanélküliek eloszlása a vidék jellege szerint

A nem alkalmazottak és nem munkanélküliek kategóriájában (2. t.) a nyugdíjasok részaránya a legmagasabb (57,5%), majd az egyéb (háztartásbeli, diák stb.) következik (28,5%). Alacsony a fõfoglalkozású magángazdák aránya (7,6%) és a vállalkozók rétege (6,4%).

A vidékenkénti eltérések szignifikánsak: a központtól távoli, hagyományosan mezõgazdasági falvakban több a magángazdálkodó, de ott is csak 11,4%, míg a központhoz közeli falvakban a számuk elenyészõen alacsony (2,6%). Nagyobb arányban vannak vállalkozók a leépülõ ipar melletti falvakban (9,9%), és ezek – feltételezhetõen – jórészt kényszer szülte vállalkozások, míg a központtól távoli falvakban ezek aránya rendkívül csekély (3,1%). Nemzetiségi vonatkozásban (2/a. t.) az eltérések statisztikailag szignifikánsak, de ebben az esetben is csak fenntartással értelmezhetõk etnikai eltérésként.

Érdemes lenne további vizsgálatokat végezni arra vonatkozóan, hogy a magyar vállalkozók nagyobb aránya a központhoz közeli, illetve a leépülõ ipar melletti falvakban a változásokhoz való jobb alkalmazkodás eredménye-e, vagy kényszerû próbálkozások következménye.

2/a. A nem alkalmazottak és nem munkanélküliek eloszlása a vidék jellege és a nemzetiség szerint

 A mezõgazdasági termelés mint megélhetési lehetõség

A vizsgált falusi gazdaságok 10%-ában a háztartások nem rendelkeznek földterülettel (3. t.), és ez az arány közel kétszer nagyobb (18,4%) a központhoz közeli falvakban. A nemzetiségi eltérések nem jelentõsek (3/a. t.), a saját vagy bérelt földdel rendelkezõk aránya a magyaroknál 95,2%, míg a román falusi lakosság körében 88,5%. Az eltérés még nagyobb a központhoz közeli falvakban.

3. Földdel rendelkezõ gazdaságok eloszlása a vidék jellege szerint

A birtokstruktúra helyzete: a vizsgált mintában a 10 ha fölötti birtokok aránya 4% (4. t.), míg a 3 ha alattiaké 64,8%. Az a tény, hogy a leépülõ iparvidéki falvakban a gazdaságoknak több mint 50%-a 1 ha alatti, jól jelzi, hogy itt a mezõgazdasági foglalkozás nem lehet gyógyír a munkanélküliségre. A magyar gazdálkodók átlagban magasabb arányban rendelkeznek nagyobb területû birtokkal (4/a. t.), de még ebben a csoportban is csupán 8,4% a 10 ha fölötti birtok. Ezt az eredményt egyrészt a mintában szereplõ falvak jellegzetessége magyarázza, másrészt pedig az, hogy az 1949-es birtokhelyzet és falusi nemzetiségi struktúra eltér a jelenlegitõl.

A földpiac alakulása: 1989 után jórészt zsebszerzõdéses alapon beindult a földpiac (5. t.). A gazdát cserélt területek nagyobbrészt (68,%-ban) 1 ha-nál kisebbek. Mindhárom vidéktípusú falvakban a román lakosok vásároltak inkább földet, de csak kisebb területeket (5/a. t.). A földkoncentráció folyamata lényegében nem indult be, ami érthetõ is a nemzetgazdaság adott helyzetében, amikor az ingázó alkalmazottakat a magas infláció és ugyanakkor a munkanélküliség réme is fenyegeti.

3/a. Földdel rendelkezõ gazdaságok eloszlása a vidék jellege és a nemzetiség szerint

4. A gazdaságok által birtokolt földek területe a vidék jellege szerint

4/a. A gazdaságok által birtokolt földek területe a vidék jellege és a nemzetiség szerint

5. Szabadpiacon vásárolt föld 1989 után a vidék jellege szerint

5/a. Szabadpiacon vásárolt föld 1989 után a vidék jellege és a nemzetiség szerint

6. A földtulajdon mûvelésének módja a vidék jellege szerint*

 

6/a. A földtulajdon mûvelésének módja a vidék jellege és a nemzetiség szerint

A föld mûvelésének módja: a földtulajdonosok jelentõs része (91,1%-a) mûveli is földjét vagy annak egy részét (6. t.), de ahol arra lehetõség adódik, az idõs gazdák bérbe adják a földet, vagy parlagon hagyják. Különösen a központtól távolabb esõ magyarlakta falvakban (6/a. t.) magas azoknak az aránya (27,8%), akik a földjük egy részét nem dolgozzák meg.

7. Mezõgazdasággal foglalkozó háztartások gépekkel való ellátottsága a vidék jellege szerint

7/a. Mezõgazdasággal foglalkozó háztartások gépekkel való ellátottsága a vidék jellege
és a nemzetiség szerint

 

A mezõgazdasággal foglalkozó háztartások gépekkel való ellátottsága: a földmûvelõ gazdák 82%-a nem rendelkezik mezõgazdasági gépekkel (7. t.). A hagyományos mezõgazdasági falvakban valamivel jobb a helyzet (71,5%), de a legkritikusabb helyzetben levõ, leépülõ ipari környezetû falvakban a gazdaságok 92,3%-a van teljesen gépi felszerelés nélkül. Szembetûnõ a magyar földmûvelõk jobb gépellátottsága a központtól távoli falvakban (7/a. t.), ami elsõsorban a természeti adottságok függvénye, ugyanis a vizsgált román hegyi faluban a domborzati viszonyok gyakorlatilag kizárják a traktorok és más erõgépek használatát, csupán a kézi kaszálógép használható, de még az is csak helyenként.

A földbirtok nagysága és a gépi ellátottság közötti kapcsolat vizsgálata (8. t.) jelzi, hogy a 7 ha fölötti birtokok 50,5%-a rendelkezik gépekkel,  a 11 ha fölöttiekben ez az arány 77,5%. A kisebb birtokok esetén a magyar gazdák gépellátottsága nagyobb arányú (8/a. t.), de a 11 ha fölötti birtokok esetén már a román gazdák rendelkeznek nagyobb arányban gépi felszereléssel.

