Nagy Jenõ
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szócikkeinek
német nyelvi értelmezése*
Nagy Jenõt, a kiváló nyelvészt és néprajzost, az erdélyi magyar-szász
mûvelõdési kapcsolatok kutatóját életmûvének elismeréséért 1996. május 4-i
közgyûlésén az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagjává választotta. Ezt a
mûhelytanulmányt 80. születésnapjának tiszteletére szándékoztunk közölni, 1996.
szeptember elején bekövetkezett halála után azonban közlésével egyszersmind
emlékének is áldozunk.
1. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti
Tár keletkezésérõl, rendeltetésérõl, anyagáról, forrásairól és szerkesztési
eljárásairól a Tár megteremtõjétõl,
Szabó T. Attilától írt Tájékoztató
felment engem az alól, hogy itt ezekrõl a kérdésekrõl értekezzek. Az I. kötet
elõszavának utolsó mondatában ezt írta: „Talán a Kiadó [a bukaresti nemzetiségi
kiadóról, a Kriterionról van szó] a szerkesztõvel együtt nem csalatkozik meg
abban a hiedelmében, hogy a Tár
háromnyelvû értelmezéseivel – hiányai és fogyatékosságai ellenére – a
továbbiakban használható kézikönyve lesz nemcsak a nyelvtörténet mûvelõinek,
hanem az erdélyi mûvelõdéstörténet sok-sok kérdése iránt érdeklõdõ magyar
kutatók mellett a román és a szász történeti jellegû kutatások munkásainak is.[1]
Ebben a „hiedelmében” a szerzõt
megerõsítették azok a szakvélemények is, amelyek a romániai és a külföldi
sajtóban az elsõ kötet megjelenése után napvilágot láttak. Ezek közül mindenekelõtt
Kiss Andrásnak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fõtitkárának és a kolozsvári Állami
Levéltár osztályvezetõjének, a kiváló jogtörténésznek a véleményét emelem ki; õ
elsõként hangsúlyozta: a Tár „erdélyi
sajátossága következtében, hogy az itteni [erdélyi] magyar nyelvû források
éppen úgy, mint a román és német nyelvûek, messze túllépve a nyelvi és
nemzetiségi határokat, az egész erdélyi múlt üzenetét továbbítják nemcsak
azoknak, akiknek nyelvén íródtak, hanem [...] akiket az erdélyi magyarság
múltbeli életének kérdései érdekelnek. Nyilvánvalóan ebben a hosszú távlatú
munkában fontos szerep vár a magyar nemzetiség soraiból kikerülõ kutatókra, de
kutatásaik során a román és a német kutatóknak is óhatatlanul szembe kell nézniük
a magyar nyelvû források felhasználásakor felmerülõ nyelvi kérdésekkel. Viszont
az is nyilvánvaló, hogy közülük egyre kevesebben lesznek, akik az elõzõ
nemzedékek kutatóihoz hasonlóan anyanyelvi szinten vagy azt megközelítõen
lennének járatosak a magyar nyelvben és ennek három-négyszáz évvel ezelõtti
állapotában. Még ha ezt sikerült is elsajátítaniok, kutatásaikban egyre
nehezebb feladatok elé kerülnek, hiszen a közkézen forgó, a mai nyelvhez alkalmazkodó
magyar–román, magyar–német szótáraink, de a román és német értelmezõ szótárak
már nem minden esetben és a Történeti-Etimológiai
Szótár sem tartalmazza a magyar és német értelmezéssel az erdélyi történeti
szókincsnek a Szótörténeti Tárban
föllelhetõ gazdag nyelvi anyagát. És ha az egykori szövegek már nem használt,
ritka vagy jelentésüket változtatott szavainak megfelelõ értelmezése a magyar
anyanyelvû kutatót is sokszor nehéz feladat elé állítja, mennyivel nehezebb a
helyzete a más anyanyelvû kutatónak. A régi magyar írásbeliség emlékeinek
értékesítéséhez tehát – folytatja Kiss András – egyre inkább nélkülözhetetlen
egy olyan munkaeszköz, amely ennek szókincsét a mai nyelven értelmezi. A Szótörténeti Tár rendeltetése szerint
több ennél a munkaeszköznél. Azáltal, hogy a szótár egy-egy szócikkben a magyar
értelmezés mellett a román és a német értelmezést is megadja, egyszerre lett a
három erdélyi nép szellemi és tárgyi életének nyelvi forrásává.”
