Turai Tünde

A somlyóújlaki asztal és asztaltáncoltatás hiedelemköre

Az asztal mint az ég és a spirituális központ szimbóluma[1] olyan objektum, aminek segítségével kapcsolat teremthetõ a transzcendens világgal. Mivel a profán és a túlvilági szféra találkozását teszi lehetõvé, egyrészt az Istennek bemutatott áldozatok helyévé válik, s mint ilyen az oltár elõképének tekinthetõ, másrészt pedig a természet és a test újjáéledésének képzetei társulnak hozzá, termékenységszimbólum jellegét öltve.[2]

Ezeknek az archetipikus sajátosságoknak következtében az asztal körül való összegyûlés a transzcendens világgal való kommunikációs lehetõséget valósítja meg.[3] Az ilyen összejövetelek tehát az olyan lényekkel való érintkezésre adnak alkalmat, amelyek nem részei a profán világnak: halottak lelkei. Az asztaltáncoltatás jelensége a 19. században terjedt el az amerikai spiritizmus nyomán, azt feltételezve, hogy az asztal kopogtató jelbeszéde mögött elhalt emberek lelke rejtõzik.[4]

Bár a spiritiszta szeánszok fokozódó népszerûsége következtében az asztaltáncoltatás egyre nagyobb tömegek körében vált ismertté, és folklórjelenséggé nõtte ki magát, a néprajzi szakirodalom nagyon kevéssé foglalkozik ennek a jelenségnek és képzetkörének az elemzésével. Tanulmányomban ezért nem az asztaltáncoltatás jelenségének általános bemutatására törekszem, hanem egy konkrét példa ismertetésére.

Egy szilágysági faluban, Somlyóújlakon[5] és a hozzá legközelebb álló városban, Szilágysomlyón[6] végeztem kutatásomat. A hiedelemkör Újlakon kezdte életét, ugyanis tárgyi központjának, az asztalnak a tulajdonosa idevaló, és az asztal jósló és táncoló képességének a kipróbálására is itt került sor elõször. A más településeken lakó rokonok és barátok érdeklõdését felkeltve, az asztal elhagyta a falut, és bejárta a környezõ falvakat és várost egyaránt.

A spiritiszta szeánszoktól való különbözõség

A spiritizmus alapja az a hit, miszerint az emberi lélek halhatatlan, és a test biológiai halála után a lélek összeköttetésbe léphet az élõkkel, olyan fizikai és lelki tünemények sorát idézve elõ, amire az ember nem képes. Az élõk és a halottak szférája közötti kapcsolatteremtés közvetítõkön (médiumokon) keresztül valósítható meg, akik sajátos képességekkel rendelkezve megidézhetik a halottak lelkeit, kapcsolatba léphetnek velük.[7] A spiritiszta szeánszok egyik legnépszerûbb technikája az asztaltáncoltatás volt.[8] Ezeknek az együttléteknek fontos feltételei voltak: a médium jelenléte, a sötétség vagy félhomály, a médium sajátságos állapota (transz), a jelenlevõk koncentrálása, a csend; illetve fontos mozzanat volt a halottidézés, a vele való kommunikálás.[9]

A szilágysági példa egészen eltérõ képet mutat. Nem teremtenek kapcsolatot halottakkal, nem idézik meg azok lelkeit. Egyetlen adatközlõ képzeli azt, hogy az asztalban túlvilági gonosz lelkek laknak, és az asztaltáncoltatás alkalmával ezekkel léptek kapcsolatba. A szeánszok alkalmával viszont a kapcsolatot nem a lelkekkel, esetleg szellemekkel veszik fel, hanem csupán az asztallal. A kérdéseiket sem túlvilági lényekhez intézik, hanem az asztalhoz. Médiumra sincsen szükség, ugyanis bárki kérdezhet, olyan is, aki akkor lát ilyesmit elõször. Különösebb külsõ körülményre nincs szükség: a villany égni szokott, a jelenlevõknek nem kell feltétlenül koncentrálniuk, beszélgethetnek, viccelõdhetnek, sõt nevethetnek is. Sajátos állapotba (transz) nem kerül senki. A kommunikáció tehát az asztal és a jelenlevõk között zajlik, közvetlen formában, különleges külsõ körülmények megteremtése nélkül.

Az asztal bemutatása

Az asztal különlegességét abban látják, hogy nincs benne semmi vas, faékekkel vagy faszegekkel van összeállítva. De mivel már legalább negyven éve házról házra, sõt helységrõl helységre hordozzák, annyira meggyengült, hogy elkerülhetetlenné vált, hogy megerõsítsék vasszegekkel, és a lábát megdrótozzák. Bár a vas hiányát lényeges feltételként emelik ki, a késõbbi változtatások nem gyengítettek a hiedelem erején. „Nem vagyok abban biztos, hogy egyáltalán számít valamit, hogy ebbe van-e egyáltalán szeg, vagy egy szeg van benne, vagy huszonhét.” (Sz. I., sz. 1948)[10]

A másik nagyon fontos sajátossága a régisége: „Tulajdonképpen ez egy nagyon réginek tûnõ asztal. Így ránézésre nem ad az ember semmit rá.” (ifj. P. A., sz. 1968) 150–200 évesnek tartják vagy még régebbinek. Stílusa és állapota is ezt jelzi: „Olyan kis rozoga asztal, hogy valami ritkaság … De azt mondom, hogy az tuti, hogyha én megnyomom, az összetörik egy az egybe, de engem felemelt, egy lábra.”(ifj. P. A.) „De tudtommal, mivel ez egy rozoga kis asztalka, ütöttek bele szeget, hogy ne menjen szét, és továbbra is táncolt.”(Sz. I., sz. 1948)

Kihangsúlyozzák azt is, hogy könnyû, alapanyaga talán fenyõ.

Alakja: téglalap.

Méretei: kicsi, kb. 80 cm magas, az asztallap 40x50 cm nagyságú.

Ezeken kívül lényeges az is, hogy van fiókja, vagyis fiókhelye, mivel ebbe kell belebeszélni.

