Benkõ András
A romániai magyar felsõfokú zenei oktatás történetének
vázlata
A váradi
éneklõkanonokok emlékére
1. A szó mai értelmében vett felsõfokú magyar nyelvû zeneoktatással
Romániában csak a második világháború után találkozunk, ennek azonban megvoltak
a maga elõzményei. Ezek között tartjuk számon az alsó- és középfokú zenei
oktatás hálózatát, mindenekelõtt a kolozsvári (1819), aradi (1833), lugosi
(1852), nagyváradi (1896), szatmári (1903), temesvári (1906), marosvásárhelyi
(1908) városi zeneiskolákat. Ezekben a konzervatóriumként nyilvántartott
iskolákban Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Lipcsében vagy éppen
Triesztben és más zenei központban felkészült zenepedagógusok tanítottak, mint
például Ruzitska György, Ruzitska Béláné Raczek Zsófia, Kárrász Rudolf, Farkas
Ödön, Major J. Gyula, László Árpád, Pogatschnigg Guidó, Metz Albert, Lavotta
Rudolf (Rezsõ), Chován Richárd, Hanszelman-Erkel Sarolta, Bendiner Nándor,
Zsizsmann Rezsõ, Haják Károly, Pollermann Aranka, Unger Mór, Tomm Béla, Simor Jenõ,
Tonházi Ferenc, Zeno Vancea, Chilf Miklós vagy a magánzeneiskolák némelyikében
a Bartók-tanítvány Szalay Stefánia, Hevesi Piroska, Hevesi Erzsébet, Keppichné
Molnár Irma és mások. Volt köztük Erkel-, Liszt-, Hellmesberger-, Joachim-,
Dvorák-, Koessler- és Hubay-tanítvány, egyesek Haynald-, Enescu- vagy
éppenséggel háromszoros Liszt-díjjal dicsekedhettek. Találunk közöttük
tankönyvszerkesztõket, jeles elõadómûvészeket. Odaadó munkájuk eredményeként
tanítványaik némelyike a zenei pályát választotta és magasabb szinten képezte
magát.
A Magyar Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztérium 1896-ban szabályozta az énektanítás, pontosabban a
középiskolákban való énektanításra jogosító képesítés megszerzését.[1]
Ennek értelmében Budapesten és Kolozsvárott énektanítói diplomát szerezhettek
az érdekeltek. A vizsga három részbõl állt:
a) írásbeli: összhangzattan,
megadott dallam harmonizálása;
b) szóbeli: az énektanítás
módszere, zeneelmélet és -történet, az énekhang egészségtana;
c) gyakorlati: lapról olvasás
szoprán-, alt-, tenor-, basszus- és violin-kulcsban, egy dal elõadása, egy dal
kíséretének eljátszása elsõ látásra és transzponálása a vizsgáztató tanár által
meghatározott hangnemben.
A szabályzatot 1905-ben a
Minisztérium módosította, de a vizsgáztatás jogát meghagyta a kolozsvári
bizottságnak is. 1909-ben egy újabb módosítás megvonta e jogot Kolozsvártól, és
így csak a budapesti országos bizottság mûködött tovább.[2]
E módosítás következtében a kolozsvári zeneiskola október 1. és március 15.
között a budapesti énekoktatói vizsgára való felvételi-elõkészítést szervezte
meg a Zeneakadémia szakszerû utasításainak megfelelõen énekbõl,
zongorajátékból, lapról olvasásból, általános zenetanból és zenediktálásból
heti 1–3 óra keretében. Az énektanítói vizsgán a nõi hallgatóknak karénekbõl
bizonyítaniuk kellett jártasságukat, és minden jelölt számot adott magyar
irodalmi ismereteirõl is. Amíg a kolozsvári bizottság fennállott – Farkas Ödön
elnökletével –, néhány késõbb ismertté vált muzsikus szerzett énektanítói
diplomát, így Delly Szabó Géza zeneszerzõ, Zsigmond Ferenc tanítóképzõ-intézeti
tanár, Sztojanovits Adrienne jeles budapesti kórusvezetõ, Beör Kálmán
sepsiszentgyörgyi muzsikus vagy Imre Zsigmond, Veress István, Kolumbán Ilona.[3]
A kolozsvári, marosvásárhelyi és
részben más zeneiskolák is a tananyag összeállításában a budapesti Országos M.
Kir. Zeneakadémia (1925-tõl Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola) tananyagát
vették át, s ezt a tényt a kolozsvári külön is hangsúlyozta évkönyveiben: „Az
intézet iránya, tananyaga és módszere teljesen azonos az Orsz. M.
