Korai történelmünk Sankt
Gallen-i forrásairól
Johannes Duft – Sipos-Missura
Tibor: Die Ungarn in Sankt Gallen. Mittelalterliche Quellen zur Geschichte
des ungarischen Volkes in der Stiftsbibliothek St. Gallen / Magyarok Szent
Gallenben. Középkori források
a magyar nép történetéhez a Szt. Gallen-i Alapítványi Könyvtárban. Sankt Gallen
1992. 86 lap
Korai
történelmünk egyik legismertebb, Nyugat-Európában talán leggyakrabban
felelevenített mozzanata a kalandozó magyarok 926. május 1–2-i Sankt Gallen-i
táborozása. Kevésbé ismert, hogy az említett eseményt megörökítõ, Ekkehard
tollából származó kolostorkrónika mellett a 9–10. századi magyar történelem
más, igen értékes forrásait is õrzik Sankt Gallenben. A most recenzálásra
kerülõ könyv szerzõi ezen források kétnyelvû közlésére vállalkoztak.
A
szerzõpáros neve ismeretlen a magyar historikusok elõtt. Johannes Duft a Sankt
Gallen-i Stiftsbibliothek (a kolostor Alapítványi Könyvtára) igazgatója volt
1948–1981 között. Ez idõ alatt több, az itt õrzött forrásokon alapuló, ezeket
bemutató munkát tett közzé, így az elõttünk fekvõ könyv elsõ, német nyelvû
kiadását is (Duft, Johannes: Die Ungarn in Sankt Gallen. Mittelalterliche
Quellen zur Geschichte des ungarischen Volkes
in der Sanktgaller Stiftsbibliothek.
Zürich, Lindau, Konstanz1957).
Szerzõtársa, Sipos-Missura Tibor orvos az 1956-os forradalom leverése után
menekült Svájcba, s telepedett le Sankt Gallenben.
A
könyv elõszavában Johannes Duft a kolostor történetének felvázolása után a
Sankt Gallenben található magyar vonatkozású forrásokat veszi számba: a
Stiftsarchivban (Sankt Gallen-i Alapítványi Levéltár) õrzött, 708–926 közötti
feljegyzéseket tartalmazó Annales
Alamannici, a Stiftsbibliothek állományában lévõ, 709-tõl 1056-ig vezetett Annales Sangallenses Maiores (Nagyobb Sankt Gallen-i Évkönyvek), a
kolostor történetét tárgyaló, (IV.) Ekkehard által 1040 körül írt Casus Sancti Galli (I.), Ekkehard
960–970 között írt, Szent Viborada életét és mártírhalálát (õ volt a magyar
betörés egyetlen áldozata) bemutató munkája, a Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris s ennek 1075 körül
Herimannus által átdolgozott változata, amelyet a szakirodalom Vita II.-ként tart számon. A felsorolt
forrásokat a nagy német forráskiadvány, a Monumenta
Germaniae Historica Scriptores sorozata már korábban közzétette.
Természetesen a magyar történetírás is ismerte és használta ezeket, ám magyar
nyelvû kiadásukra eddig nem került sor. Egyetlen kivétel a Casus Sancti Galli, amelynek a magyarok betörésére vonatkozó része
a Szilágyi Sándor szerkesztette Magyar
nemzet története millenniumi kiadásának elsõ kötetében (Budapest 1895. I.
155–158) magyar fordításban megjelent és latin eredetije helyet kapott a Pauler
Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztette A
magyar honfoglalás kútfõi (Budapest 1900, reprint uo. 1995) címû
forrásgyûjteményben (335–342). A nagyobb érdeklõdést egy szemtanú beszámolóján
alapuló, a kalandozó magyarok harcmodoráról, szokásairól nyújtott értékes
információknak köszönhette.
A
bemutatott kiadvány – az évkönyvek kivételével – minden forrásnak egy-egy fejezetet szentel, ezeket azonban nem teljes terjedelmükben találjuk meg, hanem
„csupán” a magyar vonatkozású részek
kerültek közlésre.
