Az 1999. június 5-i közgyûlés iratai

Müller ádám fõtitkári jelentése

Tisztelt Közgyûlés!

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület száznegyven évvel ezelõtt kapott jóváhagyást Bécsbõl tevékenysége megkezdéséhez, Egyesületünk mostani, új életciklusában pedig a mai közgyûlés a kilencedik évet zárja, a tizediket kezdi. Beszámolómat ebbe az idõbeli perspektívába állítom, mert helyzetünk értékeléséhez csak ekképpen tudok megfelelõ hátteret teremteni. Mondanivalóm ugyanis nem szorítkozik bizonyos tények adatszerû felsorolására, hanem kísérletet tesz tevékenységünk jellemzésére is, Egyesületünk jelen állapotának bemutatására és a jobbítás lehetõségeinek a felvillantására.

Távolról szemlélve úgy tûnhet, hogy a múlt évi közgyûlés óta Egyesületünk teljesítette valamennyi fontosabb célkitûzését, és – számos nehézség ellenére – megállta a helyét ebben a  zavarosan változó, gazdasági, politikai és erkölcsi nehézségekkel küszködõ világban. Felolvasóüléseink, vándorgyûléseink, más rendezvényeink sikeresek voltak, folyóirataink megjelentek, értékes könyveket adtunk ki, meglehetõs rendben kiosztottuk a ránk bízott ösztöndíjakat stb.

Közelebbrõl is szemügyre véve a tevékenységünket, minden eredmény mellett azt is észre lehet azonban venni, hogy a megoldhatónak tûnõ feladatok egy részét nem ragadjuk meg, vagy halogatjuk, mert szervezési kapacitásunk elégtelen, mert nincs elég pénzünk, mert elégtelen a felszereltségünk, a távközlõ kapacitásunk. Azt is észre lehetett venni, hogy kisebb-nagyobb belsõ nézeteltéréseinket nehezen kezeljük, némelyik döntésünk meghozását halogatjuk, röviden: az ún. szervezetmenedzselésben még sok a tanulnivalónk. 

Mindezeknek a sikereknek, részleges sikereknek és mulasztásoknak a mélyebben fekvõ okairól, arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület hogyan tudna jobban alkalmazkodni a világ (és szûkebb környezetünk) mai állapotához, valamint más, hasonló kérdésekrõl a március 27-i tanácskozásunkon beszéltem részletesebben, és azt a konklúziót próbáltam elfogadtatni, hogy Egyesületünk egy növekedési válság küszöbére érkezett, és hogy ezen a helyzeten fölül kell kerekednünk.

A növekedési válság mára kialakult formájában nem egy beteg állapot, hanem egy természetes és szükséges feszültség; olyan mûködési zavar, amely egy megújulási folyamat szükségességét jelzi; olyan folyamatét, amely nélkül aligha várható jelentõs elõrelépés, és amely – remélhetõleg – elvezet a világ változásaiból óhatatlanul következõ új feladataink felvállalásához, valamint a régi és új feladataink megoldásához vezetõ utak és módszerek felfrissítéséhez.

Itt kell megemlítenem azt is, hogy feladataink és anyagi lehetõségeink egyáltalán nem állnak arányban egymással. A helyzet csupán azért nem reménytelen, mert az Elnökség és a Választmány szintjén kezd körvonalazódni egy lehetségesnek tûnõ megoldás: a tudományos tevékenység szervezésérõl vallott felfogásunk korszerûsítése, tudománymenedzselõi tevékenységünk fokozatos bõvítése, különös tekintettel a nemzetközi pénzforrások felderítésére és a támogatások elnyerésére. Az elmúlt évek folyamán már gyûlt ezen a téren annyi tapasztalatunk, hogy meg merjük kezdeni az ilyen irányú kibontakozást.

