Kántor Lajos

Illyés Gyula „erdélyi verseirõl”

In memoriam Bustya Endre

Az Illyés-centenárium közelében bizonyára lehetne, érdemes volna tanulmányt írni a Felsõrácegrespusztán 1902. november 2-án született és 1983. április 15-én Budapesten elhunyt, mondhatni a Berzsenyi–Vörösmarty–Petõfi–Ady-vonulatba állítható utolsó nemzeti költõ erdélyi vonatkozású verseirõl, kitüntetett helyet biztosítva az Erdélyben címûnek (1956. január), amelyben a rég nem látott „bérccel büszke föld”-et, a példaadót köszönti nagy reményekkel telten („Példáddal, mit adsz, / légy a szívekben hótiszta-magas!). A Kézfogások kötetben[1] szinte záróversnek számító idézett vallomást megelõzõen[2], majd ezt követõen[3] Illyés Gyula kapcsolata Erdéllyel meglehetõsen kiterjedt volt, annak ellenére, hogy életrajzilag kevéssé kötõdött ehhez az országrészhez. Erdélyben (kolozsvári vagy bukaresti kiadói jelöléssel) megjelent köteteinek története[4] annál többet mond el az adott korszakról. Itt azokról az „erdélyi versekrõl” lesz szó, amelyek a Bátrabb igazságokért! címû, 1946-ra tervezett és végül éppen fél évszázaddal késõbb Kolozsvárt megjelent Illyés-kötetben találhatók.[5]

Az erdélyi magyar diákok Móricz Zsigmond Kollégiuma által tervezett, Illyés válogatásában elõkészített verseskönyv (füzet) a politikai helyzet változása, a kiadói lehetõségek beszûkülése következtében már nem jelenhetett meg, és a szerzõ a kéziratot visszakérte. A Kollégium könyvkiadói részlegének szerkesztõi feladatait rövid idõre megkapó Bustya Endre (akibõl aztán kiváló Ady-kutató, megszállott filológus lett), mielõtt visszajuttatta volna a versgyûjteményt Illyés Gyulához, lemásolta a szövegeket, és gondosan bekötve megõrizte a gépirat egy példányát. Ennek alapján készülhetett el a Korunk Baráti Társaság–KOMP-PRESS kiadásában az 1996-os Bátrabb igazságokért! A kötet bevezetõjébõl[6] megtudható, mi jellemzi ezt az Illyés által készített válogatást: a naplóhûség, a hangsúlyozott köznapiság, amellyel idõrendben követi a költõ a politikai, a társadalmi (történelmi) eseményeket 1938-tól 1945-ig. A háborús élményeket a közösség, a nemzet, az emberiség iránti felelõsség fényében láttatja. A korhoz-kötöttség ebben az összeállításban és az egyes versek elsõ változatában – a Bátrabb igazságokért!-kötet darabjai szerint – hangsúlyozottabb, mint a késõbb véglegesített, Illyés 1946 utáni köteteiben található versszövegekben. Személyekhez, történésekhez kapcsolódása nyilvánvalóbb a versélményhez közelebbi idõben, és ez a címadásban is tetten érhetõ. 1941-bõl való a Vedd példának... – amely alcímével lesz félreérthetetlen: (Teleki Pál halálakor). A címben olvasható felszólítás nem az öngyilkosságot glorifikálja, hanem a közösségi indítékúnak vélt önfeláldozást:

 

Barbár idõ. De ilyenkor terem

Sárkányölõt a föld és Tûzlopót.

Barbár idõk. De hõsök s áldozók

ilyenkor gyõzhetnek a végzeten.

 

Ilyen volt õ is, aki most kimult.

Nem összeroppant, de fölmagasult.

 

A vers késõbbi (de miért végsõnek tekintett?) változatából eltûnik Teleki Pál neve, a cím pedig Áldozatra szelídül.

