Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2000/3-4 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 62. kötet, 2000. 3-4.füzet

Tóth Pál Péter

A magyar és a vegyes (magyar–román, román–magyar)
családok szociológiai-demográfiai helyzete
Észak-Erdélyben 1942–1944 között

(Szórványban)*

Megtiszteltetés és õszinte öröm, hogy itt lehetek, és valójában megköszönni sem tudom az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségének, amiért az észak-erdélyi családvizsgálat adatait feldolgozó tanulmányomat olyan értékûnek tartotta, hogy a mai tudományos tanácskozásra azzal kapcsolatban, ahhoz kötõdve kerülhet sor. Az öröm és a meghatottság érzései futnak át rajtam, ha az elõadók névsorára nézek, hiszen számomra lassan három évtized óta oly fontos személyek fognak ma elõadást tartani, akiknek munkásságát példaértékûnek, önmagam számára követendõnek tartom.

Õszintén meg kell mondanom, hogy amikor Benkõ Samu professzor úr e tanácskozás megrendezésének tervét felvetette, s egy bevezetõ megtartására felkért, nemcsak öröm, hanem a büszkeség érzése is át-átsuhant rajtam: „Igen, volt értelme a tizenkét évi munkának!” A mai naphoz közeledve azonban ebbõl az érzésbõl alig maradt valami. Helyét ugyanis a jó értelemben vett félelemmel vegyes szorongás vette át. A mai naphoz közeledve ugyanis mindinkább szembesülnöm kellett azzal a kérdéssel, vajon munkám megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket az itt jelen lévõk egy elemzéstõl joggal elvárnak.

Emellett az sem mindegy számomra, hogy annak a hatalmas anyagnak, amit a Szórványban címû kötetben közreadtam, van-e, napjainkban lehet-e valamiféle gyakorlati haszna. Engedjék meg, hogy a további magyarázkodás helyett segítségül hívjam Vetési Lászlót, aki a Szabadság 1998. december 30-i számában megjelent interjújában többek között a következõket mondta: „Vannak kutatók, akik elméleti kutatást folytatnak minimális vagy nulla gyakorlati értékkel. A másik a mi mai munkánk, amivel vidékre, falura, kis közösségekre lebontva elveszünk a napi teendõk tömkelegében. Nagyon nehéz megtalálni azt a rendszert, amelyikben kutatni is lehet, és az eredményeket a gyakorlatban úgy felhasználni, hogy a szórványtelepülések életében látható javulást hozzunk.”

1. Elõzmények

A véletlenek szerencsés egybeesése, mint az élet bármely területén, úgy a kutatómunkában is számos meglepetést okozott már. Így vagyok én is az észak-erdélyi szórványvizsgálat levéltári anyagával. Tudományos kutatómunkám kezdete óta szerettem volna kérdõíves vizsgálat adataira támaszkodó történetszociológiai elemzést készíteni. Ennek lehetõsége 1985 õszén merült fel elõször, amikor Juhász Gyula akadémikus, a nemrég létrehozott Magyarságkutató Csoport igazgatója azt kérdezte tõlem, volna-e kedvem az észak-erdélyi családvizsgálat anyagának feldolgozásához. A kérdõíves vizsgálat anyaga, mint elmondta, feldolgozatlanul az Országos Széchényi Könyvtár raktárában volt ládákban. Az anyag a könyvtárnak a Budavári Palotába történt átköltözése során vált ismertté, és mi sem volt természetesebb, mint az, hogy a feldolgozás lehetõségét a könyvtár épületében helyet kapó Magyarságkutató Csoportnak ajánlották fel. Juhász professzor kérdésére gondolkodás nélkül igennel válaszoltam. Ezzel – képletesen szólva – lényegében megkezdõdött az a munka, melynek eredményét végre kézbe veheti az olvasó.

