Újra megjelenik a Turul

Turul. A Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye. Szerkesztik: Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila, Rainer Pál.
65/1951–1992, 66/1993. 1–4. sz.

Negyvenkét esztendei kényszerû szünet után 1992 óta újra megjelenik a magyar történettudománynak, a Századok mellett, a második legrégibb központi szakfolyóirata, a Turul. A történelmi segédtudományok mûvelésére 1883-ban megindított folyóiratot és a mögötte álló Társaságot 1950-ben szüntették meg a tudománypolitika akkori korlátolt és mûveletlen „illetékesei”, akik azt sem tudták, hogy a Turul publikációnak semmi köze sincsen a jobboldali Turul diákszövetséghez és a genealógia sem azonosítható a nemesi családtörténettel. Ennek a „rendcsinálásnak” a következménye természetesen nem is lehetett más, mint azé a bölcsességé, amely az elefántra bízza a porcelánüzlet rendbetételét.

Az ezt követõ négy évtized alatt elakadt a segédtudományok fejlõdése Magyarországon, megszakadt az az egészséges átalakulás, melyet Szentpétery Imre indított el a két háború között A magyar történetírás új útjai címû kötetben 1932-ben közzétett tanulmányával, egyebek között a genealógia korszerûsítésére, az új módszerek és új szemlélet meghonosítására, arra, hogy a Turul hasábjain e segédtudományi diszciplínák hivatásos mûvelõi legyenek a meghatározóak. A végeredménye ennek az 1950-ben bekövetkezett erõszakos törésnek a magyar segédtudományi kutatás lemaradása a külföldtõl, a gyanakodással kezelt tudományszakok utánpótlásának elapadása lett. A genealógia területén pedig a hivatásos szakembereknek az ilyen „ásatag”-nak minõsített témáktól való húzódozása következtében, a családtörténet többnyire csak a lelkes amatõrök kedvteléseként vegetálhatott tovább.

A magyar segédtudományi kutatás lezüllesztése azonban nemcsak Magyarország, hanem szomszédjai történetírásának is felbecsülhetetlen károkat okozott. A Kárpát-medence régi történetének írásos forrásanyaga ugyanis szinte teljes egészében az egykori magyar állam és magyarországi társadalom mûködésével kapcsolatosan keletkezett. Ezeknek a forrásoknak a történetkutatás által biztonságosan felhasználható információs anyaggá alakítását e történeti örökség minden felhasználója joggal várhatta a magyar segédtudományi kutatástól mint legilletékesebbtõl. Annak a sok vitakérdésnek, sõt politikai gyúanyagnak a kialakulásában, amely különösképpen a második világháború óta halmozódott fel a magyar és a szomszéd népek történetírása között, nem kis felelõsség terheli a magyar tudománypolitikát. A magyar történészek ugyanis a forrástermelõ intézmények mûködésének, az egyes források hitelességének és kritikájának tisztázásával évtizedeken át legfeljebb félkézzel foglalkoztak, illetve jórészt felhagytak azzal a szolgálattal, amelyet korábban szomszédaik javára is végeztek. A Turul újraindítása tehát nyereség mindegyik ország történetkutatása számára, amely az egykori magyar királyság múltjából kisebb vagy nagyobb szeletet örökölt.

Az új folyam eddig megjelent számainak tartalma, a kiadványt fémjelzõ intézmények rangja, valamint a jelenlegi szerkesztõk és munkatársak személye szavatolja, hogy a Csipkerózsika-álmából felébresztett folyóirat a kutatás mai kívánalmait kielégítõ, szomszédainknál is megbecsült segédeszköze lesz a Kárpát-medence történettudományainak; minden tekintetben méltó folytatása a régi Turulnak. Kubinyi András az újrainduláskor már megfogalmazta, hogy maga részérõl mit vár a folyóirattól. Magam, vele mindenben legteljesebb mértékben egyetértve, az egész érdekelt történésztábor szemszögébõl nézve és reményem szerint nevében is kívánok nyilatkozni a szakma elvárásairól.