Nincs még Illyés Gyula mûveinek kritikai kiadása, amely egyeztetné, szembesítené az Illyés-versek variánsait. Figyelemfelhívásra vállalkozik csupán az itt következõ lista: a Bátrabb igazságokért!-kötet kétharmadát érintõ felsorolás az életmû-sorozat kötetei, a Haza a magasban[7] és a Menet közben[8] versszövegeivel állítja szembe a tervezett 1946-os gyûjteményben található elsõ megfogalmazásokat. (Zárójelben adjuk az életmû-sorozatbeli változatot.)

Elõszó (Az új költõkhöz): Mert mi a szó pusztán? Csak üres pintes! (flaskó)

hova bukd ki a lõrét (a rosszízû lõrét)

mert forg a világ s nem örök, csak a forgás, mert nem az istennek, nem a múzsának, minekünk szól halandóknak a dal már! (mert nem bizonyos, nem örök, csak a forgás, mert nem az istennek, nem a múzsának, – minekünk szól: mulandóknak a dal már!)

Hullunk, mint a szirom. Mit bánom! Mit ledobálok, attól gazdagodom! (Hullunk, min a szirom. Mit bánjuk! Mit ledobálunk, attól gazdagodunk!)

ejteni tisztán jót, igazat, bátrat – maradandón! (ejteni tisztán jót, igazat, bátrat – maradandót!)

Csúcson: s köröttünk egy-egy lusta repülõgép vércse-keringéseit és alattunk a kék mélyben, zöld moszatok között (s köröttünk egy-egy lusta repülõgép vércse-keringéseit és alattunk [hol aznap indult meg a háború] a kék mélyben, zöld moszatok között)

és itt e kietlen, rideg erõké, és öncsalás, hogy van szabadulás... (és itt e kietlen rideg erõké, nem volt pirítóbb még az öncsalás, hogy van menekvés, külön szabadulás...)

Medve: átalaludni, ami jõ (átaludni, ami jõ)

halált kiáltna csak szavam (halált harsogna csak szavam)

és bûn, a béna tanúság (a tehetetlen tanúság)

Közelgõ háború: kilincsnek szárnycsapása, kancsóknak lába támad (kilincsnek szárnycsapása, székeknek sántasága, kancsóknak lába támad)

szalagok elkígyóznak, iszkolnak a nadrágok, s a falakról a képek (szalagok elkígyóznak, tekenõk elmerülnek, jegygyûrûk elgördülnek, iszkolnak a nadrágok, az ajtón kirepülnek a falakról a képek)

tanyákra, udvarokba, de aztán a bölcs tárgyak onnan is továbbállnak (tanyákra, udvarokba; mint héjavijjogásra a csibék apró népe, mint száz, mint ezer éve, úgy fut szét, ami drága, a trombita szavára a távoli vidékre, megy nagyapa bundája, anya vén varrógépe, kifordul a holmikból egy pipa s õ is indul; de aztán a bölcs tárgyak onnan is továbbállnak)

Rejtsd aranypénzed, tõkés (Ásd aranypénzed, tõkés)

Szembenézve: Így volt. Megérdemeltük, ami jött. (Így volt. Megérdemeltük, ami jött. ... Ezt mondta lelkesen a pap, bízva, hogy minden úgy marad.)

Nem gépkocsi: Pöfög és forr a föld, az ég, kavarja a kanál, a gép; fut az ember, kereng szegény. Akár Dzsingiszkán idején. Váltsál kocsis még lassúbbra (Hátranézek, ahol jártam, milyen verseny a világban! Füstölt a föld, megforrt az ég, kavarja, mint kanál, a Gép. Ahogy az a kanál fordul, mind a nemzet összetódul, szétáramlik hátán-hegyén, akár Dzsingiszkán idején. Válts te kocsis még lassúbbra)

Ha farkuk jár csak légy után – Gyönyörû õszi délután (Ha farkuk jár csak légy-üzni, szép délután ez az õszi)

Amit ezer év múlva fúj pályadíjul és vigaszul – Hagyd a gyeplõt, hagyd a gyihá-t, most fizet nekem a világ (Mit ezer év múlva fütyül, s elfütyül most elõlegül, vigaszul annak, ki tûr még. Most fizet nekem a hûség.)