Azóta több mint tíz év telt el. Az anyag feldolgozását 1987 tavaszán kezdtem meg. Röviddel ezt követõen a munkát meg kellett szakítani, mert szükségessé vált az anyag fertõtlenítése, melyet követõen a vizsgálat anyagának rendszerezése következett. Ennek befejezésekor már egyértelmû volt számomra, hogy egy nagyméretû vizsgálatról van szó, de akkor még nem sejtettem, milyen feladat megoldására is vállalkozom. Az anyag rendezése, rendszerezése azt jelentette, hogy a ládákban talált kérdõíveket, egykori elnevezéssel a családlapokat vármegyénként, járásonként és településenként kellett szétválogatni. Ez a munka 1988 végére készült el. Ezt követõen, 1989 elején készítettem el az észak-erdélyi szórványvizsgálat feldolgozásának tervét. Ekkor – a kérdõív ismerete mellett – valójában még csak azt tudtam, hogy a vizsgálat Észak-Erdély tizenegy vármegyéjének ötvenkét járására terjedt ki. Az anyag rendszerezése során kiderült, hogy a vizsgálattal kapcsolatos egyéb dokumentumok a családlapokat tartalmazó ládákban nincsenek, de bíztam abban, hogy ezek a kutatási „segédletek” valamelyik levéltárban a rendelkezésemre fognak állni. Sajnos mind ez ideig a vizsgálat szerves részét képezõ egyéb dokumentumok felkutatására irányuló törekvésem sikertelen maradt. Éppen ezért feltételezhetõ, hogy ezek vagy megsemmisültek, vagy pedig lappanganak valahol.

Egy „lezárt” s megismételhetetlen adatfelvétel értékelését vállaltam tehát, anélkül hogy rendelkezésemre álltak volna azok az anyagok, amelyek a felvétel megtervezésekor és lebonyolításakor keletkeztek. Ez a helyzet új kihívást jelentett, hiszen a vizsgálat indítékainak, céljainak, a használt kifejezések értelmezésétõl a mintavétel logikájának meghatározásán át a kutatás valamennyi összefüggésére az egyik nagyon fontos, de mégiscsak közbeesõ dokumentumra: a családlapra támaszkodva kellett a vizsgálat valamennyi összefüggésére a lehetséges választ megadni. Ez a helyzet egy sajátos rekonstrukciós munkát tett szükségessé: azaz a rendelkezésre álló dokumentumok és a családlapok határozták meg a módszert, melynek segítségével kísérletet tettem a vállalt feladat megoldására.

Már az anyag hozzávetõleges ismerete is egyértelmûvé tette, hogy a kérdõívekben rejlõ lehetõségek feltárására valójában csak akkor lesz mód, ha az anyag feldolgozását számítógép segítségével végzem el. Talán nem túlzás hangsúlyozni, hogy számítógép használata nélkül, mindenekelõtt az igen magas elemszám miatt, szinte megoldhatatlannak tûnõ probléma elõtt állnék, hiszen enélkül aligha lenne mód arra, hogy a kérdõívek igen gazdag adatait, belsõ összefüggéseit a maguk sokrétûségében feltárhassam. A számítógépes feldolgozás érdekében mindenekelõtt a kódutasítást kellett elkészíteni, majd próbakódolás segítségével a kódutasítás használhatóságát kellett ellenõrizni. E munkafázist a kérdõívek lekódolása követte. A kódutasítás elkészítése során – annak érdekében, hogy egyetlen információ se vesszen el – a családlap kérdéseit elemeire bontottuk, s így egy-egy kódlapon 194 kérdéshez szükséges cella található. A számokká transzformált kérdéseket tehát kódlapokra, majd azokat számítógépre rögzítettük. Az adatok feldolgozását az SPSS/PC statisztikai adatkezelõ program segítségével végeztük el.

A kódolás befejezésekor vált világossá, hogy a 45 dobozba rendezett kérdõívek száma 9486. 1995 februárjában, az adatok feldolgozása során, a zárótanulmány megfogalmazása közben egy nem várt esemény történt. Ekkor néhány település azonosítására volt szükségem. A kiírt jelzetszám alapján azonban a könyvtár kézirattárában – félreértés következtében – addig nem látott dokumentumokat tartalmazó dobozokat tettek elém. A félreértés tisztázása közben kiderült, hogy az észak-erdélyi vizsgálat családlapjainak egy része valamikor a könyvtár kézirattárába került, s azóta is ott van anélkül, hogy valaki a feldolgozásába kezdett volna. Az utólag, tehát teljesen véletlenül felfedezett 23 dobozban újabb 3366 kitöltött családlapot találtam. Természetesen örültem az újabb családlap-halmaznak, de emiatt lényegében szinte mindent újra kellett kezdenem. Mindenekelõtt el kellett végezni a megtalált kérdõívek kódolását, majd a kódlapok adatainak számítógépre történt rögzítését. Ezt követõen pedig az új system file elkészítését kellett elvégezni, hogy immár a 12 852 kérdõív adatai alapján a zárótanulmányt elkészíthessem.