8. A földbirtok nagysága és a gazdaságok gépi ellátottsága

8/a. A földbirtok nagysága és a gazdaságok gépi ellátottsága a nemzetiség szerint

A termelés struktúrája: a mezõgazdasági termeléssel foglalkozók 57%-a (9. és 10. t.) ötnél többféle növényi terméket, illetve közel 50%-uk ötnél több állati terméket állít elõ. A központhoz közeli falvakban, valamint a leépülõ ipar körzetében, ahol már inkább piacra, mint saját fogyasztásra termelnek, az egy-két termékre szakosodott gazdák részaránya viszonylag nagy (17,7%, illetve 15,5%).

A magyar gazdák esetén fokozottabb az egy-négy termékre való irányultság, különösen a nagyvárosokhoz közeli falvakban ( 9/a. és 10/a. t.).

A háztartások piaci irányultsága: az elmúlt tíz év átlagában vizsgálva 10%-ot sem ér el azoknak a gazdáknak a részaránya, akik rendszeresen adtak el mezõgazdasági termékeket, illetve akiknek a pénzbevétele legalább 50%-ban mezõgazdasági termék értékesítésébõl származik (11. t.). Az önellátásra való irányultság általános jellemzõje az erdélyi falvaknak, nemzetiségtõl függetlenül, viszont azoknak az aránya, akiknek bevétele legalább fele arányban csak a mezõgazdaságból származik, többszörösen magasabb a magyarok körében (11/a. t.).

9. A növénytermesztés struktúrája a mezõgazdasági tevékenységet folytató gazdaságokban
a vidék  jellege szerint

9/a. A növénytermesztés struktúrája a mezõgazdasági tevékenységet folytató gazdaságokban
a vidék jellege és nemzetiség szerint

Az 1995-ös évrõl a gazdálkodóknak közel fele jelezte, hogy könnyen el tudta adni a termékeit, de egyharmaduk már jelentõs értékesítési gondokról számol be (12. és 12/a. t.). Nagyobb arányban (58,2%) a város környéki falvak lakói küszködtek eladási nehézségekkel, fõleg a burgonya és a bor esetében.

Az erdélyi mezõgazdaság az adott kisbirtok-struktúrában, gyenge gépellátottsággal és jórészt önellátásra irányultságával viszonylag kevés falusi lakosnak biztosíthat ma megélhetést. A mezõgazdasági termelés, melyet a lakosság döntõ többsége folytat, fõleg önellátó és így jövedelemkiegészítõ funkciójánál fogva lényeges. Jelenleg, az átmenet idõszakában, a mezõgazdaságra jelentõs foglalkoztatási teher hárul, de ez fõleg részidõs foglalkoztatást jelent.

 

10. Az állattenyésztés struktúrája a mezõgazdasági tevékenységet folytató gazdaságokban
a vidék jellege szerint

10/a. Az állattenyésztés struktúrája a mezõgazdasági tevékenységet folytató gazdaságokban
a vidék jellege és a nemzetiség szerint

11. A háztartások piacorientáltsága az utolsó tíz évben a vidék jellege szerint

11/a. A háztartások piacorientáltsága az utolsó tíz évben a vidék jellege
 és a nemzetiség szerint

12. A piacra szánt mezõgazdasági termékek értékesítése 1995-ben (csak azon gazdaságokban, amelyekben piacra is termeltek) a vidék jellege szerint

12/a. A piacra szánt mezõgazdasági termékek értékesítése 1995-ben a vidék jellege és nemzetiség
szerint (csak azon gazdaságokban, amelyekben piacra is termeltek)

Az alkalmazottak helyzete

A vizsgált falvakban a megkérdezettek 40,2%-a jelenleg alkalmazott, vagy alkalmazott volt, és most munkanélküli (13. t.). A mai és egykori alkalmazottak (nem nyugdíjasok) helyzetére vonatkozó információk nemcsak a jelen, de jórészt a közeljövõ falusi munkaerõ-foglalkoztatására is hatással vannak.

13. A jelenlegi és volt alkalmazottak (nem nyugdíjasok) száma a vidék jellege szerint

13/a. A jelenlegi és volt alkalmazottak (nem nyugdíjasok) száma a vidék jellege és a nemzetiség szerint

A nemzetiségi eltérések az alkalmazottak részarányát illetõen a minta átlagát tekintve nem jelentõsek, de a központhoz közeli falvak esetében az alkalmazottak aránya a románok között több mint 2,5-ször magasabb, mint a magyarok esetében, viszont a leépülõ iparvidéken fordított a helyzet: ott a válaszadók közül a magyarok 53,6%-a, illetve a román nemzetiségûek 40,9%-a alkalmazott (13/a. t.).

Az alkalmazottak munkakörülményeinek behatóbb vizsgálata fontos  tények feltárását tette lehetõvé. Az alkalmazás helye 50%-ban azonos a  lakóhellyel, de ettõl az átlagos helyzettõl jelentõs eltérések vannak a vidék jellege szerint. Így például a központhoz közeli, illetve a leépülõ ipari környezetû falvakból az alkalmazottak 53,5%-a a közeli városba ingázik, míg a központtól távoli falvak esetében a városba ingázó alkalmazottak aránya csak 9% körüli  (14. és 14/a. t.).

14. Az alkalmazás helye vidékenként

14/a. Az alkalmazás helye vidékenként és nemzetiség szerint

15. A munkaidõ vidékenként

 

Az alkalmazottak döntõ többsége (93,3%) teljes munkaidõben dolgozik, (15. és 15/a. t.), jelentõsebb részmunkaidõs foglalkoztatás csak a hagyományos, központtól távoli falvak esetében tapasztalható (12,3%).

15/a. A munkaidõ vidékenként és nemzetiség szerint

16. A vállalat alkalmazottainak száma vidékenként

Az alkalmazottak közel 40%-a a huszonöt fõnél kisebb létszámú vállalatokban van alkalmazásban (16. t.). A 26–200 fõs középméretû vállalatok a falusi alkalmazottak 30%-át foglalkoztatják, és hasonlóképp 30%-os a 200 fõnél nagyobb vállalatokban foglalkoztatottak aránya. Különösen magas a nagyvállalatokban dolgozók száma a központhoz közel esõ falvak ingázói esetén (43,7%). Nemzetiségi megoszlás szerint a kisvállalatokban nagyobb a  magyarok részaránya, míg a románok fõleg a nagyobb vállalatokban dolgoznak (16/a. t.). A vállalat nagysága szerinti vizsgálat azért jelentõs, mert a felgyorsuló privatizáció valószínûleg a nagyobb vállalatoknál jár majd jelentõsebb munkanélküliséggel.