Az asztal milyenségét nem mindenki tartja fontosnak. Nagyrészt azonban a táncoltatás képességét az asztal különlegességével magyarázzák („Puterea este în masã.”[11] V. C., sz. 1948), de vannak, akik a meghalt gazdája sajátosságaiban találják meg a választ erre a különleges jelenségre, sõt néhány adatközlõ teljesen elvonatkoztat az asztaltól, és a jelenlevõk „egy húron pendülésével”, bioenergiájával, szuggesztiójával stb. indokolja a történteket.

Mindezeken kívül fontos tartozékai az asztalnak antropomorf tulajdonságai:

– megsértõdik, ha nem beszélnek szépen vele, vagy ha kinevetik: „Há, szépen beszélni. Szépen tenni fel a kérdést. Nem kiabálva. Ha kikacagtuk, akkor megharagudott, akkor nem mozgott.” (N. Sz., sz. 1952) „Dacã ai vorbit obraznic, nu mai bãtea, nu mai fãcea nici un efect.”[12] (V. C., sz. 1948)

– elfárad, nincs kedve: „Már amikor sokan, nagyon sokan jöttek, és mind kérdezték, oszt nem vót már kedve, akkor nem mozdult. És kérdeztük, hogy el van fáradva, vagy valami. És kopogott, hogy igen. És akarja, hogy menjenek el? És megint kopogott, hogy igen.” (N. Sz., sz. 1952)

– kiengesztelhetõ: „Jaj, ne haragudj, asztalkám, ne haragudj, hogy megsértettelek.” (V. J., sz. 1970)

– szépen kell vele beszélni, sõt hízelegni kell neki: „Te rog rãspunde la întrebare. Te rog frumos.”[13] (V. C., sz. 1948) „Asztalkám, légy szíves, mondd meg…” (id. P. A., sz. 1944)

– egyenrangú partnerként kell kezelni: „Amíg nem úgy beszélsz vele mint egy partnerrel, addig nem is hajlandó…” (Sz. I., sz. 1948)

– zavarja a tévé (l. késõbb is).

– vannak preferenciái: „Állítólag az asztal nem mindenkire hallgat. Volt egy valaki, akirõl tudták, hogy arra hallgat, és azt elhívták, hogy õ beszéljen hozzá.” (K. E., sz. 1970) „A reformátusokat szereti. [A katolikusokat nem?] Há igen, me há református vót [ti. a gazdája]. [És a hívõket sem szerette?] Há úgy mondta, úgy kopogta, ahogy kérdezték tõle.” (P. I., sz. 1945)

– megszomjazik, iszik: „Kérdeztük, hogy szomjas? Kopogott, hogy igen. És mit akar inni? Pálinkát vagy bort vagy sört? És akkor, amikor mondtuk az italt, kopogott. És egy-egy csepp bort vagy sört vagy még pálinkát is úgy az asztal tetejire, és eldörzsöltük.” (N. Sz., sz. 1952) „Câte pahare de vin vrei? ªi atunci lovea de douã ori. ªi au turnat ãºtia paharul pe masã. [ªi a dispãrut?] O curs jos. Unde sã disparã?”[14] (V. C., sz. 1948)

Az újlaki asztal és asztaltáncoltatás története

Általánosan ismert, hogy az asztal eredeti tulajdonosa: „valami öreg néni volt” (Sz. I., sz.1948). Pontosabb információkra csak az újlakiak emlékeznek: Hudi Erzsébetnek hívták, és 1981-ben halt meg.

Az asztal beszerzésére vonatkozó ismeretek hiányosak, még az unokája sem tud semmit errõl. Elképzelhetõnek tartják, hogy a férje készítette, de ez nem valószínû. Tõszomszédja és családja, akik azt tartják magukról, hogy a faluban õk tudnak róla a legtöbbet, mivel „nálunk mindennapos volt. Csak aludni járt haza.” (K. E., sz. 1934), Hudiné elbeszéléseire hivatkozva, úgy emlékeznek, hogy vagy õ, vagy az édesanyja cseléd volt Magyarországon egy grófnál, és ott kapta, onnan hozta magával. „Az asztalt aztat… egy cseléd volt Magyarba egy grófnál. És onnan hozta az asztalt el. Onnan kapta. Egy gróftól. De hogyhát ki, aztat nem tudom… Az biztos, hogy régi volt… Lehet, hogy az édesanyja hozta az asztalt, arra nem emlékszem, hogy õ vót cseléd vagy az édesanyja vót cseléd valami grófnál Magyarba. És akkor hozták ezt az asztalt.” (K. I., sz. 1954)

Hudiné – nem tudni, milyen okból – elajándékozta vagy eladta „potom pénzért” (ifj. P. A.,sz. 1968)az asztalt a szomszédjának, és a továbbiakban öröklõdés útján került újabb és újabb gazdákhoz. Jelenleg Sarmaságon van.

Az asztal különleges képessége felfedezésének történetérõl csak az unokája tud: „Nagyanyám, amit mondott, hát aszonta, hogy legelõször, amikor Kárásztelken[15] vót, ahol eztet csinálták, ahol û látta. Û azér ment oda, hogy megkérdezze… akkor vótak a fronton kint Oroszországba nagyapámék… hogy él-e nagyapám. És én nem tom, hány asszonynak a férje itt a faluba, az mind odavót. Û azér ment el, hogy azt kérdezze meg. És azután, mikor hazajött, itt is megpróbálták az ilyesmiket.” (K. E., sz. 1958)

Az asztalt kb. negyven évig hurcolták házról házra. Bejárta a közelebbi falvakat és várost egyaránt. Különbözõ nemûek és korúak, különbözõ foglalkozásúak és különbözõ társadalmi rétegekhez tartozók vettek részt asztaltáncoltatáson. Az 1989-es változások után még rövid ideig foglalkoztak vele, de utána kiesett a gyakorlatból. Részben azért, mert azóta vannak változatosabb szórakozási lehetõségek is. Részben azért, mert megunták: „De atunci n-am mai avut nici curiozitate, deci… atunci ne-am satisfãcut cu ea toate curiozitãþile.”[16](O. M., sz. 1955) „Hát akkorába egy olyan nagy újdonság volt.” (N. Sz., sz. 1952)De vannak ilyen jellegû magyarázatok is: „Azt is mondták, a demokrácia megváltoztatta az asztalt… Hogy annak idején nem volt ennyi energia, és akkor tudtak ezek az ilyesmi… babonák, meg mit tudom én mi, mûködni. De most ezek a levegõbe elveszik.” (V. J., sz. 1970)

