Varga Árpád
(1951-1994)

Ha az erdélyi magyar történetkutatás majdani historiográfusa a számbavétel során eljut e két évszám határolta személyiséghez, Varga Árpád 43 évnyi életének értékelésekor aránylag kevés hátrahagyott művet talál. Teljes joggal emeli ki majd a tanulmányok, közlemények pontosságát, olvasmányos stílusát, a minden szükséges részletre kiterjedo forráskutatás alaposságát, de a mennyiség okán hajlamos lehet az életmű lebecsülésére. Mércéje azonban ez esetben hamisnak bizonyulna. Ugyanis mi, Varga Árpád kortársai tudjuk és valljuk, hogy e számszerűen talán kevés közlemény mögött a tragédiás sorsot szinte emberfeletti akarattal, szívós kitartással legyozo erofeszítés munkált. Életművének igazi emberi értékét a történeti tanulmányok és a megírásukhoz szükséges kitartó, a nyomorúságos körülményeket szellemi teljesítménnyel lebíró munka együttes számbavétele adja meg.

Életútján végigtekintve sorsfordulóját is jelképértékűnek érezzük. Váradon végzett középiskolai tanulmányai után 1970-ben iratkozott be a Babeo-Bolyai Egyetem bölcsészkarának történelem szakára. Régészeti érdeklodése indokolta pályaválasztását, de már az elso évben professzora, Jakó Zsigmond hatására a művelodéstörténettel jegyezte el magát. Tanulmányai során alaposan elsajátította a közép- és koraújkori források használatához szükséges paleográfiai és latin nyelvi ismereteket, szakdolgozatában a váradi káptalan hiteleshelyi működését foglalta össze részletes levéltári kutatások alapján. Pályakezdése szép reményekre jogosított, személyével az erdélyi történetkutatók nem túl népes csapata fiatal, jól felkészült szakemberrel gyarapodott. 1974 oszétol a Székelyudvarhelyi Múzeumban dolgozott muzeográfusként.

Kicsi, de a közös célért lendületesen együtt munkálkodni képes együttest talált a székely anyaváros tudományos gyűjteményében, és mi sem természetesebb, mint hogy az ifjú történész munkakörén túli feladatok vállalásával is bekapcsolódott a Múzeum tevékenységébe. Rendezte a céhes iratok gyűjteményét és Zepeczáner Jenovel együtt eloször ismertette a Székelyderzsen föltárt Szent László-freskót. Amikor a Múzeum új kiállítási csarnokának fölépítésére került sor, nemcsak a szervezésben segédkezett, hanem - mi sem természetesebb - délutánonként beállt a munkások közé. 1976. október 6-án a teto fedolemezeinek elhelyezésekor érte a végzetes baleset: lezuhant és gerinctörést szenvedett. Kéthónapos fiatal házas volt akkor... Görög tragédiába illo sors: a közösség érdekében végzett önkéntes munkáért nem jutalmat, de életre szóló büntetést kapott: 18 évig ágyhoz kötötten élt.

Nincs olyan gályarabság, amelyet az arravaló elme kutatólaboratóriummá ne tudna változtatni - írta valahol Németh László. Varga Árpád élete e gondolat valóságát bizonyítja. Szívós gyakorlással újból megtanult írni, gépelni, és ágyhoz kötött életének a választott pálya lehetoségek szerinti folyamatos művelése adott értelmet. Amíg Székelyudvarhelyen élt, közvetlenül hozzájutott a forrásokhoz, Mezotelegdre költözve azonban a nehezen megszerezheto másolatokra volt utalva. Így is folyamatosan dolgozott, jobbára az asztalfióknak, hiszen a Művelodéstörténeti Tanulmányok-sorozat (melynek második kötetében a váradi káptalan hiteleshelyi tevékenységérol írott tanulmánya átdolgozott szöveggel nyomdafestéket látott) betiltása  után a történészeknek alig maradt közlési lehetoségük.

A fordulat után az újjáéledo Erdélyi Múzeum hasábjain 1991 óta folyamatosan jelen volt korábban írt vagy frissen papírra vetett tanulmányaival, könyvismertetéseivel. Helytörténeti írásait pedig szívesen közölte a nagyváradi Harangszó.

Fojtogató életkörülményeit szívós kitartással végzett mindennapi munkával, céltudatos és értelmes tevékenységgel lebíró személyisége azért is példamutató marad, mivel lelki alkata inkább pesszimizmusra hajlott, s neki mindenen túl a passzivitást sugalló borúlátását is sikerült legyoznie. Mindehhez nagyban hozzájárult a tragikus balesetet követoen felesége, majd élete végéig és elsosorban édesanyja áldozatos támogatása. Élete szemünk elott valósította meg Pál apostol híres paradoxonát: "Az én erom erotlenség által ér célhoz."

Sipos Gábor