Nagy Levente

Zrínyi és az erdélyi literátus körök*

Az angliai magyar peregrinusok és Zrínyi

Az 1663/64-ben, Zrínyi törökellenes hadjárata érdekében kibontakozó nyugat-európai röpiratmozgalomnak fontos központja volt Anglia és Hollandia. Legújabban Péter Katalin, R. Várkonyi Ágnes és Németh S. Katalin foglalkoztak a kérdéssel, és megállapították, hogy e propaganda irányításában – melynek egyik legfontosabb terméke az angol Zrínyi-életrajz – jelentõs szerep jutott az Amszterdamban tartózkodó Comeniusnak is. Az ekkor Angliába és Hollandiába látogató magyar peregrinusok szinte kivétel nélkül protestánsok és vagy felvidéki, vagy erdélyi származásúak voltak.[1] Jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy milyen mértékben kapcsolódtak be az erdélyi peregrinusok ebbe a propagandamozgalomba. Az egyik leggyanúsabb személy természetesen az ifjú Bethlen Miklós, aki nemcsak a tanulási vágytól fûtve, hanem diplomáciai megbízással indult külföldi útjára.[2]

Ennek ellenére azt szinte kizártnak tartjuk, hogy az angol Zrínyi-életrajz szerzõje Bethlentõl szerezte volna Zrínyi 1663/64. évi tetteirõl értesüléseit. Bethlen ugyanis már 1661-ben elindult külföldi útjára, és ha tudott is a frissebb magyarországi és erdélyi eseményekrõl, akkor azokat már õ is a külföldön hozzáférhetõ hírforrásokból szerezhette meg. Azt azonban valószínûnek tarthatjuk, hogy Bethlen Amszterdamban jártában meglátogatta „levelek váltása” végett Comeniust.[3] Bizonyosan felkereste viszont Rupert herceget, V. Pfalzi Frigyes fiát, akinek patronálásával jelentette meg Comenius Drabik jóslatait Londonban, Robert Condrington nyomdájában.[4] Nadányi János Florus Hungaricusának a James Howel-féle angol kibõvített változatát szintén Robert Condrington adta ki 1664-ben.[5] Mindez két szempontból is fontos adat lehet: egyrészt azért, mert fényt vet arra, hogy az angliai Zrínyi-propaganda mellett tekintélyes politikai és fõleg gazdasági hatalommal is rendelkezõ egyének állottak,[6] másrészt azért, mert Nadányi bizonyíthatóan kapcsolatban állott Comeniusszal.[7] Erre azért tartottuk fontosnak felhívni a figyelmet, mert tudjuk, hogy a külföldön tanuló magyar diákoknak nagyon szûkösek voltak az anyagi lehetõségeik, önerejükbõl könyvek kiadására egyáltalán nem lettek volna képesek.[8] Valószínûleg ezzel is magyarázható az, hogy Jászberényiék 1665-ben, Zrínyi halálára csak egy egyleveles nyomtatványt bírtak kiadni. Mindebbõl arra is következtethetünk, hogy az 1663–64. évi magyarországi vonatkozású propagandakiadványok megjelentetése  mögött nemcsak egy maroknyi lelkes, de valójában ismeretlen magyar értelmiségi, hanem olyan fontos személyiségek állottak (pl. Comenius), akik befolyásuk révén tudtak pénzt szerezni a nyomtatási költségekre.

Nadányi Comenius mellett kapcsolatban volt még ugyanekkor a Lacrima Hungariae szövegeit író Jászberényi Pállal, Száki és Szendrei Ferenccel.[9] Õk mindhárman tanultak Comenius alatt Sárospatakon, és peregrinációjuk során fel is keresték Amszterdamban.[10] Mi okból és milyen céllal kapcsolódtak be az akkor Angliában tartózkodó magyar literátusok a Comenius koordinálásával kibontakozó Zrínyi melletti propagandába? Ugyanakkor miért van az, hogy egyetlen Angliából hazatérõ és Comeniust is meglátogató erdélyi vagy felföldi peregrinus (Nadányi, Körmendi Péter, Czeglédy István, Tofeus Mihály stb.) sem tesz említést az Angliában megjelenõ magyar vonatkozású kiadványokról, és az egy Bethlen Miklóst kivéve egyetlen sort sem ír le Zrínyirõl?

A megválaszol(hat)atlan, de mindig felbukkanó kérdés az: volt-e valamilyen közvetlen kapcsolat, ha nem is Zrínyi és Comenius, de Zrínyi és az õ tetteit propagáló értelmiségiek között? Tudott-e Zrínyi az õ érdekében kifejtett propagandáról, netán adott-e rá õ maga megbízást? A kutatások jelenlegi állása és az eddig feltárt adatok alapján nem tudunk egyértelmû igennel válaszolni a kérdésre. Nem kizárt, hogy a jövõben kerülnek majd elõ olyan adatok, amelyek bizonyítékként hozhatók fel annak igazolására, hogy a külföldi propaganda Zrínyi megbízásából, netán irányításával folyt. Épp ezért minden jelentéktelennek tûnõ adat fontos lehet, ami azt bizonyítja, hogy létezett valamilyen kapcsolat Zrínyi, valamint az Angliában és Hollandiában tevékenykedõ peregrinusok között. Az alábbiakban egy ilyet szeretnénk bemutatni, elõrebocsátva azt, hogy még további ellenõrzésre szorul.