Anyagi nehézségeink és a többi, kisebb-nagyobb bajunk és kudarcunk alapján, ismétlem, nem kell és nem is lehet egyszerûen csak válságról beszélni. Már azért sem, mert – amint az beszámolóm végére ki fog derülni – a most záruló munkaév meglehetõsen eredményes volt: a kétségtelen kifogásolnivalók ellenére is hozott annyi eredményt, mint az elõzõ két-három év bármelyike. Mielõtt azonban e megnyugtatóbb, kézzelfoghatóbb eredményeket ismertetném, kissé még elidõzöm a növekedési válság témájánál, mert ezt igen fontosnak tartom, sõt azt hiszem, hogy késõbb – ha szerencsésen túljutunk a ránk váró átalakuláson – elmondhatjuk, hogy a most záruló év legnagyobb eredménye éppen az volt, hogy felismertük nehézségeink természetét, és elindítottuk a meghaladásukhoz szükséges sokoldalú munkát.

Nem úgynevezett forradalmi átalakításról beszélek;  magyarán mondva, nem holmi elsietett felforgatást szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Hagyományos értékeink és hagyományos célkitûzéseink kétségbevonásáról nincs szó, de szükségesnek látszik, hogy a munkánk stílusát és szervezési formáit korszerûsítsük és úgy alakítsuk, hogy meg tudjuk állni a helyünket ebben a társadalomban, amelyik bizony nem úgy fejlõdött, ahogyan azt Egyesületünk újraszervezésekor remélni lehetett. A ránk váró önfejlesztési munka nem tartozik a hirtelen elvégezhetõ feladatok közé. Inkább egy hosszasnak mutatkozó erõfeszítés módszeres elõkészítésérõl és óvatos, de határozott véghezvitelérõl lenne szó; meggondolt cselekvésrõl, fiatalításról, hatékonyságunk növelésérõl. Nem a becsben tartott értékek feláldozásáról, hanem néhány új érték elfogadásáról; nem a bevált módszerek elvetésérõl, hanem újak bevezetésérõl.

Mindez, még ha netán meggyõzõen hangzik is, mégis nagyon általános, messze áll a mindennapok megtervezhetõ, elvégezhetõ, számon kérhetõ aprómunkáinak a felvázolásától; de ez – ma, itt – nem is lehet a feladatom. Egyrészt már csak azért sem lehetne feladatom, mert egy beszámoló nem akcióterv. Másrészt azért nem, mert ezt a kétfelé tekintõ, hátra és elõre egyaránt figyelõ vizsgálódást a Választmány és az Elnökség éppen csak elkezdte, éppen csak néhány aspektusát vitatta meg. Tehát csupán azt jelenthetem, hogy az Elnökség és a Választmány felfigyelt erre a kérdésegyüttesre, és hozzáfogott tanulmányozásához, a megoldások kereséséhez.

Most tehát, mielõtt jelentésem második részére térnék, legfennebb csak azt kérhetem, hogy az elmondottak megvitatása után Közgyûlésünk - ha helyesnek látja - bízza meg a Választmányt és az Elnökséget a frissüléshez szükséges elméleti és gyakorlati munka módszeres elõkészítésével és óvatos, fokozatos véghezvitelével. Méghozzá a Választmány által következetesen ellenõrzött véghezvitelével, vigyázva arra, hogy a mai feltételekhez való alkalmazkodásunk mindenképpen eredeti, alapvetõ céljaink érdekében történjék, vagyis a modernizálódó EME továbbra is Egyesületünk hagyományos értékeit szolgálja – lehetõleg egyre jobban.