A falusi alkalmazottak 12%-a dolgozik csupán mezõgazdasági vállalatnál (társulás, állami gazdaság), ez az arány közel 20%-os a központtól távoli falvakban és kb. 8%-os a másik két vidéktípus esetén. Az alkalmazottak 31–52%-a nem  mezõgazdasági állami vállalatokban dolgozik (17. és 17/a. t.).

16/a. A vállalat alkalmazottainak száma vidékenként és nemzetiség szerint

17. A vállalat jellege vidékenként

A vállalat ágazati hovatartozása szerint (18. t.) a legtöbb falusi alkalmazott a közigazgatásban, egészségügyben, tanügyben (19,2%), a textil- és élelmiszeriparban (18,5%), a mezõgazdaság- és erdészetben (16,9%), illetve a nehézipari vállalatokban (14,7%) van alkalmazásban. Jelentõs a vidéktípusonkénti eltérés, így például a központhoz közeli falvakból az alkalmazottak 43%-a dolgozik könnyû- és nehézipari vállalatban. Nemzetiségi eltérések vannak ugyan, de ezeket fõleg a mintába vont falvak jellegzetessége magyarázza (18/a. t.).

 

 

17/a. A vállalat jellege vidékenként és nemzetiség szerint

18. A vállalat tevékenységi területe vidékenként

 

 

18/a. A vállalat tevékenységi területe vidékenként és nemzetiség szerint

19. A munkanélküliség idõtartama vidékenként

Munkanélküliségi helyzetkép

A felmérés lehetõséget adott a munkanélküliség helyzetére való rálátásra is (19. t.). A munkanélküliség idõtartama a megkérdezett munkanélküliek 53,3%-ánál több mint 27 hónap, míg 22,8%-uknál 10–27 hónap, ami már strukturális munkanélküliséget jelez. A vidékenkénti eltérés rendkívül nagy, így az összes munkanélküliek csoportjában a központtól távoli falvak esetén a több mint 10 hónapja munkanélküliek aránya 86,5%-os, a leépülõ ipari környezetû falvakban 73,2%-os, a központhoz közelieknél pedig 57% körüli. A nemzetiség szerinti vizsgálatban (19/a. t.) a több mint 27 hónapja munkanélküliek aránya a magyar lakosoknál 62,5%-os, a román lakosságnál 37,5%-os. Fordított a helyzet az 1–3 hónapja munkanélküliek esetén: ide tartozik a román munkanélküliek 22,5%-a, a magyar munkanélküliek 6,3%-a.

19/a.  A munkanélküliség idõtartama vidékenként és nemzetiség szerint

Megpróbáltuk felmérni azt is, hogy mit tenne a jelenlegi alkalmazott, ha elveszítené az állását, illetve hogyan értékeli a kilátásait (20. t.). Az emberek hozzáállása viszonylag bizakodó: 58%-uk úgy értékeli, hogy kapna állást, és csak 33,3%-uk tart attól, hogy hosszú ideig maradna munka nélkül. A magyar lakosok optimistábbnak bizonyultak (20/a. t.).

20. Mit tenne, ha elveszítené az állását?

Azokból a válaszokból, amelyeket arra a kérdésre adtak a megkérdezettek, hogy milyen áldozatot vállalnának munkanélküliség esetén (21. t.), kitûnik, hogy a földrajzi mobilitás alacsony szintû: átlagosan 7,4% vállalná az elköltözést. Ez az arány jelentõsen különbözik viszont vidékenként is, így a központtól távoli falvakban mindössze 3,6% költözne új helyre, míg a központhoz közeli falvak esetén ezek részaránya 12,9%. A megkérdezettek 18%-a vállalná, hogy szakmát változtat. Elgondolkodtató, hogy a potenciális munkanélkülieknek mindössze 10%-a tartja lehetséges alternatívának azt, hogy vállalkozásba kezdjen. A nemzetiségi eltérések viszonylag nagyok: a románok nagyobb földrajzi mobilitást mutatnak, kétszer többen vállalnák az ingázást, a vállalkozás vonatkozásában azonban nincs jelentõs különbség a megkérdezett román és magyar falusiak között (21/a. t.). A vidék jellegétõl és nemzetiségtõl függetlenül nagyon kevesen (4,4%) vállalnának alkalmi munkát munkanélküliség esetén. A vállalkozáshoz való hozzáállás kérdését mélyebben is vizsgáltuk, feltételezve a hitelhez jutás lehetõségét ( 22. és 22/a. t.). Ebben a kedvezõ esetben is a megkérdezetteknek kevesebb mint 36%-a kezdene vállalkozásba, 27,4%-át nem érdekli a vállalkozás, míg 25,3% fél a kockázattól, a többi pedig bizonytalan, nem tud dönteni.

20/a. Mit tenne, ha elveszítené az állását?

21. Milyen áldozatot vállalna munkanélküliség esetén?

 

 

 

21/a. Milyen áldozatot vállalna munkanélküliség esetén?

22. Mit tenne, ha hitelhez jutna?

22/a. Mit tenne, ha hitelhez jutna?

Falusi vállalkozók

Az alkalmazottakra vonatkozó tények és a romániai valóság ismerete elõrevetíti a falusi munkanélküliek számának valószínû növekedését. Adott esetben, amikor a mezõgazdaság csak részidõs foglalkoztatást nyújthat, a munkahely pedig bizonytalan, elõreláthatólag megnõ a kényszervállalkozók száma is. A következõkben a falusi vállalkozók 1996-os helyzetére vonatkozó képet nyújtunk. A felmérésben vállalkozónak tekintettük mindazokat, akik a mezõgazdasági termelést vállalkozásként folytatták, akik fõ- vagy mellékállásban, illetve nyugdíjasként olyan tevékenységet végeztek, amit a helyi polgármesteri hivatalok vállalkozásként tartottak nyilván, valamint olyan magánvállalat menedzserét, résztulajdonosát, amely vállalat a kereskedelmi kamara cégjegyzékében szerepel.