Kir. Zeneakadémiáéval. [...] Intézetünk akadémiai
növendékei [kiemelés tõlem B.A.] a tanév végével az Orsz. M. Kir. Zeneakadémián
vizsgálatot tehetnek, és az általunk kiadott végbizonyítvány alapján
felvétetnek.”[4] Ilyen vizsgákat
a zongora- és hegedûtanszakon tehettek a vállalkozók. Így vizsgázott többek
között sikerrel Kolozsvárról Szele Irén, Kouba Paula, Papp Anna, Horváth
Mariska, a világháború után pedig Szabó Géza (Dohnányi Ernõ jelenlétében),
Marosvásárhelyrõl pedig Horváth Ila.[5]
A zeneiskolák
általában három szinten végezték a tanítást: alsó, közép- és felsõfokon. Hogy
mennyire közvetlen kapcsolat állott fenn a zenekonzervatóriumi és az akadémiai
szint/fokozat között, azt érzékelteti az alábbi táblázat, amely a kolozsvári
iskola három beosztását mutatja Farkas Ödön (1880, 1903–1904) és Lavotta Rezsõ
(1913–1914) által bevezetett formájában:[6]
Tanszak |
Fokozat/szint |
Tanulmányi évek száma |
|
|
1880 |
1903–1904 |
1913–1914 |
1. Zongora |
elemi |
– |
– |
1 |
|
gyakorló |
– |
– |
3 |
|
elõkészítõ |
3 |
3 |
3 |
|
középfokú |
5 |
5 |
– |
|
akadémiai |
– |
– |
4 |
2. Hegedû |
elemi |
– |
– |
1 |
|
gyakorló |
– |
– |
2 |
|
elõkészítõ |
3 |
3 |
4 |
|
középfokú |
5 |
5 |
– |
|
akadémiai |
– |
– |
4 |
3. Gordonka |
elõkészítõ |
2 |
2 |
3 |
|
középfokú |
3 |
3 |
– |
|
akadémiai |
– |
– |
4 |
4. Nagybõgõ |
elõkészítõ |
1 |
1 |
3 |
|
középfokú |
2 |
2 |
– |
|
akadémiai |
– |
– |
3 |
5. Cimbalom |
elõkészítõ |
2 |
– |
– |
|
középfokú |
3 |
– |
– |
6. Magánének |
elõkészítõ |
2 |
2 |
1 |
|
középfokú |
4 |
4 |
– |
|
akadémiai |
– |
– |
3 |
|
opera-, hangverseny- tanfolyam |
– |
– |
2 |
7. Összhangzattan |
|
4 |
4 |
– |
8. Zeneszerzés |
|
– |
– |
5 |
9. Középiskolai |
énekoktatói
tanfolyam |
– |
– |
0,5 |
Amint
látható, 1913–1914-ben jelenik meg az akadémiai szint, s ez maga után vonta a
tanulmányi évek számának módosítását. Új tantárgy a magánének és a zeneszerzés.
Az utóbbit mint jellegzetesen felsõfokú tanszakot emeljük ki:[7]
|
Évfolyam |
Tantárgy |
I. |
II. |
III. |
IV. |
V. |
Karének |
x |
x |
x |
x |
|
Zongora |
x |
x |
x |
|
|
Összhangzattan |
x |
|
|
|
|
Ellenponttan |
|
x |
x |
|
|
Formatan, -szerkesztés |
|
x |
x |
x |
|
Zenetörténet |
|
x |
x |
|
|
Hangszerelés |
|
|
x |
x |
|
Partitúraolvasás |
|
|
x |
x |
|
Zeneesztétika |
|
|
|
x |
|
Karnagyképzés |
|
|
|
x |
|
Liturgia |
|
|
|
|
x |
A magyar zene elmélete |
|
|
|
|
x |
A Romániai
Magyar Dalosszövetség megalakulásától kezdve (1921) figyelemmel kísérte a
felekezeti középiskolák zenei oktatását. Erre a feladatra külön bizottságot
szervezett, s ez zeneelmélet, kottaolvasás elsajátítása mellett a zenediktálás
fontosságát is hangsúlyozta, ifjúsági ének- és zenekar létrehozását ajánlotta,
az önképzõköri és iskolai ünnepélyeken való szereplést tartva szem elõtt.
Javasolta az induktív módszer és a kérdve kifejtõ eljárás alkalmazását, úgyszintén
a magyarországi református konvent által 1910 áprilisában jóváhagyott tanterv
átvételét,[8]
„hogy a tanuló az alsó négy osztály befejezése után a zenébõl is befejezett
egészet vihessen magával, az eddigi zeneelméletet tehát kibõvítették a harmónia
[összhangzattan], hangszertan [hangszerismeret], formatan és zenetörténet fõbb,
kiemelkedõbb mozzanataival [...] az összhangzattan, hangszertan, formatan és
zenetörténet részletesebb tárgyalását azonban a felsõ 4 osztályra hagyták.”[9]
Az alsó négy osztályban heti 2–2, a felsõ osztályokban heti 1–1 órát, ének- és
zenekari gyakorlatra pedig heti 2–2 órát tartott szükségesnek a bizottság,
valamint ének- és zeneterem felállítását is javasolta.
A Romániai Magyar Dalosszövetség
a két világháború között négy továbbképzõ tanfolyamot szervezett karmesterek és
kántorok számára (1927, 1929, 1931, 1934).[10]
Ezeket minden alkalommal a Dalosszövetség székhelyén, Kolozsvárott tartották,
és a felsõfokú zenei oktatásra jellemzõ anyagot közvetítettek a hallgatók
részére: zeneelmélet (Domokos Pál Péter, Tárcza Bertalan, Veress Gábor); lapról
olvasás és szolfézs (Tárcza); zenediktálás (Tárcza); karvezetés (Domokos,
Gokler Antal, Szeghõ Ferenc, Tárcza, Veress); kórusgyakorlat (Veress); egyházi
ének (Domokos, Szeghõ, Veress); egyházi orgonajáték (Domokos, Szeghõ, Veress);
mûvészi orgonajáték (Rezik Károly, Zsizsmann Rezsõ); összhangzattan (Tárcza);
formatan (Nemes Elemér); zenetörténet (Nemes, Tárcza); partitúra-olvasás
(Rezik); hangszerelés (Nemes); esztétika (Nemes, Rezik).
