Vincze Mária

Tanulságok egy rendezvény kapcsán

Régió- és vidékfejlesztés. II. Vállalkozói Fórum

1999. október 8–10. között Régió- és vidékfejlesztés témakörben nemzetközi fórum zajlott Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. A rendezvény elõtörténetéhez tartozik, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jogi, Közgazdasági és Társadalomtudományi Szakosztálya 1997 októberében létrehozta a régiófejlesztési diákklubot, amelynek tagjai elsõsorban egyetemisták voltak a közgazdasági karról, de részt vettek szociológus, politológus, jogász, földrajz szakos diákok is, és hozzájuk csatlakoztak a kevésbé ifjú résztvevõk. Ennek keretében havi két alkalommal az Európai Unió regionális és vidékfejlesztési elveit és megvalósításait ismertették, de arról is hallhattak a résztvevõk, hogy mivel foglalkozik a településföldrajz, vagy honnan gyûjthetõk össze azok a statisztikai adatok, amelyek egy térség gazdasági-társadalmi potenciálját jellemzik. A klub tagjai több pályázatot is elkészítettek és leadtak, amelyekben egy nemzetközi tanácskozás megszervezéséhez kértek anyagi támogatást a jelzett témakörben, és természetesen kellõ idõben meghívták az elõadókat is. Miután augusztus végén megtudtuk, hogy kéréseinket elutasították, úgy gondoltuk, nincs más hátra, mint errõl értesíteni a meghívottainkat is. Ekkor kaptuk azt a kedvezõ ajánlatot, hogy a Rajka Péter Vállalkozók Szövetségével együtt szervezzünk vállalkozói fórumot, amit az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítvány támogat. Ez az összefogás a két civil szervezet között példaértékû lehet, mert ily módon lehetõség nyílt a rendezvény megszervezésére, de azért is, mert az elméleti szakemberek tudásukat azoknak a vállalkozóknak és politikusoknak adhatták tovább, akik leginkább érdekeltek ennek felhasználásában, továbbgondolásában. Hasznos volt a magyar–román párbeszéd az elõadók számára is, fõleg az információcserét és a kapcsolatépítést tekintve.

A fórumon tíz elõadás hangzott el, ezekbõl idézünk néhány gondolatot. Hunya Gábor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet fõmunkatársa, a kiváló Románia-szakértõ A román gazdaság helyzete és kilátásai címmel tartott megnyitóelõadást. A globalizáció, a regionalizáció és a lokális gazdaság elvi összefüggéseit taglalta, majd a román gazdaság fejlõdési tendenciáit elemezte. A lokális gazdasági rendszerek fejlõdésének, a helyi specifikus termékek elõállításának fontosságát és ezeknek a nemzetközi termelési és marketing hálózatokba való fokozatos beágyazódása szükségességét hangsúlyozta. A külsõ behatároltság és a belsõ szabadság kapcsolatát, az ország kockázatának és a vállalat kockázatának az összefüggéseit ismertette, majd felhívta a figyelmet azokra a voluntarista megnyilvánulásokra, amelyek hátráltatják a gazdaság fejlõdését: a nemzeti valuta reál felértékelõdése 1998-ban, a fizetéseknek a munkatermelékenységnél gyorsabb növekedése stb. A romániai gazdaság gyenge pontjaként a gyors és viszonylag nagyfokú eladósodottságot, a külföldi tõkebeáramlás alacsony szintjét és a privatizáció lassúságát, valamint annak elégtelen mértékét jelölte meg. Románia rendelkezik azzal a potenciállal, amely a mûködõképes piacgazdaság létrehozását és a demokrácia megszilárdítását biztosíthatná az elkövetkezõ években. Az ország nagysága, földrajzi helyzete, emberi és természeti erõforrásai beruházási alkalmat jelenthetnek a külföldi vállalatoknak, ha az állami vállalatok privatizációja valóban felgyorsul. Románia hosszú távú fejlõdésének optimista és pesszimista forgatókönyvét is vázolta. Ha sikerül az országnak 2003-ig a gazdasági átalakulás nehéz problémáit megoldania, akkor az évi átlagos növekedés 2–4%-os lehet, majd a gazdasági hatékonyság fokozatos növekedése nyomán 2010-ig 3–5%-ra gyorsulhat fel a növekedés üteme. Igaz, hogy az egy fõre jutó GDP (bruttó hazai termék) vásárlóerõ-paritáson 2010-ben is még mindig csak az EU átlagának 30%-át teszi majd ki, de akkorra már egy mûködõ piacgazdasággal és az integrációt megkönnyítõ intézményi és jogi rendszerrel rendelkezhet Románia. Pesszimista megközelítésben, ha nem áll majd rendelkezésre az átalakításhoz szükséges beruházás, akkor az elkövetkezõ 5–10 évben csak 0–2%-os növekedési ütem érhetõ el. Ez is csak akkor, ha a magas inflációt és a fizetési mérleg hiányának növekedését elkerüli az ország, és ha az intézményi korrupció csökkenni fog.