Az új Turul legyen tehát olyan segédtudományi szakfolyóirat, mely a numizmatika, levéltártan és bibliológia kivételével, fórumot biztosít az oklevéltan, írástörténet, pecsét- és címertan, családtörténet, középkori felirattan és chronologia, valamint késõbb kialakuló új forrástani diszciplínák mûvelõi számára. Legyen szakirodalmi közlöny, de adjon teret a nem hivatalos történészek tanulmányainak is, ha azok megfelelnek a módszertani és egyéb követelményeknek. Ezzel a szûk szakmai körökön kívüli, szélesebb társadalmi érdeklõdést és támogatást is megszerezheti céljai megvalósításához. Az egyes segédtudományok külföldi helyzetének bemutatásával, a szemléleti és módszertani újdonságok ismertetésével mielõbb dolgozza le a magyar kutatás kényszerû lemaradását, és segítse elõ az általános színvonalhoz való gyors felzárkózást.

A hivatásos szakkutatók körén kívüli laikus társadalmi érdeklõdés kétségtelenül a családtörténet iránt a legerõsebb. Ezért itt a legnagyobb a dilettantizmus irányába való elcsúszás veszélye. De egyidejûleg ezen a ponton a legragyogóbbak a történetkutatás és a megújuló segédtudományok közötti együttmûködés távlatai. A család lévén a legkisebb sejt, vizsgálódási egység a társadalomkutatásban, a genealógia korszerû mûvelése a társadalomtörténeti megismerés elõsegítését tekinti végsõ céljául. A szociológiai szempontok érvényesítésével a családtörténet valóban komoly szolgálatot, számtalan új eredményt nyújthat a társadalomtörténetnek. Emellett tágítania kell saját érdeklõdési területét a természettudományok, a biológia, az örökléstan, az antropológia, valamint a lélektan irányában ahhoz, hogy a genealógia a leszármazás, a rokoni kapcsolatok egyszerû leírásából valódi családtörténetté válhasson, mely az átöröklési kérdésekrõl, az egyes családtagok testi és lelki alkatáról is megalapozott véleményt tud formálni.

A két háború között már a régi Turul is túljutott azon, hogy a genealógia tárgyát kizárólag a nemesi családok leszármazásának tisztázásával azonosítsa, és kezdeményezte a parasztcsaládok múltjának feltárását. E témakör a kommunista diktatúra által erõszakkal is keresztülhajtott nagy társadalmi átrétegezõdés következtében napjainkra valóban társadalomtörténeti fontosságú kérdéssé duzzadt, mely szoros összefüggésben áll az új ipari munkásság kialakulásának tanulmányozásával is, attól el nem választható. De ma már történelmi szaktéma a polgárcsaládok felemelkedésének vagy lehanyatlásának útja-módja is. Az új Turulnak pótolnia kell a polgári genealógia eddigi hiányát. Persze a magyar forrásviszonyok olyan korlátokat szabnak a kutatásnak, amelyeket senki sem hagyhat figyelmen kívül. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy fõrangú vagy nemesi birtokoscsalád múltjának írásos és tárgyi emlékanyaga összehasonlíthatatlanul gazdagabb és régebbi idõkbe nyúlik vissza, mint amivel a polgár-, ipari munkás-, paraszti vagy értelmiségi családok kutatója építkezhet. Ez nagyon komoly, de azért nem leküzdhetetlen akadályt jelent. Viszont kétségtelen, hogy a magyar társadalomfejlõdésnek ezek a szálai nem gombolyíthatók vissza a távoli évszázadokba. Ez a magyarázata annak, hogy magyarországi viszonylatban a családtörténet elsõsorban a politikai, mûvelõdési és gazdasági elit múltjának elemzésével nyújthatja a leghathatósabb segítséget a történeti kutatásoknak.