Körmendi Péter szatmári prédikátor peregrinációs albuma szerint 1662. szept. 9-én kereste fel Comeniust.[11] Körmendi már 1660 decemberében Londonban volt, ahol nemcsak peregrinus társakat, hanem politikusokat is felkeresett, mint például Radziwill herceg gubernátorát, Johannes Krainiskit.[12] 1662 nyarán, miután meglátogatta Szendrei Ferencet, a késõbbi Lacrimae Hungariae egyik társszerzõjét, Amszterdamba ment Comeniushoz. Angliába visszajövet, 1662 szeptemberében, a Rajna-csatornán együtt utazott Bethlen Miklóssal és Csernátoni Pállal.[13] Mielõtt hazaindult volna, 1663 augusztusában felkereste Nadányit Londonban.[14] Peregrinációs albumában az utolsó bejegyzés: Vesztfália, 1663. dec. 1. Minden bizonnyal ekkor hazafelé tartott, mert már 1664 õszén Szatmáron van.[15] Érdekességet az kölcsönöz Körmendi útjának, hogy épp abban az idõben, amirõl nincs tudomásunk (1663 tele – 1664 õsze), bukkant fel egy ugyancsak Körmendi Péter nevû egyén Csáky Péter környezetében Szentgotthárdon. Innen értesítette Pethõ Györgyöt 1664. jún. 11-én, hogy Zichy István fia, Zichy Pál indulni akar Zrínyihez Csáktornyára.[16] Pethõ György a krónikaíró Pethõ Gergely unokatestvére volt.[17] Kezdetben Csáky László[18] bizalmas embere, majd 1656-tól Sopron városának és a Rába-melléknek fõharmincadosa. Ez idõtõl fogva Sopronban tartózkodott. Pethõ György Zrínyi tevékenységét mindvégig figyelemmel kísérte, és bensõséges viszonyban volt Vitnyédyvel is.[19] Talán ennek tudható be, hogy Zichy István õt kérte meg, hogy fiát, Zichy Pált, elkísérje Horvátországba. Zichy István 1664. febr. 20-án megköszönte Pethõ Györgynek, hogy elvállalta fia kíséretét.[20] Egy hónappal késõbb, márc. 11-én már arra kérte, hogy Csáky Pétert is vegye fel a Zrínyihez kísérendõk közé.[21] Csáky Péter Zrínyihez menetelét Pethõ György már 1664 áprilisában szervezni kezdte: „Kegyelmed maga tudja, mint akarja Zrínyi uram Csáky Péternek odamenetelit, csak aszerint cselekedjék kegyelmed” – írta 1664. ápr. 25-én Bécsbõl Batthyány Magdolna Pethõnek. Ugyanebben a levelében Batthyány Magdolna említi Körmendit is: „Csudálom, hogy kegyelmed nem fél az Istentõl, hogy szegény Körmendit avval a Fényesinével elrontotta, annak bizony semmije sincsen [...] akinek van is, nehéz, nem csak annak, aki házasodik.”[22] Körmendi házasságáról eddig nem sikerült semmit kideríteni, de lehet, hogy Bécsbõl jövet nemcsak Zrínyi miatt kereste fel Pethõ Györgyöt. Az tény, hogy 1664 telén Bécs és Sopron között megfordult, hisz a Csákyak bécsi háziorvosa, Spillenberger 1664 februárjában arra kéri Pethõt, hogy Körmendivel küldje vissza Guavera Horologium principiumát. 1664. júl. 6-án Rauch Dániel Nyékrõl írt levelében azon kesereg, hogy a Pethõ Györgynél lévõ „pater rector uram beteges”.[23] Lehet, hogy a szóban forgó „pater rector” épp Körmendi volt? Nos, ezt semmivel sem tudjuk bizonyítani, így a Körmendire vonatkozó megállapításaink továbbra is csak feltételezések maradnak. Az tény, hogy Veszprém és Vas megyében is éltek Körmendyek. Errõl a családról azonban az elsõ adatunk csak késõbbrõl van: egy bizonyos Körmendy István és Perlaky Katalin gyermekei, Körmendy János Márton és Ilona 1670. május 7-én Laxenburgban kelt címeres levél által nemesíttetnek meg.[24] Bõvebbet a családról egyelõre nem sikerült kiderítenünk. A kutatást az is megnehezíti, hogy a Körmendy család levéltára 1945-ben megsemmisült. Mindenesetre ha a késõbbiekben sikerülne azt bebizonyítani, hogy a Szentgotthárdról – a Csáktornyára készülõ Zichy Pál és Csáky Péter ügyében – Pethõ Györggyel levelezgetõ Körmendi Péter azonos az angliai peregrinussal és a késõbbi szatmári prédikátorral, akkor Zrínyi és a külhoni peregrinusok kapcsolatának egyik érdekes mozzanatára derülhetne fény. Lenne is egy biztos módszer, melynek segítségével minden kétséget kizáróan igazolni vagy cáfolni lehetne a két Körmendi azonosságát. Körmendi Péter Pethõ Györgyhöz írt levele autográf. Ha rendelkezésünkre állna a szatmári Körmendi Péter által írt eredeti kézirat, akkor a kettõ összehasonlítása révén eldönthetõ lenne a kérdés. Nos, Körmendi Péter peregrinációs albumában saját kezû bejegyzés nem maradt ránk. Tudunk viszont egy olyan könyvrõl, melybe a szatmári prédikátor Körmendi Péter 1665-tõl kezdõdõen feljegyezte az egyházi pályafutására vonatkozó fõbb adatokat. Ez Felvinczi Sándor Cum bono Deo (Debrecen 1683. RMK II. 1518) c. egyháztörténeti mûve. Az a példány, mely Körmendi jegyzeteit tartalmazza, 1814-ben Bernátfalvi Bernáth Mihály tiszafüredi könyvtárában volt. Bernáth kimásoltatta és Heves, valamint Külsõ-Szolnok vármegye fõszolgabíráival hitelesíttette Körmendi feljegyzéseit, melyeket megküldött az egyháztörténész Tóth Ferencnek, akinek hagyatékából 1902-ben Thury Etele közölte azokat.[25] Most már csak azt kellene kideríteni, hogy fennmaradt-e a Bernáth-féle Felvinczi-példány, és ha igen, hol található. Felvinczi könyvébõl minden nagyobb magyarországi és erdélyi könyvtárban van egy-egy példány. Az OSZK-ban lévõ nem az általunk keresett. Sajnos a miskolci, sárospataki és debreceni régi könyveket tartalmazó gyûjteményekben sem sikerült ez idáig feltalálni.