Franz Greif, a bécsi Szövetségi Agrárkutató Intézet osztályvezetõje A különbözõ földtulajdon-jog rendszerek és azok hatása a farmgazdálkodásra Kelet-Ausztriában és a szomszédos országokban címmel tartott nagy vitát kiváltó elõadást. Kiindulópontként a Világbanknál dolgozó Csáki Csaba pontozási rendszere szolgált, amellyel a kelet-közép-európai agrárátalakulást jellemzi. A földreform kiteljesedését jelzõ mérõszám, ami Romániában 7, Magyarországon 9, Ukrajnában 5 stb., szoros pozitív összefüggésben van az illetõ ország gazdasági fejlettségével. Ezért tartotta fontosnak a szakember a földtulajdon-viszonyok behatóbb vizsgálatát. Több esettanulmányt ismertetett az osztrák földtulajdonosok és fõleg földbérlõk magyarországi földhasználatával kapcsolatban. A kompenzációs törvény alkalmazása kapcsán kb. 7000 ha került osztrák tulajdonba 1994 elõtt, amikor az 1947-ben kisajátított földeket kaphatták vissza az egykori tulajdonosok, illetve azok örökösei. Becslések szerint a külföldi földtulajdonosok száma 600–1000, ezek átlagosan 5–30 hektáron gazdálkodnak. Jelentõsebb a földbérlet mértéke, vegyes vállalatok nevén kb. 50 000 ha mezõgazdasági terület van Nyugat-Magyarországon, ami országos viszonylatban kevés. Az EU-szabályozás szerint 5 km-es sávból importvám nélkül szállítható be a termék az EU-ba, ami kedvezõ az osztrák termelõk számára, még ha a növény- és állategészségügyi ellenõrzés bonyolult is. Magyarországon, a határ mentén földet bérlõ külföldi agrártermelõk nemcsak az osztrák piac magasabb árait, de az olcsóbb magyar input-árak elõnyeit, sõt a magyar állami támogatásokat is élvezik. Az osztrák szakember minõségi bortermeléssel foglalkozó vegyes osztrák–magyar vállalkozásokat is bemutatott, amelyek a termék jelentõs részét magyar piacokon értékesítik. Következtetésként fogalmazta meg azt, hogy a földpiac fokozódó liberalizálása a kelet-közép-európai országokban jelentõs változásokat idéz majd elõ, különösen a határ menti területeken: a beruházások növekedése, a föld értékének növekedése elõnyként tekinthetõ, de a magasabb árak, a fokozódó verseny elõnytelen lesz a hazai termelõk és a fiatal gazdálkodni kezdõk számára.