Az elõadók közül Gokler a
Dalosszövetség országos fõkarnagya volt, Nemes a teológia mellett zeneszerzést
is végzett ugyanannak a fõiskolai tanárnak az osztályán, melynek Bartók Béla és
Kodály Zoltán is tagja volt. Zsizsmann a budapesti, Rezik a lipcsei Zeneakadémia
orgonatanszékén tanult, Szeghõ szintén Budapesten végzett. Tárcza és Veress a
Dalosszövetség választmányát is képviselte, Domokos és Szeghõ kivételével
mindenikük járatos volt a zeneszerzésben is; legtöbbjüknek egy vagy több
kórusmûve jelent meg a Dalosszövetség kiadásában vagy az Apolló címû
kórusgyûjteményben. Mindezeket a tapasztalatokat hasznosították e tanfolyamokon.[11]
2. 1946-ban a román Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 276. sz.
rendeletével jóváhagyta a Kolozsvári Magyar Zene- és Színmûvészeti Fõiskola
megnyitását. A szóban forgó törvény az önálló magyar tannyelvû fõiskola
(Conservatorul de Muzicã ºi Artã Dramaticã din Cluj)
létesítésérõl április 9-én látott napvilágot, s a fõiskola szervezése már
májusban megindult.[12]
A fõiskola igazgatója Nagy István – marosvásárhelyi és kolozsvári középiskolás
kórusai révén országos hírnévre szert tett zenepedagógus –, a színi fakultás
dékánja pedig Szabó Lajos lett. A felvételi vizsgák két szakaszban zajlottak:
szeptember elején az elsõ, november végén a második. Az ünnepélyes megnyitásra
október 13-án került sor a kormány kiküldöttjének jelenlétében.[13]
A fõiskola az egykori Magyar konzulátus által bérelt egyemeletes házban
székelt, az akkori megyeháza közvetlen szomszédságában. Általános vélekedés
szerint a fõiskola létrejöttében fontos szerepe volt a Magyar Népi
Szövetségnek.[14] Ezt a
vívmányt a székelyudvarhelyi kongresszuson kívánták bejelenteni.[15]
A tanári testület tagjainak
kiválasztása már májusban megkezdõdött, és júliusban meg is jelent kinevezésük
a Hivatalos Lapban.[16]
Szeptember elsõ napjaiban a sajtóban közzétették a fõiskola tájékoztatóját.[17]
A fõiskola eredményes munkájából
említésre méltó a Bartók-ciklus (hat hangverseny keretében hangzottak el az
egynemû karok, a Hegedû-duók, a Gyermekeknek c. sorozat). A dal
történeti fejlõdését öt hangverseny keretében mutatták be tanárok és hallgatók.
Tanári és növendékhangversenyeken szerepelt Halmos György, Szabó Géza és mások.
Kodály Zoltán Missa brevis c. új alkotását Szabó Géza
orgonakíséretével Kolozsvárt és Marosvásárhelyen adta elõ Nagy István kórusa. A
Bartók Béla Dalosszövetséggel karöltve a fõiskola karmesteri tanfolyamot és
nyilvános kottaolvasási versenyt szervezett. A lendületes munka hivatalos
elismeréseképpen Nagy István királyi kitüntetésben részesült.[18]
3. 1948 augusztusában megjelent a tanügyi törvény, mely új szakasz
kezdetét jelentette a felsõfokú zenei oktatásban is. Az átszervezés a
Közoktatásügyi Minisztérium 249/1948. okt. 26. sz. rendelete alapján történt. A
Kolozsvári Magyar Zene- és Színmûvészeti Fõiskola átalakult Magyar Mûvészeti
Intézetté, egyben új, képzõmûvészeti fakultással bõvült; ez utóbbin román és
magyar nyelven folytak az elõadások. Az intézet rektora Kovács Zoltán
festõmûvész, a zenei fakultás dékánja Márkos Albert lett.[19]
Az intézet az 1948–49-es iskolai
év elején nagyméretû tehetségkutatást szervezett, s így 195 hallgató iratkozott
be. Akik nem érettségiztek, azoknak menet közben esti tanfolyamon kellett
kiegészíteniük tanulmányaikat. A hallgatók a Petõfi utca 13. sz. alatti bentlakásban,
az Alverna épületében, valamint az akkori Rákóczi út elején (a mai Napoca
szálloda helyén) álló kertes villában laktak. Késõbb a Vörösmarty u. 2. és a
Raþiu u. 2. sz. alatti otthon volt a szállásuk.[20]
A zenei fakultás tanári
testületében jelen voltak a Zene- és Színmûvészeti Fõiskola szakemberei is,
Akiket az új vezetõség nem tudott alkalmazni, átkerültek az akkor létesült
Zenei elemi és középiskolába, a késõbbi Zenei Líceumba.
Az alábbi tanári névsor az
1946–1950-es éveket tükrözi ábécérendben:[21]
Adorján Ilona: ének, zongora
(mellék); Balogh Ferenc: hegedû; Benkõ András: (1949-tõl) zenetörténet; Boga
László: gordonka; Dr. Brück Ede: ének; Demian/Demján (Fischer) Vilmos:
hangszerelés és -ismeret; Dr. Eisikovits Miksa/Mihály: összhangzat-, forma- és
ellenponttan, formaszerkesztés; Dr. Erdélyi Gyula: általános pedagógia; Halmos
György: zongora; Jagamas János: népzenetudomány, forma- és fúgatan; Jakobi
Antal: ének; Dr. Jodál Gábor: összhangzattan, zeneszerzés; Keppich Ákosné
Molnár Irma: zongora; Kardos Magda: zongora; Kouba Paula: hegedû; Dr. Lakatos
István: zenetörténet II–III. évf.; Maczalik Gabriella: korrepetitor; Major
Ferenc: szolfézs-zeneelmélet I–III. évf., zenetörténet, nagybõgõ; Márkos
Albert: hangszerismeret, akusztika, módszertan; Mátyás Mátyásné Lévay Ilona:
ének; Mihályffy Irén: ének; Mureºianu,
Iuliu: zeneelmélet I–II. évf., ritmika és transzponálás; Nagy István: karének,
-vezetés, zenetan, zenediktálás, tanításának utolsó éveiben kamarazene;
Poór Lili: beszédgyakorlat; Sigmond Lajos: magánének, énekmódszertan; Sigmond
Márta: 1949-tõl ének (mellék); Szabó Géza: zongora, orgona; Szász Árpád: román
nyelv és irodalom; Szegõ György: orosz nyelv; Szegõ Júlia: bevezetés a
zenemûvészetbe, zeneenciklopédia, -tan és -történet I., IV. évf.; Szentimrei Jenõ:
általános esztétika; Török Béla: fuvola; Tulogdy Sarolta: zongora; Ütõ Mária:
zongora, korrepetitor; B. Zsembery Elvira: zongora; Zsurka Péter: hegedû.
