Székely Zsolt
A Bodrogkeresztúr-kultúra újabb emlékei a
Székelyföldön
Erdély õskori
történetének egyik legfontosabb és talán legtöbbet vitatott korszakát a késõ
rézkor vagy eneolitikum és a kora bronzkorba való átmenet képezi. Ebben az
idõszakban eltûnnek a régi neolit kultúrák, amelyek hosszú idõn keresztül
fejlõdtek és uralták ezt a földrajzi térséget, és megjelenik egy kora bronzkori
civilizáció, amely a balkáni, égei-anatóliai és dél- kaukázusi világban
gyökerezik.[1]
Az eneolitikum
végén a különbözõ rézkori kultúrák egyesülési folyamata észlelhetõ, amely a
közös elemek arányának növekedésében nyilvánul meg egy bizonyos területen
belül, ahol azelõtt több, jól elhatárolt kultúra otthona volt. Gondolunk itt a
Tiszapolgár-, Petreºti-, Cucuteni–Erõsd-kultúrákra stb.[2]
Délkelet-Erdélybe,
az Erõsd-kultúra késõi fejlõdési szakasza után (Erõsd B) – amely meghatározó
volt erre a vidékre, és amelyet virágzó gazdasági élet jellemzett, hosszabb
ideig fennálló településekkel, fejlett kerámiamûvességgel, valamint a fémfeldolgozás
kezdeteivel – behatol a Tisza-kultúra, a Tiszapolgár és a Bodrogkeresztúr
fejlõdési szakaszaival.[3]
A Cucuteni–Erõsd
AB és B típusú kerámia jelenléte a rétyi,[4]
bögözi,[5]
székelykeresztúri,[6]
sepsiszentgyörgyi,[7]
szászhermányi,[8]
Bodrogkeresztúr-kultúrás településeken azt bizonyítja, hogy ezen mûveltség
hordozói Délkelet-Erdélyben is az Erõsd-kultúra utolsó és nem a középsõ szakaszában
telepednek meg. Tehát nem beszélhetünk egyidejûségrõl a Cucuteni A–Erõsd- és a
Tiszapolgár-kultúrák közt, amint azt egyes kutatók korábban állították.[9]
Erdélyben a
helyi eneolitikumi – rézkori – népcsoportok és az ide behatolók közti keveredés
nyomán egy egységes kultúrkör alakult ki, amelyet az olyan típusú leletek
bizonyítanak, mint a Déva-Csángótelepen elõkerültek,[10]
valamint a Rétyen feltárt település,[11]
amelyek a Tiszapolgár jellegû elemek fontos szerepére világítanak rá Erdély
keleti határáig és ezek hozzájárulására a Fekete-tenger északi partjai felõl a
Kárpát-kanyar vidékére betörõ csoportok megsemmisítéséhez, biztosítván ezzel a
helyi rézkori elemek uralmát.[12]
A Bodrogkeresztúr-kultúra hordozói olyan közösségekben éltek, amelyek gyakran
változtatták szálláshelyüket. A rézmûvesség ebben a korban maximális fejlõdési
szintet ér el. A Bodrogkeresztúr típusú törzsek függõvé válnak az erdélyi és
bánáti rézlelõhelyektõl.
A közelmúltban Bibarcfalva (Barót város, Kovászna megye) határában elõkerült
egy kultikus gödör, amelynek a mellékletei új adatokkal gazdagították
ismereteinket a Bodrogkeresztúr-kultúra korai elterjedésével kapcsolatban
Délkelet-Erdély területén. Ugyanakkor új megvilágítást nyer a fontosabb
edényformák fejlõdése is ezen kultúra keretében.
A Bardóc és Bibarcfalva közti határban elhelyezkedõ kora bronzkori –
Schneckenberg B típusú – halomsíros temetõtõl körülbelül 300 m-re keletre egy
ovális alakú, lapos terasz terül el, melynek hossza északkelet–délnyugat
irányban 80 m, szélessége pedig délkelet–északnyugat irányban 40 m.
[13]
A terasz déli része magasabban fekszik, és egy kör alakú platót képez. Ezen a
platón húztunk 1997 nyarán egy kelet–nyugat irányú hitelesítõ kutatóárkot,
melynek közepén, a déli profilban, rögtön a humuszréteg alatt, 0,25 m
mélységben több cserépdarab került elõ. Ezen edénytöredékek mentén egy kazettát
nyitottunk, amelyben egy szabályos, 1 m átmérõjû, kör alakú gödör került elõ
(I. ábra). A kerámián kívül a gödör leltárában még két kovapenge, egy
nyéllyukas, kõbõl készült kalapácsfejsze és egy ellentett élû vörösréz csákány
is volt.
A
kerámiatöredékekbõl a következõ edényeket lehetett rekonstruálni:
1. Fedõedény,
amelynek a fenék menti peremén négy kis fül található. Finom iszapolású, és
sötétbarna színûre van kiégetve. Magassága 9 cm, a száj átmérõje 15,5 cm, a
fenék átmérõje pedig 9,5 cm (II. ábra).