Dumitriu Irina, a bukaresti Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa a Kis és közepes vállalkozások finanszírozása Romániában címmel tartott elõadást. A jelen lévõ kisvállalkozók, egyetemi hallgatók érdeklõdéssel hallgatták a beruházási projektek finanszírozásának elméleti megalapozását és azokat a gyakorlati információkat, amelyeket az elõadó ismertetett. Kitûnt, hogy nem elsõsorban a hitelhez jutás nehéz Romániában, hanem az életképes projektek hiányoznak, amelyek biztosítékot jelenthetnének a hitelek visszafizetéséhez. Gond viszont, hogy a kedvezményes hitelhez jutás lehetõségeirõl szóló információk nem mindig jutnak el idõben azokhoz a kisvállalkozókhoz, akik a leginkább érdekeltek. Ez a tanácskozás alkalmat jelentett a vállalkozók számára, hogy elsõ kézbõl nyerjenek információkat és biztatást arra is, hogy keressék fel az elõadót Bukarestben is felmerülõ problémáikkal.

Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának fõigazgatója a Magyarország EU-csatlakozásának regionális politikai kihívásai témáról tartott elõadást. Hangsúlyozta, hogy a kelet-közép-európai országok közül a magyarországi regionális politika és a területfejlesztési gyakorlat az, amely modellérték lehet a térség országai számára, mivel leginkább kompatibilis az EU elvárásaival, tehát zökkenõmentessé teheti az EU-hoz való csatlakozást. Lényegében két különbözõ regionális politikai stratégia alkalmazható: egyik a domináns állami szerepvállaláson és dekoncentrált intézményrendszeren nyugszik, a másik pedig a regionális kezdeményezésekbõl kiinduló és az állami kötelezettségvállalás decentralizált eszközeinek alkalmazásán alapuló politika. Egyelõre a regionális politika kialakulását a legtöbb kelet-közép-európai országban több tényezõ is akadályozza, így a kormányzati körök nyílt vagy kendõzött ellenállása, a területi fejlesztési intézményrendszer gyengeségei és a területi közigazgatás megoldatlansága. Nincs egyértelmû válasz arra sem, hogy a regionális politika hatékony eszköz-e az átmenet feladatainak megoldására, vagy pedig a szûkös erõforrásokat központilag, esetleg ágazatok és nem régiók között célszerû továbbra is szétosztani. Hiányoznak a regionális politika jogi keretei, alkotmányos alapjai. Sem központi, sem pedig a régiók szintjén nincsenek intézmények a fejlesztés tervezésének és végrehajtásának szervezésére és ellenõrzésére, az állami, a civil és a magánszektor együttmûködésének az ösztönzésére. Magyarországon már csak a meglévõ intézmények közötti koordináció erõsítése, a területfejlesztés pénzügyi eszközeinek megteremtése és a forráskoordináció jelent gondot. Románia számára az Európai Bizottság regionális politikai ajánlásai sokkal összetettebbek, így a fentiek mellett a jogszabályok kidolgozása, az intézmények kiépítése, az ellenõrzés és a regionális statisztikai adatbázis biztosítása is elvégzendõ feladat.

Magyarországon az egyes térségek közti jelentõs fejlettségi különbségek mérséklése, az állami pénzalapok számának csökkentése és koordinációjuk erõsítése, a területfejlesztési alap összegének bõvítése, a megyék területfejlesztési szerepének erõsítése, az érdekegyeztetés területi-regionális mechanizmusainak kialakítása jelenti a fõ feladatot.