Az asztal gazdája

Hudi Erzsébetet a megkérdezettek többsége nem tartja különleges tudással vagy képességgel rendelkezõnek. „Egyszerû falusi asszony.” (K. E., sz. 1943) „[B. azt mondta, hogy ez az asszony el tudta venni a tehenek tejét.] Azt én nem halltam aztat. A szomszídot mondták, izét: M. I.-t.” (P. M., sz. 1922) „Én tudnám, hogy valami szellem lett vóna Erzsók nénibe, me nálunk mindennapos vót… Tudtam vóna, hogy tehenekbõl tejet hozott vóna, vagy ilyesmit. Abszolút sohase semmit nem hallottunk.” (K. E., sz. 1934)

Felmerült annak a gyanúja, hogy „piritusza” lett volna, de ennek a lehetõsége mégis ki van zárva. „Ha csak az û szavára hallgat az asztal, akkor igen, akkor na, van piritusza, de elvitte bárki, és szóllottak, és akkor táncolt az asztal.” (K. J., sz. 1933)

Egyesek mégis azt tartották róla, hogy valami nincsen egészen rendjén vele. „A falu mindig azt tartotta, hogy valami nem stimmel vele kapcsolatban.” (Sz. I., sz. 1948) „Azt úgy tartották a faluban, hogy kicsit misztikus ilyen öreg nénikének tartották.” (V. J., sz. 1970) „Azt mondták, hogy nem volt tehenük, és teje mindig vót. Hudinénak. Én hallottam. Û el tudta rendezni, hogyhát ha a te tehenedbû kiviszi a tejet.” (V. B., sz. 1938)

Az asztaltáncoltatás jelenségének a bemutatása

A jelenlevõk (asztaltáncoltatók és kívülállók) száma

Az újlakiak, az Újlakról elszármazottak, illetve azok, akik Újlakon vettek részt asztaltáncoltatáson, azt tartják, hogy hét embernek kell az asztalon tartania a kezét. „Nem, ezt nem lehet, drága, egyedül, csak hogyha heten vagynak. Muszáj hét legyen.” (K. E., sz. 1958)Ez fõleg az elején fontos, de „Mikor már belejött, akkor már egy emberrel is úgy megyen mind.” (ifj. P. A.,sz. 1968)Szükséges egy nyolcadik ember jelenléte is, aki az asztalhoz beszél. „Fábú vót összeállítva, és kicsike asztal volt. Kivettük a fiókját. Hét, heten vótunk, és a nyócadik kiabált bele… Aki odaült az asztal fiókjához, ráült egy kisebb székre, és kiabált belé az asztalba.” (K. E., sz. 1958)Ez elsõsorban a bevezetõ percekben szükséges, amíg az asztal megmozdul, utána már akárki beszélhet hozzá.

A hét személy jelenlétét nem tartják mindenhol fontosnak, sokan nem is tudnak errõl a kritériumról. A lényeg csak az, hogy egynél többen legyenek. Vagy: „Mindegy. Ahányan elférnek a kezükkel.” (L. F., sz. 1937)

Azokon kívül, akik közvetlenül kapcsolatban vannak az asztallal, tehát akik „táncoltatják”, még nagyon sokan lehetnek jelen. A kívülállókra nem vonatkozik semmilyen betartandó szabály, csupán akkor, ha õk is kommunikációs viszonyba lépnek  az asztallal.

A jelenlevõk személye

Kívülállóként bárki jelen lehet egy ilyen összejövetelen. Az asztalt viszont csak az táncoltathatja, aki hisz benne. Ha ennek a feltételnek nem tesz eleget akárcsak egy is közülük, az asztal nem fog táncolni, vagy csak nagyon nehezen. „Ha a közül, ahányan vannak, ha egy nem hisz benne, nem mozdul… Például nálunk is. Lehozták. És az én uram nem hisz benne. Az, ha nem vette le a kezit, az asztal meg sem mozdult.” (V. B., sz. 1938)Vannak mégis olyan tapasztalatok, hogy kétkedõk részvételével is megindult az asztal.

Az újlakiak ajánlottnak tartják, ha a táncoltatók között jelen van egy hetedik születésû személy. „Az egyik kelletett a hetedik gyerek legyen. Hogy hetedik születésû legyen.” (P. I., sz. 1945)

Az asztaltáncoltatók elhelyezkedése

Általában csak azt tartják fontosnak, hogy az asztal körül helyezkedjenek el. Állhatnak is, ülhetnek is. Az elrendezõdésük lehet szabad, illetve szabályhoz kötött: szabadon kell hagyni azt az oldalt, ahol a fiók helye van; ha ketten vannak, akkor egymással szemközti oldalon kell állniuk; ha négyen vannak, akkor minden oldalon kell egy személynek lennie.

Testhelyzetre vonatkozóan csupán a kéztartás szabályozott: „Hétnek a keze rajta kellett legyen, úgy, hogy egybeírjen… egész a kisujjáig egybeírjen a keze.” (K. E. , sz. 1958)A kezek egybeérése nem megsérthetetlen kritérium. A lényeg csak az, hogy mind a két kéznek érintenie kell az asztallapot.

A vezetõ szerepe

A vezetõ jelenléte nem feltétlenül szükséges, a jelenség nélküle is mûködik.