érthetõ, szép, tiszta minden (olyan csendes, tiszta minden)

Nézzük, hogy mit viszünk oda. Ha kérdezik, hogy mi újság, feleljünk egy jó mosolygást. Olyan kezd a világ lenni, az a jóhír, ha nincs semmi. (Vigyük ezt a békét oda. Ha kérdezik, mi lesz holnap, legyen erõm, mosolyogjak. Oly szörnyû lesz, nem is állja, ki már most meg nem bocsájtja.)

Falu az éjben: Mint jó fa, ha érzi: dühödt tavasz lesz párja s szinte roskad, annyi virággal várja õt (Mint jó fa, ha érzi, vadult tavasz tör rá és szinte roskad a virágtól [mely majd lehull])

Tavasz elé (Tavasz elé, 1940): Lebegnek, tûnnek a fehér csúcsok nagy vitorlái: tág út elé lobognak. (Lebegnek, szállnak a fehér csúcsok nagy vitorlái: új út elé lobognak!)

Mit küldesz frissülõ szemünk elé (Mit küldesz újuló szemünk elé)

hajh, beh féltve és szorongva köszöntelek (hajh, be féltve-óva köszöntelek)

Egy kis szél: Meg se látja már az ember, égbe minek tekintsen fel? (Az ember már meg se látja azt a régi kedves társat.)

Nem a hû társ, nem a régi, új segítség kell már néki. Jól van így is; egyet lebben, áll az az ág is a csendben. (Nem a hû társ, nem a régi, új segítség kell már néki. Árva kis szél, mire vágyol? Huss, el is szállt már az ágról. Ott iszkol a sövény mellett. Neked adom ezt a verset. Minek zúgjak, mit dudoljak? Költõ se kell már maholnap.)

Táltos (Neved egyszerre...)

Vedd példának (Teleki Pál halálakor) (Áldozat): Az beszél ma, ki semmit se felel (Jaj, az beszél ma, aki nem felel)

Férj, feleség...: lendül a kis nõ már elõre (lendül is a kis nõ elõre)

Nyög, hogy feje lehull a mélybe (Szisszen, ahogy lehull a mélybe)

Fent foly a munka küzdve-kérve a szerelem gyors ütemére (Megy fönt a munka küzdve-kérve a szerelem friss ütemére)

S már a fa-halmot csecsemõknek (S bár a fa-halmot csecsemõknek)

Voltunk, leszünk...: Lejjebb húzom fejemet, ketten volnánk, förgeteg. (Lejjebb húzom fejemet, ketten volnánk, förgeteg. Jön a tatár, a tokos, megy az örmény, az okos. Ki kocsin megy, ki gyalog, ki meg faron vánszorog. Jön az örmény, az okos, megy a tatár, a tokos. Indulnak a házfalak, nagyobb lesz hát az ablak. Tokos, pohos, potrohos, összebékül, mind okos. Az lesz csak a jó világ. Akkor van, ha nincs hazád. Ég a pajta, ég a ház, hajdu sógor, mit csinálsz? Cigarettát, tüzemen gyújts te is rá ügyesen.)

Ábrándom az volt...: leves a lábas fenekén (langy leves a tál fenekén)

S az örök fiú, aki fél, s a vén, ki már semmit se kér, szívemben csöndesen beszél és csöndesen helyet cserél. (S az örök fiú, aki fél, s a vén, ki annyit se remél, szívemben csöndes szót cserél s helyet cserél, ahogy beszél.)

ahogy lázasan feldobog (ahogy melegen feldobog)

kántálva majd hogy búcsuzom (kántálva hogyan búcsuzom)

Szöcskeszó: A tikkadt szik nem lázadást forr, bár harsog száj és nyelv elég – (E tikkadt szik nem lázadást forr, bár harsog száj és nyelv ölég –)

Szabad halott: Csendes, szelíd barátom, egy napja csak s kiáltón, üvöltésrándulásban látom arcod, kegyetlen: hogy pontot kap a lenti nagy mondat s fent kizengi (Csöndes barátom, egy nap és szelíd szád milyen vad, iszonyú indulatnak szavát kiáltja, fennen! hogy pontot kap a lenti nagy mondat s fent kizengi)

Kifarag, mint a szobrot a vésõ csend és földob (Kifarag, mint a szobrot a szorgos csönd; és földob)

A költõ Szekszárdon (Szekszárd)

Vonatból: És a sok rög, mit nyomuknak néztem – krá, krá, krá! –, károgva felrepül. (És a sok rög, mit nyomuknak néztem, károgatva, ríva felrepül.)

