Varga Árpád

Egy mezõtelegdi pénztárkönyv tanulságai

Milyen tanúságai és tanulságai lehetnek egyetlen (méghozzá csonka) pénztárkönyvnek? Avagy milyen mértékben és milyen hatékonysággal vizsgálható egy intézmény mûködése, ha az általa termelt iratanyagnak csak egy morzsáját ismerjük? Erre a kérdésre próbál feleletet adni ez a dolgozat. De elõbb néhány mondatot a mezõtelegdi takarékpénztár létrejöttérõl.

Mezõtelegd már századok óta a környezõ falvak központja. Azzá tette fekvése, de gazdasági helyzete is, hiszen a Telegdi család uradalmának gócpontja volt. 1870-ben, a Nagyvárad—Kolozsvár vasútvonal megnyitásával bekapcsolódott az országos vasúthálózatba. Ez maga után vonta az itteni mezõgazdaság fellendülését és a modern gyáripar kialakulását. Telegdi József új, korszerû mintagazdaságot hozott létre, a vasútállomás mellett pedig már az 1880-as évektõl egyre-másra jelentek meg a kisebb-nagyobb üzemek, amelyek a munkáslakásokkal együtt valóságos ipartelepet alkottak. (Ez is lett a neve: Gyártelep.) Ebben az idõszakban a kereskedelem is fellendült a helybeli zsidó kereskedõk tevékenysége folytán.

Csak egy pénzintézet hiányzott ebbõl a mezõgazdasági-ipari-kereskedelmi központból. 1890-ben végre megalakult a Mezõtelegdvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság 100 000 korona alaptõkével. 1901-ben már több mint 100 000 korona betétje volt. Elnöke ekkor Telegdi József, elnökhelyettese Telegdi Lajos, vezérigazgatója Krausz Adolf volt.[1] 1912-ben a „bank” (ahogy a helybeliek nevezték) vezetõsége a következõkbõl állt: Telegdi József országgyûlési képviselõ, nagybirtokos, igazgató-elnök; Telegdi László nagybérlõ, helyettes igazgató-elnök; Balogh László vezérigazgató. Igazgatósági tagok: Dajka Ferenc birtokos, Pósalaka; Horváth József birtokos, Mezõtelegd; Juricskay Vid nagybirtokos, Mezõtelegd; Lindenfeld Dávid kereskedõ, Mezõtelegd; Lukács Ferenc birtokos, Mezõtelki; Mangra János birtokos, községi bíró, Mezõszabolcs; dr. Várady Zsigmond országgyûlési képviselõ, Nagyvárad; Borók József fõkönyvelõ, Balogh Sándor segédkönyvelõ és Pálfi György tisztviselõ.[2]

Mivel nem rendelkezem több adattal, kénytelen vagyok a már említett pénztárkönyvhöz fordulni. E könyvet, amely azóta meg is semmisülhetett, a nyolcvanas évek közepe után mutatták meg nekem.

A nagyméretû, súlyos könyv nyomdailag vonalazott és számozott, 4328 cm nagyságú lapjait eredetileg vastag keménypapír táblákba kötötték. Nemcsak ez sérült meg az idõk folyamán, hanem a belseje is: elsõ 46 lapja hiányzik, a 47. lapon az 1912. január 17-i bejegyzés olvasható. A kötésrõl látszik, hogy az utolsó, 480. lapot (1914. február 9.) eredetileg még elég sok követte. A könyv belsejébõl is jó néhány lapot kitéptek vagy megcsonkítottak, elszakítottak, esetleg a nedvesség miatt elrothadtak — itt az írás is olvashatatlan.

E dokumentum részletes és pontos feldolgozása már a csonkasága miatt is lehetetlen. Lássuk, miket lehet mégis megtudni belõle.

A fekete tintával írt bejegyzések a mindennapi kiadásokat és bevételeket sorolják fel tételszerûen. E két rovat mindig a lapok jobb felén található. Csak a számokat írták ki, a pénznemet nem, de biztosra vehetõ, hogy koronában és fillérben számoltak. A tételeket mindennap a következõ kötelezõ felsorolással zárták: Nyomtatvány, Váltódíj, Kifizetett váltók összege, Kamat, Kezelés, Költség, Leszámítolt váltók összege, Összesen, Kiadás, Egyenleg. Ez utóbbit úgy kapták meg, hogy a meglévõ pénztári készletbõl és a bevételbõl levonták a kiadást. Az egyenleg volt a másnapi pénztári készlet. Ez eléggé változó mennyiséget mutat: pl. 1913. július 2-án a pénztári maradvány csak 3069,65 K (355. lap), míg 1914. január 28-án 23 834,72 K volt.