Azonban a negatív eredmény is eredmény lehet. Ha nem is azonos ez a Körmendi a késõbbi szatmári prédikátorral, akkor is részese volt egy olyan szervezkedésnek, melynek részvevõi a Csáky és Zichy úrfiakat igyekeztek eljuttatni 1664 nyarán Zrínyi udvarába. Ne felejtsük el, hogy Bethlen Miklós is épp ekkor, 1664 augusztusában indult Csáktornyára. Nem kizárt, hogy összehangolt akcióról van szó. A lehetséges kapcsolódási pontok feltárásához még további kutatásokra van szükség.

Az az angliai kampány, melynek koordinálásában fontos szerep jutott Comeniusnak is, a protestánssá tett törökverõ Zrínyi számára szerette volna megnyerni az egyébként közvetlen politikai befolyással nem rendelkezõ londoni és angliai közvéleményt. Ugyanakkor a „keleti fronton” Drabik jóslatainak aktualizálásával az erdélyi fejedelem és a dunántúliak (Zrínyi) összefogását, valamint a török megtérítését sürgette. Valószínûnek tartjuk, hogy e két utóbbi komponens, az 1650-es évekbeli hagyományt folytatva, az erdélyi és felvidéki értelmiség révén került be a propagandába. Comenius és köre figyelmét Rákóczi fejedelem lengyelországi bukása irányította a törökre. Ekkor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a török megkérdezése nélkül sikeres hadjárat nem indítható a közép-európai térségben. Ebbõl adódott a következtetés, hogy a Portát valamiképpen rá kell bírni az együttmûködésre. Ezt akkor úgy vélték megvalósíthatónak, hogy a törököt ki kell oktatni legújabb hivatásáról és rendeltetésérõl: vegye fel a protestáns kereszténységet és döntse meg a Habsburg császár és a pápa hatalmát. Comenius elképzelésének, ha nem is a gyakorlati megvalósíthatóság terén, de ideológiatörténeti szempontból volt némi alapja. Arra ugyanis, hogy egy eredetileg pogány (hun–szkíta–török) nép felveheti a kereszténységet, épp a magyar történelem kínált hivatkozási alapot. Havas László hívta fel arra a figyelmet, hogy néhány 17. századi történetírónknál, így Nadányinál is, a magyarság önazonosság-megállapítására tett kísérletek ahhoz az eredményhez vezettek, hogy Magyarország Európa sajátos színfoltja: jóllehet keresztény ország, de a hunokkal egylényegû keleti, ázsiai nép lakja. Ebbõl logikusan következett, hogy „a magyarságnak a vele rokon törökkel – ezt a körülményt nem véletlenül hangsúlyozza Nadányi többször is – békében együtt kell élnie, mert a német segítségre nemigen lehet számítani” – írja Havas László.[26] Nadányi Florus Hungaricusában külön fejezetet szentelt  a hun–magyar–török–tatár rokonság (Hungarorum, Turcarum, Tatarorum affinitas) tárgyalásának.