Kiss András ezt a megállapítását
példákkal is szemléltette. Rámutatott arra, hogy milyen helytelen értelmet
kaphatnak azok a magyar nyelvû okleveles szövegek, amelyeket a magyar nyelv
szókincsének történeti elemeit nem ismerõ kutató román nagy német fordításban szándékozott
közölni.
Utalt például arra a román
kutatóra, aki a Varga Katalin elfogatásával kapcsolatos iratanyagban elõforduló
’mulat’ szónak eredeti ’idõt tölt’ jelentését nem ismerve a román fordításban a
mostani ’mulatozik’ jelentést használta. Idézem: „A Varga Katalin elfogatása
elõkészítésében részt vett tisztségviselõk, papok és »katonatisztek« [!]
napokig mulatoztak a faluban, Bucsumban.” (Románul ez így hangzott: „au fãcut
chef în anul trecut timp de mai multe zile la Bucium împreunã cu mai mulþi ofiþeri
[!] de Hamaza precum ºi cu preoþii, în legãturã cu prinderea Catarinei Varga”.)
A román fordításban elõforduló
„ofiþeri de Hamaza” pedig nem „katonatisztek”, hanem a helytelenül értelmezett
„kamarai tisztek”, tehát „kincstári tisztviselõk”. Hasonló helytelen értelmezéseken
alapuló „leiterjakabokra” bukkanhatunk még Georg Kraus Siebenbürgische Chronik 1608–1665 (Wien 1862) címû munkájában is.
„Minden olyan kutatónak –
folytatja Kiss András –, aki régebbi forrásokkal dolgozik, ma már
elengedhetetlenül egy olyan szótárral is kell rendelkeznie, amelyben megtalálja
a régi nyelv szavainak értelmezését nemcsak magyarul, hanem románul és németül
is. Ezt a feladatot teljesíti az Erdélyi
Magyar Szótörténeti Tár romániai forráskutatásaink ma már nélkülözhetetlen
munkaeszközeként.”[2]
Hasonló módon nyilatkoztak és
hangsúlyozták a román és német nyelvû értelmezések jelentõségét a Tár romániai német (szász) és külföldi
méltatói is: „Neben seinen rein wissenschaftlichen Wert bietet das Werk auch
eine Möglichkeit für das bessere Kennenlernen der in Rumänien lebenden
Nationalitäten:
der Interessierte kann durch das vorgelegte Sprachmaterial einen besseren
Einblick in die Geschichte der in Rumänien lebenden Ungarn
gewinnen” – állapította meg Veress István. („Szorosan vett tudományos értékén
kívül a mû lehetõséget nyújt a Romániában élõ nemzetiségek jobb megismerésére:
az érdeklõdõ a szótár anyagán keresztül alaposabb bepillantást nyerhet a
Romániában élõ magyarság történetébe.”)[3]
Hasonlóképpen emelte ki Fazekas
Tibor az Ural-Altaische Jahrbücherben a szerkesztõ-szerzõ eljárásának
fontosságát, rámutatva arra, hogy a magyar értelmezések mellett a másik két
erdélyi nyelv – a román és a német – lehetõvé teszi e két nemzetiség kutatói
számára a szótár használatát: „Neben diesem streng wissenschaftlichen
Interessen kann das Wörterbuch zuzätzlich von Archivforschern und
Schriftstellern genutzt werden. Deswegen ist es außerordentlich wichtig, daß
das Werk nicht nur die ungarischen Angaben [szerintünk helyesebben:
Erklärungen, Deutungen], sondern auch ihre deutschen und rumänischen
Aequivalente anführt, und damit den rumänischen und deutschen (sächsischen)
Forschern ein untentbehrliches Hilfsmittel ist.”[4]
2. A német nyelvi értelmezés során az értelmezõnek fõleg három
követelményt kellett szem elõtt tartania: a) a magyar és a német szó fogalmi
(jelentésbeli) érzékeltetését; b) a nyelvrendszerbeli (alaktani) sajátosságok
érzékeltetését és c) a nyelvszemléletbeli (jelentéstani) jellegzetességeket.
a) Az elsõ követelmény szerint a
régiségbeli magyar szót, ha jelentése a mai jelentésével egyezett, a címszónak
megfelelõ német szóval értelmeztük. Ha a címszónak a régi nyelvhasználatban más
jelentései is voltak, ezeket külön-külön németül is feltüntettük. Pl. bolt 1. boltozat, bolthajtás – Gewölbe; 2. bolthajtásos helyiség – gewölbter Raum; 3. (bolthajtásos) raktárkamra – gewölbte Kammer/Magazin; 4. élésház – Speisekammer;
5. (áruló) üzlethelyiség – Laden; 6.