Mivel egyesek azt tartják, hogy az asztal nem hallgat mindenkire, meghívnak egy olyan személyt is, aki már részt vett asztaltáncoltatáson, és akirõl tudják, hogy az asztal reagált a kéréseire, kérdéseire. Az õ szerepköre és feladatköre elsõsorban a „bemelegítés” idejére vonatkozik. Beszélnie kell az asztalhoz, hízelegnie kell, rá kell vennie, hogy megmozduljon. „Rengeteget kell hozzá beszélni addig, amíg elindul az egész… Asztalkám, drága. Így. Tehát személyhez, és nem akármilyenhez. Tehát kell vele éreztetni, hogy gyakorlatilag õ az, aki dönt, és te ki vagy neki szolgáltatva, és te csak megkéred arra, hogy legyen szíves és csinálja. Õ valami felsõbbrendû, misztikus valami, amivel szemben neked vagy alázatosnak kell lenni, és akkor hajlandó veled közremûködni, vagy egyszerûen nem válaszol… Azt mondták, hogy ha nem tartjuk tiszteletben, akkor nem hajlandó.” (Sz. I., sz. 1948) A kérdéseket is a vezetõ közvetíti kezdetben, de amennyiben az asztal „belejön”, az õ szerepe megszûnik, és bárki kommunikálhat közvetlenül az asztallal.

A bemelegítés

A bemelegítés öt perctõl kb. fél óráig tarthat, attól függ, hogy milyen meleg van a szobában. A kezdeti idõ jelentõsége a „melegítésben” van, ami a kezek által történik, de ezt segítheti az is, ha a szoba hõmérséklete magas. „És úgy melegedett fel az asztal. Úgy, ha rátette a kezit” (K.E., sz 1958) „És így rátettük a kezünket, és mikor felizzadt a tenyerünk, akkor az asztal úgy kezdett… A tenyér… Érezte az a meleg… Átmelegedett az asztal…” (P. J., sz. 1943)

Erre az idõre a viselkedés lehetett szabályozott („Meg nem szabad rosszra gondolni, meg kételkedni benne.” Sz. I., sz. 1948; „Liniºte. Nu-i voie sã vorbeascã nimeni nimic.”[17] V. C., sz. 1948) és szabad („Szabad vót beszélni aközbe.” K. E., sz. 1958).

A beszélõnek ez idõ alatt biztatnia kell az asztalt, hogy emelkedjen fel. „Kellett melegíteni, és közben P. B. kiabált, hogy: »Asztalka, állj két lábra, ha akarsz velünk beszélni.« És aztán ezt egy párszor elkiabálta, és aztán felemelkedett.” (K. E., sz. 1970) „És akkor volt egy olyan fiókja, mán a helye a fióknak. És abba beszélt a nyolcadik, vagy akárki, hogy na: »Asztalkám, emelkedj fel.« S az emelkedett. Ott, ahol beszélt. »Asztalkám, most a másik felõl.« És akkor ott emelkedett.” (R. A., sz. 1968)

Ha az asztal reagált ezekre a kezdeti kérlelésekre, akkor következhettek a kérdések és a „ritka”, „fantasztikus” jelenségek.

Körülmények

Idõhöz való kötöttség nem jelentkezik kritériumként. Bármelyik évszakban és napszakban lehet asztalt táncoltatni. A legkedveltebb mégis a tél és a délután, illetve az este. Indoklásként csupán arra hivatkoznak az adatközlõk, hogy ekkor érnek rá leginkább ezzel foglalkozni.

A helyhez való kötöttség sem szabályozott.

A meleg hõmérséklet ajánlott, de ha nem adott, akkor pótolható a kezekkel való melegítéssel. Az asztal „beindulását”, nem teszi lehetetlenné, csak lelassítja.

Zavaró tényezõként a kezeken levõ ékszereket (gyûrû, óra, fém karkötõ) tartják számon, amelyeket le kell tenni. Egy adatközlõ említette, hogy az asztal azért nem akart náluk megmozdulni, mert a tévé be volt kapcsolva („Volt úgy, hogy nem akart táncolni vagy kopogni, ha ment a tévé. Kérdeztük, hogy zavarja a tévé vagy valami? És kopogott, hogy igen. Akkor kérdeztük, hogy ótsuk el? Akkor jött utánunk.” N. Sz., sz. 1952), illetve azt, hogy az asztal nem tûrte egy nõ közvetlen közelségét, mert fekete ruhába volt öltözve.

Sötétnek, valamint csendnek nem szükséges lennie.

„Érdekes” és „fantasztikus” jelenségek

– Felemelkedik magától (egy, két vagy három lábra), és így meg is áll. Lenyomni sem lehet: „Ez tényleg magyarázhatatlan. Valami, ami fel van emelkedve, és nincs alátámasztva, az le kell hogy essen. S ez nem esett le. Ezt lenyomni se lehet.” (Sz. M., sz. 1948)

– Kopog a lábával: „Hát igen-igen koppan így minden kérdésre, csak azt nem tudjuk, hogy igaz vagy nem [a válasz].” (K. E., sz. 1958)

– Ugrabugrál: „A végén már úgy belemelegedett, emlékszem… hogy ugrabugrált összevissza. Kacagtunk, nevettünk.” (V. J., sz. 1970)

– Odaszorít a falhoz: „Mondtuk, hogy szorítsa oda azt a személyt. És akkor tényleg volt, amikor így nyomta, és azt az asztalt nem tudta félrenyomni az a személy.” (V. J.)