2. Röviden a kutatásról

Észak-Erdélyben 1942 januárja és 1944 decembere között, azt követõen, hogy a terület visszakerült Magyarországhoz – az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület irányításával – a magyar és a nemzetiségileg vegyes (magyar–román, román–magyar) családok körében kérdõíves vizsgálatot végeztek. A kitöltött családlapokat a háború végén Budapestre menekítették, de feldolgozásukra a megváltozott viszonyok között már nem került sor.

Mindenekelõtt az anyag egyedi jellegére szükséges felhívnom a figyelmet, hiszen a szakirodalomban nem ismeretes olyan elemzés, melyet több évtizeddel az adatfelvételt követõen zártak volna le. A kiválasztott települések nemzetiségek szerinti megoszlása alapján megállapítható, hogy az 1942-ben megkezdett észak-erdélyi adatfelvétel a legveszélyeztetettebb helyzetben élõ magyar nemzetiségûekre irányult. Ezt egyértelmûen alátámasztja az a tény, hogy a mintába került 709 település közül 381-ben 5% alatt, 87-ben 5–9%, 56-ban 10–14%, 85-ben 15–29%, 35-ben 30–49% között és csupán 65 településen volt 50% felett a magyar nemzetiségûek aránya.

A vizsgálat tizenegy vármegye ötvenkét járásának 709 településén 9998 magyar és 2854 vegyes, azaz összesen 12 852 családra terjedt ki, és több mint 130 ezer személyt érintett. A családlap, mint említettem, 194 kérdést tartalmaz, melyek az ún. kemény adatok mellett a család gazdasági helyzetére, egészségi állapotára, magyar nyelvi ismereteire, a megkérdezettek nemzeti attitûdjére, vallásosságára, kulturális érdeklõdésére, környezetére, foglalkozására és iskolai végzettségére is kiterjedtek. A kérdõívvel együtt megmaradt dokumentumokat három csoportba lehet sorolni. Az elsõbe a nyomdai úton elõállított családlap, statisztikai lap és a települések monografikus feldolgozását elõsegítõ kérdéseket tartalmazó kiadvány, a másodikba a vizsgálat lebonyolításával kapcsolatos felkérõ- és köszönõlevelek, a harmadikba pedig a kitöltött kérdõívek feldolgozásához kapcsolódó ívek, kigyûjtések, válaszlevelek tartoznak.

A kérdõív adatainak feldolgozását, a zárótanulmány megfogalmazását megelõzõen szükségesnek tartottam a történelmi háttér felvázolását, illetve, hogy azokat a viszonyokat, amelyek között a megkérdezettek éltek, röviden bemutassam. Így felvázoltam azt a 19. század hetvenes éveiben megfogalmazódott kormányzati szándékot, amely az erdélyi országrészben élõ magyarok román nemzetiségûekhez történõ asszimilálódását lett volna hivatott megállítani. Meg kell jegyeznem, hogy a szándék szintjén maradt kezdeményezés nem az Erdélyben élõ román és egyéb nemzetiségûek asszimilációját tûzte ki célul, hanem a magyarok életlehetõségeit szerették volna javítani. Ez azonban éppen úgy terv maradt, mint ahogyan lényegében a 20. század elsõ évtizedében tervezett telepítési akció is. Ezt követõen feltártam azt a folyamatot, melynek keretében az elsõ világháború utáni új viszonyok között – a harmincas évek elején – az erdélyi magyar értelmiség egy részének figyelme a szórványban élõ magyarok felé fordult.

Mivel a kérdõíven kívül a kutatás terve, célkitûzése, a kérdõív elkészítésével kapcsolatos anyagok stb. hiányoztak, módszertani szempontból is fontosnak tartom a kutatás célkitûzésével kapcsolatos elemzés elvégzését. A kutatás célkitûzésére, koncepciójára, mivel ezek nem álltak rendelkezésemre, a családlap felépítésébõl, a kérdések struktúrájából, egymáshoz való viszonyából, a kérdések konkrét megfogalmazásából és tartalmából következtettem.