Óraadó tanárként több szakember
vállalt közremûködést a Román Mûvészeti Intézetbõl: Arcu, Constantin; Bochiº,
Ioan; Boroº, Ioan; Cosmuþa, Gheorghe; Lebeda Gyula; Repta, Ioan és mások.
Az ideológiai tantárgyakat a
Bolyai Tudományegyetem keretében tanították: Gaál Gábor: történelmi és dialektikus materializmus; Benedek
István, Csehi Gyuláné: marxizmus–leninizmus (és mások).
A Zene- és Színmûvészeti
Fõiskola, illetõleg a Magyar Mûvészeti Intézet elsõ végzettjei között találjuk
Sigmond Mártát (ének) és Páll Magdát (zongora). Az elõbbi – mint láttuk –
visszamaradt az Intézetnél; Pál Magda, marosvásárhelyi lévén, ott vállalt
zenepedagógiai szolgálatot. Teljes négyéves ciklus után, az 1949–50-es iskolai
évben szerzett zongora diplomát Bene Irma, hegedûszakon B. Simon Erzsébet,
énekszakon Bucsy Sarolta és Lengyel Xénia. Ugyanakkor zenetanári diplomához
jutott az elsõ szériában Bányai Miklós, Benkõ András, Bota Magda, Eckert Júlia,
Móritz Éva, Szabó M. Klára, Takács Gabriella, Tana Panna és Zoltán Aladár. Az
újabb szervezés miatt az államvizsgára csak 1951 júniusában került sor.
A Magyar Mûvészeti Intézet
kiemelkedõ eredményei közül meg kell említenünk a tanári és
növendékhangversenyeket (Halmos, Szabó, Sigmond Márta, Balogh Ferenc), Jodál
Gábor vezetésével A rászedett kádi c. Gluck-opera
bemutatóját, Nagy István énekkarának néhány emlékezetes hangversenyét („Szép az
élet!”; Bartók-est Halmos György közremûködésével; Kodály-emlékhangverseny
stb.).
Érdemes egy pillantást vetnünk a
két önálló magyar mûvészeti intézet tanári testületének nemzetiségi
összetételére is: román 1, magyar 21, zsidó 9, más nemzetiségû 1.
4. 1950-ben újabb átszervezés következett be a felsõfokú zenei
oktatásban: a Román, valamint a Magyar Mûvészeti Intézet zenei fakultását
összevonták és Gheorghe Dima Zenemûvészeti Fõiskola (Conservatorul de Muzicã
Gh. Dima) elnevezéssel, román és magyar fakultással kezdte meg mûködését a
Mátyás utcai Bocskai házban, dr. Eisikovits Miksa igazgatása alatt. 1959-ben új
épületet kapott: a volt görög katolikus teológia épületét az egykori Király (ma
Brãtianu)
utca 25. sz. alatt. Ennek udvarán új hangversenytermet építtetett a fõiskola
vezetõsége, ennek felavatására 1977 decemberében került sor négy hangverseny
keretében; Könyv-, kotta- és lemeztára a két korábbi intézet anyagát
összesítette.
Igazgatói, rektorai a már
említett Eisikovits Miksa (1950–1953), Mihai Chiorean (1953–1962), dr.
Sigismund Toduþã
(1962–1964), Liviu Comes (1965–1970), dr. Romeo Ghircoiaºiu (1970–1977),
dr. Rodica Pop (1977–1984), Ninuca Oºanu (1984–1989),
Alexandru Fãrcaº
(1989–). A prorektorok közül magyar volt dr. Jodál Gábor (1965–1972) és zsidó
Demian Vilmos (1972–1978), a dékánok közül magyar volt Márkos Albert
(1948–1950), 1954–1958), Major Ferenc (1951–1953, 1959–1964) és dr. Angi István
(1976–1984).[22]
Tanári testülete szintén a két
korábbi intézet tanárai közül került ki. Akiket az új vezetõség nem vett át,
azok a Zenei elemi és középiskolában, illetõleg a Zenei Líceumban nyertek
állást. Az újabban kinevezettek – kevés kivétellel – az Intézet végzettjei
voltak:[23]
Ágoston András: hegedû; Amirás Gábor: zongora; dr. Angi István: általános és
zeneesztétika, késõbb doktorátus-irányítás; Antal Margit: társadalomtudományok;
Babos Judit: korrepetitor; Barabás Béla: fagott, kamarazene; Bene Irma: zongora
mellékszak; Bodor Tibor: fúvós kamarazene; Brády Ágnes: korrepetitor; Bretter
György: filozófia; Czakó Ádám: korrepetitor; Dobay Gábor: gordonka; Eisikovits
Ilona: zongora mellékszak; Farkas Magda: zongora; Fogarassy Judit: korrepetitor;
Forró László: esztétika; Földes László: esztétika; Földvári Ernõ:
zenekarvezetés; Fürst Rozália: zongora mellékszak; Györbiró Albert: zongora,
korrepetitor; Hary Béla: zenekarvezetés; Hintz Emma: testnevelés, vívás; Jánky
Ilona: zongora; dr. Junger Ervin: zenetörténet, összhangzattan; Karácsonyi
Ferenc: korrepetitor; Kiss Ferencné Gelman Zsófia: zenetörténet; Kiss Judit:
korrepetitor; Kiss László: hegedû; Kónyi Olga, Pinczés Gyuláné: korrepetitor;
Kozma Mátyás: zeneelmélet, összhangzattan; László Ferenc: 1989 után kamarazene;
Márkos Zsuzsa: zongora, korrepetitor; Marton Sándor: testnevelés; Mokos Imre:
zenekarvezetés, korrepetálás; Molnár Judit: zongora; Maxim András:
korrepetitor; Papp Ilona: korrepetitor; Papp Tibor: korrepetitor; Papp Vera:
színpadi mozgás; Parády Gyöngyvér: zongora, korrepetálás; Péntek Zsuzsanna:
zongora; Rohonyiné Salamon Aranka: orosz nyelv; Rónai Antal: partitúraolvasás;
Rónai István: korrepetitor; Ruha István: hegedû; Selmeczi János: korrepetitor,
zenekarvezetés; Simon Edit: ének; Singer György alias Gheorghe Sava: zongora;
Szalay Miklós: összhangzattan; Szalay Miklósné Aracsy Judit: zenetörténet;
Szalman Loránd: karvezetés; dr. Szenik Ilona: népzenetudomány, késõbb
doktorátus-irányítás; Szinberger Sándor: rendezés, színpadtechnika; Tamási
Mária: társadalomtudomány; Tatár Ferenc: korrepetitor; dr. Terényi Ede:
összhangzattan, zeneszerzés, késõbb doktorátus-irányítás; Tischler Ildikó:
korrepetitor; dr. Vermesy Péter: ellenpont-, formatan; Vitos Zoltán:
társadalomtudományok; Visky Anna: korrepetitor; Weiss Ferdinánd: korrepetitor,
kamarazene; Zoltán Aladár: összhangzattan.