(áruló) bódé – (Verkaufs) Bude; 7. sírbolt – Gruft.
b) Ha viszont olyan fogalomról
volt szó, amely sajátosan az erdélyi magyar társadalmi életre, szokásvilágra,
közéleti-közigazgatási jelenségre vonatkozott, akkor nem a címszót magát, hanem
a szövegösszefüggésbõl megállapítható mai értelmét/jelentését vettük
figyelembe, s ilyenkor használtunk „körülírásos”, vagyis több szóval kifejezett
értelmezést. Pl. jegyszoknya
’jegyajándékba adott szoknya’ – als
Brautgeschenk gegebener Rock; kékbírság
’tettlegességi büntetéspénz’ – wegen
Tätlichkeit bezahltes Strafgeld; kerülõvas
’állítható vas a kerülõekén’ – (ver)stellbares
Eisen am Wendepflug; királybíró
’a szász és a székely székek fõtisztviselõje’ – Oberbeamte(r) der sächsischen und Szekler Stühle (Halász Elõd Magyar–német nagyszótárában Königsrichter, az erdélyi régiségben
viszont a Tárbeli jelentés fedi a
fogalmat).
Ide sorolhatók azok a szavak is,
amelyek pontos jelentését a szócikk szerkesztõjének nem sikerült tisztáznia és
a -féle, -fajta melléknévképzõvel képzett fõnévvel értelmezte magyarul. Pl. anginét ’ruhakelme-fajta’, bakaselyem ’selyemfonal-féle’, izenbártkörte ’körtefajta’. Ilyenkor az Art értelmezéssel éltünk: Art Textil, Art Seidenfaden, Art Birne.
c) Bonyolultabb értelmezési
megoldásokat kívánt a sajátos alaktani jelenségek értelmezése. Utalok itt a
magyar nyelv mozzanatos és gyakorító képzõvel képzett igéire. Igaz, hogy a
német -ern, -eln (blinkern, blinzeln) végzõdésû igék a cselekvés
pillanatnyi voltát kifejezik, de sok esetben ezt a pillanatnyiságot csak a
német einmal/eins beiktatásával lehet érzékeltetni, mert több magyar mozzanatos
igének nincs olyan német megfelelõje, amely ezt a momentaneitást kifejezhetné.
Pl. a (szív) dobban igében kifejezõdõ
pillanatnyiságot csak az eins/klopfen/pochen megoldással lehet visszaadni, viszont a (föld) dobban értelmezésére már van német
megfelelõ: (Erde) (dumpf) erzittern. A megvakarint
német megfelelõje, a kratzen nem
fejezi ki a pillanatnyi cselekvést, ezt tehát az (einmal) kratzen igével
lehet megközelítõen érzékeltetni.
A gyakorító igék esetében szintén „kisegítõ szók” beiktatásával
igyekeztünk a -gat, -get (‑ogat, -eget, -öget) termékeny igeképzõ
jelentéstartalmait visszaadni: a tartós-huzamos cselekvést a nach und nach használatával, pl. elkaszálgat ’máséból egy darabot
magáénak megkaszálgat’ – nach und nach
für sich wegmähen, a cselekvés ismétlõdését – frekventatív voltát – pedig
az öfters, wiederholt szókkal vagy a herum
prefixummal kifejezni, pl. járogat
’járkál’ – (öfters/wiederholt) herumgehen;
heverõdzik ’heverészget’ – herumliegen stb., az ein wenig/bißchen szókkal pedig
a szó kicsinylõ jelentését próbáltuk érzékeltetni, pl. dolgoztat ’munkát végeztet’ – (ein
wenig/bißchen)
herumarbeiten, de a kolozsvári számadáskönyvek 1599-bõl való adalékában a mívelgetésnek inkább az apróbb
’(egyet-más) munka’ jelentés – Kleinarbeit
volna a német megfelelõje.
A névszóképzés körében a
mûveltetõ és a szenvedõ igékbõl képzett névszók értelmezésekor el kellett
tekintenünk a mûveltetést, illetõleg a szenvedõ tartalmat kifejezõ
értelmezéstõl, mert ez a kifejezési mód (das
Arbeitenlassen, das Machenlassen; das Aufgestelltwerden, magyar
’felállíttatás ’ – a címszó: ’felcsináltatás’ – német értelmezése Aufstellung) a német nyelv fõnévképzésére
nem jellemzõ, és használata erõltetett. Az alábbi 1791-bõl való adalékban a míveltetés ’elvégeztetés’,
’munkálkodtatás’ értelemben fordul elõ: „A kerteket Sem gyõzöm takarítani a
Gaztol mivel a külsõ munkák miveltetése nem engedi.” Ennek a szónak a német
értelmezése a magyar ’elvégeztetés’ esetében a (das) Verrichtenlassen, a
’munkálkodtatás’-éban pedig a Betätigenlassen
fõnévvel történt volna. Ehelyett az így képzett szavakat a cselekvõ alakú német
szókkal értelmeztük: Verrichtung,
illetve Betätigung.