A középkorra vonatkozóan pedig egyenesen nélkülözhetetlen a genealógia bevonása a társadalomkutatásba. Itt lépni sem lehet a hivatal- és intézménytörténet, az archontológia és személytörténet (prozopografia) segítsége nélkül. Hiszen országos méltóságokat betöltõ középkori személyekrõl e diszciplínák nélkül olykor a nevükön kívül alig tudnánk valamit mondani. Ha pedig ekkorák a magyar medievisták nehézségei, elgondolhatjuk, hogy mekkora akadályokba ütköznek ilyen vonatkozásokban szomszédjaink történészei, amikor a XI. századtól fogva 1918-ig a politikai vezetõréteg tagjai szinte kizárólag a magyar társadalomból vagy a hozzá hasonult famíliákból kerültek ki. Az archontológiai és személytörténeti kutatások felfuttatása ezért jelent a szomszédaink történetírása szempontjából is olyan fontos és sürgõs feladatot, melyet megfelelõ illetékességgel jórészt csak a magyar történelem mûvelõi végezhetnek el.

Szeretnénk továbbá összefoglaló elemzéseket olvasni egyes társadalmi csoportokról, pl. a hivatalnokságról, a tisztikarról, a tanítóságról és a tanárságról, egyes tudós-, mûvész-, orvos-, mérnök- vagy papi dinasztiákról, a kisiparos mesteremberek különbözõ kategóriáiról. Végül céljául tûzhetné ki az új Turul az egyes segédtudományok magyarországi kézikönyveihez szükséges elõ- és részlettanulmányok tervszerû elkészíttetését.

Mindezeknek szükségét láthatóan a szerkesztõség is érzi, és az eddig megjelent füzetek bizonysága szerint a helyes úton indult el. Errõl tanúskodik pl. Borsa Iván dolgozata az Antimus családról, mely modellértékû példa lehet a középkori köznemesi családok történetének mûvelõi számára (1992–1993. 1–3. sz.). Ilyen Zsoldos Attila kitûnõ tanulmánya a nemzetségek és a várjobbágyság kapcsolatának fontos kérdéseirõl (1993. 4. sz.), Bertényi Iván alapos tájékoztatója a segédtudományok magyarországi fejlõdésérõl az 1951–1991 közti idõszakban, amikor a Turul hallgatásra volt kárhoztatva (1993. 4. sz.), Dan Cernavodeanu szemléje a genealógia és heraldika romániai teljesítményeirõl az 1940–1990 közötti félszázadban és az ország Kárpátokon-túli részében (1993. 3. sz.), Kóczy T. László hasznos írása a magyar–lengyel genealógiai kapcsolatokról (1992–1993. 1–2. sz.), végül Pekár Zsuzsa tanulmánya a sörgyáros Hagenmacher családról, mely viszont a polgári genealógia magyarországi lehetõségeire tanulságos példa (1993. 3. sz.).

A fenti elvárásoknak az új Turul a jelenlegi terjedelem mellett persze csak rendre tehet majd eleget, de reméljük, hogy ha ismét megismerik a folyóiratot, a nyomdai tere fokozatosan nõni fog. Az új folyam mindenben követi a régi Turul tipografizálását, a lapalji jegyzetek kivételével, sõt színes címerképek mellékelésével, nagyszámú fekete-fehér ábra közlésével felül is múlja annak nyomdai kiállítását. Jóllehet a szerkesztõk a régi folyamból változtatás nélkül átvett nyomdai díszekkel kívánták a folytonosságot kifejezni, úgy véljük, hogy a tipografizálás korszerûbbé tétele egyáltalában nem akadályozná az új Turul befogadását a régire még emlékezõk részérõl sem, hogy az újabb nyomdai megoldásokhoz szokott fiatalabb olvasókról ne is beszéljünk.

Szakkutatók és a múlt emlékei iránt érdeklõdõ lelkes amatõrök a határokon innen és túl egyaránt örömmel fogadják a Turul újraindítását, és nagy várakozással tekintenek mûködése elé.

Jakó Zsigmond