Az Angol életrajz törökkoncepciójában is sajátos kettõsség figyelhetõ meg. Egyrészt nyilvánvalóan hangsúlyozza, hogy a török természettõl fogva ellensége a kereszténységnek,[27] és semmilyen formában nem híve a hódoltságnak, másrészt azonban igyekszik csökkenteni a pogányság és a kereszténység közötti távolságot, azt hangsúlyozva, hogy a két vallás (keresztény és mohamedán) között valójában nincs is nagy különbség.[28] Megemlíti például azt, hogy a török sereg vezére, Köprülü Ahmed nagy szimpátiával viseltetik az angol és a holland nemzet iránt, olyannyira, hogy szívesen felvenné Anglia királyának vallását. Az életrajz furcsa törökpártiságára utal az a passzus is, melyben az ismeretlen szerzõ Zrínyinek a törökkel szembeni humánus bánásmódját és civilizatorikus felfogását ismerteti, holott köztudomású, hogy Zrínyi török foglyaival nagyon keményen bánt, és számosat közülük nem a mûveltebb emberek közé, hanem a velencei gályákra küldött. Valószínû, hogy ezzel a törökszimpátiával függ össze Zrínyi protestánsként való beállítása is, valamint a töröknek a pápaság vélt jövõbeni megdöntésében juttatott fontos szerep, ez utóbbi Drabik jóslataival egybehangzóan: „Egyes hittételeik mögül sem hiányzik [a törököknek] oly régi hagyomány, amelyek, ha egyszer a tanulás mázával kifényesíttetnek, a mufti ura erejének segítségével kipenderítheti Õszentségét Rómából, ahogy ama püspök cselekedte azt a császárral.”[29]

Talán nem érdektelen ezenkívül felhívni a figyelmet még arra is, hogy az életrajz harmadik fejezetének (Zrínyi születése és mûveltsége) abban a részében, melyben Zrínyi vallásosságát ismerteti a szerzõ, mindössze egy fél lapnyi terjedelemben szól Zrínyirõl, a többi négy és fél lapon a török vallás sajátosságait tárgyalja. Tévedünk, ha ebben is analógiát vélünk felfedezni az életrajz, valamint Comenius és köre törököt megtéríteni akaró ideológiája között? Az életrajz szerzõje ugyanis ebben a részben épp Zrínyi vallásossága és a török vallás közötti párhuzamokra hívja fel a figyelmet. Ahogyan a törökök, úgy Zrínyi is „nagyon helyteleníti azt, hogy a keresztény templomokban képek legyenek”, ugyanakkor pedig „szorgalmazza az Úr napjának megtartását, éppoly szigorúan, mint ahogyan a törökökét is megtartja”.[30] A két vallás között tehát nincs nagy különbség, ezért az életrajz írója, ha nem is mondja ki expressis verbis, de érzékelteti, hogy a törökök megtérítésére irányuló erõfeszítések nem hiábavalóak.[31]

Szervesen illeszkedik ebbe a koncepcióba az is, hogy a Zrínyi-életrajzzal egybekötve jelent meg Kasztrióta György, alias Szkander bég életrajza, épp annak a lehetõségnek a példájaként, hogy egy eredetileg töröknek született fõúr miként lett a kereszténység védelmezõjeként híres törökverõvé.[32]

Említettük már, hogy a „keleti fronton” is történtek kezdeményezések a török megnyerésére. Comenius követeként Jacobus Redinger 1664 nyarán fel is kereste Köprülüt az érsekújvári táborban. Redinger útja R. Várkonyi Ágnes és Németh S. Katalin kutatásai alapján már ismert, de egy mozzanatra azért szeretnénk külön felhívni a figyelmet. Redinger útinaplójából kiderül, hogy még mielõtt Magyarországra jött volna, 1662-ben Franciaországban Valliére hadnagy, Turenne marsall és a párizsi érsek között egy olyan könyvet köröztetett, melynek elsõ sora ez volt: Papa Romanus est magnus Antichristus. Redinger látszólag nem sok sikerrel járt: Turenne 14 napig várakoztatta, és a remélt támogatást így sem kapta meg. Redinger párizsi útjának az kölcsönöz érdekességet, hogy Drabik 1662. jún. 19-i látomásában épp arról jövendölt, hogy a töröknek szándékában áll Apafit a franciák figyelmébe ajánlani mint olyan fejedelmet, aki megdönti majd a pápa és a Habsburgok magyarországi hatalmát. Úgy véljük, hogy az erdélyi értelmiség ideológiája mellett az angol Zrínyi-életrajz törökpártisága és protestánssága a francia diplomáciai körökhöz vezethetõ vissza, ugyanis Franciaországnak érdeke volt támogatni mind a törökellenes Zrínyit, mind a törökpárti, Habsburg-ellenes Erdélyt. Azt a további kutatásoknak kell majd eldönteni, hogy milyen viszony volt a francia diplomácia és a comeniusi kör között.