– Kikísér a szobából: „Amikor láttuk, hogy olyan jól megy, valamelyik a vicc kedvéért megjegyezte, hogy na most kísérd Enikõt az ajtóig. És akkor elindult az ajtó felé. Utána kellett menjünk.”(Sz. I., sz. 1948) „A végén, amikor mentünk hazafele, kísért ki mindenkit. Úgy, tartottuk rajta a kezünket, és mentünk utána, és így egész az ajtóig.” (N. Sz., sz. 1952)

– Táncol: „És keringõzött. Margit nénit. És így ment körbe. Így lassan ketten.” (id. P. A., sz. 1944) „Enikõvel a szó szoros értelemben keringõzött az asztal” (ifj. P. A., sz. 1968) „»Táncoljál!« Akkor táncolt is. Keringõzött… Mondtuk, hogy: »Csárdásozzál!« Akkor így: egy-kettõ, egy-kettõ. Azt mondtuk: »Járjad a mãrunþicát!« […] »A keringõt.« Akkor így körbe.” (R. A., sz. 1968) „Aztán még táncolt is. Még tangót is meg mindenfélit.” (N. Sz., sz. 1952)

– Felemel embereket, ha ráülnek: „Volt úgy, hogy ráült egy férfi vagy egy nõ. Még a lányom is. És kérdeztük tõle, hogy fel bírja emelni? Kérdeztük elõbb, hogy felemeli? És kopogott, hogy igen. De fel bírja emelni, van olyan erõ benne? És akkor is kopogott. És ráült. És hátrafele emelte. Két lábra.” (N. Sz., sz. 1952 ) „»Asztalkám, felemeled az A.-t?« Akkor ráültem. És akkor: »Emeld két lábra.«…Utána: »Emeld egy lábra, ha bírod.«” (ifj, P. A., sz. 1968) „Felemelte, felült az asztalra egy 90 kilós ember. »Asztalkám, emeld fel.« És akkor felemelte.” (R. A., sz. 1968)

– Diót tör: „Törte a diót. Tettünk egy diót a lába alá, és felemelkedett, és addig mozgott úgy egy lábon, míg eltörte teljesen a diót.” (N. Sz., sz. 1952)

– Iszik. (lásd az asztal antropomorf tulajdonságainál.)

– Mindenre képes: „Akármit lehet.”(N. Sz., sz. 1952)

– Válaszol a kérdésekre.

Az asztaltáncoltatás szokásának gyakorlása: motivációk

Elsõsorban szórakozásnak számított az asztaltáncoltatás. S mint ilyen inkább a fiatalok foglalkoztak vele. Az 1989-es változás elõtt volt nagyon népszerû, mert akkoriban nemigen volt más lehetõség a szórakozásra. A legmegfelelõbb a tél volt, mert ilyenkor több idõ jutott erre. Több órán keresztül ültek/álltak mellette. Volt úgy, hogy heteken, hónapokon keresztül mindennap elõvették. „Szórakozásból. Szórakoztunk. Hát fiatalok voltunk. Összeültünk ott a haveri társaság.” (R. A., sz. 1968) „Többször. Pláne így télen, mint most is. Mint most télen, pláne itt falun, úgy a fiataloknak nincs hogy hova menni. Most már nem, de amikor én fiatal voltam.” (K. E., sz. 1958) „Egy szórakozás vót az akkori fiataloknak.” (P. M., sz. 1922) „Am jucat de revelion. ªi atunci toatã noaptea am jucat cu ea.”[18](O. M., sz. 1955) „Cã a fost o distracþie. Am þinut într-o veselie. Coceam cartofi în ler, un pahar de vin, ºi dãi cu masa… A fost o distracþie de iarnã.”[19](M. V., sz. 1949) „Mi csak így szórakoztunk. Fiatalok vótunk. Szombat, vasárnap még nem volt akkor ennyi minden: ez-az, diszkó, meg ez, miegymás. Na. Itt az asztal.” (ifj. P. A., sz. 1968)

Az asztalt mutogatás céljából is elõvették, ha olyan vendégük érkezett, aki még nem látott ilyesmit, de érdekelte. „Ha került egy haverem, aki még nem látta, akkor: ne, fiúk, gyertek már, hogy mutassuk meg a Jancsinak vagy a Bélunak, vagy a… mégis mirõl lenne szó.” (ifj. P. A., sz. 1968)

A kíváncsiskodóknak és a kételkedõknek is szívesen bemutatták, hogy mit tud az asztal, részben önigazolásként, részben eleget téve a kérésnek, részben a szórakozás kedvéért. „Hát az akkorába olyan nagy újdonság volt. Nekünk is H. mondta. És nem hittük. És akkor elment utána. Behoztuk, elhoztuk hozzánk.” (N. Sz., sz. 1952)

A kérdezés és a kérdések

Az asztallal való beszélés módja

A legtöbb adatközlõ szerint hangosan, esetleg kiabálva kell az asztalhoz beszélni: „Ahol a kanalakat szokták tartani, kihúzták, és abba kiabáltak bele.” (V. J., sz. 1970) Lehet vele normális hangerõvel is beszélni, sõt egyeseknek olyan tapasztalataik is vannak, hogy elég volt a kérdésre csak gondolni, és az asztal mégis reagált: „Mikor beindult, akkor már tulajdonképpen így csak a szuggesztiótól is: hogy én gondolok valamire, és akkor elindul. Vót úgy, hogy amelyik erõsebben gondolt… Tulajdonképpen mindenki gondolt valamire, és ha én erõsebben koncentráltam, akkor az én izémre hallgatott.” (ifj. P. A., sz. 1968)Bár a hangerõsségre vonatkozóan eltérõen vélekednek a megkérdezettek, de abban mindannyiuk válasza megegyezik, hogy szépen, kérlelve és tisztelettudóan kell az asztallal  beszélni.

A kérdezés módja

Az asztal csak akkor tud válaszolni, ha jól teszik fel a kérdést, tehát a kérdésnek olyannak kell lennie, hogy az arra adott válasz számszerû legyen. „A lényeg az, hogy hogy teszed fel a kérdést. Tehát a kérdést nem teheted így fel: Meghal Ceauºescu? Erre nincs mit kopogjon. Hanem ezt kell mondani: Hány évig él még Ceauºescu? S akkor ezt ki tudja kopogni. Ha így meg így van, akkor kopogjál egyet, ha így meg így van, akkor kopogjál kettõt. Tehát ilyen kérdésekre tud válaszolni. Ha nem olyan kérdést teszel fel, amire a válasz nem egy szám, akkor õ azt nem tudja értelmezni, nem tudja lekezelni, és akkor nem válaszol.” (Sz. I., sz. 1948)

A kommunikáció nyelve

Egyes újlakiak tapasztalata szerint az asztal csak magyarul ért: „Például belekérdeztek románul, hogy hallgat a román szóra? De nem, románul nem hallgatott, a román szóra. Nem mozdult.” (id. P. A., sz. 1944)