23. Vállalkozók a megkérdezettek családjában

23/a. Vállalkozók a megkérdezettek családjában

 

24. A vállalkozó elõzõ foglalkozása vidékenként

24/a. A vállalkozó elõzõ foglalkozása vidékenként és a nemzetiség szerint

A teljes – 1119 háztartást felölelõ – mintában mindössze 114 volt vállalkozó, azaz 10,2% (23. t.). Kisebb az arány a központtól távoli falvakban (7,1%), és közel 12% a másik két vidéktípus falvaiban. A vállalkozók mintabeli arányát tekintve nemzetiség szerint nincs lényeges eltérés, de vidékenként már kimutatható, így például a központhoz közeli falvakban a magyar családok közel 40%-ában, illetve a román családok 10,5%-ában van vállalkozó. Kb. kétszeres az eltérés a magyar vállalkozók részaránya javára a leépülõ ipar melletti falvakban is. Fordított a helyzet viszont a központtól távoli falvakban: a hegyi román faluban a vállalkozók aránya 9,1%, míg a magyar falvakban mindössze 6,5% (23/a. t.).

Azt is próbáltuk felmérni, hogy kikbõl lettek vállalkozók, illetve mi volt a vállalkozók elõzõ foglalkozása ( 24. és 24/a. t.). Kitûnt, hogy 49–62%-uk azelõtt nem a mezõgazdaságban dolgozott, ami arra enged következtetni, hogy részben konjunkturális vagy kényszer szülte vállalkozásokról van szó.

25. A vállalkozás helye vidékenként

25/a. A vállalkozás helye  vidékenként és nemzetiség szerint

A vállalkozás helyét tekintve az közel 80%-ban a vállalkozó lakóhelye, illetve 15%-ban a közeli város ( 25. és 25/a. t.).

A vállalkozás tevékenységi területe döntõ módon a kereskedelem (42%), a mezõgazdasági termelés (27,7%), illetve egyéb termelõtevékenységek és karbantartási szolgáltatás (23,2%), és viszonylag alacsony a szállítás, vendéglátás, közétkeztetés területén mûködõ vállalkozás ( 26. t.). A vidék jellege szerint nincsenek lényeges eltérések, habár a központtól távoli falvakban a kereskedelem aránya jóval nagyobb (56%), mint a központhoz közeli falvak esetén (31,8%). Érdekes módon a központtól távoli falvakban csak a vállalkozók 16%-a foglalkozik mezõgazdasági vállalkozással, míg a leépülõ ipar melletti falvakban ez kétszeres arányú. Ez utóbbiban alacsonyabb viszont a szállításban, vendéglátásban, közétkeztetésben mûködõ vállalkozások aránya (2,3%), míg a központtól távoli falvakban ez az érték 8%.  Nemzetiségi bontásban a román vállalkozásoknak nagyobb az aránya a kereskedelem, illetve a mezõgazdasági termelés területén. Fordított a helyzet a szállítás, vendéglátóipar, közétkeztetés, karbantartások és más szolgáltatások vonatkozásában, ahol a magyar vállalkozások aránya nagyobb (26/a. t.).

26. A vállalkozás tevékenységi területe vidékenként

Lényeges adat a vidéki munkaerõ-foglalkoztatás szempontjából, hogy a beindult vállalkozások hány embernek nyújtanak munkalehetõséget (27. t.). A felmérésbõl kitûnik, hogy a vállalkozásban fõleg családtagok, rokonok dolgoznak (58,9%), egyedül dolgozik a vállalkozók közel 20%-a, és csak a vállalkozások 29,5%-ában alkalmaznak idegeneket is. A vidékenkénti eltérés viszonylag nagy, így a központtól távoli falvakban az egyedül dolgozó vállalkozók aránya 28%, szemben a 11,6%-kal a leépülõ ipari vidékek falvai esetén. A nemzetiség szerinti fontosabb eltérés abban mutatkozik, hogy a román vállalkozók nagyobb arányban (44,3%) alkalmaznak családtagokon kívüli munkaerõt is (27/a. t.). A jövõbeni munkahelyekre vonatkozó kilátások elenyészõek, a vállalkozók kb. 65%-a nem szándékszik új munkahelyet létrehozni, és mindössze 2% körüli azon vállalkozók részaránya, akik 10-nél több új munkahelyet számítanak létesíteni ( 28. t.).

A vállalkozás profitjának felhasználására is rákérdeztünk. A válaszokból kitûnik, hogy 55%-uk a profitot családi fogyasztásra fordítja, 32%-uk a meglévõ tevékenység bõvítésére, és csak 2,7% tervez új tevékenységet kezdeni. A vidékenkénti és nemzetiségi eltérések ilyen vonatkozásban nem szignifikánsak (29. és 29/a. t.).

A lakosoknak a vállalkozókhoz való viszonyulását is megpróbáltuk felmérni (30. t.). Átlagosan a lakosok egyharmada ítéli a vállalkozókat ügyes embereknek, de kb. 23% úgy véli, hogy „becstelen eszközökhöz folyamodnak”. A megkérdezettek kb. 8%-a úgy tekinti õket, hogy a munkanélküliségbõl menekültek a vállalkozásba. Az adatok azt jelzik, hogy a központtól távol esõ falvakban viszonylag jobb a vállalkozók megítélése. Nemzetiség szerint közel háromszor annyi  román ítéli meg negatívan a vállalkozókat, mint magyar (30/a. t.).