A konkrétumokra térve, Kiss András, volt fõtitkárunk múlt évi jelentésének elsõ mondatait szinte szóról szóra megismételhetném. Jelenleg is igaz az, hogy csak óhajtjuk a jogállamiság irányában történõ országos elõrehaladást, miközben a tapasztalataink lehangolóak maradnak. Az is inkább a jogállamiság hiányát jelzi, mint a helyzet javulását, hogy a bel- és külföldi sajtó már nemegyszer hírül adta elkobzott épületünknek, a Fõtér 11. szám alatti, Wass Otília által adományozott háznak a visszaadását, de a valóságban csupán ennyi történt: a kormány kiadta a néhány ingatlanra vonatkozó 13/1998. sz. sürgõsségi rendeletet, amelyben a mi házunk is szerepelt, majd - néhány hónapos késéssel, amit a minisztériumok közötti huzavonának lehet tulajdonítani - kaptunk egy kissé homályosan fogalmazott iratot tulajdonosi minõségünk elismerésérõl és egy másik, még kevésbé egyértelmû írást azon teendõink vázlatával, amelyek tulajdonosi jogaink gyakorlását végül majd lehetõvé teszik. Minthogy ezekben az elõírt teendõkben a partnerünk a DAFIS nevû igazgatóság lenne, amely a polgármester felügyelete alatt mûködik, azóta „levelezünk” a DAFIS-szal, és idõnként tájékoztatjuk a bukaresti illetékeseket rendelkezéseik semmibevevésérõl.

Ha már ingatlanokról esett szó, meg kell említenem, hogy a Szentegyház utcai bérpalota tulajdonosa kilátásba helyezte: irodáinkat elõbb-utóbb el kell költöztetnünk jelenlegi helyükrõl, mert ott a bõvülõ katolikus felsõoktatási intézményeknek akarnak terjeszkedési lehetõséget biz­tosítani. Ezért tárgyalásokat kezdtünk egy másik, a jelenleginél elõnyösebb, szintén belvárosi épületrész bérbevételérõl, de végleges eredményrõl még nem számolhatok be. Nemrég, Benkõ Samu és Tonk Sándor fáradozásának köszönhetõen, elég biztató elõrehaladás történt ebben az ügyben. Az új bérleményben nemcsak központi irodáinknak jutna hely, hanem az eddiginél alkalmasabb teret biztosíthatnánk a fiatal kutatók csoportos és egyéni tevékenységéhez is, valamint az általuk igényelt (vagy már be is szerzett) felszerelés tárolásához és mûködtetéséhez. Arra is van némi új keletû reményünk, hogy az új helyen majd egy igen korszerû számítógép-hálózatot mûködtethetünk.

A három könyvtárrészlegnek helyet adó három kisebb ingatlanunkkal kapcsolatban nincs különösebb jelenteni valónk. A Moll házban lévõ könyvtárrészleg még mindig gyengébben mûködik, mint a másik kettõ, de az ugyanott berendezett elõadóterem kihasználtsága fokozódott, és az ugyancsak ott lévõ, kutatómunkát szolgáló két számítógép szinte naphosszat üzemel.

Tagságunk létszámának alakulása továbbra is dinamikusnak mondható. Nagy a belépések száma is (az egyetemi ifjúság körébõl) és nagy a lemorzsolódás is, vagyis sokan „feledkeznek meg” tagdíjuk befizetésérõl. Évi átlagban a friss beiratkozások száma 300 fölött van, a lemorzsolódás ennél kevesebb. Az 1990-es újrakezdéstõl a folyó év áprilisának közepéig beiratkozott Egyesületünkbe 3649 tag. Közülük – beiratkozásuk évében – 1667-en egyetemisták voltak. Valamennyi beiratkozott közül azonban az 1998. évre csak 1416-on fizették be a tagdíjukat, mégpedig 630-an az I. Szakosztályból, 171-en a II. Szakosztályból és 435-en, 107-en, illetve 40-en a további három szakosztályból. Tehát a múlt évi befizetések alapján megállapítható, hogy a legnépesebb I. Szakosztályt az orvosok és gyógyszerészek szakosztálya követi. A három további szakosztály együttvéve sem éri el az orvosok és gyógyszerészek létszámát. A beiratkozottak között volt eddig összesen 102 alapító tag, de az alapító tagi minõséget régebben elnyert tagjaink közül a múlt évben csupán 75-en fizették ki az esedékes rendes évi tagdíjukat. Újabb alapító tagjaink: Balássy András, Farkas László, Pálfalvi Attila, Vincze Mária Magdolna és Wabrosch Géza. Külön köszönetet mondunk alapító tagunknak, Vargháné Airízer Júliának évenkénti jelentõs adományáért. Pártoló tagjaink száma 33.

