Tavaszy Sándor filozófiai írásainak újrakiadása

Tavaszy Sándor: Válogatott filozófiai írások. A kötetet szerkesztette,
az elõszót és a jegyzeteket írta Tonk Márton. Kvár–Szeged 1999. 217 lap

 Kulturális korszakváltások idõszakában mindig felmerül a hagyományhoz való viszony problémája, akárcsak az egyes kultúrterületek státusának vagy a példaszerû alkotások lehetõségének és feltételeinek a kérdése. Az éppen aktuális európai minõségi mércék szerinti kulturális önvizsgálat a filozófia mûvelõinél a filozófia státusával kapcsolatos kérdésfelvetésekben koncentrálódott. A legkiválóbb gondolkodók minden idõben koruk és szellemi orientációjuk igényei szerint igyekeztek megteremteni élethivatásuk kulturális jelentõségének legitimációs bázisát.

Különösen így van ez az önazonosságukért küzdõ kis népek és a regionálisan elszigetelt nyelvi kultúrák esetében, és még fokozottabban érvényesül az eltérõ többségi nyelvi közegben élõ kulturális kisebbségeknél. Egyebek mellett ez az oka annak, hogy a múlt század közepe óta mindmáig a filozófia mivoltának, céljának, szerepének kérdése egyike a legtöbbet vitatott filozófiai kérdéseknek a magyar filozófiai kultúrában.

Tavaszy Sándor, a két világháború közötti erdélyi magyar bölcselet kiemelkedõ egyénisége, kiválóan érzékelte a filozófiával szemben megfogalmazódó újkantiánus, szellemtudományi, egzisztencialista és történetfilozófiai kihívásokat. E kihívásokra adott eszmei válaszként alkotta meg a maga autentikus, az erdélyi magyarság sorsproblémái iránt elkötelezett és következetesen európai hangvételû filozófiáját. Nem meglepõ tehát, ha méltatlanul elfelejtett életmûvének ismerõi a mai erdélyi kultúra képviselõinek problémahorizontján is aktuális szellemi feladatnak tekintik az említett filozófiakísérlet motívumainak felelevenítését.

Tavaszy filozófiai munkáinak Tonk Márton szerkesztésében és elõszavával elkészült válogatása újabb lépés a magyar nyelvû filozófiai irodalom forrásainak megismertetése, feldolgozása és a korszerû filozófiai mûveltségbe való beépítése felé. A válogatás jó érzékkel kiemelt szempontja éppen a filozófiára irányuló reflexió, ahogy az a teológia és filozófia jeles kolozsvári professzorának különbözõ alkotóperiódusaiban (1917, 1925, 1933, 1945–46) megjelenik.

A kötet szerkesztési elve azonban szándékoltan nem idõrendi, hanem tematikus. Ezáltal sikerül megteremteni az olvasó számára a fokról fokra egyre részletesebbé és változatosabbá váló Tavaszy Sándor-i filozófiakoncepció átfogó, rendszeres összefüggésének képét. A rendszeresség és kiegyensúlyozottság egyszersmind a kötet tagolására, az egymást követõ tanulmányok súlypontozására is jellemzõ. Az olvasó bevezetése és kalauzolása e gondolatvilágba a fokozatosság szem elõtt tartásával történik. A tanulmányok absztrakciós íve, nehézségi fokozata az ismeretterjesztõ hangvételtõl az egyetemi propedeutikus elõadás fegyelmezett gondolatmenetén át egészen a problémagondolkodó eredetiségének, munkamódszerének megcsillantásáig terjed.

Tavaszy filozófiafelfogása a kötetbõl megismerhetõ különbözõ vonásaiban egy tudományosan megalapozott, a német egyetemi szellemiség módszerességét, historizáló és rendszerezésre irányuló hajlamát megõrzõ, de ugyanakkor a kultúrfilozófia és az egzisztenciálfilozófia által nyújtott lehetõségeket is kiaknázó szellemi magatartást jelöl. A filozófia eszerint eredetileg a létfenntartás szükségletei és a lélek bizonyosságra irányuló törekvése által kikényszerített átfogó szemlélet és világnézetalkotó hajlam terméke. A világnézetben, amely nem feltétlenül jelent egyszersmind tudományosan megalapozott filozófiai szemléletet is, Tavaszy szerint az ember a maga univerzumban elfoglalt helyét, jelentõségét és célját próbálja megragadni. (Vö. Tavaszy Sándor: A világnézetrõl. = T.S.: Világnézeti kérdések. Torda 1925.) A világnézet ily módon valamely központi gondolatból szervesen kiépített egyetemes koncepció, amely az ember transzcendentális alkatából fakadó végsõ kérdések: a világ, az ember és az Isten lényegének, minõségének és viszonyainak a problémáit vizsgálja.