Pápai Páriz Ferenc Zrínyi-élménye

Nagy Géza fedezte fel, hogy Pápai Páriz Ferenc saját kezû kéziratai között található egy Zrínyit dicsõítõ tizenegy soros latin epigramma és annak magyar fordítása. A késõbbi kutatásokra némileg zavarólag hatott az, hogy Nagy Géza Pápai Páriz válogatott mûveit közlõ, de ugyanakkor monografikus igénnyel megírt könyvében[33] a szóban forgó epigrammát a Könyvészet c. fejezetben Pápai Páriz kéziratai közé sorolta. Pontosabban szólva, ebbõl a könyvészeti felsorolásból nem derül ki egyértelmûen, hogy az epigramma Pápai saját mûve, vagy csak lemásolta azt. Jóllehet Nagy Géza könyvének más fejezeteiben megemlítette: az epigramma nem Pápai szerzeménye, hanem csak másolat,[34] de hogy a szóban forgó könyvészeti besorolása félreértésre adott okot, azt az is bizonyítja, hogy a Régi Magyar Költõk Tárát szerkesztõ Varga Imre is, Nagy Géza alapján, Pápai Páriz szerzeményének gondolta az epigrammát: „Nagyenyedi diák korában [Pápai Páriz Ferenc] a költõ és hadvezér Zrínyirõl szerzett tizenegy soros latin hexameterét (Epigramma) tíz négysoros tizenkettesben magyar nyelvre ültette át. Lelõhelye az RakKKéz. [Román Tudományos Akadémia Könyvtára, Kolozsvári fiók] Mss. Ref. 2935. jelzetû kézirat. Nem sikerült megszereznünk.”[35] (Kiemelés N.L.)

Pápai Páriz kézirata ma is megtalálható a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban (Biblioteca Academiei Române, filiala Cluj-Napoca, Colecþii Speciale) a fenti jelzet alatt, egy nyolcadrét összehajtott és eléggé megrongálódott íven, mely a Zrínyi-epigrammán kívül egy 1641. dec. 4-i latin nyelvû feljegyzést, valamint néhány latin közmondás magyar fordítását tartalmazza. Az epigramma fölött ceruzával írt bejegyzés látható: „Pápai P. Ferenc 1663.” A verset kísérõ jegyzetek csak megerõsítik azt, hogy az epigramma nem Pápai saját szerzeménye, hanem a többi jegyzetéhez hasonlóan õ csak lemásolta azt valahonnan.

Mivel Varga Imrének nem sikerült megszereznie 1988-ban az epigramma szövegét, ezért nem is tudta azonosítani a verset, ami nem más, mint az Áfiumhoz csatolt Arma paret... kezdetû latin epigramma, valamint annak magyar fordítása.[36] Az, hogy az epigramma nem Pápai saját szerzeménye, semmit nem von le annak irodalomtörténeti fontosságából, ugyanis felmerül a kérdés: hogyan jutott a 14–15 éves Pápai birtokába az a példány, amirõl a másolatot készítette? A kérdést még érdekesebbé teszi az a tény, hogy az eddigi ismereteink szerint az epigramma összes fennmaradt példánya az Áfium toldalékaként szerepel. Nincs viszont benne a vers a Zrínyi prózai mûveit tartalmazó és valószínûleg még a költõ életében összeállított Bónis-kódexben. Pápai tehát vagy az Áfiummal együtt – ezek szerint 1663/64-ben az Áfium egy kéziratos példánya már kijutott Erdélybe –, vagy anélkül szerezte meg a verset. Az epigramma Áfium nélküli önálló létérõl és terjedésérõl azonban ez idáig nincs semmi adatunk, tehát feltételezhetõ, hogy Pápai kezén egy Áfium-másolat fordult meg. Ha ezt a hipotézist elfogadjuk, akkor viszont felmerül az a zavaró kérdés, hogy Pápai miért nem másolta le az Áfiumot is, vagy miért nem adott valamilyen formában hírt róla, ha annak toldalékaként másolta le az epigrammát.[37]