A fiatal tagságból a tevékenyebb, kutatásra hajló réteg különbözõ státusú csoportosulásokban tanulja a „mesterséget”, miközben kutatásaik elismert eredményekben, bel- és külföldi közleményekben összegezõdnek. Az évek során a fiatal filozófusok csoportosulása szervezetileg teljesen önállósult, a történészeké, a KOMATE a beszámolóm tágyát képezõ idõszakban lépett a viszonylagos önállósulás útjára, az Öko-Studium nevû biológus-csoport és a GEKKO nevû geológus csoport egészében az EME keretében fejti ki tevékenységét. A földrajzos, a közgazdász, a pszichológus meg a jogász diákokcsoportjai szintén az Öko-Studium és a GEKKO mintáját követik, de teljesítményük még nem olyan mutatós, mint ezeké.

Történész és filológus kutatók számára Lakatos utcai könyvtárrészlegünk értékes gyûjteményt mondhat magáénak. Más szakterületeken gyengébben állunk. Fiataljaink tankönyvellátása sem üti még meg azt a színvonalat, amelyet kielégítõnek tekinthetnénk. Egyes szakterületeken könyvállományunk egy részét csak nehezen hozzáférhetõ raktárban tudtuk tárolni, ezeket a könyveket csupán különös esetekben tudjuk az olvasónak kiszolgálni. Nemrég értesültünk, hogy egy pályázatunkat részlegesen elfogadták, és könyvállományunk (elsõsorban tankönyvállományunk) bõvítésére negyedmillió forintot bocsátottak rendelkezésünkre. Ez az összeg jelentõs ugyan, de a szükségletet távolról sem fedezi. Ezen a tavaszon, végre, konkrét lépések történtek a könyvállományunk számítógépes feldolgozásához szükséges adatbázis kiképzése érdekében, de az elõrehaladás nem kielégítõ.

Szakosztályaink mûködését nehéz lenne egységes kritériumok szerint jellemezni. Tevékenységüket más-más formában szervezik, a szakma igényei és a pillanatnyi lehetõségek függvényében és a szakosztály választott vezetõinek az elképzelései szerint is. Külön említést érdemel néhány sikeresebb tudományos ülésszak, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztály brassói vándorgyûlése 1998-ban és idei vándorgyûlése Gyergyószentmiklóson, az I. Szakosztály 1998-as vándorgyûlése Sepsiszentgyörgyön, a Szilágysomlyói Fiókegyesület által rendezett, 1848–49-nek szentelt megemlékezés és tudományos ülésszak, a II. Szakosztály több szekcióban zajló, minden évben megrendezett tudományos ülésszaka az Apáczai Líceumban, továbbá a Fiatal Mûszakiak Tudományos Ülésszaka, amelyet V. Szakosztályunk az idén már negyedik alkalommal rendezett meg. Megemlítendõ még az is, hogy egy hosszabb csendes idõszak után a IV. Szakosztály tevékenysége élénkülõben van; regionális fejlesztési kérdésekben továbbképzést és csoportos kutatást kezdeményeztek, három ifjúsági csoportot alakítottak: egyet-egyet a közgazdászok, a jogászok és a pszichológusok.

 A tavalyi közgyûlésen elhangzott fõtitkári jelentés megemlített néhány - akkor - megjelenés elõtt álló EME-kiadványt. Ezek mind meg is jelentek:

– megjelent Egyed Emesétõl a Levevék fejemrõl Múzsák sisakomat címû és Barcsay Ábrahám költészete alcímû kötet.

– Kovács András kiadta - bevezetõ tanulmánnyal és jegyzetekkel - Gyulafehérvár várostörvénykezési jegyzõkönyveinek az elsõ kötetét.

– Demény Lajos szerkesztésében megjelent a Székely Oklevéltár IV.kötete.

Megjelentek hagyományos folyóirataink is:

– az Erdélyi Múzeum LX. kötete két füzetben jelent meg, az Antal Árpád vezette, felfrissített szerkesztõbizottság munkájának köszönhetõen; az 1999-es kötet elsõ füzete a napokban kerül nyomdába.