A zárótanulmány gerincét a családlap adatainak feldolgozása adja. Ennek megfelelõen bemutattam a megkérdezettek legfontosabb demográfiai jellemzõit, és feltártam a vizsgálat körébe esõ személyek szociodemográfiai adatait. A vizsgálat egészének, illetve a szórványtelepüléseken élõk viszonyainak jobb megismerése érdekében felhasználtam az 1910-es, 1930-as, az 1941-es népszámlálás Észak-Erdélyre, illetve a vizsgálat részét képezõ településekre vonatkozó adatait. A szórványban élõk életlehetõségei általános keretének, az anyanyelv és az otthon használt nyelv egymáshoz való viszonyának, a megkérdezettek vallás szerinti megoszlásának, a foglalkozási viszonyoknak, az egészségügyi helyzetnek, az iskolázottságnak, valamint a mintába került családok vagyoni helyzetének részletes elemzése után kísérletet tettem az anyanyelv, az otthon használt nyelv, a vallási életben való részvétel, valamint a különbözõ kulturális szimbólumok egymásra vonatkoztatott összefüggéseinek feltárására. Ezek alapján pedig következtetéseket vontam le a vizsgálat körébe került személyek magyar nemzeti identitásának alakulására, a megváltozott államhatalmi rendszer ezt befolyásoló, módosító szerepére.

Az észak-erdélyi családvizsgálat kérdõívei lehetõvé tették, hogy egy többszörösen sajátos helyzetben lévõ népesség korabeli állapotát rekonstruáljam. Ehhez jó feltételt teremtett a mai igényeket is kielégítõ kérdõív és a vizsgálat volumene. Az észak-erdélyi vizsgálat során ugyanis sokkal több személyt kérdeztek meg, mint amivel a jelenlegi szociológiai vizsgálatok dolgoznak, s ez lehetõvé tette, hogy – a makrostruktúra világa helyett – a történelem mélyrétegeit meghatározó, eddig nem ismert elemeit is bemutassam. Ennek keretében nemcsak releváns ismeretekhez jutottunk a legelhagyatottabb településeken élõ magyar és vegyes családok életérõl, hanem az adatok alapján azokra a folyamatokra is következtethettünk, amelyek a mintába került települések lakóit vagy általánosabb érvénnyel megfogalmazva: a szórványban élõket a vizsgálat által feltárt helyzetbe juttatták. Ennek feltárását a minta jól szolgálta, hiszen a családok több mint 67 százaléka, mint már említettem, olyan településen élt, ahol a magyar nemzetiségûek aránya nem érte el az 5 százalékot. A felvétel nemcsak „látlelete” annak a több mint húsz évnek, amit a megkérdezettek az addig megszokottól drasztikusan eltérõ államkeretek között leéltek, hanem dokumentumként szolgálnak az asszimilációs, illetve integrációs folyamatok jobb megértéséhez is. Az adatfelvétel lehetõséget biztosított annak megfogalmazására, hogy nemcsak az elsõ világháború után bekövetkezett rezsimváltás eredményeként, hanem már azt megelõzõen is – a magyar területek általános vonzásával, az önként vállalt asszimilációval párhuzamosan – nem csupán a nyelvhatárok mentén, hanem viszonylag széles területeken megindult a magyar népesség egy részének románságba történõ feloldódása. A vizsgálat kérdõívei alapján ennek kezdetét nem lehetett megállapítani, de azt, hogy ez a mechanizmus a 19. század ötvenes éveiben már „mûködött”, dokumentálni tudtam.

3. Tanulságok

Az elmúlt tizenkét évben sokan megkérdezték, hogy az elsõ hallásra is egyedülállónak tekinthetõ egykori adatfelvételnek melyek azok a legfontosabb tanulságai, amiért érdemes volt az 1942-ben megkezdett adatfelvételt 57 évvel késõbb feldolgozni. A válasz elõl az elvégzendõ munka nagysága és idõigényessége miatt éveken át kitértem, bár kezdettõl fogva az volt a véleményem, hogy a véletlen nemcsak egyedülálló lehetõséget biztosított egy nagy volumenû vizsgálat lezárására, hanem mivel a családlap a kérdõívszerkesztés mai igényeinek is alapvetõen megfelel, s így a feldolgozás során nem egy értelmezhetetlen adathalmazzal lesz dolgom, a kérdésekkel kapcsolatban szociológiailag érvényes válaszokat fogalmazhatok meg. Mindezt az elemzés végén, melyet – a jelenlegi tudományos módszerek és eszközök segítségével – nem lezártam, hanem csak befejeztem, egyértelmûen megerõsíthetek. Tudatosan fogalmaztam úgy, hogy az elemzést nem lezártam, hanem csak befejeztem, hiszen csak a legfontosabb összefüggések feltárását végeztem el, s így az adatok alapján számos új következtetést lehet még megfogalmazni. A kéziratot tehát lezártam, ennek ellenére az észak-erdélyi adatfelvétel további feldolgozására lehetõség van, hiszen a kódolt anyag – megfelelõ feltételek megléte esetén – bárki rendelkezésére áll.

