Birtók József
Vallásosság
Tóth Pál Péter Szórványban címû könyvének IX. fejezete
az 1942–44-es észak-erdélyi felmérés vallásra-vallásosságra vonatkozó kérdéseit
elemzi.
Az ide vonatkozó kérdések három
fõ csoportba sorolhatók:
1. Három nemzedék vallás szerinti megoszlása, külön elemezve a
magyar és az etnikailag vegyes családok adatait.
2. Vallásváltoztatások – ezek elemzése három szegmensben:
1846–1920, 1921–1939 és 1940–1945 között.
3. A vallásosság és az egyház életében való részvétel.
E fejezetben fontos alfejezetek a
család vallásosságára, a román templomba járásra, az egyház életében való
részvételre, az egyházi gondozásra, valamint a bérmálásra, illetve konfirmálásra
vonatkozó elemzések.
A két világháború közötti
Magyarországon az egyén, az állam életében fontos szerepet játszott a vallás, s
ennek megfelelõ súllyal van jelen a kérdõíven is. A kérdõív készítõi nem csupán
a megkérdezett vallására voltak kíváncsiak, hanem az illetõ esetleges
vallásváltoztatásaira, illetve ennek idõpontjára is. A vallásváltoztatások
jellemzõ alkalmai a vegyes házasság és a rezsimváltások. Míg a vegyes
házasságnál gyakori, hogy egyik házastárs a másik vallására tér, és ez a
gyermekek vallására is hatással van, a rezsimváltásokkor bekövetkezõ
vallásváltoztatásokból következtetéseket lehet levonni a hatalommal való
azonosulási hajlamra, az asszimiláció irányára, intenzitására. Például ha az
elsõ világháború után a vallásváltoztatás a konvencionálisan „magyar vallásról”
(római katolikus, református, unitárius) „román vallásra” (görögkeleti ortodox,
görög katolikus) történt, a második bécsi döntés után pedig fordítva, akkor ez
fontos jellemzõje a mindenkori hatalommal való azonosulási hajlamnak.
A vallással kapcsolatos kérdések
szerepet kapnak olyan jelenségek felmérésében is, mint a nemzeti
azonosságtudat, ennek tartalma. A felmérés készítõi kíváncsiak voltak arra,
hogy a megkérdezett család román templomba jár-e. (Itt a román templom
értelemszerûen görög katolikust jelent.) A templomba járás gyakoriságát egy
háromfokozatú skálán kellett minõsíteniük (gyakran, ritkán, egyáltalán nem).
A családnak az egyház életében
való részvételét vizsgáló kérdések érdekessége, hogy sokkal inkább a
lelkigondozás milyenségérõl szólnak. Elsõsorban azt vizsgálták, hogy a családot
melyik magyar egyház lelkésze milyen gyakorisággal gondozza, tehát a válaszok
alapján sokkal inkább minõsíthetõ a lelkészek munkája, mint a családok
vallásossága. Az e kérdésekre kapott válaszok egyértelmûsítik a lelkész
munkájának fontosságát a szórványban, és az e téren uralkodó akkori állapotok
is viszonylag jól rekonstruálhatók. Ugyancsak e kérdésblokkban lehetett választ
kapni arra a kérdésre, hogy ha az illetõ településen nem élt magyar lelkész,
akkor hol volt a legközelebbi.
A 1942-es felmérés
megszervezésével és lebonyolításával járó feladatokat Szathmáry Lajos, az EMKE
alelnöke fogta össze, az a személy, aki 1937-ben készítette el Gyakorlati hozzászólás a szórványügyhöz
címû elõadását. A minden magyar nemzetiségû személyre kiterjedõ szórványmunka
célját a vegyes házasságok számának csökkenésében, a beolvadás lassításában,
megakadályozásában fogalmazta meg. Annak következtében pedig, hogy az adott
feltételek között a beavatkozáshoz nem állt rendelkezésre elegendõ anyagi
eszköz, „veszélyeztetettségi sorrend” felállítását javasolta, hogy „a
megsegítés mindig a legrászorultabbat érje”.
Szathmáry a szórványmunkában az
egyházaknak, a lelkészi karnak és az egyházak világi vezetõinek meghatározó
szerepet tulajdonított. Ez magyarázatot adhat a családlap egyházzal, a
lelkigondozással, egyházi életben való részvétellel kapcsolatos kérdéseire.
Jellemzõ – és találó – megjegyzés, hogy számos olyan szórványa van a romániai
magyarságnak, ahol már az is nagy esemény és eredmény lenne, ha évente egyszer
az egyházi naptárat megkapnák.
A kötetben ismertetett eredmények
értékelésekor fontos lenne tudni a felmérés célját, a kutatási hipotéziseket,
azokat a körülményeket, amelyekrõl sajnos nem áll rendelkezésünkre adat.