A filozófia propedeutikus jellegû, mindenekelõtt oktatási célokat szolgáló áttekintése a két világháború közötti idõszak egyetemi bölcseletének jellegzetes filozófiai mûfaja. A Bevezetés a filozófiába, Mi a filozófia? vagy A filozófia alapproblémái címek alatt jelentkezõ összefoglalásokban az alkotó szellemû professzorok megcsillogtathatták tudásukat, lényegre törõen összefoglalhatták saját filozófiai vizsgálódásaikat, és az eredményt az akadémiai körökben imponáló rendszeres formában tárhatták az érdeklõdõk elé. A gondolkodó kreativitása természetesen ebben az olykor túlontúl konvencionális mûfajban is megmutatkozhatott.

Tavaszy Bevezetése például eredeti módon ötvözi a filozófia transzcendentális-újkantiánus felfogását a szellemfilozófiai újidealizmus és a fenomenológia szemléletmódjával. Eszerint a filozófia a valóságot létesítõ és megismerõ végsõ egyetemes elvek kritikai tudománya, amely az ész egységét kifejezõ rendszeresség követelményei szerint szervezõdik. Az itt megjelenõ transzcendentális nézõpontnak megfelelõ módszer fokozatai (a jelentéstani elemzés, a redukció és az intuitív szerkesztés) túlmutatnak az újkantianizmuson, sõt az újkantiánus hatások befogadását elõkészítõ, közvetítõ böhmi szemléleten is.

A filozófiai tudományok rendszerezése is, a tudatosan példaképnek tekintett böhmi filozófia-fogalom szerkezetét követve, két alaptudományra: az ontológiára és az axiológiára támaszkodik. A meghaladás, kiegészítés, továbblépés ragyogó példája a filozófiai diszciplínák Tavaszy által bemutatott rendszere, amelyben az ismeretelmélet, a pneumatológia, az értékelmélet, logika, etika és esztétika mellett helyet kaptak a metafizika és a fenomenológia, valamint az ún. alkalmazott filozófia diszciplínái: a matematika filozófiája, a természetfilozófia, a jogfilozófia, a nyelvfilozófia, a történelemfilozófia, a társadalomfilozófia és a vallásfilozófia.

A kötet írásai közül A lét és valóság címû tanulmány a legmeggyõzõbb bizonyíték arra, hogy Tavaszy nemcsak megértette és a saját érzékenysége által felvetett problémák tárgyalására alkalmazta újkantiánus tanítómestereinek filozófiáját, hanem világosan érezte azt is, hogy a számára felmerülõ kérdések hol, miben igényelnek más, az újkantianizmusétól eltérõ megoldásokat. Gondolkodására nem a meghaladott eszmék puszta elvetése vagy eklektikus kiegészítése jellemzõ, hanem az alapokig hatoló immanens kritika és szerves továbbépítkezés. Így minden tiszteletteljes elismerése mellett kénytelen szembefordulni a szubjektumfilozófia idealista hagyományával, amikor azt látja, hogy az elszegényíti az ember egzisztenciális gazdagságát: „Bármely különösen is hangzik, de azt kell mondanunk, hogy az újkori filozófia által megragadott utánképzõ, értékelõ és cselekvõ tevékenységek alanya nem az ember mint ember, hanem az ember szerepét betöltõ szimbólum.” (Tavaszy Sándor: A lét és valóság. Az egzisztencializmus filozófiájának alapproblémái. Lásd a szóban forgó válogatás 136.)

Az itt említett döntõ jelentõségû felismerés nemcsak a szubjektumfilozófia személyes továbbgondolásán alapszik, hanem az idõközben kifejlõdött filozófiai irányzatok (fenomenológia, egzisztenciális analízis) által megfogalmazott olyan alaptételek ismeretén, mint az egzisztencialitás, intencionalitás, dialogicitás stb. Tavaszy tehát a maga írásaiban nemcsak a hagyomány jelentõségének elismerésérõl tesz tanúbizonyságot, mindenekelõtt széles körû és alapos filozófiatörténeti tájékozottságával, hanem a korszerû szellemi áramlatok színvonalán álló problémaérzékenységérõl is. Úgy tûnik, hasonló kettõs elkötelezettségû az új, A magyar nyelvû filozófiai irodalom forrásai címmel indított könyvsorozat eltervezõinek és szerkesztõinek, Laczkó Sándornak és Tonk Mártonnak a kezdeményezése is, amely a magyar kultúra közegében létrejött és az európai mércékhez igazodó filozófiai hagyomány számára keretet teremtett.

Ungvári Zrínyi Imre