Az adatfelvételbõl leszûrhetõ legfontosabb tanulságokat az egyes kérdések feldolgozásakor megfogalmaztam. Ezek az egyes fejezeteknél megtalálhatók, megismétlésüket fölöslegesnek tartom. Egy összefüggéssel, az asszimiláció folyamatával kapcsolatban azonban mégis kivételt kell tennem. Nem azért tartom ezt szükségesnek, mintha az adatok feldolgozása, elemzése során az asszimilációról számos metszetben nem szóltam volna, hiszen közvetlen és közvetett formában az egész vizsgálat errõl a kérdéskomplexumról szól. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az asszimiláció nagyon bonyolult és igen sok szálon megnyilvánuló és érvényesülõ folyamatáról, finom szöveteinek kialakulásáról, „mûködésének” mechanizmusairól még mindig keveset tudunk. A szépirodalomból és a tudományos munkákból jól ismertek azok a sztereotípiák, amelyek a Magyar Királyság keretei között a magyar nacionalizmus ún. agresszív asszimilációs politikájáról szólnak. A feldolgozott adatok azonban ezt az álláspontot semmilyen formában sem támasztották alá. Természetesen nem állítom azt, hogy abban az idõszakban államilag irányított, befolyásolt asszimilációs törekvések ne lettek volna, s hogy a Magyar Birodalom határain belül élõ nemzeti kisebbségek egy része ne asszimilálódott volna a magyarhoz, de ezzel ellentétes tendencia, nevezetesen a magyar származásúak asszimilációja is folyamatos volt a környezetükben élõ kisebbségekhez, jelen esetben a románokhoz. Megválaszolásra váró kérdés, hogy mik voltak azok a meghatározottságok, amelyek lehetõvé tették és elõsegítették, hogy a magyar származásúak egy része a Magyar Királyság keretei között élõ nemzeti kisebbségekhez asszimilálódjon. Észrevette-e ezt a többségi hatalom, s ha igen, akkor ennek megállítása érdekében miért nem lépett fel? Nem ismerjük azokat az összetevõket sem, amelyek az egyén szintjén a többségi nemzet tagjainak egy részét arra késztette, hogy kényszer nélkül a saját kisebbségéhez asszimilálódjon, azaz hogy többségi helyzetét kisebbségire váltsa.

Közismert, hogy 1918-at követõen az erdélyi területeken berendezkedõ román hatalom saját érdekeinek és törekvéseinek alárendelten vitathatatlanul radikális magyarellenes intézkedéseket hozott. Ezek közül a magyar iskolák jelentõs részének bezárását, a magyar nyelv hivatalos használatának korlátozását, valamint a birtokviszonyok átalakítását emelném ki. Ennek ellenére az észak-erdélyi adatfelvétel azt az általánosan elterjedt nézetet sem erõsítette meg, mely szerint 1918-at, tehát az elsõ világháború utáni hatalomváltást követõen a román hatalom egyértelmûen erõszakos asszimilációs politikát valósított meg. A 709 településen végzett adatfelvétel ugyanis arról is tanúskodik, hogy a fentiektõl jelentõs mértékben távol, attól függetlenül vagy csak nagyon áttételesen a magyar származásúak románsághoz történt spontán asszimilációja, mint ahogyan a korábbi évtizedekben, úgy 1918-at követõen is töretlenül folytatódott. A román hatalom természetesen mindent megtett, hogy az elsõ világháború után megkapott területen a románság többségbe kerüljön, ennek ellenére az adatok nem a megszakítottságot, hanem a magyarság asszimilálódásának folytonosságát dokumentálják. Azt pedig, hogy ebben a román hatalmi törekvések, illetve a már korábban kibontakozott asszimilációs folyamatok milyen arányban hatottak, nem ismerjük. Egy biztos, hogy ebben a periódusban a román nemzetiségûek magyarokhoz történõ asszimilálódását, mint ahogyan 1918 elõtt ennek fordítottját, a 709 településen felvett adatokkal nem lehet alátámasztani.