A Zászlód alá, hazám, kérd, jöjjön magyar Mars sor alapján Varga Imre feltételezte, hogy a vers 1663. augusztus–szeptemberben keletkezhetett. R. Várkonyi Ágnes és Kovács Sándor Iván mutatta ki, hogy a magyar epigramma kezdõ sora: „Fegyvert s bátor szívet kell annak szerezni”, szó szerinti idézet egy 1663. máj. 22-én írt és sok Áfium-allúziót tartalmazó nádori vármegyei körlevélbõl.[38] Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a szóban forgó vers Wesselényi közremûködésével szegõdhetett az Áfium kísérõjéül, mégpedig azzal a propagandisztikus céllal, hogy a közvéleményt és talán magát Zrínyit is befolyásolja: a hazának õt, a kezdetben vonakodó „Magyar Mársot” kell felkérni a törökellenes küzdelem vezetésére. A Zrínyi–Mars azonosítást a Pápai-féle másolatban fennmaradt latin epigramma még jobban megerõsíti; ugyanis annak utolsó sora az összes többi fennmaradt másolattól eltér, mégpedig annyiban, hogy Zrínyit közvetlenül Marsnak nevezi: Pápai másolatában az utolsó sor: „Martius est Zrinio Hic, et scuto Palladis audax” (kiemelés N.L.); a többi másolatban: „Martius est animo hic, et scuto Palladis audax”.[39] Van még egy olyan eltérés a Pápai-féle másolatban, ami megkülönbözteti az összes többi fennmaradt példánytól. A magyar szöveg 20. sora: „Feltõt szándékodban biztonságot érhecz” – ez Pápai másolatában; a többi fennmaradt változatban, a Forgách-kiadásban is: „Fel tett szándékodban kiuant véget érhecz.” (Kiemelések N.L.) Mindez megengedi azt a feltételezést, hogy mégiscsak Pápai lehet a szerzõ, vagy ha nem, akkor Pápai valamilyen más forrást használt, azaz az epigramma nem csak az Áfiummal együtt, hanem önállóan is terjedt. Nagy Géza szerint az epigramma másolata Pápai legkorábbi kéziratos emléke, mely Pápai nagyenyedi diákkori kéziratai és jegyzetei között maradt fenn.[40] Pápai 1664 és 1672 között volt diák a nagyenyedi kollégiumban,[41] és az itt készített jegyzeteit, valamint a tanár korából fennmaradt kéziratait legkisebbik fia, András adományozta a Kolozsvári Református Kollégiumnak 1763-ban.[42] Vajon mikor jutott Pápai hozzá a Zrínyit dicsõítõ epigrammához? A kéziraton található, ismeretlen kéztõl származó ceruzás bejegyzés szerint még 1663-ban. Ez a bejegyzés azonban nem korabeli, hanem egy 18–19. századi kéztõl származik. Pápai 1663–1664. febr. 18-ig Besztercén tartózkodott,[43] ha hitelt adunk Nagy Géza véleményének, akkor azt kell mondanunk, hogy itt szerezte meg a vers szövegét. Az ismeretlen kéztõl származó bejegyzés azonban nem meggyõzõ érv arra nézvést, hogy Pápai még 1663/64-ben másolta az epigrammát. Az se megdönthetetlen bizonyíték, hogy a nagyenyedi jegyzetei és kéziratai között maradt fenn, hisz Pápai 1664. febr. 18. – 1672. márc. 11. között volt a kollégium hallgatója, és a kolozsvári református kollégiumnak adományozott hagyatéka az 1664–1672 között készült kéziratait tartalmazza. 1664–1672 között tehát bármikor kezébe kerülhetett a Zrínyirõl írt epigramma. Az se megdönthetetlen érv, hogy a vers csak Zrínyi 1663/64. évi harcainak idején lehetett aktuális – tehát csak akkor másolhatta –, hisz tudjuk, hogy Pápai késõbb is figyelmet szentelt Zrínyi tevékenységének. Ezt bizonyítja a Romlott fal építése c. mûvébe beiktatott, az 1662. évi országgyûlésen elhangzott Zrínyi-beszéd is.

Van viszont egy konkrétabb adat, ami összekötõ kapocs lehet Zrínyi és Pápai között. 1671. nov. 28-án Pápai személyesen is találkozott a felsõ-magyarországi bujdosók egyik vezetõjével, Bocskai Istvánnal.[44] Bocskai István mint Zemplén vármegye fõispánja és a sárospataki iskola gondnoka tevékenyen részt vett a felvidéki protestáns nemesi ellenzék mozgalmában, minek következtében 1671 tavaszán õ is Erdélybe menekült.[45] Elsõ neje Lónyai Zsuzsanna, a második az a Török Kata,[46] aki azelõtt Klobusiczky András felesége volt. Hausner Gábor kutatásai alapján tudjuk, hogy Bocskai kapcsolatban állott Zrínyivel is és már 1669-ben járt Erdélyben. Érdekes módon épp Rottal Jánost – az 1671. évi megtorló akciók egyik vizsgálóbíróját – kérte, hogy kérjen a császártól „Liber Passust”, nagyon ravaszul arra hivatkozva, hogy erdélyi jószágainak ügyeit szeretné intézni, jóllehet Apafit akarta megnyerni a felkelõk támogatására, vagy az esetleges menekülés útját elõkészíteni.[47] Õ és felesége, Török Kata is állandó kapcsolatban voltak Teleki Mihállyal és Bornemissza Annával.[48] Az Erdélybe menekült felföldi nemesek közül csak róla tudjuk biztosan, hogy járt a Zrínyi-filológia számára oly fontos Radnótfáján is: „Üdvözült Bocskai Istvan Uram kirti volt el tõlem a Kereszturi Pál Uram munkajat Egy hitétõ orvosnak megh ostorozása in 4. A kis Sogornak is jelentetem volt, s mondá, hogy ott vagyon Radnótfáján, de migh megh nem küldik, kigyilmedet kérem, ha modgya lesz benne, küldissi haza” – írta Nadányi János 1680. márc. 6-án Nagyenyedrõl kelt levelében.[49]