A tanári kar összetétele az elsõ
négy évvel (1946–1950) szemben például 1965–66-ban így alakult:[24]
Funkció/beosztás |
Nemzetiség |
Összesen |
|
Román |
Magyar |
Német |
Zsidó |
Más |
|
Professzor |
5 |
5 |
– |
3 |
– |
13 |
Elõadó, docens |
12 |
4 |
– |
2 |
– |
18 |
Lektor, adjunktus |
29 |
12 |
3 |
7 |
1 |
52 |
Asszisztens, tanársegéd |
18 |
14 |
2 |
7 |
1 |
42 |
Preparátor, gyakornok |
7 |
5 |
3 |
2 |
– |
17 |
ªef de
cabinet, kabinetfõnök |
1 |
– |
9 |
2 |
9 |
21 |
Korrepetitor |
– |
2 |
1 |
– |
– |
3 |
Összesen |
72 |
42 |
18 |
23 |
11 |
166 |
Vessünk egy futó pillantást a
magyar hallgatók létszámának alakulására. Az indulás pillanatában, 1946-ban a
zenepedagógia (azaz tanári), zeneszerzés, késõbb zenetudomány alkotta az ún.
elméleti részlegét, illetve fakultását az intézetnek, ehhez a hároméves
pedagógiai intézet végzettjeinek továbbtanulásával csatlakozott a levelezõ
tagozat. A gyakorlati fakultás keretében az ének és minden tanított hangszer
sorakozott fel. Alább a zenetanári-zeneszerzés évfolyamokat mutatjuk be, mert
ott kevesebb változás zajlott le a tananyag módosításával együttjáró évfolyambeosztással,
és az elsõ években, mint említettük, ének–hangszer szakra érettségi nélkül is
vettek fel növendékeket, a tanári szakon viszont mindvégig kötelezõ volt a
középiskola elvégzését igazoló végbizonyítvány.[25]
Néhány esetben kivételesen jelezzük az ének–hangszer szakosok, valamint a
levelezõk létszámát, hogy némi fogalmat alkothassunk az arányokról. A táblázatban
használt rövidítések: é.: ének(szak); hg.: hangszer; lev.: levelezõ; ped.:
pedagógia (zenetanári szak); zsz.: zeneszerzés.
|
Évfolyamok |
|
Isk.
év. |
I. |
II. |
III. |
IV. |
V. |
Össz. |
|
Ped. |
é- |
ped. |
é- |
ped. |
é- |
lev. |
ped. |
é- |
lev. |
ped. |
é- |
lev. |
|
|
zsz. |
hg. |
zsz. |
hg. |
zsz. |
hg. |
|
zsz. |
hg. |
|
zsz. |
hg. |
|
|
1946–47 |
18 |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
18 |
1947–48 |
16 |
– |
18 |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
34 |
1948–49 |
13 |
– |
15 |
– |
16 |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
44 |
1949–50 |
20 |
– |
11 |
– |
15 |
– |
– |
9 |
– |
– |
– |
– |
– |
55 |
1963–64 |
12 |
13 |
8 |
25 |
7 |
14 |
14 |
15 |
9 |
6 |
9 |
16 |
– |
148 |
1964–65 |
20 |
18 |
12 |
18 |
7 |
26 |
– |
7 |
12 |
– |
16 |
7 |
14 |
157 |
1980–81 |
3 |
3 |
4 |
– |
8 |
8 |
2 |
– |
– |
12 |
– |
– |
14 |
54 |
1981–82 |
1 |
6 |
3 |
3 |
4 |
– |
– |
8 |
– |
– |
– |
– |
– |
25 |
1982–83 |
1 |
– |
1 |
6 |
7 |
– |
– |
4 |
– |
– |
– |
– |
– |
19 |
1983–84 |
1 |
4 |
4 |
5 |
1 |
5 |
– |
4 |
– |
24 |
– |
– |
– |
48 |
1984–85 |
1 |
– |
1 |
4 |
4 |
5 |
– |
1 |
– |
– |
– |
– |
– |
16 |
Az 1984–85-ös egyetemi évben
hangzottak el utoljára magyar nyelvû elõadások (esztétika, zenetörténet,
ideológiai tantárgyak, népzene).
Amint a fenti táblázatból is
kitûnik, a tanulmányi idõ öt évre nõtt: az 1947–48-ban induló évfolyam már öt
évvel végzett. Késõbb az egyetemi modell hatására ismét leszállították négy
évre; kivétel volt a zeneszerzés és az ének.