Csóka, varjú szállong szétbomolva a síkság, a láthatár felett: pernye borul a tág napkorongra, zászlók foszlányai lengenek... (Varjúsereg száll el- s szétbomolva a síkság, a láthatár felett: pernye borul a tág napkorongra, tépett zászló veri az eget.)

Forgószél: mit nyögve megtanult (mit csinnal megtanult)

ki ráz most hullani (ki most ráz – hullani!)

Széchenyi 1941 (Széchenyi): mocskolják fennen azt a tiszta szenvedést, hisz hasztalan volt, hasztalan, (mocskolják fönnen azt a tiszta szenvedést, [hisz hasztalan volt, hasztalan!])

Máglya: kinézek s visszafekszem szemlehúnyva (kinézek s fekszem újra szemlehúnyva)

Hányszor bámultam olvasásba kábult fõvel ajtómból – ajtó: s égre tárult! – mint hosszúszárú vízinövény ér föl a füst is hozzám a lenti kéménybõl. (Hányszor bámultam olvasásba kábult fõvel ajtómból – ajtó: s égre tárult! – míg a sok száron: e versenyre kelt kert minden ágán csillag nem feselt.)

Fájdalom: Mint muzulmánt, ki földön csúszkál (Mint muzulmánt, ki földön hajkál)

Próba-halál: Áll isten komolyan fenn a vártán, annál többet röhög lenn a sátán. (Áll az isten fönt zordan a vártán; annál többet röhög lenn a sátán!)

A betegség értelmérõl: de tennem jottányit nem rendeltetett (de tennem jottányit nem engedtetett)

legtöbbet magából az veszt, az pazarl (legtöbbet magából dõrén az pazarl)

csak úgy, ha a terhét magadra veszed (csak a terhével: ha épp azt viseled)

van, ki a büntetést bátran fölveszi (van, ki a büntetést daccal fölveszi)

S mondd, nyújtva a szíved azon üresen: többi a te dolgod, édes istenem. (Nyújtsd hittelen szíved azon üresen: „többi a te dolgod, édes istenem!”)

Csak ne kelljen halálba menni: hogy gyûrnéd síri inged ujját (hogy gyûrnéd zsellér ingnek ujját)

nem egy évig, de akár százig, kutyapecérként szolgálnál itt (nem egy évet, de többet száznál, kutyapecérként elszolgálnál)

kitérnél négernek, zsidónak (mennél négernek, eszkimónak)

Kórházban, hajnal elõtt: sorsa alól épp az nem bújhat félre, ki meghajol (sorsa alól félre épp az nem bújhat, ki meghajol)

mint bánya-rab ha karral, kézzel is küzd a rom alatt (mint bányarab, ha karral, kézzel küzd már a rom alatt)

Kapcsok: amelyet ketté isten sem szakíthat (amelyet ketté Isten sem szakaszthat)

Örök éjszakában: Kopognék ajtódon alázatosan. Az ajtót sem lelem; Zörögjek felhõn, kövön, virágon? Az mind csukva nekem. (Kopognék ajtódon alázatosan. Az ajtód sem lelem. Zörögnék kövön, felhõn, sziklaszálon. Az mind csukva nekem.)

Ma egy éve: itt hagytad a börtön-világot (itthagytad nekünk a világot)

Megmentett élet: lehúnyva s még nagyobbra nyílva, mint (lehúnyva s megtágulva, mint)

Talpak: Csak döngés volt, zihálás. Csak törés, sajtolódás, tocsogás, nyúló lében... csak recsegés, zúzódás, de hang egy pisszenés sem... (Csak döngés volt, zihálás. Dõltünk, törettünk s vártunk egy szót fentrõl, hiába! Csak talpat, talpat láttunk; betiprattunk a sárba.)