A vizsgálat adatai azt is egyértelmûen dokumentálják, hogy Észak-Erdély visszakerülésével erõszakos magyar asszimilációs törekvések szintén nem következtek be; azaz a kiterjedt adatfelvétel alapján nem lehet megerõsíteni azt az álláspontot, amely visszamagyarosító törekvéseket, illetve az észak-erdélyi területen élõ románok erõszakos asszimilációját hangsúlyozza. Ezzel szemben viszont 1940 után, tehát a magyar uralom alatt, legalábbis az adatfelvétellel érintett 709 településen, továbbra is mindenekelõtt azok a mélyebben fekvõ okok és folyamatok fejtették ki hatásukat, amelyeket az elmúlt század közepétõl kísértem nyomon, azaz a magyar származásúak románokhoz történt spontán asszimilációjának folyamata ekkor sem szakadt meg.

Mindezek annak megfogalmazására ösztönöznek, hogy felhívjam a figyelmet az asszimilálódással (legyen az agresszív vagy spontán) kapcsolatos folyamatok eddigieknél árnyaltabb, elfogultságtól mentes, tárgyszerû végiggondolásának szükségességére.

Összességében tehát az 1942 és 1944 között elvégzett adatfelvétel arról gyõzött meg, hogy a mindenkori hatalom törekvései mellett a magyar származásúak asszimilációjában a spontán törekvések jelentõs szerepet játszottak. Ezek okainak és összefüggéseinek a feltárása azonban már egy újabb kutatás tárgya, melyben az 1942 és 1944 közötti észak-erdélyi adatfelvétel alapján feltárt összefüggések meghatározó szerepet játszhatnak.

4. Végezetül röviden egy fogalomról

Egy szociológiai, de általánosabb értelemben is egy vizsgálat megtervezésének – a témaválasztás és a probléma megfogalmazása és a kutatási hipotézisek felállítását követõen – talán az egyik legfontosabb eleme a fogalmak meghatározása. Annak érdekében ugyanis, hogy a vizsgált jelenségre vonatkozó adatok között összefüggéseket állapíthassunk meg, jól definiálható, egyértelmû tartalommal rendelkezõ fogalmakat kell használnunk.

Az észak-erdélyi családvizsgálat adatlapjának megismerése, illetve a vizsgálatba bevont települések nemzetiségi összetétele alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a felmérést kezdeményezõk a szórványban élõk életlehetõségeit szerették volna feltárni. Ennek következtében a vizsgálat adatainak feldolgozása során automatikusan, szinte definiálatlanul munkám kulcsfogalma a szórvány, a diaszpóra fogalma lett.

Nézzük meg akkor röviden, hogy mit is kell érteni a diaszpóra fogalmán. A fogalom görög eredetû, eredetileg a zsidóságra, illetve a zsidó keresztényekre vonatkozott. A diaszpóra fogalmának tartalma nem más, mint valamely vallás követõinek vagy egyéb közösség tagjainak szétszóratása, szétszóródása, szétszórása más vallásúak vagy más közösségek közé. A diaszpóra fogalmához tehát szervesen hozzátartozik a szétszóratás, a szétszóródás, a szétszórás fõnevek fogalomköre.

Az eddigiekkel összhangban a diaszpórát tehát úgy is meghatározhatom, hogy valamely vallás követõinek vagy egyéb közösség szétszórtan élõ tagjainak közössége, illetve összessége. Ebben az összefüggésben a közösség, illetve az összesség fõneveket hangsúlyoznám. Mindezekbõl arra következtetek, hogy a fogalom egyaránt vonatkoztatható azokra, akiket szétszórtak, azaz lakóhelyükrõl elüldöztek, és azokra is, akik saját elhatározásuk következtében kerültek más közösségek közé.

Az, hogy a diaszpórát a szétszórtan élõ tagok közösségeként és összességeként is definiáltuk, újabb értelmezésre is lehetõséget biztosít. Egyrészrõl azt, hogy a szétszórtságban élõk mint közösségek vannak jelen más közösségek területén. Ebben az összefüggésben természetesen meg kell fogalmazni azokat a kereteket, amelyek a szétszórtságban élõ közösségek meghatározottságát adják. Másrészrõl pedig a diaszpóra eddig értelmezett fogalma magában foglalja mindazokat a személyeket, akik anélkül, hogy közösségbe szervezõdhettek volna, szétszórtságban élnek.

A diaszpórát magyarul szórványnak mondjuk, s nemigen gondolkozunk el azon, hogy a két fogalom mennyiben fedi egymást, illetve mennyiben nem. Én sem kívánok ezzel részletesen foglalkozni, csupán megjegyzem, hogy a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára szerint a szór ige ótörök eredetû (savur vagy saur), s ez a földmûvelés mûszavaként került a magyar nyelvbe. A szór ige szórvány vagy szórványos alakja pedig nyelvújítási alkotás.