A tételek bejegyzése és az egyenleg kiszámítása a „napi biztosok” feladata volt. Az õ aláírásuk mellett mindig szerepelt egy „igazgató” vagy „bíráló igazgató” ellenjegyzése, aki a tételeket átnézte és a számításokat ellenõrizte, ha hibát talált, ki is javította. Leggyakrabban talán Szepsy Sándor napi bíráló nevével találkozunk. (Róla nevezték el a Szepsi-sikátort, mert itt állt tekintélyes háza, amely valamikor a nemes Técsi családé volt.) Más napi biztosok: Grünbaum Jakab, Sápy Lajos, Stern Ignác, Filip Sándor, Schwartz Dávid, Herman ? és Szûcs Samu gyógyszerész (egyszer így írta alá a nevét). A bírálók a következõk voltak: Lukács Ferenc igazgatósági tag, Horváth József és Dajka Ferenc bírálók és Lindenfeld Dávid bíráló igazgató.

Nem tudni, hogy a napi biztosok és a bírálók mennyi fizetést kaptak. Egyszer ugyan feltûnik a következõ adatsor: „Napi biztosoknak. Vidék 30, Helybeliek 176, Igazgatók 234, Jegyzõkönyv 25.” Ebbõl talán arra lehetne következtetni, hogy a banknak valamelyik faluban fiókja volt, vagy csak ideiglenesen végeztek „terepmunkát” a különbözõ helységekben. A két helybeli napi biztos havi fizetése összesen 176 K volt, bizonyára nem egyenlõen, hanem a végzett munka arányában.

A „Tiszti fizetések” tételnél a következõ neveket és értékeket találjuk: Balogh László 275, Borók József 250, Kaszó András 125, Lénárd Béla, Szvatkó József és Törökfalvi Béla 100–100, Falussy Klára 50, Tallódi Lajos három hónapra 100 K. Ugyanezek a tisztviselõk 1914. február 9-én az alábbi jutalékokat kapták (nyilván az elõzõ évi nyereségbõl): vezérigazgatói jutalék (név nélkül) 2036,49; Boldogh L. 1097,30; Borók J. 200+592,30; Kaszó A. ugyanennyi; Lénárd B. 200+168,19; Szvatkó J. ugyanennyi; Falussy K. 110,42+20; Tallódi L. 361,72 K.

Ugyanekkor a Felügyelõi Bizottság jutalékait is felsorolták: Flatt Jenõ 341,43; Sarkadi Nagy Sándor ugyanennyi; Omischel Mihály 341,40; Heiter Gyula 227,60; dr. Mangra Demeter 113,80 K. Ezek után következnek az igazgatósági jutalékok, a pénztárkönyv csonkasága miatt csak ennyi: Telegdi József elnök 398,37; Boldogh László, Horváth József és Dajka Ferenc külön-külön 398,30 K (480. lap).

A telegdi bankban folyószámlájuk volt többek között a következõknek: Telegdi László; Telegdi József és neje, Keltz Telegdi Ilona; ifj. Telegdi János; Flatt Jenõ; Juricskay Vid és neje, Ambrózy Alice; ifj. Juricskay Vid; Juricskay Mátyás, Erzsébet, Pál és Anna; Falussy Klára (aki alapítványt tett néhai férje, Falussy Károly volt telegdi református lelkész emlékére); a helybeli református, katolikus, görögkeleti és ortodox izraelita hitközség, továbbá a Mezõtelegdi Téglagyár, Mezõtelegd és Vidéke Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (1913. október 29-én betettek 120 K-t), a Biharszilágyi Gyár Dalkör (betét: 800 K), a Mezõtelegdi Kaszinó (kivét: 250 K).

Nemcsak a helybeli, hanem a környékbeli lakosok közt is szép számmal voltak a banknak ügyfelei (a pénztárkönyvben csak ritkán tüntették fel a lakóhelyet). Íme néhány ügyfél neve (a román neveket a pénztárkönyvbe írt formájukban említem): Csonkás Flóri, Tyirla Péter, Szime Flóra, Alb Todor (Tivadar), Vattay Gyuláné, Vattay Karolin, Vékony Károly és neje, Varga Jánosné, Gönczi Pál, Petõ István, Kertész Gyula, Mihucza Petrina, özv. Pataky Györgyné, Miskolczi B. közjegyzõ, Gábor Gyurka Kövesd, özv. Imre Sándorné helyben, Gál Pasku és Gál Szilárd (Serges), Fetye Flóra, Lukács Lajos, Báthori Zsigmond, ifj. Nagy Ferenc, Varga Károly, Hegedûs Sándor, Péter Józsefné, Hodisán Vaszali a Kukuluj, Szotok Flóra a Mikuli, Szelezsán Vaszali, Popa Miklós (Borostelek), Körözsi Jánosné, Sorbán Sándor, Pikó Mihály, Balog János, Veréb Mária, Koppányi Eszter, Petrucz János (Mezõbottyán), Weisz Adolf (H), Burle Flóra a Vojki, id. Udvari Imre, Hodisán Flóra, Szime György a Fányi, Páska Irimie, Gitye György, Restye János, Bibeszku Jánosné, Bács Karácsony, Csurdár Koszta, Kovács Sándor, Szerák Flóra, Abrudán Mihály a Togyeri.