Kipróbáltátok magatok...: Kipróbáltátok magatok az én szívemben, magyarok, az enyémben is tüzetek, a tûzre hamu-csöndetek. (Kipróbáltátok magatok már énbennem is, magyarok, kipróbáltátok tüzetek, a tûzre hamu-csöndetek.)

Hídi vásár: Közepébõl messzire még az a síp, dob, hangzagyvarék, messzirõl még az a lárma, mintha Ázsiából szállna. (Közepérõl messzire szét az a síp, dob, hangzagyvarék, közepébõl az a lárma, mintha Ázsiából szállna.)

kocsin fut a sátoros ház (tengelyen a sátoros ház)

egyik csendõr, másik csiszár (egyik tikász, másik csiszár)

Légy: Mi lesz veled, megõszült föld? Még ezt kérdenem! Mi lesz velünk, megõrült fõ, mi lesz énvelem? (Mi vár rád még, megõszült föld? Még ezt kérdeném! Mi vár ránk még, megõrült fõ, mit szánsz még nekem?)

Felébredek (Székfoglalóul a Kisfaludy Társaság 1942. december 6-i ülésén) (Székfoglaló. A Kisfaludy Társaságban 1942. XII. 5-én): s szeretvén, bár fuldokló komolyan (s szeretvén, bár fuldokló komoran)

Apáim fia, népemé kémlel élesen kifelé, ahogy én néztem egykor a kemence sarkából, ülvén dacra edzve (Apám fiai, népemé kémlel élesen kifelé, ahogy én néztem, ültem a kemence sarkában hajdan dacra edzve)

amik még együtt voltunk hajdanában (ami még együtt voltunk hajdanában)

Míg mindkettõ rettegve lépked: E mérleg két tányérján leng a világ. (s mindkettõ oly vigyázva lépked, hogy e mérleg két tányérján leng a világ.)

Látom a zöldmezõs gyerekkor hajlongó fáit. (Látom a zöldmezõs gyerekkor állatait, hajlongó fáit.)

csak hozza, hirdeti a lángot, mint forrást a vízfodrok (csak hozza, hirdeti a lángot, de végezi így is a dolgot)

Korforduló: De énnekem apám az ég s a föld anyám! De énnekem a nap s a hold a rokonom (De énnekem a nap s a hold s a föld anyám! De énnekem a nap s a hold a rokonom)

Tüzes trón. Válaszul egy támadásra (Tüzes trón. Egy hírlapi hadjáratra)

Látvány (Párban): Kitûnt a hold Szántód felett kékjén a délutáni égnek. Ment le a nap Tihany felett. Messzirõl hosszan összenéztek. (Kitûnt a hold Szántód fölött kékjén a délutáni égnek. Ment le a nap Tihany mögött. Messzirõl hosszan összenéztek.)

tündöklõ szívünk így tekint egymásra sorsa magasában. Ifjú leány e hold, a nap oroszlán, vörhenyeg sörényes. Lépdelj, bátor leány, a vad kotródik barlang-éjjeléhez. Miért oly fürgén? Tudja jól, hogy holnap újra elõbúhat, nem lesz vége soha, sehol a játéknak, a háborúnak. Nem ott dõl el a harc, nem ott, hol mindezek, így jelet adván, forognak, mint a mutatók egy megbolondult óra lapján. Mint mérleg két tányérja, száll, mint kerekes kút páros vödre, száll, mint az élet és halál a hold és a nap egyre föl-le. Mert talán nincs is küzdelem, csak látvány, mutatvány egy isten játékaként: ezt mûvelem, és akkot is, ha nézõm nincsen. (tündöklõ szívünk így tekint egymásra sorsunk magasában. Mint mérleg két tányérja száll, mint kerekes kút páros vödre, szolgálják egymást, küzdve bár, a jó szeretõk mindörökre.)