Még több fejtörést okoz a -hat, -het igeképzõvel képzett fõnevek értelmezése, különösen akkor, ha a
-hat, -het képzõt még denominális és deverbális képzõk bokra követi.
Például ebben a mondatban: 1826: „nem
lévén [...] a felpereseknek [...] az alperes özvegynek nyugahatatlanítására [értsd: zavarhatóságára], kevés özvegyi
jószága megcsonkítására semi útjok [...] az alperes özvegy [...] a
felperességnek elítélését kéri.” Ilyen és az elõbbi – a mûveltetõ képzõvel
képzett fõnevekhez hasonlóan – a nem használatos német „szó szerinti” értelmezés
Störenkönnen helyett a lehetõséget
kifejezõ „segélyszós” formával vagy összetett szóval (Möglichkeit des Störung vagy Störungsmöglichkeit)
érzékeltettük a fõnév jelentéstartalmát. Ide sorolható a jelen idejû melléknévi
igenév -hat, -het képzõs származéka, amely a régiségben elég gyakori képzésmód
volt – valószínûleg a latin gerundium mintájára. Például 1752: „Annak okáért, hogy az addig lött, s ezután következhetendõ
Controversiak Sopialtassanak [lecsillapíttassanak] az árok helyet [...] adá
által örök állandóképpen [...] Benedek János Ur[am] [...] Petki Klára Kiss
Asszony eö Ng[a]nak.” Az adalékban elõforduló következhetendõ magyar értelmezése ’esetleg bekövetkezõ’, németül zufällig/eventuell einzutretend/zu
erfolgend segédszós értelmezéssel oldható meg, vagy pedig a kevésbé
használatos: einzutretend/zu erfolgen könnend jelen idejû
melléknévi igeneves megoldással.
Ehhez hasonló eléggé bonyolult
nyelvi formációkkal van dolgunk, ha a névszó ragos toldalékát képzõ követi. Ez
különben a mai magyar nyelvben igen használatos, például nagybani (eladás), házbeli
(holmik) stb., viszont a nyelvi régiségben sokszor olyan toldalékos alakokkal
is találkozunk, amelyek szokatlanok a mai nyelvhasználatban, például egy
1866-ból való kalotaszegi esperesi
körlevélben ez a szóalak fordul elõ: míveletérõli,
értelmezése ’mûködési/ténykedésbeli’. Idézem az adalékot: „ha a papok a himlö
oltásra és megvizsgálására meg hivatnak, az oltó orvosok miveletéröli
bizonyítványt ne írják alá.” Ebben az esetben a német Wirkungs-, Betätigungs-
jelzõs összetétellel oldható meg az értelmezés.
Általában megállapíthattuk, hogy
e körülményesnek mondható értelmezések mellett a német elváló és el nem váló
prefixumokkal összetett igékkel minden esetben jól és pontosan lehetett
értelmezni a gazdag magyar igekötõrendszerrel kifejezett jelentésbeli
árnyalatokat; az értelmezõnek az összetett szók esetében is könnyû volt a
feladata, mert a két nyelv nagyon gyakran és azonos módon él a szóalkotásnak
ezzel a lehetõségével.
Külön kell megemlítenünk azokat
az egyes magyar értelmezésekhez fûzött, a szó különbözõ mondattani funkcióit
magyarázó megjegyzéseket, amelyeket az értelmezõnek németül is kellett
közölnie, hogy a szótár használója számára teljesen világos legyen a fogalom
funkciója az elõforduló szintaktikai helyzetben. Hadd világítsam meg ezt az
alábbi példával: a hosszú címszó
alatt találjuk: fõnév jellegû használatban – in substantivartigem Gebrauch.