Szaló Péter, a magyarországi Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára A területfejlesztés intézményrendszere és az az Eu-csatlakozással kapcsolatos feladatok címmel tartott érdekes, tartalmas elõadást. Kifejtette, hogy a területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló 1996. évi törvény olyan jogi dokumentum, amely céljait tekintve megfelel a társadalmi igazságosság és méltányosság elvének, a területi kohézió erõsítését szolgálja, és alapvetõen gazdaságfejlesztési orientációjú. A törvény a partnerség elvén alapszik, az autonóm intézmények kooperációjára épít és a decentralizációt fokozza. Lényeges eleme, hogy piackonform eszközökkel operál, így lehetõséget teremt a regionális gazdasági szabályozók alkalmazására, a gazdasági hatékonyság mérésére, és ugyanakkor áttekinthetõvé, ellenõrizhetõvé teszi a szervezeti felelõsséget. Az elõadó ismertette továbbá a magyar országgyûlés 35/1998-as határozatát az országos területfejlesztési koncepcióról. A területfejlesztés intézmény- és eszközrendszerének bemutatása és elemzése, valamint a nemzetközi interregionális kapcsolatok fejlesztési lehetõségeinek felvázolása is hasznos információt jelentett a hallgatóság számára, a feltett kérdések is elsõsorban ezekre a témákra koncentráltak. A kormányzati nézõpontból való megközelítés, a nemzeti fejlesztési terv ismertetése a téma gyakorlatiasabb tárgyalását jelentette, jó kiegészítést nyújtott az elõzõ, elvi, elméleti, akadémiai jellegû elõadáshoz.

Dorgai László, a budapesti Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tudományos osztályvezetõje Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája magyar szemmel témakörben tartott elõadást. Bevezetõjében arra figyelmeztetett, hogy most, az európai uniós tagsághoz közeledve, akárcsak a rendszerváltás elején, sokan túl nagy reményt fûznek ahhoz, hogy a hátrányos helyzetû régiók fejlõdése jelentõsen felgyorsul, nagymértékben csökken a lemaradásuk. Az elõadó saját számításai is alátámasztják, hogy az Európai Unió regionális és vidékpolitikájából minden tagország profitál, és tény, hogy a csatlakozni kívánó országok már a csatlakozást megelõzõ idõszakban is hozzájutnak vidékfejlesztési támogatáshoz. Mégis ajánlatos a tárgyilagos megítélés, mert egyébként újabb csalódás érheti az embereket az eredmények láttán. Utalásszerûen említi, hogy a vidék alapvetõ gondjai, problémái az Európai Unióban és országainkban is rendkívül hasonlóak, de a hasonló gondokat a különbözõ gazdasági fejlettségi szinteken másként élik meg az érintettek.

A vidékfejlesztéssel kapcsolatos európai uniós szakértõi anyagok hangsúlyozzák az integrált, multiszektoriális megközelítés szükségességét, a környezet és a kultúrtáj védelmének fontosságát, a közös agrárpolitika és a vidékfejlesztési politika kapcsolatának szorosabbra fûzését.

Az elõadó az új regionális és vidékpolitikát úgy értékelte, hogy elveiben inkább a folytonosság érvényesül, az újdonság jórészt technikai kérdésekben, illetve a dolgok hangsúlyosabb megjelenítésében mutatkozik, és ezt az állítását részletesen is taglalta. A három fõ terület, amelyre a közös agrár- és vidékpolitika koncentrál ma: az erõsebb mezõgazdasági és erdészeti szektor létrehozása, a vidéki területek versenyképességének fejlesztése, valamint a környezet fenntartása és a páratlan európai vidéki örökség megõrzése. Az európai uniós pénzügyi források bõvültek, de az, hogy az elmaradt régiók fejlesztését szolgáló strukturális alapokból mennyi jut majd a vidékre, ma még teljes biztonsággal nem állapítható meg. Magyarország, ha 2006-ig tagja lesz az Uniónak, évente 145–235 millió euró támogatásra számíthatna, ami a jelenlegi agrártámogatások harmadát, kedvezõ esetben felét érné el. Újdonságnak számít, hogy a tagjelölt országok számára létrehozták az elõcsatlakozási alapot, melybõl a SAPARD (a mezõgazdaság korszerûsítésére és vidékfejlesztésre) 500 millió euró, az ISPA (alapvetõen infrastruktúra-fejlesztés) 1000 millió euró, a PHARE 2000 (döntõen területfejlesztés) ugyancsak 1000 millió euró összeggel részesedik. Magyarország a SAPARD program céljaira évente mintegy 9,5 milliárd forintot kap. Az elõcsatlakozási alapok célja az, hogy a tagjelölt országokat pénzügyileg támogassák gazdaságuk fejlesztésében és ugyanakkor megismertessék velük az Unió támogatási rendszerét. A nehézséget az jelentheti, hogy egyrészt az uniós források csak kiegészítik a nemzeti forrásokat, másrészt csak konkrét programok, projektek alapján hozzáférhetõk. Biztosra vehetõ, hogy az EU vidékfejlesztési politikájának alkalmazása nem csodaszer, nem fogja a vidék elmaradottságát jelentõsen mérsékelni, de beindít egy érzékelhetõ, kedvezõ irányú folyamatot.