Mikor az asztal bekerült Szilágysomlyóra, nagyon sok román családhoz is eljutott, ahol nem azt tapasztalták, amit a fenti adatközlõ. Amennyiben a jelen levõ közösség többnyelvû volt, a használt nyelv a román volt. „Románul volt megszólítva, mert mi egy román gazdánál voltunk, de szerintem annak az asztalnak édes mindegy, hogy milyen nyelven szólítják meg.” (V. A., sz.1963)

A kérdések

Mindenfélét lehet kérdezni, nincs olyan, hogy az asztal ne tudna válaszolni. „És akármit kérdeztünk, válaszolt kopogással.”(N. Sz., sz. 1952) „[És minden kérdésre tud válaszolni?] Hát igen-igen koppan így minden kérdésre, csak azt nem tudjuk, hogy igaz vagy nem.” (K. E., sz. 1958)

A kérdések a következõképpen tipizálhatók:

a) jósló kérdések;

b) az egyén számára nem ismert dologra vonatkozó kérdések;

c) igazoló – ellenõrzõ kérdések;

d) az asztalra vonatkozó kérdések.

a) Fontos megemlíteni azt, hogy bár nagyon gyakoriak a jósló típusú kérdések, az asztaltáncoltatás alkalmait sohasem azért szervezik, mert valaki valami jövõre vonatkozót meg akar tudni, hanem a már említett okok miatt. A jóslás tehát nem elsõdleges funkciója a szeánszoknak.

A következõ létfeltételek azok, amelyek bizonytalansága, alternatív kimenetele jóslásra készteti a vizsgált közösséget:

Születés – a születendõ gyermek – neme

– száma

– a megszületett gyermek egészsége – egészség

– betegség

Házasság – férjhez menés – ideje

 – száma

– a jövendõbeli neve

Szerelem – szeretõk száma

– csábítás – sikeres

– sikertelen

Halál – az egyén halálának ideje – az életkor pontos megjelölése

– Ceauºescu halálának – ideje – az év, hónap és nap pontos megjelölése

– helye – itthon

 – külföldön

– módja – golyó által

Események kimenetele – szerencsés

– nem szerencsés

Anyagi helyzet – lottószámok megkérdezése

Világvége – ideje – 2000-ben

  – nem 2000-ben

Továbbtanulás – felvételi  – sikeres

  – sikertelen

b) Szerelemre vonatkozó kérdések – szereti-e a kérdezõt – a barátja

– a férje

Házastárs hûségére vonatkozó kérdések – megcsalta a férje

– nem csalta meg a férje

– megcsalások száma

Isten létére vonatkozó kérdések – létezik

 – nem létezik

c) A kérdéseknek a legfõbb funkciója az asztal által adott válaszok hitelességének az ellenõrzése. A jelenlevõk olyan kérdéseket tettek fel, amelyekre pontosan tudták a választ.

Múlt – hány gyászba öltözött nõ utazott a kérdezõvel egy fülkében, amikor Bukarestbõl jött haza?

Jelen – hány éves a kérdezõ?

– hányan vannak a szobában?

– házas-e a kérdezõ?

– van-e gyereke a kérdezõnek, milyen nemû, hány éves?

– van-e lakása a kérdezõnek?

– áll-e valaki az ajtóban?

– kék blúz van-e a kérdezõn?

– hány liba van az ólban?

– hány elembõl áll a kérdezõ szobájában a fûtõtest?

– hányadika van?

– hány lej van a kérdezõ zsebében?

– hány csipesz van a falon?

d) Az asztal – állapotára vonatkozó kérdések – szomjas-e?

 – haragszik-e?

 – fáradt-e?

 – megsértõdött-e?

– képességeire vonatkozó kérdések – tud-e hangokat kiadni?

– fel tud-e emelni embereket, ha ráülnek?

– tud-e táncolni?

– tud-e diót törni?

– sarokba tudja-e szorítani a kijelölt személyt?

– életkorára vonatkozó kérdés

– preferenciáira vonatkozó kérdések – milyen vallásúakat szeret?

– zavarja-e a tévé?

A válaszok hitelessége

Az adatközlõk többsége hisz az asztal által adott válaszok igazában. Ez a hozzáállás az igazoló/ellenõrzõ típusú kérdésekre adott feleletek valódisága során alakult ki, amelyek részben a múltra, részben a jelenre vonatkoztak. „Am întrebat, câþi ani are bãiatul meu. Cosmin a avut atuncea zece ani. ªi de zece ori o bãtut.”[20](V. C., sz. 1948) „Jött B. bácsi Bukarestbû, és mondta, hogy kérdezzük meg tûle, hogy õ a vonatba jött Bukarestbû, és a fülkébe, amelyikbe õ ült, hány gyászba öltözött néni volt. És hármat kopogott. Annyi volt.” (id. P. A., sz. 1944)Ezt a meggyõzõdést még jobban megerõsítették azok az események, amelyeket az asztal megjósolt, és késõbb ténylegesen bekövetkeztek. „Folyamatba vót a per. Na és kérdezték, na, hogy tehát javára fog dûlni a per vagy ellenkezõleg? Hogy elzárják vagy szabadulni fog? És, és nem koppant az asztal. És nem zárták el. Mondták, hogy ha mégis börtönbe kerül, akkor koppanjon. És megúszta.” (id. P. A., sz. 1944) „Váltig édesanyám úgy haragudott reá, mer nekem úgy kopogtatta, mikor kisleány voltam, hogy hát én öt év múlva nagy beteg leszek, és közelébb állok a halálhoz, mint az élethez. Pontosan, mikor mondta õ, hogy hát mék hónapra koppantotta ki, hány hónapot, akkor lettem olyan nagy beteg, hogy teli vótam úgy sebbel, hogy hát azt hitték, meg se maradok.” (K. E., sz. 1934) „Nekem, tudom, aszonta, hogy kétszer megyek férhez. Kettõt kopogott. [És hányszor tetszett…?] Kétszer.” (K. E., sz. 1934) „Kikopogta Ceauºescunak a halálát… A dátumot, a napot is.” (R. A., sz. 1968) „Nem tévedt. Fõleg a jövõbe aztá egyáltalán nem tévedt.” (id. P. A., sz. 1944)