Menet: Ki húzhatja e szörnyû lakodalomnak (Ki húzatja e szörny lakodalomnak)

mint félkarom s jobbfelemen anyjával (mint félkarom s jobbfelem anyjával)

Bátrabb igazságokért!: Mert gyönyörû a gyõzelem, de szörny lesz a buta gyõztes, (Mert gyönyörû a gyõzelem, de szörny lesz rögtön a gyõztes.) – [Illyés egyik, 1946. június 19-re keltezett naplójegyzetében – a Kortárs 1986. 9. számában – ezt olvassuk: „Egy sort kénytelen voltam átírni: Mert gyönyörû a gyõzelem, de szörny lesz mindig a gyõztes – helyett: a buta gyõztes.”]

és megvetem, akit megnyugtatok, mert legigazabb épp abban vagyok, mit e világ belõlem gyáván visszadob. (és elhagyom, akit megnyugtatok, és legigazabb épp abban vagyok, mit e világ belõlem gyáván visszadob.)

Gyõztes óra (Két emlék. 2. Gyõztes óra): Álltunk Babitscsal a hegyen (Álltunk Mihállyal a hegyen)

mint ércszobrok, rendíthetetlen (mint õrszemek, rendíthetetlen)

és baj már semmi sem lehet (s bajunk már semmi sem lehet)

Hegyi temetõ: s õk várnak is a szárnyalásra (s õk készülnek a szárnyalásra)

Verses útinapló

A simontornyai vasút-hídra (A simontornyai vasúti-hídra): ha jelzett is már a vonat (ha már jelzett is a vonat)

Jó volt félni is, bízni is, kételkedni, de hinni is. És mérni a többi gyerek félelméhez félelmemet. Gyúrni hetyke mosolyba át a rettegés torz vigyorát. A halál jött s az élvezet: (Jó volt félni is, bízni is, kételkedni, de hinni is. Gyúrni hetyke mosolyba át a félsz tétova vigyorát. Mérni a többi nagy gyerek félelmén a félelmemet. A halál jött s az élvezet:)

Egy másik hídra, melyet a költõ családja emelt: Kis gyaloghíd ez, nem is a Dunán, csak egy szûk szurdék csermely-fonalán (Oly büszke, mintha állna Dunán; áll csak egy szurdék csermely-fonalán)

Egy vén számadó titkos álmait. (Egy vén számadó grófi vágyait.)

Jó lépteim rajt nékem hallani (Jó nékem lépteim rajt hallani)

A Cincára (A falubeli patakra)

mitõl forognak a házak. Ragyoghat a nap az égen (mitõl forognak a házak. Akkor él, ha színig tele, dühtõl feszül minden ere, akkor él, ha halni bírna, mint aki e verset írja. Ragyoghat a nap az égen)

Philippo Scolari di Ozora szellemének: Tovább rakatta egy török basa, épségben távozott õ is haza (Rakatta tovább egy török basa, és távozott épen õ is haza)

Játékszer: itt Masolino élt s mûvész kara (Hány mûvész s vitéz élt itt valaha!)

Rab és porkoláb: Siratta, amíg ki nem jött, amíg nem siratta meg férji markait. (siratta, míg hozzá nem ment, amíg nem siratta meg férji markait... Mint kas körül a méh, rajzott a nép, vegyült a zsandár-, betyárivadék. Lelkem egy fele rögtön öldököl, ha nincs a másik ott, a börtönõr.)

A Pannon lélekre: Elültem a mestermûvön soká, elgondoltam, kit húzhatnék le rá, bõgje világgá bûnét a bûnös, ítélt bennem a pap-, katona-õs. De állt szívembe menten hökkenet, ki húzhatna le épp így engemet? Moccantak, zúgtak a jobbágy atyák: Egyenlõség! Csak semmi durvaság! Mint sas körül a méh, rajzott a nép, vegyült a zsandár-, betyárivadék. Lelkem egy fele rögtön öldököl, ha nincs a másik ott, a börtönõr. (A mestermûvön elültem soká, elgondoltam, kit húzatnék le rá, bõgje világgá bûnét a bûnös, ítélt bennem a vad katona-õs, de állt szívembe rögtön hökkenet, ki húzatna le épp így engemet? Moccantak, zúgtak a jobbágy atyák: igazság! jog! csak semmi durvaság!)