2. Virágcserép alakú edény,
melynek falán, függõleges vonalban bütykök helyezkednek el, 2–3 váltakozva.
Apró kaviccsal kevert, szemcsés pasztából készült, és sötétszürkére égették.
Magassága 9 cm, a perem átmérõje 13 cm, a fenék átmérõje pedig 9,5 cm (III/3.
ábra).
3. Az utolsó edény
nagyon töredékes állapotban került elõ, a formáját nem sikerült rekonstruálni.
Nagyon finom iszapolású, szürke pasztából készült, vékony falú, több lapos
fogóval és kis füllel látták el. Valószínû, hogy a Bodrogkeresztúr-kultúrára
jellemzõ tejesköcsög formája volt (III/1–2. ábra).
A két kovapenge különösen nagy méretû, 16 cm
hosszú, ritka és igen szép példány (IV/3–4. ábra). A magyarországi rézkori
temetõk mellékleteiben gyakran elõfordul, Erdélyben a marosdécsei temetõbõl
ismert. Délkelet-Erdélyben Erõsdön kerültek elõ hasonlóak. A nyéllyukas
kalapácsfejsze kovásodott piroxén andezitbõl készült, melynek alapanyaga a
közeli Tirkótetõrõl származik[14]
(IV/2. ábra). Az ellentett élû vörösréz csákány hossza 20 cm, a penge
szélessége 5,5 cm, a nyéllyuk átmérõje pedig
2,5 cm (IV/1. ábra). A nyersanyag – termés-vörösréz – valószínû, hogy a
közeli Balánbányáról származik.
Ez a kultikus gödör, a kerámiaanyag, valamint a
többi melléklet alapján, a Bodrogkeresztúr-kultúra korai szakaszából
való. Az ásatások során a gödörhöz tartozó sír sajnos nem került elõ. Fontos
kihangsúlyozni, hogy az itt elõkerült ellentett élû rézcsákány ez idáig az
egyetlen olyan példány Délkelet-Erdély területén, amely rendszeres régészeti
ásatások alkalmával és nem véletlenszerûen, szórványleletben került elõ. Ez a
csákánytípus keleten a Tripolje (Veremje)-kultúra elterjedési területén ismert,[15]
jelen van ugyanakkor a Cucuteni A–B és B[16]
fejlõdési fázisokban is. A marosdécsei temetõben elõkerült példányon kívül[17]
a bibarcfalvi az egyetlen, amely jól meghatározott környezetbõl származik.
Legkorábbi típusai kõbõl készültek, és kalapácsfejsze formájuk volt. Ezt
támasztja alá a bibarcfalvi kultikus gödör anyagából származó csiszolt andezit
kalapácsfejsze. A legarchaikusabb formája egy Cucuteni A2 típusú településrõl
ismert Rétyrõl.[18]
Egy fejlettebb változata Szentdomokoson került elõ, szórványleletként. Szárai
egyenlõtlen méretûek, a függõleges éle hosszabb.[19]
Ezeket az
ellentett élû rézcsákányokat termésrézbõl készítették, kalapálással. Erdély területén elég ritkán fordulnak elõ. Egy Cucuteni
A–B típusú településrõl ismerünk egyet Brádról.[20] A Marosdécsén elõkerült példány D. Berciu
szerint a Bodrogkeresztúr-kultúra késõi fejlõdési szakaszába sorolható.[21]
Kutzián I. viszont a Tiszapolgár- vagy Gumelniþa-kultúrához kapcsolja.
Magyarország
területén ez a rézcsákányforma bizonyítottan a Bodrogkeresztúr-kultúrához
tartozik, a Bibarcfalván elõkerült példány a jászladányi típusként ismert.[22]
A Marosdécse
típusú népesség, amely rövid ideig a Maros völgyében telepedik le, megelõzi a
Bodrogkeresztúr-kultúra hordozóit. Marosvásárhelytõl Rétyig és Bibarcfalváig
Erõsd típusú településekkel együtt jelentkezik, az Olt völgyében pedig már a
Bodrogkeresztúr-anyag dominál.[23]
A rétyi[24]
és a székelykeresztúri[25]
települések anyagában nem lehetett rétegtanilag elkülöníteni a festett kerámiás
Erõsd típusú anyagot a Tiszapolgár–Bodrogkeresztúritól.
Az ezt követõ idõszakban a
Sãlcuþa IV–Herculane III–Cheile Turzii (Tordai Hasadék)–Pecica (Pécska)–ªanþul
Mare (Nagyárok)–Hunyadihalom-kultúrkör természetes folytatása a
Bodrogkeresztúr-kultúrának.[26]
[1]
Székely Zsolt: Perioada timpurie
ºi începutul celei mijlocii a epocii bronzului în
sud-estul Transilvaniei. Bibliotheca Thracologica
XXI. Buc. 1997. 23.
[2]
Roman, I. Petre. Banatica 2.