26/a. A vállalkozás tevékenységi területe vidékenként a nemzetiség szerint

27. A vállalkozásban dolgozó személyek száma vidékenként

27/a. A vállalkozásban dolgozó személyek száma vidékenként és nemzetiség szerint

28. Hány új munkahelyet számít létesíteni a következõ egy év alatt?

29. A vállalkozás profitjának a felhasználása vidékenként

29/a. A vállalkozás profitjának a felhasználása vidékenként és nemzetiség szerint

30. A megkérdezett személyek véleménye a vállalkozókról

30/a. A megkérdezett személyek véleménye a vállalkozókról a nemzetiség szerint

A falvak jövõbeni fejlõdési stratégiájáról alkotott vélemények

A megkérdezett személyek legnagyobb arányban (60,7%) a mezõgazdaság állami szubvencionálását tekintik a jövõbeli fejlõdés legfõbb útjának (31. t.). Hasonlóképp állami támogatást igényelnek az infrastruktúra javítására (30,7%), valamint a kisvállalkozók számára (23,9%) is. Viszonylag sokan (27,3%) tekintenék fontosnak a nagyobb fokú helyi pénzügyi autonómiát, azaz hogy az emberek helyben fektethessék be a pénzüket. A külföldi tõke bevonását, a földterületek eladását külföldieknek átlagosan 7,1% tekinti elfogadható alternatívának, a helyi üzemek eladását külföldiek részére pedig kevesebb mint 5%. Jelentõs eltérések vannak a falvak fejlõdését elõsegítõ politikáról vidékenként és nemzetiségek szerint is. Különösen nagy arányban szorgalmazzák a mezõgazdaság állami szubvencionálását a leépülõ ipar  melletti falvakban (76,2%), és jóval alacsonyabb arányban a központtól távoli falvakban (51,8%), ahol  valóban a mezõgazdaság képezi a lakosok nagy részének létalapját. A földterületek eladását külföldieknek 11,6% tekinti   fejlõdési  alternatívának  a központtól távoli falvakban és csupán 4,6% a leépülõ ipar melletti falvakban. A magyarok csoportjában többen tekintik fontosnak a külföld felé való nyitást, de  ugyanakkor  nagyobb arányban igénylik az állami támogatást is (31/a. t.).

31. A megkérdezettek véleménye a környék falvainak fejlõdését serkentõ politikáról

31/a. A megkérdezettek véleménye a környék falvainak fejlõdését serkentõ politikáról a nemzetiség szerint

A megkérdezettek véleményt nyilváníthattak arra vonatkozóan is, hogy mire  alapozható a falvak fejlõdése (32. t.). Legtöbben a természeti erõforrásokra (54,2%), valamint arra alapozzák a jövendõ fejlõdést, hogy  vonzó lehet a falu a vállalkozások számára. A központtól távolabbi falvakban a megkérdezettek 15,3%-ának semmilyen elképzelése nem volt a jövõvel kapcsolatosan, és ezek  aránya háromszor nagyobb a magyarok körében. A románok között többen vannak, akik bíznak a vidék szépségeire alapozott idegenforgalom fellendülésében, a magyarok viszont nagyobb arányban a hagyományos mesterségekre alapoznák a falu fejlõdését (32/a. t.).

32. A megkérdezettek véleménye arról, hogy mire fog épülni a környezõ falvak fejlõdése

32/a. A megkérdezettek véleménye a nemzetiség szerint arról, hogy mire fog épülni
 a környezõ falvak fejlõdése

Felmérésünkben a falu szervezettségét is vizsgáltuk. Az 1119-es mintában 2,7% tartozott érdekvédelmi szervezethez, 2,6% volt tagja valamilyen fajta társaságnak, egyesületnek, és 11,1% volt tagja politikai pártnak. Ezt a viszonylag magas arányt az RMDSZ tagság eredményezi, egyébként általában a falusi párttagok aránya 1–6% közötti, és ezek is legnagyobbrészt passzívan viszonyulnak a politikához (33. és 33/a. t.).

33. A megkérdezettek szervezetekhez, pártokhoz való viszonyulása vidékenként

33/a. A megkérdezettek szervezetekhez, pártokhoz való viszonyulása a nemzetiség szerint

A falusi lakosság elégedettségi foka

A vidéken élõk valós gazdasági-társadalmi helyzetének szubjektív megítélésére vonatkozóan felmérésünkben rákérdeztünk arra is, hogy elégedettek-e vagy sem jelenlegi helyzetükkel. A megkérdezett személyek 28,6%-a jelentette ki, hogy elégedett, 49,1%-uk elégedetlen és 22,3%-uk nem kimondottan elégedett, de nem is elégedetlen. Fontosnak tartottuk behatóbban megvizsgálni azt, hogy miképpen alakul az elégedettségi szint a különbözõ csoportok esetében.

A vidék típusa szerinti megoszlásban (34. t.) az elégedetlenek a legnagyobb arányban a leépülõ ipari környezetû (55,8%) és a városi központhoz közeli (53,8%) falvakban vannak, és szignifikánsan kevesebb a részarányuk a központtól távoli hagyományos falvakban (37,9%). Ez azt jelzi, hogy az átalakulás és az ezzel járó növekvõ munkanélküliség kevésbé érintette a hagyományos falvakat, tehát a falun élõket nagymértékben a városi átalakulás befolyásolja.

34. A megkérdezettek véleménye az életszínvonalról vidékenként

34/a. A megkérdezettek véleménye az életszínvonalról a nemzetiség szerint

A nemzetiségi megoszlás, valamint a vidék típusa szerinti bontásban (34/a. t.) jelentõs eltérések mutatkoznak az elégedettségi szintben. A központtól távol esõ magyarlakta falvakban az elégedetlenek aránya 27,6%, míg a románlakta hagyományos falvakban ez az arány 64,6%. Ugyanez a jelenség tapasztalható a leépülõ ipari vidékhez tartozó falvakban is, ahol a magyarok közül az elégedetlenek aránya 44%, míg a románoknál 58,1%. Csak a központhoz közeli falusi lakosok körében fordított a helyzet: itt a magyarok között nagyobb az elégedetlenek részaránya (69,2%), míg a román lakosság körében 52,8%. Nem vizsgáltuk behatóbban az okokat, amelyek ezeket a szignifikáns eltéréseket magyarázhatnák, így csak néhány általános feltevést említhetünk. A vizsgált hagyományos típusú magyar falvakban megszûnt a termelõszövetkezet, és az emberek visszakapták a földjeiket, míg a vizsgálatba vont, központtól távoli románlakta hagyományos faluban azelõtt sem volt szövetkezet, tehát nem történt tulajdonrendezés. Másrészt az utóbbiban befejezõdött a vízierõmû építése, ami a munkahelyek számát csökkentette, és az állati termékek értékesítési lánca is rosszabbul mûködik; mindez negatívan befolyásolja az emberek közérzetét. Ily módon a jelzett adatok nem annyira a magyar lakosság nagyobb tûrõképességét és optimizmusát, mint inkább csupán az objektív változások másságát jelzik.