Elõadásával Dorgai László a tisztánlátást, a jövõ józan megítélését segítette elõ.

Faragó László, az MTA Regionális Kutatások Központjának fõmunkatársa A regionális programozás átfogó problémakörét vázolta fel az érdeklõdõ hallgatóságnak. Szintetikusan fogalmazva, a programozást olyan jól strukturált gondolkodásmódnak és eljárási rendnek nevezte, amely segíti a tudást tetté alakítani oly módon, hogy a közpénzek hatékonyan és átláthatóan legyenek felhasználva. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniótól kapható területfejlesztési támogatások igénybevételének feltétele az uniós alapelvek elfogadása, amelyek a programozás szempontjából a következõk: 1) szubszidiaritás és decentralizáció; 2) koncentráció, azaz a támogatások oda irányuljanak, ahol ezekkel a legnagyobb fejlesztõ hatás érhetõ el; 3) az addicionalitás, vagyis társfinanszírozás; 4) partnerségi kapcsolatok szélesítése és mélyítése; 5) a végrehajtás egyszerûsítése; 6) a hatékonysági kritérium érvényesítése a tervezéstõl az ellenõrzésig. Az elõadó a programozást a támogatások megtervezésének és felhasználásának eljárási rendjeként is értelmezte, és ismertette a területi programok kidolgozásának, elfogadásának, megvalósításának és ellenõrzésének legfontosabb mozzanatait is. Ezek: 1) a támogatások igénybevétele általános feltételeinek megismerése; 2) a kedvezményezett területek lehatárolása; 3) a tagállam meghatározza a közremûködõket; 4) a nemzeti fejlesztési terv és az operatív regionális programok elkészítése és elfogadása; 5) a közösségi támogatási keret elfogadása; 6) végrehajtás; 7) folyamatos értékelés. Ma Magyarországon regionális szinten három dokumentum készül: területfejlesztési koncepció, stratégiai program és operatív program. A stratégiai program nem mondhat ellent az elfogadott fejlesztési koncepciónak, az operatív programoknak pedig bele kell illeszkedniük a stratégiai programba. Az elõadás nemcsak elvi, elméleti, módszertani fogalmakat tisztázott, hanem számos példát is adott a regionális tervek tartalmát illetõen, valamint a kedvezõ és a hátrányos tényezõk bemutatására.

Stauder Márta, a budapesti Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tudományos fõmunkatársa A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége, kistérségi fejlesztés címû elõadását mutatta be. Gesztus értékû, hogy az anyagot román nyelvre lefordítva is biztosította a hallgatóságnak. Az elõadó a fogalmak tisztázására és esettanulmányok ismertetésére helyezte a hangsúlyt. Az 1996-os területfejlesztési és területrendezési törvényt és a végrehajtási jogszabályokat pozitívan értékelte, kiemelve a szereplõk viszonylag nagy mozgásterét. Ismertette a területfejlesztés lehetséges beavatkozási szintjeit és a megfelelõ intézményrendszert. Az elõadó a kistérség fogalmának tisztázása után a kistérségi koncepció, valamint a stratégia elkészítését taglalta. Átfogó képet kaphattunk a magyarországi kistérségekrõl a beavatkozási térségtípusok szerint. Ezek elmaradott térségek, tartós munkanélküliségû térségek, ipari szerkezetátalakítás térségei, a mezõgazdaság vidékfejlesztési térségei és kedvezményezett térségek. A hallgatóság számára modellértékû volt a SWOT analízis konkrét példán keresztül való ismertetése a kistérségfejlesztés területén.

Hertelendy Zsófia, a Világbank magyarországi regionális képviseletének fõmunkatársa A területi és települési önkormányzati rendszer modernizációja Magyarországon témakörben tartott elõadást. Bevezetésként elmondta, hogy Magyarország már 1990-ben elindította az önkormányzati rendszer reformját: decentralizálta a közigazgatást, létrehozta a települési önkormányzatokat, és helyreállította a helyi közösségek teljes autonómiáját, átruházta a helyi önkormányzatokra a helyi közszolgáltatások ellátásával járó kötelezettségeket, elõsegítette az önkormányzatok pénzügyi önállóságának megteremtését a vagyoni transzferrel, a saját bevételek növelésének ösztönzésével, a magántõke bevonásával a helyi infrastruktúra és közszolgáltatások fejlesztésébe. Ugyanakkor a csõdtörvénnyel és az adósságállomány korlátozásával megszigorították az önkormányzatok gazdálkodását. Mára már jellemzõvé vált a köz- és magánszféra összekapcsolódása és a nonprofit szervezetek részvétele a humán szolgáltatásokban. magyarországon támogatják a települési önkormányzatok társulásait, és létrehozták a területfejlesztési tanácsokat a kormányzás közbensõ szintjeként.

Bár az önkormányzatok törvényileg nagyfokú politikai és gazdasági önállóságra tettek szert, az utóbbit korlátozzák az ágazati szabályozások és fõleg a csökkenõ rendelkezésre álló jövedelem, ami az önkormányzati csõdök számának növekedését vagy a költségvetési transzferekhez való visszatérést vetíti elõre. Magyarország válaszúthoz érkezett: vagy továbbhalad a részterületeket érintõ kisebb módosítások útján, vagy olyan modernizációs programot indít, ami a helyi önállóságra helyezi a hangsúlyt. Ennek a modernizációs csomagnak az elemeit vázolta az elõadó: intézményi, jogi szabályozási keretrendszer; feladatmegosztás, helyi bevételek, állami támogatások. A modernizáció egyik döntõ láncszemét a továbbképzés és a technikai segítségnyújtás képezi. Ide tartozó feladatokként sorolta fel a következõket: a korszerû költségvetési rendszer kifejlesztése, a koncessziós szerzõdések kidolgozása, adatbázisok kifejlesztése, beruházási programok kidolgozása, hitelképesség felmérése, önkormányzati hitelpiacok feltárása, szerzõdéses szolgáltatások versenyeztetése. A konkrét javaslatok között szerepel az állam és azon belül az önkormányzatok feladatának újragondolása, a funkcionális regionalizmus elvének alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a feladatokat arra a kormányzati szintre kell telepíteni, ahol a leghatékonyabb forrásfelhasználás érhetõ el. Fontos az önkormányzati autonómia támogatása, a helyi hatáskörben lévõ források mértékének növelése. A kiegyensúlyozott és egyenlõ fejlõdés csak úgy érhetõ el, ha a támogatások mértéke és viszonylagos állandósága biztosított, ha csökkenthetõ a régiók és az önkormányzatok közötti jövedelemegyenlõtlenség, ha a szolgáltatásokat egységes alapszinten lehet ellátni. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése az EU-csatlakozást is elõsegíti, mert az EU-s források befogadását teszi lehetõvé.

Borbély László, a bukaresti Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára Vidéki infrastrukturális fejlesztési lehetõségek Romániában címmel tartott elõadást. Ismertette azokat a hitelhez, támogatáshoz jutási lehetõségeket, amelyeket a kormány jelenleg nyújt, fõleg EU-s pénzalapokból. A jelen lévõ vállalkozók, önkormányzatoknál dolgozó szakemberek jelezték a felmerülõ nehézségeket, azt, hogy felül-, illetve alulnézetbõl nem azonos a kép. Problémát jelent az információhiány, a rendkívül bürokratikus ügyintézés, az, hogy az önkormányzatok jelentõs idõeltolódással kapják meg a költségvetési támogatásokat stb.

Vincze Mária, a Babeº–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának tanára A romániai vidékfejlesztés problémáiról tartott elõadást. Bevezetõjében a környezet, a valós helyzet ismeretének fontosságát hangsúlyozta, ehhez kell alkalmazkodni a jelenben, illetve ezt kell megváltoztatni a jövõben. Romániában a vidékfejlesztésnek kiemelt szerep jut, itt él a lakosság több mint 45%-a, és a falusi települések az ország területének 89%-át teszik ki. Az OECD kritériumai szerint jórészt az egész ország vidéki térségnek tekinthetõ, bár jelentõs térségi eltérések vannak. Elõadásának elsõ részében a régiók közötti, a falu és a város, az egyes agrárrégiók közötti különbségeket illusztrálta gazdag adatbázis felhasználásával. Ezeknek a jelentõs eltéréseknek, lemaradásoknak a kezelése is nehéz feladat, hiszen komoly gazdasági-társadalmi-politikai feszültségforrást jelentenek. Elõadásának második részében a mezõgazdaság helyzetét vázolta, ahol még nincs mûködõ földpiac, a piacra termelõ mezõgazdaság aránya alacsony az önellátásra berendezkedetthez képest, ahol alacsony a képzettségi szint, nagyfokú az elöregedés, gyenge a mûszaki ellátottság stb. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a falun élõ kb. 6 millió aktív korú lakosságnak a foglalkoztatása döntõ mértékben a mezõgazdaságra hárul, ami alacsony munkatermelékenységet jelent. A mezõgazdasági termelés jelenlegi állapota a vidéki fejlõdés kerékkötõje, de a helyzet megoldását csakis a nemzetgazdaság egészének fellendülése hozhatja meg, amely a felesleges munkaerõt felszívhatja.

Végül a tennivalókat vázolta: fõ feladat a mezõgazdasági kistermelés hatékonyságának a fokozása a földpiac ösztönzésével, az életképes birtokstruktúrák kialakításával, a kistermelõk beszerzési és értékesítési egyesületeinek létrehozásával. Fontos a vidéki munkahelyteremtés a gazdasági tevékenységek diverzifikálásával, a nem mezõgazdasági tevékenységek fejlesztésének elõsegítésével és nem utolsósorban az emberi erõforrások fejlesztésével.

Az elõadókon kívül aktív szerepet vállalt hozzászólásaival, kérdéseivel Fritz Rembold, aki a FAO (Food and Agriculture Organization of the United Nation) kelet-közép-európai irodáját képviselte.

Jelen voltak a rendezvényen parlamenti képviselõk, központi, megyei és helyi kormányzati tisztségviselõk, civil szervezetek vezetõi, vállalkozók, egyetemi oktatók és diákok.

Vasárnap a külföldi vendégek a helyi vezetõkkel találkoztak Kalotaszentkirályon, ahol a falusi turizmus fellendítésérõl folytattak tapasztalatcserét. A résztvevõk visszajelzéseibõl kitûnik, nem volt hiábavaló a szervezõk erõfeszítése, hogy ezt a rendezvényt megtarthassák.

Marad a kérdés: hogyan tovább?