Az
évkönyvek esetében párhuzamosan közlésre kerül az eredeti, latin nyelvû szöveg
– még akkor is, ha ezek a feljegyzések szóról szóra megegyeznek – és ezek
német, illetve magyar fordítása. A legszembetûnõbb különbség a két közölt
évkönyv szövegében a magyarok elnevezése: az Annales Alamannici-ban az „ungri/ungares” név található, míg az Annales Sangallenses Maiores
következetesen az „agareni” terminust használja.
Ekkehard
kolostortörténetébõl a magyarok betörésére, Sankt Gallen-i táborozására
vonatkozó rész értelemszerû fordítása került a kötetbe. A forrás rendkívüli
értékét az adja, hogy – mint már említettük – ez az elsõ eset, amikor egy
szemtanú elbeszélése bepillantást enged a kalandozó magyarok magatartásába,
hadszervezetébe, a nyugati krónikák megszokott szörnyképe helyett életközelségbe
hozva õket. Az itt közölt részlet bõvebb a Magyar
nemzet történetében közzétettnél, sõt kivonatosan megtalálható még mindaz,
amit ekkehard a magyarok további
útjáról, harcairól, vereségeirõl feljegyzett.
Szent
Viborada életútjának felvázolása után a Vita
I. a magyarok támadását és Viborada halálát megörökítõ szövegét találjuk,
pontosítva, kiegészítve néhol a Vita II.
adataival.
A
könyv második felében kapott helyet a Viborada lelki tanítványát és a Lech-mezei csata résztvevõjét, Ulrik
augsburgi püspököt bemutató fejezet, majd az ezután következõ kettõ a magyar
támadások következményeit, a kolostor könyvtárának menekítését, a város
megerõsítését tárja az olvasó elé. A Hunok
vagy magyarok? címû fejezet a magyarok elnevezéseit, ezek eredetét
tisztázza, ugyanakkor a magyar történelemben jártasok számára feleslegesnek
tûnhet a kérdés felvetése, a szerzõk azonban rámutatnak arra, hogy a svájci
tankönyvek milyen gyakran cserélik fel, keverik össze a két nevet és népet.
A
témakörök szerint csoportosított bibliográfia a német nyelvû szakirodalomba
nyújt betekintést, és az ebben való tájékozódást segíti elõ.
A
kötetben található, a közölt forrásokból és két 15. századi kódexbõl származó
képek kiváló minõségûek.
Nem
hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a fordítás bizonyos hibáit,
fogyatékosságait, amelyek különösen szembetûnõek az évkönyvek esetében, hisz
mód van az eredeti szöveggel való összevetésre. Így például a 9. oldalon a
791-es feljegyzés szerint (Nagy) Károly király megsemmisíti a hunok birodalmát.
A német szövegben zárójelben helyesen megjegyzik, hogy hunok helyett avarok
értendõk, a magyar szövegben viszont „A hunok helyett magyarokat kell érteni”
megjegyzés szerepel. Hasonlóan zavaró és hibás a 11. oldalon a latin nonae
(azaz a hónap idusa elõtti kilencedik nap) „nonjai” fordítása. Kifogásolható,
hogy a fordítók pontosító kiegészítéseiket, megjegyzéseiket, az általános
gyakorlattal ellentétben, semmiféleképpen nem jelölték meg, így az eredeti
latin szöveg részének tûnhetnek. Úgy véljük, a kiadás elõtt ajánlatos lett
volna történész szakember segítségét igénybe venni.
A
fentebb elmondottak nem csökkentik a kötet (és a szerzõk) azon érdemét, hogy
magyar nyelven elõször adja közre – a Casus
Sancti Galli esetében száz év elteltével újra – történelmünk minden Sankt
Gallen-i forrását, a német nyelvû fordítás révén pedig hozzájárul korai
történelmünk alaposabb megismeréséhez német nyelvterületen. haszonnal forgatható, szép kiadvánnyal
gazdagodott történeti irodalmunk.
Dáné Veronka