35. Elégedettség az életkor szerint

35/a. Elégedettség az életkor és a nemzetiség szerint

Az életkor szerinti csoportosításból (35. t.) kitûnik, hogy az elégedetlenek részaránya a fiatalabb korcsoportoknál a legnagyobb (53,1% a 18–30 évesek körében és 58,1% a 31–40 évesek korcsoportjában). Az elégedettek legnagyobb arányban a 60 év fölötti korosztályból kerülnek ki (37,1% a 61–70 évesek esetén, 34,6% a 70 éven fölöttieknél). Ennek a szubjektív vélekedésnek  a magyarázata összetett, de kétségtelenül összefügg egyrészt az egykori földtulajdon visszaszerzése fölötti elégedettséggel, másrészt azzal, hogy a munkanélküliség leginkább az ingázó fiatalabb falusiakat érintette, és náluk jelentett az átalakulás a legtöbb esetben életszínvonalbeli visszalépést. Statisztikailag szignifikáns különbség mutatkozik a románok és magyarok elégedettségi szintje között. Minden korcsoportban  a románok  bizonyulnak elégedetlenebbeknek,  a magyarok között  pedig nagyobb az elégedettek aránya (35/a. t.).

Az iskolázottság szerintpozitív és szoros összefüggés mutatkozik az elégedettség színvonala és az iskolázottság szintje között (36. t.). Az  elégedetlenek aránya a szakiskolát végzettek körében a legnagyobb. Ezek nagy része a feloszlatott termelõszövetkezetekben vagy a környezõ mezõgazdasági és ipari vállalatokban dolgozott, ahol a termelés visszaesése nyomán nagy volt a létszámcsökkentés, és ez elsõsorban a viszonylag alacsony szakképesítésû ingázókat érintette. Sok szakiskolát végzett fiatal egyenesen munkanélküli-segélyhez folyamodik, mert esélye sincs elhelyezkedésre. Egyébként sok falusi fiatal csak azért végez szakiskolát, hogy jogosulttá váljon a munkanélküli-segélyre. Nemzetiségi bontásban a magyarok  nagyobb arányban elégedettek, mint a románok, iskolai végzettségüktõl függetlenül (36/a. t.).

36. Elégedettség az iskolázottság szerint

36/a. Elégedettség az iskolázottság és a nemzetiség szerint

A foglalkozási kategóriák szerinti bontásban (37. t.) az elégedetlenek aránya a munkanélküliek csoportjában a legnagyobb (64,2%), de a nem mezõgazdasági munkások között is magas ez a részarány (53,9%), elsõsorban a munkahely megõrzésének bizonytalansága miatt, valamint az alacsony bérek folytán. Az elégedettek a vállalkozók (37%) és a nyugdíjasok között (34,8%) találhatók nagyobb arányban. Foglalkozási bontásban is érvényesül, hogy a magyarok nagyobb arányban  elégedettek, mint a román lakosok ( 37/a. t.).

37. Elégedettség a foglalkozási kategóriák szerint (%)

37/a. Elégedettség a foglalkozási kategóriák és a nemzetiség szerint

Értékrend az erdélyi falvakban

Vizsgálatunkban tizenöt normatív érték mindenikére külön-külön vonatkozó rangsorolást kértünk. A válaszok értékelésénél kiindulópontnak azt a százalékos részarányt vettük, amelyben a megkérdezettek elsõ helyen, azaz „nagyon fontos”-nak ítélték meg az illetõ normatívát. A kiértékelésnél egymás között is összehasonlítottuk a normatív értékek rangsorolását.

A vizsgálatot kéttényezõs bontásban végeztük, ahol a vidék típusa, életkor, iskolázottsági szint és a foglalkozási kategória mellé a nemzetiségi megoszlást vettük második csoportosítási ismérvnek.

38. Az értékeknek tulajdonított fontosság az életkor szerint

 

Az életkor szerinti bontásban (38. t.) vannak olyan értékítéletek, amelyek nem változnak lényegesen az életkor szerint. Ilyen például az egészség, a családi boldogság és a jó személyes kapcsolatok megítélése. Vannak olyan normatív értékek, amelyeket nagyobb arányban tekintenek fontosnak a fiatalok, kisebb mértékben az idõsebb korosztályok. Ilyenek: az anyagi jólét, karrier, szexuális elégedettség, tekintély, biztos állás, több szabad idõ, külföldi utazások. Nincs szoros lineáris összefüggés a fontossági sorrend szerinti értékelés és a korosztály változása között néhány érték vonatkozásában. Így például a 61–70 évesek között kétszer annyian tekintik nagyon fontosnak, hogy érdeklõdésüknek éljenek, mint a 31–40 éves korosztályban, és ugyanez a helyzet az „elvek szerint élni”, „kulturális tevékenység” értékelésénél is. A fiatalabb korosztályokban viszonylag sok az inkoherens válasz: karrier – biztos állás, anyagi jólét – több szabad idõ, „tekintély” igen, „magas beosztás” nem stb. Elgondolkodtató tény, hogy milyen viszonylag kis arányban tekintik fontosnak a fiatalok a magas beosztást, a kulturális tevékenységet, az „érdeklõdésének élni”, „elvek szerint élni” értékeket, a külföldi utazásokat.

38/a. Az értékeknek tulajdonított fontosság az életkor és a nemzetiség szerint

 

Az életkor–nemzetiség szerinti kéttényezõs vizsgálatban (38/a. t.) szignifikáns eltérés mutatkozik a magyar és román falusi lakosság között a következõkben: a karriert, tekintélyt, magas beosztást 1,5–4-szer többen tekintik fontosnak a románok között, míg az „érdeklõdésének élni” választ 1,5–5-ször nagyobb arányban jelölik fontosnak a magyarok, de csak az idõsebb korosztálybeliek. A fiatalabb román korosztály (18–40 év) nagyobb arányban tekinti fontosnak az „elvek szerint élni” értéket, mint a magyar fiatalok, a helyzet viszont fordított az idõsebb korosztályoknál. Hasonlóképp többen értékelik nagyon fontosnak a családi boldogságot a románok közül. A kulturális tevékenységet általában minden korosztályban a magyarok tekintik fontosabbnak. A szabad idõt a 18–30 év közötti román fiatalok kétszer nagyobb arányban tartják fontosnak, mint a hasonló korú magyarok, viszont a többi korosztályban már a magyarok tekintik nagyobb arányban fontosnak a szabad idõt. A külföldi utazást hasonlóképp a román fiatalok jelzik fontosnak, valamint a 31 év fölötti magyarok. Az értékítéletek nemzetiségi eltérései csak jelzésértékûek, okainak alaposabb feltárása további mélyreható kutatást igényel.