A szegényekre: bennük jóhangú ángyok, atyusok – (s a bennük mozgó ángyok, atyusok! –)

virágzóbban, mint egy királyi vár (királyibban, mint sok királyi vár)

Száraz számvetés (Számvetés): Nem tudnék élni, ahogy egykor éltem (Nem vágyok élni, ahogy egykor éltem)

s hol megélek, lelkem alszik el (s ahol megélek, lelkem aszik el)

A bolygón... (Az ozorai templomban): Oh zöngedezve és evezve (Melyik szebb? Zengedezve)

akinek van mit hinnie. Meghalunk, hiszen élve repülünk már a semmiségbe, a semmi égbe, meghalunk! Szótlanul repülünk, de emelje szívünk: valamit mégis hallhatunk. Vezet a kemény kántor (akinek van mit hinnie. Vezet a kemény kántor)

Seb: És nemcsak én, és nemcsak én, százmillió atomból, tagból, szállna ma a jaj, a szó. (És nemcsak én, és nemcsak én, százmillió atomból szállna már a jaj, a vádoló.)

Tagod mind csupa seb, csupa kín, csupa láng! Vagy isten? Hogyha vagy, mire vársz még, apánk? (Fájok, fuldoklok, égek én, a semmiség: üvöltsd el végre már kínom, emberiség!)

Novemberi kertben: Mért félnék, hogy a föld vár (Mert félnék, hogy a föld vár)

Valamit csak kiad! S tán eltûnõdött arról: ha el kell múlnia, lám illatot be jót szór békén a fû, a fa, s milyen bûzt, undort áraszt az ember – mint díszét a lány, kit meggyaláztak, úgy veszti életét. Nem félek a haláltól (Valamit csak kiad! Nem félek a haláltól)

Egy jól-telt légiriadó után a Ferenc-hegyen: Szabad levegõ, oh! Vegyed magadba vele ezt az õszi tág eget! Vedd kezedbe, mint serleget, e völgyet (oly hûs csönddel csordulót, hogy szinte ihatod.) Öleld fel azzal, hogy lám láthatod. Boldogan nyúló városod, mint gyermeked hempereg, lent az õszi fény díszéül (Ezzel a jó lélekzettel igyad magadba ezt az õszi tág eget! Vedd kezedbe, mint poharat e völgyet [oly hûs csönddel csordulót, hogy szinte kortyolgathatod]. Öleld fel, azzal, hogy lám nézheted boldogan nyúló városod! Mint gyermeked hempereg lent az õszi fény díszéül)

Nem így, e fényt szívem nem így akarta szétosztani, e kincseket! A végzet ne így röpítse szét e várost, csupa nyomorék és használhatatlan darabra s e népet. (Nem így akartam, a sors ne így akarja, ne így ossza, ne így röpítse szét e várost, csupa nyomorék és használhatatlan darabra.)

buzogtatja õs áramát (buzogtatja õsi áramát)

hogy ne tudjanak õk szétbomlani (hogy tudjunk emberként megállani)

Egy emlékre (Két emlék. 1. Hídon): Minden mást elnyelt a durva idõ (Minden mást elnyelt a hamar idõ)

A kaszinókert és a hõsi emlékmû között X. mezõvárosban (Hullaevõk): ha élt is, épp csak éldegélt? Melyiknek kispörköltjét védve halt meg Szmodics és Fekete? (ha élt is, épp csak éldegélt? Beh otthonosan csillog már a fény a márványtáblán, az új hõsökén! Beh otthonosan nyüzsög a csapat vendég a Fehér Ló fái alatt. Melyiknek kispörköltjét védve halt meg Beke és Fekete?)