Helynévben: 1598: „egy darab feoldett
kit hoszzunak hinak”. Névszói,
illetõleg igenévszói állítmányi használatban – in nominalem bzw.
verbo-nominalem prädikativem Gebrauch. Például 1623: „Gerendaytt vgy zakasza hogy az Istallokall Egyeet Eryek ell
a Tornaczynak gerendazasatt oly hozzak
legyenek az fak.” Értelmezõ jelzõi jellegû használatban – in appositionsartigem
Gebrauch. Például 1744: „Ser
forrásához accomodált válu hozzu,
mellynek egyik vége Vas kapcsos mellyb[en] Seprõ takarodik.”
Különösen szükségesnek
mutatkozott a részletezõ magyar, illetõleg német nyelvi értelmezés azoknál a
szavaknál, amelyeknek mondattani funkcióira a kétnyelvû szótárak csak nagyon
szûkszavúan utalnak, a magyar nyelvben azonban ezek elkülöníthetõk. A mint kötõszónak az akadémiai
magyar–német nagyszótár a következõ jelentéseit közli: 1. ált.: wie, 2. középfok mellett: als, 3.
minõségben: als, 4. például: wie, 5. (mint) ahogy: wie. A Tár az Értelmezõ Kéziszótár figyelembevételével ennek a szónak a régiségben
föllelhetõ következõ funkcióit tünteti fel:
1.a) valamely tulajdonság
szemléltetésére – zur Darstellung irgendeiner Eigenschaft: wie. Például: 1553:
„kerunk tegedeth [...] hogy chynaltas myndgyrasth egy keoteleth kynek az hozza
tyzen nygh wel legen az temerdeksegeh [értsd: vastagsága] anny legen mynth egh nyolc penzes keothel wag mynth két estrangh.” b) Valamit idõben
közeli vagy távoli dologhoz hasonlítva – etw. zeitlich mit einer nahen od.
fernen Sache vergleichend: wie.
Például 1665: „noha en jdembe
lattomra ot nem volt [...] oljan rut ut mint
most.” c) vmely cselekvés, történés lefolyásmódjának szemléltetésére – zur
Darstellung des Verlaufs irgendeiner Handlung/irgendeines Geschehens: (so)wie. Például: 1573: „Borgias Mathias [...] vallia [...] azt Monda [...] ha bwned
vagyon benne visel (!) gondot dolgodra Mert Teis ugy iars Mint a tebbizek.”
2. Fokozati különbséget kiemelõ
hasonlításban középfokú melléknév, határozószó, határozatlan névmás után – in
einem den graduellen Unterschied ausdrückenden Vergleich nach einem Adjektiv,
Adverb, unbestimmten Numerale: als.
Egy szóval vagy szókapcsolattal
kifejezett hasonlítás bevezetésére – zur Einleitung des Vergleichs ausgedrückt
mit einem Wort oder einer Wortkonstruktion: als.
Például 1589: „Belenj Zoczy Pal az
Piacz Zelben lakik es korziomanakis haznat veotte de eo sem adott teobbet mint zinten en kj az varras vegen
lakom.”
3. Külön figyelmet kellett
fordítanunk azoknak a szólásoknak, közmondásoknak és szókapcsolatoknak az
értelmezésére, amelyek a két nyelv szemléletbeli különbözõségeit tükrözik.
Gondolunk itt például a magyar „a sötétben minden tehén fekete” szólásra,
amelynek a német „in der Nacht sind alle Katzen grau” vagy a magyar „kecskére
bízza a káposztát” szólásnak a németben „er macht den Bock zum Gärtner” felel
meg. A nagyon jár a vad
szókapcsolatot, melynek értelmezése ’nagyon kerülgeti a vad, nagyon jõ
puskavégre a vad’ – a németben (Wildtier) sich zum etw. herumdrücken, aufs Korn
genommen werden lehet visszaadni.
*
Ezúttal arra törekedtem, hogy a Szótörténeti Tár címszavainak német
nyelvi értelmezésével kapcsolatos néhány olyan kérdésre hívjam fel a figyelmet,
amelyekkel hosszú évek során találkoztam, amióta Szabó T. Attila az I. kötet
kéziratának elkészülte után megkért, hogy legyek segítségére ebben a munkában.
Szívesen vállalkoztam rá, nemcsak azért, mert erkölcsi kötelességemnek éreztem,
hanem egyben erõpróbának is tekintettem, hogy ebben a nyelvi „vetélkedésben” és
megmérettetésben részt vegyek. Azt, hogy ez mennyire sikerült, a szótár
használói fogják eldönteni.
Köszönettel tartozom az
értelmezések lektorálásáért néhai Eisenburger-Szilágyi Margit egyetemi tanárnak
(I–IV. kötet) és Friedrich Albrechtnek, az Akadémiai Kiadó szerkesztõjének
(V–VI. kötet).