Így hangsúlyozott szerepet
kap(hat)nak azok az adatok, amelyeket ismerünk, s amelyekkel a felmérés
körülményeit illusztrálhatjuk.
A második bécsi döntés értelmében
1751 észak-erdélyi település került vissza Magyarországhoz. A vizsgálat ezek
közül 709 településre, vagyis a visszakerült települések 40,9 százalékára
terjedt ki. Ezek többségében a lélekszám nem érte el az ezer fõt. A
kérdezõbiztosok szinte automatikusan adódtak: helybéli magyar értelmiségiek,
elsõsorban lelkészek és tanítók. A családlapok közel 44 százalékát tanító, 33,9
százalékát református lelkész, 2,9 százalékát katolikus pap töltötte ki.
Figyelembe véve, hogy a 709
település adatai a római katolikus vallásúak egyértelmû túlsúlyát mutatják
(több mint 66 százalék), a felmérés bizalmas jellegét és a kérdezõbiztos szerepét
bizonyos minõsítések megfogalmazásában, fontos lehet, hogy igen nagy különbség
van a kérdezõ és a kérdezettek vallása között.
Erdély sajátos vallási helyzete
(vallási pluralizmusa) a történelem folyamán mindig demokratikus színt
jelentett ennek az országrésznek az életében. A különbözõ vallási nézetek
különbözõ társadalmi eszméket is hordoztak, s ezek lecsapódása a mindennapok
gyakorlatában is megjelent a munkához való viszonytól a demográfiai trendekig.
1918 után a Romániához csatolt
területeken a görög katolikus egyház hatalma megnõtt, politikai szerepe
megerõsödött. A román hatalom legfõbb támasza a román ortodox és a görög
katolikus egyház volt. (Itt csupán a romániai konvenciók szellemében használjuk
a görög katolikus egyház megnevezést, ugyanis a görög katolikusság nem egyház,
hanem a katolikus egyházon belüli rítus.)
Az észak-erdélyi
családvizsgálatnak vallási szempontból nem a rezsimváltás következtében
megváltozott helyzet dokumentálása volt a célja, hiszen a kérdezõbiztosoknak a
vegyes házasságokat nem vallási, hanem nemzeti alapon kellett megítélniük. A
vizsgálat kérdései között meghatározott súllyal voltak jelen a megkérdezett
felesége, szülei és gyermekei vallásával, valamint a valláshoz kapcsolódó
viselkedésével kapcsolatos kérdések, ami azt jelenti, hogy a felmérés készítõi
számára ezek az elemek a nemzeti identitás minõsítése szempontjából is fontos
szerepet játszanak.
Három nemzedék vallás szerinti
megoszlása:
A vizsgált települések a római
katolikusok egyértelmû túlsúlyát mutatják (66,6%), a reformátusok csupán
9,4%-ban voltak jelen. Jelentõs a görög katolikusok aránya (17,1%). Az izraeliták
3%-kal, az unitáriusok 0,2%-kal, az evangélikusok 2,9%-os arányban vannak jelen
a mintában.
A vegyes családokhoz sorolt
legtöbb református vallású házaspár (50,6%) éppúgy Szolnok-Dobokában található,
mint a legtöbb katolikus (28,7%). A görög katolikusok elsõsorban Szatmárban,
Szolnok-Dobokában és Máramarosban, a görögkeleti vallásúak fõképp Biharban és
Beszterce-Naszódban voltak.
A magyar családoknál
Beszterce-Naszód, Bihar, Kolozs, Maros-Torda, Szolnok-Doboka és részben Szatmár
megyében volt jelentõsebb azoknak az eseteknek aránya, ahol a megkérdezettnek
és házastársának különbözött a vallása. A szülõk vallását vizsgálva, ha nem is
jelentõs mértékben, de a megkérdezettek és házastársaik körében növekedett a
római katolikusok és reformátusok aránya, bár ez a 2 százalékot meg nem haladó
arány kisebb, mint a görög katolikusoké (3%).
A vegyes családokhoz tartozók szülei vallási megoszlását vizsgálva
feltûnõ, hogy a római katolikusoknál alig van eltérés a megkérdezettek és
szüleik vallása között. A megkérdezettek házastársa nemzedéke körében viszont
6,5–7 százalékkal többen voltak római katolikus vallásúak. Valószínûleg a
férjhezmenéssel függ össze a nõi ágon bekövetkezett vallásváltoztatások nagy
aránya.
A vallásváltoztatásokat három
szegmensben vizsgálva az átfogott több mint 90 év alatt megállapítható, hogy a
megkérdezettek szüleinek vallásváltoztatása 1850 és 1942 között jelentéktelen
számú volt (1% alatt). Ami a létezõ adatokból megállapítható, hogy a megkérdezettek,
szülei közül kevesebben változtattak vallást, mint a megkérdezettek, és hogy a
férfiak közül kevesebben, mint a nõk közül.