Az alábbi táblázatban a
nemzetiségi megoszlást érzékeltetjük az ének–hangszer szakon:
|
|
Nemzetiségi
megoszlás |
|
Isk.
év |
Évf. |
Román |
Magyar |
Német |
Más |
Összesen |
1978–79 |
I. |
29 |
10 |
4 |
1 |
44 |
|
II. |
20 |
12 |
4 |
3 |
39 |
|
III. |
43 |
12 |
2 |
1 |
58 |
Összesen |
|
92 |
34 |
10 |
5 |
141 |
Ugyanígy a levelezõkét –
összevonva a három évfolyamot:[26]
|
|
Nemzetiségi
megoszlás |
|
Isk.
év |
Évf. |
Román |
Magyar |
Német |
Más |
Összesen |
1979–80 |
III–V. |
48 |
34 |
4 |
– |
86 |
1980–81 |
III–V. |
20 |
23 |
2 |
– |
45 |
Összesen |
|
68 |
57 |
6 |
– |
131 |
Az intézet magyar hallgatói
beilleszkedtek mind a fõiskola hangversenyéletébe, mind a város, illetõleg az
ország mûvelõdési-zenei megnyilvánulásainak keretébe (városi, országos fõiskolai
versenyek, népzenei gyûjtések, szakköri tevékenység, diákfesztiválok stb.). Jól
érzékelteti a magyar tanárok és hallgatók jelenlétét az intézeti–városi–országos
hangversenyéletben az együttesek összetétele:
Év |
Együttes |
Nemzetiségi
összetétel |
Összesen |
|
|
Román |
Magyar |
Német |
Zsidó |
|
1969 |
Ars nova |
7 |
5 |
1 |
1 |
14 |
1977 |
Aulodia |
6 |
3 |
– |
– |
9 |
1977 |
Lipatti-zenekar |
15 |
9 |
– |
– |
24 |
1977 |
Pro Musica |
9 |
3 |
1 |
– |
13 |
A Collegium Musicum összetétele úgyszólván
mûvenként változott:
Év |
Nemzetiségi
összetétel |
Összesen |
|
Román |
Magyar |
Német |
|
1967 |
4 |
1 |
2 |
7 |
1968 |
6 |
4 |
2 |
12 |
1970 |
2 |
1 |
1 |
4 |
1972 |
1 |
1 |
1 |
3 |
1977 |
2 |
1 |
1 |
4 |
További
példaként idézhetnõk a két intézeti énekkart: a Capella Transilvanicát és az
Antifonát, ha nem is hasonlóan beszédes voltukban.
Igazgatósága idején dr.
Eisikovits létrehozta magyar nyelven a tiszavirág-életû zenetudományi tanszakot
(1951–52). Zenetanári és karmesteri diplomával rendelkezõket vett fel a II. évfolyamra,
összesen négy hallgatóval. Az elsõ tanulmányi év lezártával dr. Sigismund Toduþã
jelenlétében zajlott le a formaszerkesztés-vizsga, a szak folytatását azonban a
minisztérium nem engedélyezte.
Az intézet a
hatvanas évek közepétõl kezdve rendszeresen megtartotta ülésszakait. A
felolvasott dolgozatok jelentõs része nyomtatásban is megjelent az intézet
által kiadott Lucrãri de
muzicologie (Zenetudományi Dolgozatok) címû román nyelvû sorozatban. A húsz
kötetben (1965–1986) a szerzõk nemzetiségi megoszlása a következõ:
A
kötet megjelenésének éve és sorszáma |
A
szerzõk nemzetiségi megoszlása |
|
|
Román |
Magyar |
Német |
Zsidó |
Összesen |
1965/1 |
11 |
6 |
– |
3 |
20 |
1966/2 |
17 |
4 |
1 |
3 |
25 |
1967/3 |
13 |
2 |
1 |
1 |
17 |
1968/4 |
13 |
4 |
1 |
2 |
20 |
1969/5 |
10 |
5 |
– |
– |
15 |
1970/6 |
10 |
3 |
– |
2 |
15 |
1971/7 |
10 |
4 |
1 |
1 |
16 |
1979/8–9 |
21 |
4 |
1 |
1 |
27 |
1979/10–11 |
17 |
6 |
1 |
1 |
25 |
1979/12–13 |
20 |
6 |
1 |
– |
27 |
1979/14 |
11 |
2 |
1 |
1 |
15 |
1984/15 |
13 |
2 |
1 |
– |
16 |
1984/16 |
13 |
2 |
1 |
– |
16 |
1985/17–18 |
16 |
4 |
1 |
– |
21 |
1986/19–20 |
18 |
6 |
2 |
– |
26 |
A magyar szerzõk
– tanárok és diákok – között Angi István, Barabás Béla, Benkõ András, Jagamas
János, Jodál Gábor, Györbiró Albert, Kelemen László, Makkai Gyöngyvér, Nagy
István, P. Jánky Ilona, Sigmond Márta, Szalay Miklós, Szalay Zoltán, Szenik
Ilona, Terényi Ede és Vermesy Péter nevével találkozunk.
Az Intézet tanárainak szerkesztésében
a következõ tanulmánykötetek jelentek meg: Szabó Csaba: Zenetudományi írások, 1977; Benkõ András: ua. 1980, 1983 és 1986;
László Ferenc: Bartók-dolgozatok,
1981 és Utunk Kodályhoz, 1984.
1969-ben az intézet megkapta a
zenetudományi doktori cím adományozásának jogát. Stílustörténetbõl dr.
Sigismund Toduþã,
zenetörténetbõl és folklórból dr. Romeo Ghircoiaºiu irányította
a jelölteket. Haláluk után dr. Angi István (zeneesztétika), dr. Szenik Ilona
(népzenetudomány) és dr. Terényi Ede lépett a nyomukba. A doktorátus vizsgái, a
referátumok és a disszertációk megvédése is csak román nyelven zajlott. A Gh.