Az asztal által adott válaszok nem gyõztek meg mindenkit, és a jövõre vonatkozó információk hitelességében nem bíznak. Ezért õk inkább csak a múltról és a jelenrõl kérdeznek. „Nem mondott igazat, hogy mi lesz. A múltat azt mondta. És amit tudtunk, az igaz volt.” (R. A., sz. 1968) „És akkor annyit koppant. Most nem mondhatom azt, hogy bíztos annyi, hogy igaz-e, ezt én nem tudhatom.” (K. E., sz. 1958) „Deci cam treizeci la sutã spunea adevãru despre viitor. Despre trecut…aia sutã la sutã.”[21](O. M., sz. 1955)

Magyarázatkísérletek

Biztos, teljes és meggyõzõ választ senki nem tud adni. Vannak egyéni próbálkozások, de mindenki bizonytalan, és ezeket is csak részmagyarázatként tudják elfogadni.

– Emberi testbõl áradó hõ, meleg: „Elõször fel kellett melegedjen az asztal. Nem azonnal mûködött.”(V. J., sz. 1970) „Avea ceva efect încãlzirea aia cu pãlmile.”[22] (V. C., sz. 1948) „Így mondják, hogy a hõ hatására. A testhõ hatására az asztal kap egy meleget, ami által oztán, ennek a melegnek a hatására lehet, hogy valaki vezeti az asztalt…de aztá én nem tudom. Én csak kacagtam a dógon. A hõ hatására képzelõdik el az egész dolog.” (L. F., sz. 1937)

– Energia, bioenergia: „[És a többiek kellett tartsák a kezüket rajta?] Igen. Tulajdonképpen abból meríti az energiát.” (ifj. P. A., sz. 1968) „Biztos ezzel is meg lehet magyarázni, hogy itt ezek az energiák tevõdnek össze, amit az ember tud sugalmazni az asztalnak. Csakhogy aztán mért hallgat a szóra, azt már tényleg nem lehet megmagyarázni.” (Sz. M., sz. 1948) „Deci se transmite bioenergia din corpul omului, se transmite în masã efectiv.”[23] (O. M., sz. 1955)

– Paranormális jelenség: „Aºtia numai ceva explicaþii paranormale au.”[24] (M. V., sz. 1949)

– Természetfeletti jelenség: „Ceva supranatural poate fi. Nu?”[25] (V. C., sz. 1948)

– Hangrezgés és energia összetevõdése: „Én aszondom, hogy vagy hogy hát annak a hét személynek a különleges energiája az összevágott avval a hanggal, mikor belészólhatott. Ha csak ez nem lehet.” (K. E., sz. 1934)

– Kézidegek: „Mi azt mondtuk, legalábbis arra gondoltunk mindig, hogy az idegek a kezibe az embereknek, az idege, amit rátesz, felmelegszik, és az az ideg mozgatja.” (K. E., sz. 1958)

– Erek és izzadtság: „Én azt magyarázom abba, hogy nagyon könnyû fa. És ahogy az a kéz rá. És azok az erek…Hát nem is tudom, hány személy, körbe kelletett így a kezünk rajta legyen. És amikor megizzadt, felemelkedett.” (P. J., sz. 1943)

– Az emberi tudat: „Informaþia se transformã în impuls ºi impulsul se concretizeazã în bãtãile mesei… orice creier uman emite vibraþii electrice… ªi probabil alea se transformã…deci impulsuri, practic.”[26] (O. M., sz. 1955)

– A fa tágulása hõ és nedvesség hatására: „Van-e esetleg olyan tulajdonsága, mint a fémnek, hogy… Most éppenséggel az, hogy a nedvesség hatására tágul a fa, növeli a térfogatát. Ugye? Mer a száraz fa az összeszikkad, s a nedves fa pedig kitágul… Tehát én próbáltam tudományos magyarázatát keresni annak az asztalnak, hogy mégis mér mozog az az asztal. De akkor megint, hogyha tudományosan magyarázod… Arra gondoltam, hogy a tenyerünk megizzad. És a hõ hatására, mer a tenyérnek a hõ hatására és a nedvesség hatására mondanám, hogy létrejön egy fizikai jelenség, aminek következtében a fa elkezd, mondjuk, táncolni, a rostjai tágulnak. De akkor mér egyszer hetet kopog, egyszer tizenhetet kopog? Szóval akkor itt mégis tudományosan nincs megmagyarázva.” (V. A., sz. 1963)

– Az asztaltáncoltatók között létrejövõ kommunikációs tér: „Na és honnan tudod te azt, hogy egy olyan mezõ, amirõl mi nem tudunk, mert ez nem gravitáció, ez nem elekromágnesesség, tehát… valami, amirõl nem tudunk… Azért, mert mi még nem tudunk, hogy létezik egy valamilyen kommunikációs tér közöttünk… az nem azt jelenti, hogy az nincs. És ez annál inkább igaz, minél inkább olyan egyének kerülnek össze, akiknek közös az érdeklõdési körük, jól ismerik egymást vagy valami… Nem az asztal számít, és nem a körülmények, hanem az, hogy azok, akik ott vannak, tudnak kommunikálni egymással vagy nem… Már volt olyan kérdés, hogy nem várta meg a végét. És ez is a magyarázata annak, hogy a tudat alatt mi már tudtuk, hogy mi lesz a kérdés vége. És az asztal már csinálta. Tehát nem a szöveg volt a lényeg. A szöveg csak arra kellett, hogy mindenki egy valamire gondoljon, és erõsen koncentráljon arra, hogy na, most ez kell történjen. És akkor, mikor ez valahogy rezonanciába lépett… ez a belõlem, belõled, belõlük stb.-bõl kiáradó valami, amit nem tudom meghatározni, hogy micsoda, akkor az asztal határozottan mûködött.” (Sz. I., sz. 1948)