A továbbiakban a diaszpóra és a szórvány fogalmát a legtermészetesebb módon azonos tartalommal, szinonimaként használom.

A szociológiai szakirodalomban használt diaszpóra fogalomnak elengedhetetlen eleme a migráció. Azaz eszerint diaszpóráról/szórványról csak migráció esetében lehet beszélni.

Úgy vélem, mindannyiunk számára könnyen belátható, hogy annak a diaszpórának/szórványnak a döntõ többsége, amellyel mi „foglalkozunk”, amelyre az észak-erdélyi családvizsgálat kiterjedt, egyik legfontosabb jellemzõje, hogy döntõ többségének létrejöttében a migráció nem játszott szerepet. Válaszom azért nem egyértelmû, mert vizsgálódásom nem terjedt ki arra, hogy azok közül a települések közül, ahol az adatfelvételt lebonyolították, volt-e, és ha igen, akkor hány olyan település volt, ahol a magyar nemzetiségûek nem „õshonosok”, hanem települtek voltak. Ennek következtében nem tudok arra a kérdésre válaszolni, hogy az adatfelvétel hány olyan települést érintett, amelyben a nemzetközi szakirodalomban használt fogalomnak megfelelõen éltek diaszpórában a tiszta magyar és a nemzetiségileg vegyes, magyar–román, román–magyar családok. Ennek ellenére feltételezem, hogy a vizsgálatba került települések döntõ többségében élõ magyarok nem belsõ vándorlás eredményeként ékelõdtek be a román nemzetiségûek közé. Úgy gondolom, hogy a települések döntõ többségének a román nemzetiségûek bevándorlása, majd a magyar és a román lakosok eltérõ népességfejlõdése stb. volt az oka annak, hogy a magyarok szórványba kerültek. (Azt, hogy valójában hány településen jött létre úgy magyar szórvány, hogy egy román lakosságú faluba valamilyen ok következtében magyarok települtek be, vagy hogy egy magyar lakosságú településen az elmúlt századok során oly mértékben lecsökkent a helyben lakó magyarok száma, hogy a betelepülõ románok kerültek többségbe, fel lehetne tárni. Feltételezem, hogy ezt a célt szolgálta volna az az adatfelvételhez kapcsolódó munka, amelynek célja a települések monografikus feldolgozása volt. Erre azonban éppen úgy, mint az adatfelvétel feldolgozására, nem került sor, s ezt a munkát én sem vállaltam.) Természetesen fel lehet tenni a kérdést: abban az esetben, ha a diaszpórahelyzet úgy jön létre, hogy a közösség tagjai nem szétszóratás, szétszóródás, szétszórás következtében kerültek „szórványba”, lehet-e egyáltalán diaszpóráról, szórványról beszélni?

Felfogásom szerint igen. Ez pedig azt jelenti, hogy a diaszpóra/szórvány fogalomnál nem tartom elengedhetetlen elemnek a migrációt. Azaz úgy vélem, diaszpóráról/szórványról beszélhetünk akkor is, ha egy közösség tagjainak (leszármazottainak) sorsa helyben maradásuk ellenére vagy éppen annak következtében lesz „szétszóratás”, „szétszóródás”, „szétszórás”. Ebben az esetben ugyanis nem a közösség tagjainak migrációjára, hanem egy közösség szétszórtan, jelen esetben különbözõ településeken élõ tagjainak közösségére, illetve összességére helyezõdik a hangsúly. Azaz diaszpóra/szórvány jöhet létre úgy is, hogy azok, akik diaszpórába/szórványba kerültek, úgy szakadtak ki abból a közösségbõl, amelybe beletartoztak, hogy nem „mozdultak”, vagyis helyben maradtak. És itt meg is állnék, hiszen ezzel a sajátos szórványhelyzettel kapcsolatban a kérdések sorát kellene most itt megfogalmaznom.