Nincs nagy étvágyam, csak merengek. Egy pohárban szûz egri áll. Állongok szótlanul. Melyiknek tálal föl engem a halál? (Nincs ehetnékem. Itt keringek a téren félórája már. Vérszínû borához melyiknek tálal föl engem a halál?)

Apróbb töredékek

Tavasz (Rangrejtve, 1944. Tavasz)

Nyár (Rangrejtve, 1944. Nyár)

Fölkészülten (Rangrejtve, 1944. Fölkészülten)

Tûzben (Rangrejtve, 1944. Tûzben)

Mutatkozik...: És szívemet okos keménység szállja meg, hogy erõs a mélység (És szívemet okos keménység szállja meg: erõs lám a mélység)

a békesség megbír vele! (mégis a béke gyõzi le!)

Rangrejtve – 1944 –

Haza: szérünk zuga, ha kutya kergetett (kapunk sarka, ha kutya kergetett)

Költészet és valóság: Kivert a verejték. Nem vagyok oly derûs mindig, mint kezemben a toll. Fütyül rám. Gondja csak a messzi kor, s a jelennek a megvetõ mosoly. (Kivert a félsz. Mert mégse vagyok oly derûs, mint ujjam közt a toll! Fütyül rám is. Gondja a messzi kor. A jelen?! Légy a megvetõ mosoly!)

Nõk és férfiak (Férfiak és nõk): Megfeleztük Németh-tel a zsilettet, be is szereltük rögtön a cipõnkbe: ha úgy fordul, tudjuk dolgunk elõre! Az asszonyok nevettek. (Megfeleztük Lászlóval a zsilettet s bedugtuk a cipõnkbe. Ha „lefognak”, lesz egy bosszúnk még: megölni – magunkat! Az asszonyok nevettek.)

Tetõ nélkül: repülõk szálltak, mint a vadlibák (repülõk szálltak, rég nem vadlibák)

Nyugodtan: a megterített selyem Balaton (a megterített déli Balaton)

Bárkit szívesen megvendégelek. (Fény, csönd. Három megyét vendégelek.)

Összeesküvõ magyarok (Segítõ magyarok): Hajtják azok az istentelenek! (Hajtják azok a veszett németek!)

Biztonság: hol dédapám élt! itt e megzavart jött-ment nyáj veszt el engem, a magyart? (hol dédapám élt! itt! e megzavart jött-ment nyáj itt veszti el a magyart?!)

D.A.-nak: Volt veszély is. „Egy csendõrszázados (Megint veszély! „Egy csendõrszázados)

Az új nemzetgyûléshez: dörrenõ revolverlövései jelképként már a történelmen át dörgik, mint Botond bárdcsapásai, egy nép keseredett akaratát (pisztolyából az elkeseredett lövések már a történelmen át dörgik, mint Botond bárdcsapásai, egy népnek élethez való jogát)

 

E párhuzamok lejegyzése után következhetne az értelmezõ szembesítés – Illyés költõi munkamódszerének, alkotói magatartásának behatóbb elemzése (természetesen figyelembe véve a kort, amelyben e versek, variánsok születtek). De egy ilyen vállalkozás már meghaladná ezeket a kereteket.

Lajos Kántor: About Gyula Illyés’ „Transylvanian poems”

Gyula illyés, one of the most remarcable figures in the 20^th century’s Hungarian literature – living between 1902–1983 –, had vast relations with Transylvania and the Hungarians from this region, although he was not bound biographically to this land. Many of his poem and prose volumes were published by publishing houses from Kolozsvár and Bucharest.

One of the most wholesome stories, which is to be noticed regarding Illyés’ lifework, it is related to a poem volume planned to appear in 1946, but was to be printed only in 1996, exactly fifty years later. The omnibus volume entitled „The More Courageous Truth” containing poems written between 1938–1945, was offered by Gyula Illyés to the publishing house of the Zsigmond Móricz Hostel from Cluj in order to help needy Hungarian students. The poems destined to be part of this volume, show noticeable differences to the version of the later Illyés volumes. The consideration of these has some History and Phylology lessons to teach us.