– A sátán, a gonosz lélek: „Énszerintem tényleg van sátán, tényleg van túlvilág. [És ezt te a sátánhoz kötöd?] Igen. Én igen… Semmi nem ártatlan, ami a sátánnal kapcsolatos. Tehát… mer egy kötelék, mer ha akármilyen ártatlan is, de te hallgattál a sátánra, vagy a sátán hatott rád, akkor már… akkor már hatott rád, az már egy kötelék, és ezér veszélyes… Számomra az a lényeg, hogy az tényleg egy lélek, mondjuk egy gonosz lélek, akinek én tartom. És nekem az a lényeg, hogy én most azzal a gonosz lélekkel kapcsolatba kerülök, és az azt jelenti, hogy õneki, amikor következõ alkalommal kedve lesz, akkor már használhat engem, mer ismer, már egyszer kommunikáltunk. És soha nem tudhatom, hogy mire fog rávenni a következõ alkalommal… Imádkoztunk ezzel az idõsebb lelkipásztorral és még egy barátnõmmel, hogy ne legyen semmi baj ebbõl… Bánom, hogy volt részem benne… Mert nem szeretem ezeket a dolgokat, sötét dolgokat… Veszélyesnek tartom… Pedig hiszem azt, hogy a Jóisten megszabadít... dönt, és hatalmasabb ennél, és mégis.” (K. E., sz. 1970)

A hiedelemkör ágrajza

A jelenség részletes bemutatása után a hiedelemrendszer elemeinek szemantikai vizsgálatát végzem el. A hiedelmek kutatása során ugyanis nem elsõsorban magukkal a hiedelmekkel találkozunk, hanem ezek verbalizált változataival, nyelvi szövegekkel, melyek sajátosan elrendezett jelekbõl és jelkapcsolatokból állnak. Ennek a kapcsolatrendszernek a leírása magának az elemzett hiedelem rendszerének a leírását jelenti.[27]

A leggyakrabban ismétlõdõ elemkapcsolatok elkülönítése és elemzése elvezet végül a hiedelemkör ágrajzának a leírásához, ami teljességigényének következtében folklórkompetenciának, absztrakciónak tekinthetõ, ugyanis ebben a teljes formában senki sem ismeri ezt a hiedelemkört. Az ágrajz tehát nem az egyén, hanem a jelenséget gyakorló közösség tudása.[28]

Résztvevõk

Táncoltatók – nemük – bármilyen

– számuk – min. 2

– 4

– 7

– akárhány

– 1, ha „belejön” az asztal

– koruk – bármilyen

  – inkább fiatalok

– helyük – asztal körül

– asztal körül, szabadon hagyva a fiókot tartalmazó oldalt

– szemközt

– öltözetük – bármilyen

– feketét kivéve bármilyen

– ékszer ne legyen a kézen

– tevékenységük – kezüket az asztalon tartják

– követik az asztalt, bárhova megy

– kérdeznek

– nevetnek

– szellemi és lelki hozzáállásuk – hisznek benne – igen

– nem

– koncentrálnak – igen

 – nem

– alázatosak az asztallal szemben

– elhelyezkedésük – állnak

– ülnek

– hetedik születésû gyerek – van köztük

– nincs köztük

Vezetõ – van – személye – aki már többször próbálta

– aki „ért hozzá”

– akire „hallgat” az asztal

– tevékenysége – beszél az asztalhoz

– kérdéseket közvetít a jelenlevõktõl az asztalnak

– nincs

Kérdezõ – a vezetõ

– csak bizonyos emberek

– akárki

Jelenlevõk (nézõk)

Kellék

Asztal – a Hudiné asztala

– csak fából készült – fenyõbõl

 – akármilyen fából

– könnyû

– régi

– antropomorf tulajdonságai vannak – haragszik, megsértõdik

– szomjas, iszik

– válaszol, érti az emberi szót

– kiengesztelhetõ

– nincs kedve

– fárad

– vannak preferenciái

– táncol

– diót tör

– elvárja, hogy hízelegjenek neki, és szépen beszéljenek vele

– partnere a kérdezõknek

Körülmények

Idõ – napszak – bármikor

– délután, este

– hónap – bármelyik évszakban

– inkább télen

Hely – bárhol

Hõmérséklet – meleg

– bármilyen

Zavaró tényezõk – tévé

– nincs

Táncoltatás idõtartama

– fél óra

– 1–2 óra

– egész éjjel

„Érdekes” jelenségek

– kopog

– felemel

– diót tör

– falhoz szorít

– kikísér

– táncol – tangó

– keringõ

– csárdás

– mãrunþicã

– felemelkedik, és nem lenyomható

– ugrabugrál

– válaszol a kérdésekre

– mindenre képes

Kérdések

– jóslóak

– az egyén számára nem ismert dolgokra vonatkozó kérdések

– ellenõrzõ/igazoló kérdések

– az asztalra vonatkozó kérdések

Egy hiedelem születése

Az újlaki asztal és asztaltáncoltatás vizsgálata épp egy hiedelem születésének pillanatát érte tetten. Annak a jelenségnek lehetünk tehát szemtanúi, amikor az asztallal kapcsolatba kerülõ személyek egy számukra annyira új jelenséggel, valóságdarabbal szembesülnek, amelyre vonatkozóan nincsen sem készen kapott, sem általuk már megkonstruált képük/tudásuk. A környezetnek erre a kihívására reagálnak oly módon, hogy a rendelkezésükre álló reprezentációs készletek elemeibõl reprezentálókat építenek fel, és ezeket rávetítik a jelzett szituációra.[29] Az így kialakuló reprezentációk – amelyek verbális megnyilatkozásait a dolgozat vizsgálja – bizonyos aspektusai nagyon eltérõek, ugyanis itt az asztalhoz fûzõdõ hiedelem születésének az a kezdeti fázisa körvonalazódik, amely a jelenséghez kapcsolódó tudásanyag kanonizációját elõzi meg.