Temesvár 1973. 75.
[3] Nestor, Ion: Der Stand der Vorgeschichtsforschung in Rumänien. Bericht der
Römisch-Germanischen Kommission des Deutschen Archäologischen Instituts,
Frankfurt a. M. 1924 (1923); Székely Zoltán: Descoperiri din neoliticul târziu în
aºezarea de la Reci. =
Studii ºi cercetãri de
istorie veche – a továbbiakban SCIV(A) – 15. 1964. 1.
125.
[4]
Székely Zoltán: Contribution à
l’étude du développement du Néolithique dans la Transylvanie sud-orientale. = Atti del VI. Congresso Internazionale
delle Science Prehistoriche e Protohistoriche – a továbbiakban Atti, Roma –
1965. 70–74.
[5] Ferenczi István–Ferenczi Géza:
Sãpãturi arheologice la Mugeni
între 1960–1961. Revista Muzeelor
– a továbbiakban RevMuz. – II. Buc. 1965/417. különszám.
[6] Székely Zoltán: Cultura Tisa în Valea Târnavei Mari. Aluta, Sepsiszentgyörgy 1983. 31–42.
[7] Székely Zoltán: Descoperiri din neoliticul târziu în aºezarea de la Reci. SCIV(A) 15. 1964. 1. 125.
[8]
Alexandrescu,
Alexandrina–Pop, Ion–Marcu, Maria: Raport
asupra sãpãturilor de la Hãrman (jud. Braºov). = Materiale ºi cercetãri
arheologice – a továbbiakban Materiale – Buc. 1961–1970. X. 1973. 239–259.
[9]
Kutzián Ida: The
copper age cemetery of Tiszapolgár-Basatanya. Bp. 1963. 448.
[10] Floca, Octavian: SCIV. I. Buc. 1950. 2. 220–224; Roman, I. Petre: Strukturanderungen des Endaneolithikums im
Donau-Karpaten-Raum.
Dacia. Revue d’archéologie et d’histoire ancienne, Buc. I. 1957 és a
következõk. N(ouvelle) S(erie) – a továbbiakban Dacia N. S. – 15. 1971. 114.
[11] Székely Zoltán: i. m.
SCIV(A) 15. 1964. 1. 121–127.
[12] Roman, I. Petre: Forme de manifestare culturalã din
eneoliticul târziu ºi perioada de tranziþie spre epoca bronzului. SCIV(A). 1. 32. Buc. 1981. 24.
[13] Székely Zsolt: Brãduþ, jud. Covasna. = Cronica
cercetãrilor arheologice, campania 1997. Cãlãraºi 1998. 9.
[14] László Attila–Kozák Miklós–Püspöki
Zoltán: Szerkezeti, vulkanológiai és
magmás kõzettani vizsgálatok a Baróti-medence keleti részén. Acta ’96, Sepsiszentgyörgy 1997. 21.
[15] Passek, Tatiana: Periodizatia
tripolkli posselinu. = MIA. 10. Moszkva 1949. 100/7–9. ábra.
[16] Nestor, Ion: i. m. 178.
[17] Kovács István: Cimitirul eneolitic de la Decia Mureºului. Anuarul Institutului de Studii Clasice. Cluj 1933; Roska
Márton: A rézcsákányok. Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és
Régiségtárából, 1942/II. 43–44. 39/1. ábra.
[18] Székely Zoltán: i. m. Atti,
Roma 1965. 70–74.
[19] Székely Zsolt: Perioada…,
Buc. 1997. 65. XCIV/2. ábra.
[20] Vulpe, Alexandru: Probleme
actuale privind metalurgia aramei ºi a bronzului în România. Revista de Istorie 27. Buc. 1974.
243–255.
[21] Berciu, Dumitru: Contribuþii la problemele neoliticului în
România în lumina noilor cercetãri. Buc. 1961.
[22] Patay Pál: Kupferzeitliche Meisel. Beile und Axte in
Ungarn. München 1984. 39. tábla/407.
[23] Luca, Sabin Adrian: Sfârºitul
eneoliticului pe teritoriul intracarpatic al României, cultura Bodrogkeresztúr. Alba Iulia 1999.
43.
[24] Székely Zoltán: Descoperiri… SCIV(A). 15. 1964. 1. 121–136.
[25] Székely Zoltán: Cultura Tisa… Aluta, Sepsiszentgyörgy 1983. 31–42.
[26] Patay Pál: Die hochkupferzeitlische Bodrogkeresztúr-Kultur. BerRGK 55(1974).
1975. 1–72; Uõ: Angaben zur relationen
Chronologie der Kupferzeit im Karpatenbecken, östlich der Donau. Atti X. Roma (1982),
107–115.