39. Az értékeknek tulajdonított fontosság iskolázottság szerint

Az értékeknek tulajdonított fontosság az iskolázottsági szint szerint is változik (39. t.). Minél magasabb az iskolázottság szintje, annál nagyobb arányban tekintik fontosnak az alábbiakat: karrier, tekintély, kulturális  tevékenység, magas beosztás, több szabad idõ. Hasonló, ha nem is annyira szoros a kapcsolat az egészség, az érdeklõdésnek élni, elvek szerint élni,  a családi boldogság, a szexuális elégedettség, a jó személyes kapcsolatok és a külföldi utazások vonatkozásában is. A biztos állás a középiskolát és a szakiskolát végzettek számára bír különös fontossággal. Az anyagi jólétet a szakmunkások értékelik nagyobb arányban fontosnak. A nemzetiségi eltérések jelentõsek, a magyarok szignifikánsan  kisebb arányban tekintik fontosnak a karriert, a tekintélyt, a magas beosztást stb. Nagyobb arányban tartják fontosnak, mint a románok, az alábbi értékeket: érdeklõdésének élni, a kulturális tevékenységet, több szabad idõt stb. A fõiskolát végzett magyarok közül többen értékelik nagyon fontosnak az egészséget, a szexuális elégedettséget, a biztos állást, a több szabad idõt, mint a románok, viszont kisebb arányban tekintik fontosnak az anyagi jólétet, az elvek szerint élést, a jó személyes kapcsolatokat, a külföldi utazást (39/a. t.).

39/a. Az értékeknek tulajdonított fontosság az iskolázottság és a nemzetiség szerint

Az értékek rangsorolásánál a foglalkozási kategóriák szerint is különbözõségek mutatkoznak (40. t.). Még az olyan általános értékeknél is szignifikáns különbségek vannak, mint amilyen az egészség vagy a családi boldogság. Például a munkanélküliek csoportjában, valamint a magángazdák közt kisebb arányban szerepelnek azok, akik az egészséget nagyon fontosnak ítélik (71,7%, ill. 74,1%), szemben a nem mezõgazdasági munkásokkal, ahol ez az arány 88,4%, vagy a vállalkozóknál 82,6%. Hasonlóképpen alacsony a családi boldogság értékelése is: a munkanélküliek csoportjában 60,4% tekinti nagyon fontosnak, szemben a 70,3%-os aránnyal a munkások esetében.  Elgondolkoztató tény, hogy a munkanélküliek nagyobb arányban ítélnek nagyon fontosnak egyes értékeket, mint más foglalkozási kategóriák, így például: az anyagi jólét, az „érdeklõdésének élni”, „elvek szerint élni” válaszokat, sõt viszonylag magas az arány a kulturális tevékenység és  külföldi utazások vonatkozásában is. Jelentõs eltérések mutatkoznak a magángazdák és a vállalkozók értékítéletei között is. A legtöbb esetben a vállalkozók ítélték nagyobb arányban fontosnak a vizsgált értékeket, ez alól csak néhány kivétel adódott, mégpedig a kulturális tevékenység és az „érdeklõdésének élni” azok, amelyeket viszonylag több magángazda tekint fontosnak, mint vállalkozó. Sok vonatkozásban a nem mezõgazdasági munkások értékítéletei is eltérnek a magángazdákéitól, a vállalkozókéitól vagy a munkanélküliekéitõl. Számukra különösen nagy a fontossága az egészség és a családi boldogság mellett a biztos állásnak. Kevésbé ítélik fontosnak viszont a jó személyes kapcsolatokat, a több szabad idõt, a külföldi utazásokat.

40. Az értékeknek tulajdonított fontosság a foglalkozási kategóriák szerint

A foglalkozási kategóriákon belül jelentõs eltérések mutatkoznak nemzetiségi hovatartozás szerint is (40/a. t.). A karrier fontosságát minden foglalkoztatási kategóriában a románok ítélik nagyobb arányban fontosnak, és jórészt ez a helyzet a tekintély és a magas beosztás vonatkozásában is. A magyarok nagyobb arányban tartják fontosnak az „érdeklõdésének élni” értéket és a kulturális tevékenységet. Az értékítéletekben szignifikánsnak tekinthetõ a magyar és a román vállalkozók közötti eltérés több normatíva vonatkozásában is. Így például a magyarok sokkal nagyobb arányban ítélik nagyon fontosnak az alábbi értékeket: „érdeklõdésének élni”, családi boldogság, szexuális elégedettség, tekintély, jó személyes kapcsolatok, több szabad idõ. A román vállalkozóknak fontosabb a karrier, az anyagi jólét, a magas beosztás, a külföldi utazás.

A vidék típusa szerinti csoportosításban (41. t.) szembetûnõek a leépülõ ipar melletti falvak eredményei: itt a legalacsonyabb az értékelése a különbözõ normatíváknak, azaz kisebb arányban tekintik ezeket „nagyon fontos”-nak. Az anyagi jólét fontosságát viszont  itt tekintik legtöbben lényegesnek. Jelentõs eltérések mutatkoznak a román és a magyar  lakosság véleményalkotásában: a leépülõ ipari vidék falvaiban a magyarok még a jólétnek sem tulajdonítanak  nagy fontosságot (41/a. t.). A jelenség magyarázata behatóbb vizsgálatot igényel, de ezek az eredmények kétségtelenül jelzésértékûek.

