Magyary-Kossa Gyula: Magyar
orvosi emlékek.
Értekezések a magyar orvostörténelem körébõl
Magyar Orvosi Könyvkiadó
Társulat. Bp. I. 1929. 368 lap. II. 1929. 338 lap. III. 1931. 522 lap.
IV. 1940. 254 lap. Hasonmás kiadás. Bp. HOGYF Editio. I–II. 1994. III–IV. 1995.
V. 1995. 340 lap
Több mint ötven év után hasonmás kiadásban ismét megjelent az
eddigi legjelentõsebb magyar orvostörténeti mû, Magyary-Kossa Gyula Magyar orvosi emlékek címû munkája ezer
számozott, aranyozott szegélyû fedõlappal ellátott, illusztrált példányban. A
négy régi kötet, valamint az újdonságnak számító ötödik kötet három kötetben
látott napvilágot a szegedi nyomdában. Ez az egyedülálló alkotás nemcsak
megbízható tudományos munka, hanem egyúttal lebilincselõ olvasmány is bárki
számára.
Magyary-Kossa Gyula kora egyik
magyar polihisztorának tekinthetõ, hiszen egyszerre volt orvos, farmakológus, a
méregtan tanára, botanikus, orvostörténész. 1865-ben született Debrecenben,
iskoláit Medgyesen, Miskolcon, Budapesten és Szabadkán végezte. Már diákkorában
elsõsorban a nyelvek, a történelem és a természettudományok érdekelték.
Fiatalon megalapozott latin nyelvtudását késõbb gazdagon kamatoztatta a
receptúra területén, valamint orvostörténelmi kutatásaiban. Olaszul, angolul,
franciául, németül is megtanult.
1883-ban a budapesti
Tudományegyetem orvosi karán kezdte meg egyetemi tanulmányait. Évfolyamtársai
között volt a késõbbi híres magyar belgyógyász, Korányi Sándor. Doktorrá
avatása után bekerült az egyetemre díjazott gyakornoknak, majd 1894-ben orvosegyetemi
magántanári képesítést nyert. Két év múlva átkerült az Állatorvosi Akadémiára,
és ettõl kezdve negyven éven át a Gyógyszertani Intézet igazgatójaként
dolgozott. Tudományos munkája elismeréseképpen 1920-ban a Magyar Tudományos
Akadémia levelezõ tagjává választotta. Igen érdekes olvasmánynak tekinthetõ Adatok a magyar géniusz biológiájához
címû akadémiai székfoglaló beszéde.
Örömmel tanított, kutatott. A
nyári szünetek alatt is képezte magát, számos európai országban megfordult.
Utazásai alatt elsõsorban növénytani gyûjtéseket végzett, és könyvtárakban
kutatott, jegyzetelt. Már fiatal kora óta szenvedélyesen érdeklõdött szakmája
múltja iránt, és állandóan gyûjtötte a hazai orvoslásra vonatkozó adatokat. Nem
véletlenszerû tehát, hogy tudományos és közéleti munkái mellett a legnagyobb
sikert a Magyar orvosi emlékek
köteteivel aratta, amelyek mindjárt megjelenésük után rendkívül népszerûek
voltak.
Az elsõ két kötet orvosi,
természettudományi cikkeket közöl, többségük már különbözõ folyóiratokban
megjelent. A harmadik és a negyedik kötet a magyar orvostörténelmi irodalom
adattára, hatalmas levéltári, könyvtári munka eredménye. Magyary-Kossa mûvében
sok ezer érdekes adatra bukkanhatunk, amelyek elsõsorban arra a 19. század
elõtti korra utalnak, amelyrõl korábban kevés ismeret vált nyilvánossá.
Olvashatunk benne a régi magyar orvosi gyakorlatról és szakoktatásról, a
közegészségügyi helyzetrõl, magyar alkimistákról és elismert orvosokról,
pestisjárványokról és a középkor jellemzõ betegségeirõl, gyógynövények
termesztésérõl, gyógyszerészettörténetrõl.
A szerzõ nemrég elhunyt fiának
és menyének köszönhetõen az az ötödik Magyary-Kossa-kötet is megjelenhetett,
amely eddig nem közölt értekezéseket, cikkeket, jegyzeteket tartalmaz. Ebben
tovább folytatja a magyar orvostörténeti adattárat: az 1800–1943 közötti
idõszakot tekinti át. Megtalálható benne gazdag és értékes képgyûjteményének
(levelek, metszetek, litográfiák, fényképek, könyvlapok, újságkivágások)
katalógusa, továbbá részletes életrajza.
Magyary-Kossa Gyula 1944
júniusában Keszthelyen hunyt el. Élete értelmét maga foglalta össze egyik
bejegyzésében: „Nagyon-nagyon szerettem a tudományt, s minden percem ezé az
önsanyargató, hálátlan szerelemé volt.” A korabeli kritika pedig ekképpen
méltatta életmûvét: „...igazán bajos volna eldönteni: az orvos, a
kultúrhistorikus vagy a nyelvész veszi-e több hasznát Magyary-Kossa
hangyaszorgalommal összehordott és élvezetesen formába öntött adatrengetegének.
Mi úgy érezzük: valamennyi nyert, mert a múlt ismeretét mélyíti el és menti meg
a feledéstõl.”
Ábrám Zoltán