– a Múzeumi Füzetek új sorozatának 7. kötete is megjelent, a Kékedy László által vezetett szerkesztõbizottságnak köszönhetõen.

– az Orvostudományi Értesítõ tavaly megjelent 70. kötetén egy nagy szerkesztõbizottság dolgozott Pap Zoltán vezetésével; a 71. kötet szerkesztését, amely az orvosok és gyógyszerészek brassói vándorgyûlésének az anyagát tartalmazza, Ábrám Zoltán vezette.

Két újabb folyóiratot indítottak a II. Szakosztály mellett mûködõ ifjúsági csoportok. Az egyik már meg is jelent, a Collegium biologicum, a másiknak, a Collegium geologicumnak most van nyomdában az elsõ száma.

Megjelentek továbbá a tavaly ilyenkor még be nem fejezett kéziratok:

– Nagy Tóth Ferenctõl a Régi erdélyi almák,

– Kékedy Lászlótól és Kékedy Nagy Lászlótól a Mûszeres analitikai kémia II. kötete,

– Antalné Tankó Máriától a Gyimesi írott tojások címû illusztrált kiadvány.

az Erdélyi Tudományos Füzetek sorában jelent meg Coroi Artúrtól az Adalékok Háromszék iskolatörténetéhez.

A napokban jelent meg – nagy késéssel – az I. Szakosztály 1997-es csíkszeredai vándorgyûlésének az egybegyûjtött anyaga, és közelebbrõl várjuk a sepsiszentgyörgyi vándorgyûlés kötetének a megjelenését is.

Ugyancsak a napokban jelent meg Bocskai István és Matekovics György könyve Fog- és szájbetegségek címmel.

Az EME kiadásában jelent meg továbbá Demeter László fiatal történész Erdõvidék a szabadságharcban 1848–1849 címû könyve is.

Jólesik megemlíteni itt egyrészt azt, hogy a tavalyi közgyûlés óta Egyesületünk több prominens tagjának jelent meg könyve különbözõ kiadóknál, másrészt azt, hogy az idén Bukarestben és Budapesten benyújtott pályázataink nyomán, ez év vége felé remélhetõleg, a szokásosnál gazdagabb könyvtermést mutathatunk be. A már munkába vett kéziratok mellett több beérkezett kézirat várja még az elbírálást, a kiadásra vonatkozó döntést.

Említést érdemel az is, hogy újra felélénkült a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési munkája és hogy ez a sokat vitatott, de kétségkívül hiánypótló mû – belátható idõn belül – kiegészül. Folytatódtak, természetesen, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkálatai is. A tizedik köteten már a nyomdászok dolgoznak, a Vámszer Márta vezette szerkesztõkollektíva a további kötetekkel foglalkozik.

Múlt évi közgyûlésünk után az EME lebonyolította azoknak az ösztöndíjkéréseknek a begyûjtését és elbírálását, amelyek az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács rendelkezésére álló magyarországi ösztöndíjakat pályázták meg, és az egyetem utáni képzés támogatását szolgálták. A munka közben elõállott procedurális nehézségek meglehetõsen kellemetlen helyzetet teremtettek. Azóta az EME és az Ösztöndíjtanács pontosította az eljárás szabályozását, és remélhetjük, hogy az idén sikerül mindent zökkenõmentesen lebonyolítani.

A múlt évi közgyûlés után kiosztottunk – erdélyi egyetemeken doktoráló fiataloknak – öt, magyarországi továbbképzést szolgáló akadémiai ösztöndíjat.

Ugyanebben az idõszakban a budapesti Europa Institut több tagunkat részesítette kutatási ösztöndíjban; nagy többségük két-két hetet kért, illetve kapott. A folyó évre kaptunk ismét 30 kiosztható hetet, amelyet már oda is ítéltünk.

 Tisztelettel kérem a fentiek tudomásulvételét, jelentésem megvitatását és elfogadását.