40/a. Az értékeknek tulajdonított fontosság a foglalkozási kategóriák és a nemzetiség szerint

 

 

 

 

41. Az értékeknek tulajdonított fontosság a vidék típusa szerint

41/a. Az értékeknek tulajdonított fontosság a vidék típusa és a nemzetiség szerint

Következtetések

1. A kutatási eredmények jelzik, hogy az erdélyi falvak szintjén nem alkalmazhatók egységes megoldási módszerek. A változások felerõsítették a polarizációt mind a falvakban, mind a falvak között. A szegénység szimptómái bizonyos demográfiai és etnikai csoportoknál fokozottabban jelentkeznek, így a munkaképtelen öregeknél és a cigány etnikum egy részénél. A falusi lakosságnak egy olyan szegmense alakult ki – részben az aktív korosztályban is –, amely képtelen a munkaerõpiaci reintegrálódásra, tehát társadalmi segélyre szorul. A falvak között is vannak olyanok, amelyek annyira gyenge technikai és társadalmi infrastruktúrával  rendelkeznek, hogy önerõbõl képtelenek a fejlõdés beindítására.

2. A romániai földreprivatizáció önellátó kisparaszti mezõgazdaságot teremtett, és csak kismértékben alakultak ki falusi mezõgazdasági vállalkozások.

3. A falusi  lakosság vásárlóereje csökkent. Sokan az önellátásra rendezkedtek be, ami nem segíti elõ, sõt gátolja a falusi nem mezõgazdasági vállalkozások  alakulását, megerõsödését és így a kiegészítõ jövedelem termelését.

4. A piacgazdasági mechanizmusok, az agrárpolitikai eszközök csak kismértékben  képesek  hatni  a kisparaszti önellátó gazdaságokra, így viszonylag  hosszú idõszakra lesz szükség a versenyképes mezõgazdasági üzemek kialakulásához.

5. A falusi népesség nagy része kockázatkerülõ, nincs vállalkozói mentalitása, még kedvezményes hitelezés esetén is fél  vállalkozni.

6. A beinduló privatizáció további foglalkoztatási terheket ró a mezõgazdaságra, ami lassítja a földkoncentráció folyamatát, az életképes gazdaságok létrejöttét.

7. A falvak fejlõdésére vonatkozó stratégiai elképzelések kiforratlanok, és legtöbben még mindig alapvetõen a központi támogatásokra számítanak.

  8. A falubeli gazdák együttmûködésének alacsony szintje, valamint az érdekszövetségi  szervezettség  szinte teljes hiánya  gátolja  a hatékonyabb termelést, szervezést, és különösen a beszerzést és értékesítést  teszi költségesebbé.

  9. A  falun élõk szubjektív véleménye életükrõl vidékenként eltérõ. Sokkal  kisebb az elégedetlenek aránya a tradicionális mezõgazdasági falvakban, ahol a  munkanélküliség  hatása kevésbé  érzõdik, és nagyobb biztonságban érzik magukat az emberek.

10. A falusi lakosok közül a legnagyobb arányban a  fiatalok, különösen az alacsony szakképzettségûek elégedetlenek, akik nehezen találnak városi munkahelyet, a falusi munkát pedig nem szívesen vállalják.

11. Viszonylag nagy az elégedettek aránya a vállalkozók és a nyugdíjasok között, akik általában mezõgazdasági  tevékenységet is folytatnak jövedelemkiegészítõ, önellátó céllal.

12. A különbözõ normatív értékek fontossági megítélésénél jelentõs a  korcsoportok, az iskolázottsági szint, valamint a foglalkozási kategóriák közötti eltérés.

13. A fiatalabb korosztály esetében az elvárások  inkoherens  jellege szembetûnõ.

14. A munkanélküliek csoportjában a normatív értékek elértéktelenedése  tapasztalható.

15. A románokhoz képest a magyarok között szignifikánsan kevesebben vannak azok, akik   nagy fontosságot tulajdonítanak a karriernek, a tekintélynek, a hatalomnak, azaz a magas beosztásnak. Ez a nemzetiség szerinti eltérés  annál inkább szembetûnõ, mert kortól, iskolázottsági szinttõl,  foglalkozástól függetlenül jelentkezik.

A fentiekbõl kitûnik, hogy a vidéki foglalkoztatási gondok  eltérõen jelentkeznek a különbözõ régiókban, de közös probléma, hogy a mezõgazdasági üzemek kis méreteik folytán csak részfoglalkoztatást és alacsony jövedelmet biztosítanak a termelõknek. Hasonlóképpen negatívum a vállalkozások kis aránya és a jelenlegi alkalmazottak munkahelyeinek fokozódó bizonytalansága. A falu, amelytõl a kilencvenes évek elsõ felében még a megélhetés reményét várták a városi állásukból elbocsátott ingázók, sõt egyes, a városból visszatelepedett örökösök is, egyre kevésbé képes újabb foglalkoztatási terhek viselésére, még rövid távon is. A viszonylag alacsony falusi munkanélküliségi ráta fokozódó latens munkanélküliséget takar, és a vidék fejlõdése hosszú távon csakis a mezõgazdaságon kívüli foglalkoztatás fejlesztésével érhetõ el. Ily módon épp a falu mai helyzete, a falvak eltartóképességének csökkenése az egyik akadálya az új, liberálisabb agrárpolitikai irányvonal megvalósításának a városi  munkanélküliség fokozódása közepette. Ugyanakkor viszont hosszú távra az új agrárpolitika életbeléptetése segíthetné a falvak talpraállását is, bár a  vidék általános problémáinak kezelése nem egyszerûen agrárpolitikai kérdés. A mezõgazdasági termelés hatékonyságának növekedése, a nagyobb birtokstruktúrák kialakulása együtt fog járni a mezõgazdaság eltartóképességének  további  csökkenésével;  ezért falun részben az ipari termelés, de még inkább a kereskedelem, a szolgáltatás, a falusi turizmus fejlesztésének ösztönzésére lesz szükség. A jelenlegi átmeneti válság átvészeléséhez a kistermelõ önellátó gazdaságok szociális támogatására is szükség  van. Az új agrárpolitika sikere jórészt attól függ, hogy az milyen térségfejlesztési, foglalkoztatáspolitikai, infrastruktúrafejlesztési elképzelésekkel egészül ki. Egyelõre  döntõen fontos, hogy a mezõgazdaság minél több  helyi lakosnak nyújtson megélhetést, mert ezeknek az embereknek az agrártevékenységbõl való kiszorulása jelentõs szociális feszültséget eredményezne, és ellehetetlenítené a beinduló gazdasági reformfolyamatot.14