Radnótfáján készült ugyanis 1676-ban a Syrena-kötet legkorábbi eddig ismert másolata, melynek az ad különös jelentõséget, hogy az ismeretlen másoló Zrínyi epigrammái közé újabb epigrammákat is beiktatott.[50] Mindezek után magától adódik a kérdés: ki lehet a Syrena-kötetet bõvítõ új epigrammák szerzõje? Azt már Kovács Sándor Iván is megállapította, hogy a „másolat scriptora aligha lehetett az új epigrammák szerzõje és összegyûjtõje, hiszen a szerzõ tévedésbõl sem írt volna Gyalu helyett Gyulát.”[51] A szerzõ mindenesetre jól ismerte Zrínyi mûveit, a Zrínyi epigrammái közé ékelt epigrammaciklusából határozott történelemszemlélet bontakozik ki. A kérdés megoldását az is nehezíti, hogy nem világos, „miért a Szászrégenhez közeli Radnótfáján másolják a Syrena-kötetet és az epigrammákat, epitáfiumokat, hiszen Radnótfája a Toldalagiaké volt, akiknek ismereteink szerint nincs közük a vázolt viszonylatokhoz”.[52]

A fenti gondolatmenetet azzal egészíthetjük ki, hogy Radnótfája csak a 18. században került a Toldalagi család birtokába. A számunkra fontos idõszakban a görgényi vár uradalmához tartozott, melynek birtokosa I. Apafi Mihály uralkodása (1661–1690) alatt Teleki Mihály volt. Erre nézvést 1678-ból van konkrét adatunk, amikor Uzoni Miklós fiskális számvevõ Teleki Mihály megbízásából készített összeírása Radnótfáját a görgényi vár uradalmához sorolja.[53]

A Telekiek kezén több Zrínyi-mû is megfordult. 1662-ben Ebeni István[54] több rendben is kérte Teleki Mihályt, hogy „Zrínyi uram írását” másoltassa le és küldje el neki.[55] Hogy Zrínyi melyik írását említi Ebeni, azt nehéz meghatározni. Lehetett a Vitéz Hadnagy, a Mátyás-elmélkedés, jóllehet ezek önálló, a Bónis-kódexen kívüli terjedésérõl nincs tudomásunk. Ha elfogadjuk Klaniczay Tibor, Kovács Sándor Iván és Jarecsni János feltételezését, miszerint az Áfium 1661-ben már elkészült, akkor akár az is valószínû, hogy az Áfiumot kérte Ebeni Telekitõl.[56]Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy 1662-ben Zrínyi egyik legfrissebb publicisztikai irata a Montecuccoli-ellenes röpirat, melyet Teleki, aki részt vett az 1662. évi pozsonyi országgyûlésen, könnyen megszerezhetett. Nem zárhatjuk ki tehát annak a lehetõségét sem, hogy Ebeni ezt az iratot szerette volna megszerezni.[57] Egy másfél hónappal késõbbi levelében (Szamosújvár, 1662. dec. 15.) Ebeni ismét Telekihez fordult egy Zrínyi-mû megszerzése végett, és a szóban forgó munkát históriának nevezte: „Zrínyi uram históriája felõl írván vala, Kegyelmed ha reá szerezhetne, megszolgálnám Kegyelmednek.”[58](Kiemelés N.L.) Zrínyi mûvei közül csak a Mátyás-elmélkedést és ami lényegesebb, a Szigeti veszedelmet tarthatjuk históriának. Ez utóbbi mellett szól az az érv is, hogy Ebeni ebben a levelében már nem azt kéri, Teleki másoltassa le a szóban forgó szöveget, mint az elõbbi két levelében, hanem, mivel nyomtatványról van szó, csak arra, hogy megszerezze azt. Mindezek alapján valószínûnek tartjuk, hogy Teleki Mihálynak 1662-ben volt Syrena-kötete, melyet 1676-ban Radnótfáján valamelyik felsõ-magyarországi menekült le is másolt magának.