Dima Zenemûvészeti Fõiskolán a zenetudományok doktora címet szerzett:
1974-ben Junger Ervin: Armonia Funcþionalã
a barocului în
operele lui J.S. Bach – irányító Sigismund Toduþã;
1976-ban Benkõ András: Bartók ºi
România
– Romeo Ghircoiaºiu;
1980-ban Szenik Ilona: Semnificaþia
etnomuzicologicã
a Mioriþei
– Romeo Ghircoiaºiu;
1982-ben Kissné Gelman Zsófia: Polifonia
imitativãîn
creaþia
coralã
contemporanã
româneascã
– Romeo Ghircoiaºiu;
1983-ban Terényi Ede: Unele elemente de
teorie generalã
ale armoniei contemporane – Sigismund Toduþã;
1983-ban Vermesy Péter: Evoluþia
cadenþelor
de la monodia medievalã pânã
la Renaºtere
– Sigismund Toduþã;
1988-ban Almási István: Cercetãrile
asupra folclorului muzical maghiar din Transilvania în secolul al
XIX-lea ºi
în
primele decenii ale secolului al XX-lea – Romeo Ghircoiaºiu.[27]
Magyar nyelvû tananyagot kötetben
kinyomtatott, gépelve vagy fénymásolatban a diákok rendelkezésére bocsátott
Erdélyi Gyula, Sigmond Lajos, Lakatos István, Szegõ Júlia, Jagamas János,
Szenik Ilona, Angi István, Terényei Ede és Benkõ András.
A Dima-fõiskola fontosabb
eredményei közül megemlíthetõ: tudományos ülésszakok rendszeresítése, ezek
anyagának kinyomtatása; diák-tudományos körök megszervezése, két füzetnyi
dolgozat megjelentetésével; kiállítások rendezése (Erdélyi zeneélet, Händel,
Haydn, Dima); operabemutatók rendezése (Mozart: Figaro házassága; Britten: Albert
Herring; Cimarosa: Titkos házasság;
Gluck: Orfeusz és Euridike,
Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése);
részvételek az országos versenyeken, valamint a kolozsvári Fõiskolás Tavasz
rendezvényein; zeneszerzõ tanárok mûveinek megszólaltatása önálló estek
keretében (Jodál, 1973); elõadótanárok önálló estjei: Amirás Gábor, Balogh
Ferenc, Péntek Zsuzsanna, Parády Gyöngyvér, Molnár Judit, Rónai István, Szabó
Géza, Halmos György; két- és négyzongorás hangversenyek rendezése (Bach:
Amirás–Szabó; Bach: Sebesi-Panieva–Szabó–Oºanu–Enghiurliu); két
hangverseny Erdély zenei múltjából (1953); zenemû-ciklusok bemutatása
(Ágoston–Sebesi-Panieva: Mozart hegedû- és zongoraszonáták; Ágoston–Weiss:
Brahms-szonáták; Rónai István–Kiss László–Ilse László-Herbert: Mozart-triók
stb.); emlékhangversenyek rendezése (Bach, Bartók, Beethoven, Brahms, Chopin,
Debussy, Dima, Händel,
Hindemith, Márkos, Muszorgszkij, Reger, Schütz stb.).
5. A két kolozsvári egyetem egyesítésének évében, 1959-ben létesült
a marosvásárhelyi hároméves Pedagógiai Intézet azzal a céllal, hogy elõmozdítsa
az V–VIII. osztályban tanító szakemberek képzését. A marosvásárhelyi intézetben
a magyar tagozat 1961-tõl mûködött 1973-ig.[28]
Matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem mellett zenei tagozata,
illetve fakultása is volt. Az intézetet Szilágyi Margit igazgatta., a zenei
fakultás dékánja Tudor Jarda zeneszerzõ volt. A zenei tagozat tanárainak egy
csoportja – a dékánnal az élen – Kolozsvárról járt át. Magyarul Szász Károly
(zeneelmélet, szolfézs), Trózner József (összhangzat- és formatan), Birtalan
József (karvezetés, kórusgyakorlat), Kozma Mátyás (zenetörténet), Szarvady
Gyuláné Rózsa Irén zongora), valamint Brandner Nóra, Tróznerné Erkel Sarolta,
Szalman Loránd tanított.[29]
A fakultás végzettjei jelentõs mértékben hozzájárultak – a kolozsvári fõiskola
diplomásai mellett – az iskolai énekoktatás és a kórusmozgalom színvonalának
emeléséhez, annál is inkább, mivel az itt végzett hallgatók egy csoportja a
III. év megismétlésével további két éven át gyarapították ismereteiket a
kolozsvári fõiskolán levelezõ hallgatókként, és szereztek újabb, a középiskolában
való tanításra feljogosító diplomát.
A tanárok közül Szász Károly
sokszorosíttatott szolfézs-példatárából, -füzeteibõl (1963), nyomtatásban is
megjelent zeneelméleti könyve a relatív-szolmizáció fontosságának
hangsúlyozásával (1963). Birtalan Józseffel közösen összeállított iskolai
kórusgyûjteménye két kiadást ért meg (1972, 1983). Birtalan József karvezetési,
Kozma Mátyás zenetörténeti jegyzetet adott diákjai kezébe (1971).
6. Az 1989-es események után több kísérlet történt a felsõfokú
magyar nyelvû zenei oktatás visszaállítására. Elsõként a Bolyai
Tudományegyetemhez kapcsolódó elképzeléseket és lépéseket említjük.