A továbbiakban a teljesség igénye nélkül már csak azt szeretném felvillantani röviden, hogy melyek azok a (társadalmi) jelenségegyüttesek, amelyek a szórványjelenséghez kötõdnek. Mindenekelõtt az etnikumok együttélését, a többség–kisebbség és kisebbség–többség viszonyát emelném ki. Hangsúlyozni kell a jelenség szubjektív, tömegpszichológiai hátterét, motivációit. Szükségszerûen merül fel a veszélyeztetettség, az erõszakos elnemzetlenítés, az asszimiláció és a természetes beolvadás folyamatának a kérdése. Lehet-e a szórványt szeparált, izolált csoportnak tartani, illetve hogy a szórványhelyzet mennyiben jelent izoláltságot (szeparáltságot), mennyiben különít el vagy integrál? Az izoláltság okozhat elbizonytalanodást, szorongást? Mennyiben tudatos vagy mennyiben spontán, tudattalan a szórványban élõk értékváltása, identitásváltása, melynek egyik látványos eredménye a nyelvvesztés vagy nyelvváltás? Nehezen eldönthetõ, hogy mennyiben önként vállalt vagy rákényszerített, kikényszerített helyzetrõl beszélhetünk. A szórványba került csoport és környezete kölcsönhatása keretében következnek be a többséghez való igazodás, alkalmazkodás különbözõ lépcsõfokai, az új többségi közösség mintáinak átvétele, a többség véleményének befogadása, elfogadása s az a folyamat, melynek eredményeként az egyén meggyõzõdése ellenére „feladja” önmagát, vagy „szembefordul” önmagával. S mindebben a lejátszódó folyamatok véletlenszerûségérõl és szükségszerûségérõl sem feledkezhetünk meg.

Végezetül még egy dologról kell szólnom. Sik Endre még kéziratban lévõ tanulmányában a következõ két kérdést fogalmazta meg: „Használható-e a diaszpóra fogalma a határon túli magyarság Magyarországhoz való viszonyának jellemzésére? Alkalmazható-e a diaszpóra fogalom a határon túlról Magyarországra települõ magyarságnak a határon túli magyar társadalomhoz való viszonyának jellemzésére?”[i]

A szerzõ szellemes és elgondolkoztató gondolatmenete végén az elsõ kérdésben arra a következtetésre jut, hogy a magyar diaszpórapolitika szereplõi a Kárpát-medencén belül élõ magyarságot nem tekintik a mai Magyarország diaszpórájának. Ezt az álláspontot egyelõre önmaga számára is célszerûnek tartja elfogadni, mert mint megfogalmazta: „Elméletileg azért nem lenne helyes a diaszpóra fogalmat ebben a kontextusban alkalmazni, mert létrejöttében a migráció hiánya a szakirodalom egyetlen konszenzuálisnak tekinthetõ elemét is kikezdené, s ez nem lehet célunk.”[ii] Ennek és egyéb általa felsorolt tények ellenére mégis úgy véli, hogy „a határon túli és Kárpát-medencei magyarság (Magyarországhoz mint soha el nem hagyott anyaországhoz való) diaszpóra jellegû kapcsolódásának lehetõségét továbbgondolásra alkalmas hipotézisnek” tartja. A második kérdésre adott válasza már egyértelmû. A határon túlról Magyarországra érkezõk szociológiai jellemzõi alapján ugyanis úgy látja, hogy „ez a kör diaszpórának tekinthetõ”.[iii]

A kérdés felvetésének jogosságát nem vonom kétségbe, és anélkül, hogy véleményemet részletesen kifejteném, szeretném megjegyezni: ezek a kérdések vajon megfogalmazódtak volna-e, ha a Magyar Királyságot az elsõ és a második világháborút lezáró békeszerzõdések nem darabolják fel? Vajon ez esetben felmerült volna-e ez a fogalom a Pozsonyban, Munkácson, Kolozsvárott, Újvidéken vagy éppen Zágrábban élõkkel kapcsolatban? Vagy felvetõdhetett volna-e a diaszpóra fogalma azokkal kapcsolatban, akik 1918 elõtt a fent említett városokból költöztek a mai Magyarország bármelyik településére? Nem hiszem. Emellett úgy vélem, abból, hogy két jelenség hasonló jellegû, vagy szociológiai jellemzõi azonosak, nem szükségszerûen következik azonosságuk.

 

* A kutatás az Országos Kiemelésû Társadalomtudományi Kutatások Közalapítványa (OKTK –  A. 1541/VI./98) támogatásával készült.

[i]Sik Endre: Kezdetleges gondolatok a diaszpóra fogalmáról, valamint hevenyészett megfigyelések a diaszpóra koncepció magyar nézõpontból való alkalmazhatóságáról (kézirat). 20.

[ii] I.m. 11–12.

[iii] I.m. 16.

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék