Születés
– házasság –halál: egy felcsíki falu átmeneti rítusai
Balázs Lajos: Az én elsõ tisztességes napom. Párválasztás
és lakodalom Csíkszentdomokoson.
Bukarest 1994. 431lap.; Uõ: Menj ki én
lelkem a testbõl. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson.
Csíkszereda 1995. 289 lap.; Uõ: Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés
szokásvilága. Csíkszentdomokoson. Csíkszereda 1999.235 lap.
Balázs Lajos
néprajzi trilógiájának hátterében több
mint harminc éven át végzett gyûjtõmunka húzódik. Kutatásaiban nagy segítségére
voltak Faragó József lektori tanácsai, útbaigazításai. A gyûjtõmunka elkezdése
elõtt három évet „csomagolással” töltött – amint õmaga írja elsõ kötetének
elõszavában. Ezt az idõt magyar és idegen nyelvû szakmunkák tanulmányozására
fordította: Arnold van Gennepnek az átmeneti szokásokról írt könyve, Fejõs
Zoltán írásai (szintén az átmeneti rítusokhoz kapcsolódóan), Jung Károlynak Az emberélet fordulói címû könyve (a
gombosi népszokásokról), valamint Újváry Zoltán tanulmányai termékenyítõleg hatottak
rá.
A szerzõ bevallása szerint, amikor 1971-ben elkezdte a
gyûjtést, nehézségei adódtak a hazai példa hiánya miatt. Éppen ezért igyekezett
kialakítani magának egy olyan gyûjtõmódszert, amelynek segítségével
összeállíthatóvá válik egy falu szokásmonográfiája. Maga a szerzõ
fenntartásokkal használja a „szokásmonográfia” terminust, mert úgy véli,
kötetei bizonyos vonatkozásokban nem teljesek. Ebben a mûfajban a trilógia
mégis a teljességet jelenti, mert Balázs Lajos bármit kijelent vagy esetleg csak
feltételez a szerzõ, mindig ott van egy sor néprajzi adat, amely hitelesíti a
közléseket. Adatgazdagság, rendszeresség és következetesség jellemzi köteteit.
Balázs Lajos mindhárom kötetben az A. van Gennep-féle
(Arnold van Gennep: Les rites du passage. Étude systématique de rites. Paris 1909)
rítusmodell alapján dolgozza fel az emberélet fordulóihoz kapcsolódó néprajzi
anyagot. „Az emberi élet nagy sorsfordulóit - írja maga a szerzõ - egyszerre
éreztem nagy társadalmi elmozdulásoknak, melyeket szokáshagyományok – törvényeink
– szabályoznak különbözõ idõtávon, és egy-egy sûrített színjátéknak is, mely a
dramaturgia általános elvei szerint bontakozik ki, csúcsosodik, majd eljut a
várt megoldáshoz. Akárhonnan nézve, a dolgok belsõ törvénye és logikája szerint,
az emberi átmenetel eseményei, szakaszai egy alkalommal lényeges fordulatot
vesznek, melyek a várakozást bizonyossággá változtatják, létrehozzák azt a
kritikus idõt, ami határozott vízválasztóvá válik az egyén és közvetlen
közössége számára, az adott átmenetel folyamán” (1999:7). Van Gennep szerint
vannak elválasztó (preliminális), eltávolító (liminális) és beépítõ
(posztliminális) rítusok. Balázs Lajos ezeknek megfelelõen rendszerezi a három
ünnep szokáscselekvéseit: „Az én elsõ
tisztességes napom (Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokson), a Menj ki én lelkem a testbõl (Elmúlás és
temetkezés Csíkszentdomokoson) kötetek után a születés szokásvilágának
szánt könyvvel (Szeretet fogott el a
gyermek iránt) összeállt az emberi élet három nagy és alapvetõ fordulójának
monografikus bemutatása.”
A kötetek felépítése
következetes mind a gyûjtés, mind a rendszerezés, mind pedig a
feldolgozás és értelmezés tekintetében. A bevezetésben néhány szóban leírja a
kutatás módszereit, az esetleges nehézségeket, a feltételezett hiányosságokat,
összeveti a szakvéleményeket és megfogalmazza a kötet célját. Az elkövetkezõ
három fejezetben – mindhárom kötetben -- a Van gennep-i rítusmodell alapján tagolja a szokáscselekményeket,
itt a fõ rendezõelv a kronológia (az egyes cselekvéssorozatok újabb cselekvésekre tagolódnak), a
fejezeteket az összegzés zárja, amely elméleti jellegû és tudományos. Külön
fejezetben tárgyalja a deviáns eseteket (lakodalom nélküli házasság, az
öngyilkos halála és temetése, leányanya, szerelemgyermek stb.), ezzel is
jelezve, hogy a falu értékrendjében és szokásgyakorlatában ezeknek a
problémáknak a kezelése, a hozzájuk való viszonyulás különbözik nemtõl és
kortól függõen. A kötetek végén található az adatközlõk és a fényképek
jegyzéke, a rövidítések magyarázata, valamint a szó- és a szakirodalomjegyzék.
Felbecsülhetetlen értéket képez az adatközlõk vallomásaiból kiragadott
példaanyag.
Amint az elsõ kötet elõszavában írja a szerzõ,
adatközlõinek száma meghaladja a háromszázat is, átlagéletkoruk pedig ötven év,
tehát a szokást aktívan gyakorló nemzedék körébõl kerültek ki. Gyûjtése során
fontosnak tartotta a szokáshoz való egyéni viszonyulás számbavételét, hogy a
szokásgyakorlás mélyrétegeibe behatolhasson. Véleménye szerint összetett
módszerû vizsgálódása fényt derített arra, hogy nem lehet – legalábbis a
szokáskutatásban – még egy faluközösségre sem általános érvényû, egységes képet
láttató szokásszintézist készíteni.
További következtetése, hogy a szokásrendszerben mindenki által
elfogadott értékrenden belül nem kevés egyéni vélemény és értelmezés is
fellelhetõ. A terepre való visszatérései alkalmával beigazolódni látszott az a
feltevés, hogy a látszatra egyéni motivációk és értelmezések tulajdonképpen
közösségiek: egy-egy változatot jelentenek az egészben. Ezek pedig mindenképpen
bizonyságai a szokással szembeni aktív viszonyulás meglétének. Kutatásaiban
nemcsak a szöveg, a díszlet, a kelléktár (eszköztár) leírására szorítkozott,
hanem a párválasztás lehetõ legapróbb, de mégis lényeges tényeinek és körülményeinek felvételére, a
színjáték minden rítusának, mozzanatának, sõt a játék hangulatának, derûjének,
szomorúságának, méltóságának, sajátos dramaturgiai fogásainak rögzítésére is
törekedett. A lakodalom mint átmeneti szokás az egyén társadalmi helyváltoztatását
hivatott biztosítani rítusai által: átjuttatni az egyént egy adott társadalmi
helyzetbõl egy másik társadalmi állapotba. Ez az átmenet a lakodalom esetében a
következõképpen nyilvánul meg: a házasulandó fiatalok kiválnak régi
környezetükbõl és eljutnak az új állapotba – a házasemberek társadalmába.
Balázs Lajos a lakodalom esetében az átmeneti rítust „szállítóeszközként”
(1994:12) értelmezi, mivel az átmenet általa valósul meg. Éppen ezért
szerencsésebbnek tartja a komp-hasonlatot (1994:12), mint a Fejõs Zoltán-féle
híd-analógiát.
Külön fejezetet szán a párválasztás hiedelemvilágának,
amelyben külön tárgyalja a pártudakoló jóslásokat és a lakodalom
tulajdonképpeni hiedelmeit. Ez utóbbiak tovább rendszerezhetõk formai, módozati
és eszközkategóriák alapján: pozitív vagy serkentõ mágikus eljárások,
cselekvések; elõírások, tilalmak; elõrejelzések; átkok; megcsináltatások. A
kötet három utolsó fejezete nemkülönben érdekes és adatgazdag: a lakodalom
szereplõirõl, a rituális eszközökrõl és a lakodalmi költészetrõl számolnak be.
1995-ben jelent meg a szokásmonográfia második kötete,
amely az elõzõ kötet struktúráját és gondolatmenetét követi mind formailag,
mind logikailag. A szerzõ úgy véli, hogy a halálhoz való viszony feltárásával
érthetõek meg leginkább egy adott faluközösség társadalmi életének mélyrétegei.
Rendre választ keres olyan kérdésekre, hogy hogyan hal meg a domokosi ember,
hogyan és mennyire foglalkoztatja a halál gondolata, hogyan készül fel rá,
amikor közeledik, ha pedig hirtelen, váratlanul éri, hogyan veszi tudomásul a
család, a családhoz tartozó szûk közösség és végül az egész falu. A gyûjtés
módszerét és a feldolgozás algoritmusát illetõen Faragó József szakvéleményét
idézem: „A szerzõ lépésrõl lépésre haladva a szokáskör minden kis és nagy
mozzanatát monografikusan kimeríti, a részeket az összefüggésekbe és az egészbe
illeszti” (1995:14). A módszerek éppolyan változatosak és célravezetõek, mint
az elsõ kötet esetében: a legegyszerûbb adathalmozástól (vagy csupán
adatközléstõl) a legmodernebb eljárásokig váltakoznak. Mindezeket a
szükségletnek és a céloknak megfelelõen megerõsítik a segédtudományok, mint például
a szociológia, a statisztika, a lélektan stb. Keszeg Vilmos így méltatja a
kötetet: „A hagyományos leíró módszert, mely az események kronológiájához
kötõdõ bemutatáson alapszik, szükség esetén a felvetõdõ kérdéseket közelebbrõl,
áthatóbban értelmezõ, az általánosítást, tipizálást lehetõvé tevõ módszerekkel
(szociológia, szemiotika, strukturalizmus) társítja” (1995:14).
A kötetnek – az elõbbihez hasonlóan – három fõ pillére van
a van gennep-i rítusmodell alapján történõ értelmezési sémának
megfelelõen. Ezeken kívül érdekes információkra bukkanhat az olvasó a
devianciával (Az öngyilkosok halála) és a hiedelmekkel (Az elmúlás és a temetés
hiedelemvilága) kapcsolatos fejezetekben. Hasonlóan adatokban és példaanyagban
gazdag munka ez is, mint a „sorozat” másik
darabja. Helyi jellegzetességekrõl szerzünk tudomást, mint például a
halott megkerítése, a halál meglátása, a rontásos halál esetei stb.
A harmadik kötet – Szeretet
fogott el a gyermek iránt (A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson) – a
trilógia megjelenés szerint utolsó darabja és egyben kiteljesítõje , hiszen
korábban a mûnek éppen a kezdetre vonatkozó elsõ darabja hiányzott.
A kötetnek az elõzõ kettõhöz hasonlóan három fõ része van,
amelyeken belül csupa érdekes adatok sorjáznak. Az Elválasztó rítusok címû
fejezeten belül olyan témakörök vannak, mint: erotikus jelképek, erotikus
mágia, erotikus játékok, erotikus költészet stb.; az Eltávolító rítusok
fejezetben olvashatunk a szüléssel kapcsolatos cselekvéssorozatokról, a másáról
(’méhlepény’), a bábasszonyról, valamint különbözõ rendellenességekrõl, amelyek a születés folyamán adódnak (a
torzszülöttekrõl) és az ezekhez való viszonyulásról. A Beavató rítusok fejezet
a „keresztelõ”, a „radina” és a „szabadulás” címszavakat tartalmazza, amelyben
tulajdonképpen a terhességi és a gyermekágyas idõszak alatt betartandó tilalom
alóli felszabadulásról van szó, és arról, hogy ezt hogyan éli meg a beavatott,
illetve annak környezete. Egy következõ fejezet a hiedelemvilággal foglalkozik,
ezen belül is elhatárolja az egyes rítusoknak megfelelõ mozzanatokhoz kötõdõ
hiedelmeket. Ily módon beszél az elválasztás, a magzatvédelem, az eltávolítás,
a beavatás hiedelmeirõl, valamint bizonyos különleges hiedelmekrõl (ezek az
elõzõ hiedelmek variánsai). És következik a deviáns eseteket tárgyaló fejezet,
a Hagyomány elleni vétségek, amelyben a leányanya (botlott leány) és a
szerelemgyerek (bitang) a fõszereplõk. Emellett szó van a keresztszülõségrõl és
a komaságról mint mûködõ intézményekrõl.
Balázs Lajos – saját bevallása alapján – amikor a
születéssel kapcsolatos szentdomokosi gyûjtését a van gennep-i
modell szerint próbálta rendezni, rádöbbent arra, hogy „mennyire nem egyszerû
azokat a cezúrákat meghúzni, amelyek a születés átmeneteli folyamatát három
minõségi egységre tagolják” (1999:22). Ezért nem a van gennep-i
modellt okolja. Szerinte a válasz abban rejlik, hogy „a születés mint
társadalmi átmenetel néhány szakasza egybeesik az intim szféra világával”
(1999:22). Ennek ellenére az átmenetel van
gennep-i tagolása számára nem
didaktikai kényszer, hanem a folyamat megértését teszi lehetõvé. Balázs Lajos a
szokáshoz „kutatói szándékkal, a megismerés törekvésével és nem egy színpadi
változat megírásának intenciójával” közeledett (1999:22).
A kötet mögött álló
többéves gyûjtõmunka lényegének és a szakmai tapasztalatoknak a megfogalmazására maga a szerzõ a
legkompetensebb személy: „A Szeretet
fogott el a gyermek iránt a megismerés könyve: számba veszi, milyen fajta
tudást aktivizálnak egy paraszti közösségben a gyermek jövetelére, társadalmi,
lelki, szellemi fogadtatására. Hatalmas és olykor megrendítõ tudásról van szó,
amit nem néhány évbe sûrített oktatás révén, hanem a hagyományba való
belenevelõdés évtizedei, az öntörvényû és belsõ kényszerbõl fakadó tudásszerzés
ösvényeinek számtalan újrataposása által szereznek, és ami, bár szentdomokosi,
sajátos megnyilvánulása a magyar nép mûveltségének. Alapvetõ reflexei,
felismerései ugyanakkor egyetemesek” (1999: utószó).
Hogy a terepmunka elkezdésekor még a szerzõ sem gondolta,
ilyen nagy terjedelmû és ennyire átfogó jellegû munkája készül majd el. Balázs
Lajos megajándékozta a néprajztudományt egy remekmûvel, amely mind a mûfajban,
mind pedig a gyûjtés szempontjából elõrelépést jelent. Olvasmányos stílusa nem
csupán a szakavatottakat, hanem az átlag érdeklõdõt is elragadja.
Németh Ágnes