Egy évszázaddal késõbb, 1760-ban a Teleki család egyik leszármazottja, Teleki Zsuzsanna birtokában egy másik Syrena-kötetre bukkanunk.[59] Ez a példány 1674. május 30-án Barakonyi Ferenc tulajdonában volt, aki Torna várában a könyvhöz kötött üres levelekre lemásolta az Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép kezdetû Rimay-verset, melyet õ Balassi költeményének tartott.[60] Barakonyi lemásolt még egy Zrínyi-siratót is (Anno 1666 Az Néhai Vitéz Groff Zrini Miklos Horvath Orszagi baán Vadaszasban Egy Erdei kantul megh Sebessitettven Megh Holt Arrul irtt Versek), melybõl azonban hiányzik a 15. és két levél kiszakadása miatt a 17–32. versszak.[61] Barakonyi Ferenc (1611–1675) 1642-ben az akkori füleki kapitány, Wesselényi Ferenc szolgálatában állt,[62] és mindvégig szoros kapcsolatban maradt a késõbbi nádorral. A Wesselényi-felkelést követõ megtorló akciók során, 1670-ben õt is Bécsbe idézték kihallgatásra. Sikerült magát tisztáznia, és így egy év múlva felmentették a vádak alól.[63] Valószínû, hogy Wesselényi környezetében tett szert a Syrena-kötetre, mely halála után kijutott Erdélybe.[64] Hogy miként, azt nem tudjuk, de valamilyen kapcsolatot tartott az erdélyi fõurakkal, mert Bethlen Miklós 1665 májusában Vitnyédytõl jövet õt is meglátogatta.[65] Ennek a Syrena-példánynak azonban, Barakonyi toldalékain kívül, van még egy érdekessége, amire a kötet eddigi leírói nem hívták fel a figyelmet. Egy 17. századi kéz ugyanis (talán a Barakonyié) két helyen is beleírt Zrínyi szövegébe. Így a IV. ének 37. és az Orfeus keserve 15. strófáját, melyek az eredeti szövegben „csonkák” (azaz nem négy-, hanem csak háromsorosak), kiegészítette a „hiányzó” verssorral:

Azonban nagy asztalok meg vettetének,

Zrini Groffal vitézek ott le ülének,

Vitéz Olaj Bégetis abbul böcsüllenek,

Hogy eöis Üllyön le edgyütt Ennenek. [...]

Ne gondollyad immár hogy gyogyulhatnek,

Mint szalma, mint kénkü mert az én szüvem ég,

Kit meg nem oltana egész tenger-mélység,

Bús szivemben esett feleöle ily ketsegh.

A Barakonyi-féle példányról még egy másolat készült Erdélyben (Alamoron) Borosjenõi gróf Székely László megbízásából 1770-ben.[66] Hogy a Barakonyi-féle Syrena-kötetrõl készült ez a másolat is, azzal tudjuk bizonyítani, hogy az Orfeus keserve c. vers 15. strófáját a másoló a Barakonyi-féle példányban található sorral egészítette ki:

Ne gondold immar-is hogy meg-gyogyulhatnék,

Mint szalma mint kenkõ mert az en szívem ég,

Kit meg-nem ólthatna tengeri nagy mellység,

Bús szivemben esett felõlle ij ketseg.[67] (Kiemelés N.L.)

A fenti két változat közti apróbb eltérések arra engednek következtetni, hogy a Székely-féle másolat nem az editio princeps szövege, hanem a Barakonyi-féle példány valamelyik másolata alapján készülhetett. Érdemes megjegyeznünk, hogy a Radnótfáji-kódexban is kiegészítve szerepel a szóban forgó két strófa, de a hozzátoldott két verssor nem azonos a Barakonyi-féle példányban találhatókkal:

Azonban nagj Asztalok meg vettetének,

Zrini Groffal vitézek ot le ülenek,

Vitez Olai Béget abbul meg betsüllek,

Magok közze eötet vigan le ülteték.

Ne gondólljad immár hogj megh gjogjulhatnék,

Mint szalma, mint kénku mert az én szivem égh,

Kit meg nem olthatna egész Tenger meljsegh,

Es kivel nem ér semmi feneketlenségh.[68] (Kiemelések N.L.)

Azt mondhatjuk tehát, hogy a legkorábbi és legtöbb irodalomtörténeti érdekességgel rendelkezõ Syrena-másolatok mind kapcsolatba hozhatók a Teleki családdal. Bethlen Miklós mellett Teleki Mihály és az õ erõterében tevékenykedõ literátor-politikusok alkották Erdélyben Zrínyi mûveinek legfontosabb befogadói közegét. Ezenkívül még létezett egy harmadik csoportosulás is, mely mögött a rekatolizált Báthory Zsófia állt. Ez a kör a Lengyelország ellen támadó II. Rákóczi Györgyöt úgy akarta rehabilitálni, hogy mártírrá emelte, és Zrínyi erdélyi hasonmásává tette meg. E problematikának a kifejtésére azonban már csak egy másik tanulmány keretei között nyílna lehetõség.

Levente Nagy: Zrínyi and the Literate-Circles of Transilvania

In his study – divided into two parts – the author goes thoroughly into the problem of the connection between Zrínyi Miklós (1620–1664) and the literate-circles of Transylvania. In the first part of the study he presents, that there are some Protestant and belonging to the Turkish-party elements in the English biography of Zrínyi Miklós, and these got into it due to Comenius and the students that were on peregrination in England from Transylvania and Northern Hungary. He raises the issue, that Körmendi Péter, a preacher from Szatmár, could be a man, that connected Zrínyi to the Comenius-circle.

The second part of the study is about the Zrínyi-experience of Pápai Páriz Ferenc and the Transylvanian reception of the Szigeti veszedelem (the masterpiece of Zrínyi Miklós) in the 17^th century. The author calls the attention to the fact, that in the 17^th century, near Bethlen Miklós, the most devoted adherent of the cult of Zrínyi Miklós was Teleki Mihály.