Egy szûkebb és egy bõvített ülés
nyomán alakult ki az egyetem keretében megalakítandó elméleti (zenetanári és
-tudományi, karvezetõi), valamint gyakorlati képzést (ének, hangszerek)
biztosító kar arculata. A második ülés résztvevõi 21 elméleti és 18 gyakorlati
tantárgyból álló javaslatot vetettek papírra, jelezve a számításba jöhetõ
tanárokat, egyes tárgyak esetében kilátásba helyezve vendégtanárok meghívását
is. A Romániai Magyar Zenetársaság 1990-ben az alábbi javaslatokkal egészítette
ki a korábban körvonalazódott képet: anyanyelvû oktatás az óvodától a
doktorátusig; elõkészítõ év beállítása; néhány új tantárgy bevezetése: modern
hangjegyírás, egyházi zene, globális stíluselemzés, dzsessz; elméleti szakok
részére kamarazene beállítása; modern, korszerû technikai felszerelés
igénybevétele rögzítésnél, lejátszásnál, tanításnál stb.; idegen nyelv
hangsúlyozott szerepe; kötelezõ óralátogatás az alaptárgyaknál; két (fõ- és
mellék-) szak választási lehetõsége; a Bolyai Egyetem keretében nyelvek,
pedagógia, lélektan stb. oktatása a többi fakultással közösen; kapcsolat hazai
és külföldi intézményekkel (kotta- és könyvcsere, ösztöndíjrendszer stb.).
Ugyanakkor kísérlet történt a
magyar nyelvû oktatás visszaállítására, illetõleg az egyetem mintájára magyar
csoportok megszervezésére a Zenemûvészeti Fõiskolán, majd a közben
Zeneakadémiává alakult intézetben. E kísérleteket a Bolyai Társaság is
serkentette. A Zeneakadémia rektorátusa azonban mereven elzárkózott, a
felvételire jelentkezõkkel nyilatkozatot íratott alá, melyben tudomásul veszik,
hogy az intézetben csak románul tanulhatnak. A szenátus semmilyen formában nem
engedélyezte a magyar nyelvû oktatást, pedig a magyar hallgatók létszáma
kedvezõen változott. Míg az 1989–90-es tanévben nem érte el a húszat sem, az
1990–91-es tanévben az I–II. éven már 30-ra ugrott:[30]
Évf. |
ped. |
é-hg. |
Össz. |
I. |
11 |
12 |
23 |
II. |
– |
7 |
7 |
|
11 |
19 |
30 |
Szembetûnõen nõtt a magyar
hallgatók száma az 1990 nyarán felvételizettekkel:[31]
Szak |
Bejutott |
Ebbõl
magyar |
%-ban |
Pedagógia, zeneszerzés,
muzikológia |
29 |
12 |
44,83 |
Ének |
14 |
7 |
50 |
Hangszer |
36 |
14 |
38,89 |
Összesen |
79 |
34 |
44,57 |
A tárgyalásokba egy adott ponton bekapcsolódott a
tanügyminiszter, akinek személyes részvétele nyomán az utolsó változat szerint
az 1996–97-es tanévtõl kezdve magyar nyelvû csoportokat szerveznek a Dima
Zeneakadémián.[32]
Látva, hogy a Bolyai Egyetem
visszaállítása nehézségekbe ütközik, s emiatt hosszabb idõnek kell eltelnie a
felsõfokú magyar nyelvû zenei oktatás folytonosságának biztosítására, 1992-ben
Jagamas János ny. fõiskolai docens nyílt levélben fordult a romániai magyar
egyházakhoz, s azt javasolta, hogy állítsanak fel egyházi erõforrásokra
támaszkodva magyar egyetemet, s ebben biztosítsanak helyet a zenei nevelésnek
is.[33]
Jagamas nyílt levele válasz nélkül maradt, nyilván azért, mert az államosított
javak visszaszolgáltatása nélkül ez a terv megoldhatatlan.
Jagamas János elképzelése – akár
tudatosan, akár véletlenül – felidézte az elsõ világháború utáni helyzetet,
amikor is az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem kisajátítása után a
romániai magyar ifjúság e fórum nélkül maradt.[34]
Mint ismeretes, 1920-ban az akkor még nagyszámú felekezeti középiskola
tanárainak felkészítésére, a tanári testületek utánpótlására az erdélyi
egyházak felállították az Erdélyi Magyar Egyetemet, így vélve megoldhatónak a
kétmilliónyi magyarság „szellemi és mûvelõdési” igényeinek kielégítését.[35]
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy 1920–21-ben nem indulhat meg az egyetemi
tanítás, Nagy Károly református püspök magára és a református egyházra vállalta
egy felekezetközi tanárképzõ felállítását a Református Teológia mellett. Az
elsõ tanévben hat tudományszakban indult meg az oktatás: filozófia–pedagógia,
klasszikus és modern filológia, történelem–földrajz, természettudományok, matematika
és társadalomtudomány. Ezeken belül 30 kollégiumot hirdettek meg néprajzi,
zenetörténeti és ókori nyelvekkel foglalkozó elõadásokkal. A többségi sajtóban
megindult támadások elhárítására Nagy Károly „defensor scholarum” (iskolák
védõje) ökumenikus küldöttséget vezetett Bukarestbe, a küzdelem azonban 1922
augusztusában kudarccal végzõdött.[36]
1995-ben merült fel a nagyváradi
Sulyok István Fõiskola keretében zenei tagozat felállításának gondolata. A
tájékozódó megbeszélések után 1996 március–áprilisában körvonalazódott a
fakultás képe: elméleti és gyakorlati (ének- és hangszeroktatás) helybeli,
kolozsvári és külföldrõl meghívott elõadók közremûködésével. Itt egyházzenei
képzésben is részesülnének a hallgatók. A fõiskola akkori rektora, dr. Mester
Zsolt összeállította az ún. akkreditáláshoz – nyilvánossági jog elnyeréséhez –
szükséges személyi iratcsomókat, összegyûjtötte az elõadásokat vállaló tanári
testület tagjaitól a javasolt tanterveket. A fakultás 1996 õszén kezdte meg
munkáját dr. Szenik Ilona dékán vezetésével.