A bank tõkéjét helyi és más helységbeli személyek, pénzintézetek adhatták össze az alapításkor. A részvények után minden évben osztalékot fizettek: egy részvényre 10 koronát. Az 1912. évi osztalékok, melyeket 1913-ban fizettek ki, nem teljes felsorolása is érzékelteti a részvények megoszlását (282–283. lap). Úgy tûnik, hogy a legtöbb a Telegdi Józsefné kezében volt: 123 és 150 darab. Õt követik a következõk (eredeti rövidítésekkel): M. Ált. H. Bank 203, Egyes. Bihar K. 170, Juricskay Vid 143, M. Ált. Tak. 99, Nagyváradi Takarék 84 (36+29+15+4), Sápy Lajos 69, R. kat. egyház 58, Lindenfeld Dávid 42, Balogh László 33, Lindenfeld Márta 30, Dr. Grünbaum Lipót, Barla Béla és Gödör László 15–15, Nagy Péter 12, Leszámítolási és Jelzálogbank 12, Zénthy Gyuláné 10, Stern Ignác, Grünbaum Jakab és Debreczeni Jenõ 9–9, Dr. Offel Károly 7, Filip Sándor, Stern Róza, Balog János, Grósz Jakab 6–6, özv. Sztojanovics Gyuláné, Schwartz Dávid, Sternberg L., Feldman Sándor, Grünfeld Mór és Oláh Béla 5–5, Pogányné Hofman Kata, Koszta M., Capri Valérné és Kállai József 4–4, Petrzsalka Nándor, Kiss Ernõ, Madarász Gézáné és Bájdog Tivadar 3–3, Rigó János, Láposy Imréné 2–2, Vostenár Pálné, Viber Vilmos és Lõkös 1–1 részvénnyel.

Az 1914-ben kifizetett, elõzõ évre szóló osztalékok sora a pénztárkönyv csonkasága miatt csak a következõ: Magyar Áll. Hitelbank 74, Horváth József 66, Biharmegyei Takarékpénztár 40, Bibeszku János 27, Magyar Bank 6, Roxin József, Dr. Friedman József és özv. Nánási Imréné 5–5 korona.

A telegdi bank talán a második világháború befejeztével szûnt meg. Az elsõ világháború végéig a központban, a mai orvosi rendelõ épületében mûködött. Izgalmas, de (egyelõre) megválaszolhatatlan kérdés, hogy 1918 után miként alakították át ezt az intézményt, mi történt a bank vagyonával, a részvényekkel stb. A takarékpénztár iratanyaga 1944-ben szabad préda lett, éppúgy, mint a kastély, a báróház és más gazdátlan épületek belseje. A bemutatott pénztárkönyvbõl tudjuk, hogy a tízes években a bankban villanyvilágítás volt és telefonnal is rendelkezett. Pl. 1913. június 4-én 17,22 K volt a májusi villanyszámla (338. lap). Ez az összeg bizonyára Telegdi Józsefet illette, akinek a kastélyhoz közel esõ malmában volt az áramfejlesztõ berendezés. Az egyszerûbb házakban nem volt villanyvilágítás, bizonyára sokallták, vagy meg sem tudták fizetni a számlát. 1913. július 3-án 36 K telefondíjat jegyeztek fel (356. lap). 1913 vége felé 67 koronát fizettek a telefonkészülék áthelyezéséért. (Egyik összeg sem volt kevés.) Azt is feljegyezték egy ízben (1913-ban), hogy a Telegdi Lászlóval folytatott távbeszélgetés 2 koronába került. Õ sokat tartózkodott Budapesten, lehet, hogy ekkor is ott hívták fel. A pénztárkönyv egyébként jól tükrözi azt a telegdi vélekedést, hogy Telegdi László huszártisztként gavallér módon elverte vagyonát, mert elég sok, nagy összegû kivét terhelte bankszámláját.

Ennyit sikerült megtudni egy csonka, régi pénztárkönyvbõl.