Az adatok alapján a legtöbben a
református vallást hagyták el, ezt a római katolikusok és a görög katolikusok
követik. Az új vallás tekintetében azonban nagyjából hasonló arányokat találunk,
tehát az új vallást választók közül is legtöbben reformátusok lettek.
A vallásváltoztatások
vizsgálatának talán legfontosabb eredménye, hogy a három idõmetszetben
(1850–1920, 1920–1940 és 1940–44) nem mutatható ki a vizsgált populációban a rezsimváltással összefüggõ masszív
vallásváltoztatás.
A vallásosság és az egyházi
életben való részvétel vizsgálatakor a felmérés készítõi arra voltak
kíváncsiak, hogy a megkérdezettek járnak-e román templomba, hogy magyar lelkész
gondozza-e õket, és ha igen, milyen gyakorisággal, valamint hogy a gyerekek
vallási felkészítésének milyen fázisába érkeztek (konfirmálás, bérmálás).
Természetesen, a felmérés adatai
alapján nem lehet következtetéseket levonni a vizsgált népesség vallásosságára
vonatkozóan, a szociológiában ennek mérésére teljesen más módszereket
használnak, viszont ez a módszer hasznos lehet az „egyháziasság” mérésére,
illetve arra, hogy az intézményes egyház mennyire viseli gondját „juhainak”.
Nem tagadható, hogy van
összefüggés a templomba járási igény és a vallásosság között, de a kettõ nem
azonos, és a templomba járásnak más szociológiai összetevõi is vannak.
Ugyanakkor a felmérés eredményei szerint lényeges eltérés van a magyar és az
etnikailag vegyes családok között a román templomba járást illetõen. A magyar
családok között ez az arány csupán 8,4%, míg a vegyes családokhoz tartozók 51,5
százaléka jár román templomba. Ezt a különbséget indokolhatja az is, hogy a
vegyes családokhoz tartozók között a férfiaknál 31,8 százalékkal, a nõknél
44,3 százalékkal voltak többen görög
katolikusok vagy ortodoxok, mint a magyar családoknál. A meglepõbb, hogy bár a
magyar családokban a görög katolikusok és görögkeletiek 3,1 (férfiak), illetve
3,8 (nõk) százalékot tettek ki, a román templomba járók aránya 8,4 százalék
volt. Mindkét családtípus esetében a román templomba járók döntõ többsége az
alacsony iskolai végzettségûek közül került ki.
Fontos elem, hogy szakmai
megoszlás szerint a magyarok közül a földmûvesek, a kisiparosok, az állami
foglalkozású értelmiségiek és a kiskereskedõk vezettek a román templomba járás
tekintetében. A vegyes családok esetében közel 60% a földmûvesek aránya, õket a
kisiparosok és a kisbirtokosok követték. Meglepõ adat, hogy román templomba
vallási megoszlás szerint legkisebb arányban a magyar görög katolikusok jártak.
A vegyes családok esetében természetesen õk vezetik a román templomba járók
rangsorát.
A lelkigondozást illetõen
megállapítható, hogy a magyar lelkészek a vegyes családoknak 35,9, a magyar
családoknak 32,9 százalékát részesítették valamilyen gyakorisággal egyházi
gondozásban. Rendszeres egyházi gondozásban a magyar családok 13,9, a vegyes
családok 10,9 százaléka részesült. Igen alacsony azok aránya, akik rendszeres
lelki gondozásban részesültek és az egyház életében is aktívan részt vettek.
A konfirmálás, illetve bérmálás a
felnõtt kereszténnyé avatás aktusa. Fontos tehát az a következtetés, hogy a
vizsgált népességnél a magyar családokban egyértelmûen több gyerek konfirmált,
illetve bérmálkozott, mint a vegyes családokban. Családtípustól függetlenül
jelentkezik azonban a katolikusok nagyobb igénye gyermekeik bérmálására, mint a
reformátusoké a konfirmálásra.
Végül néhány megjegyzés.
A Szórványban címû könyv vallásosságról szóló fejezetét végigolvasva
a számok bûvöletében élõ olvasó elcsodálkozhat: az 1942–44-es szórványfelmérés
adatai nem igazán támasztják alá a közhelyek szintjén elfogadott, evidenciaként
kezelt megállapításokat.
A felmérés adatai alapján néhány
olyan következtetés vonható le, amelyek meglepetés erejével hathatnak. Ezek
közül talán legfontosabb, hogy ebben a népességi kategóriában, a vizsgált
mintában nem bizonyítható 1848-tól a második világháború végéig a
rezsimváltásokkal összefüggõ (vallási) identitásváltozások tömeges jellege. (Ez
természetesen egy sor újabb kérdést vethet fel az asszimiláció okaira
vonatkozóan.)
A felmérés azt is bizonyítja,
hogy a szórvány vonatkozásában a nemzeti identitás elsõ számú bázisa az egyház.
A felmérés alapján
szórványkörnyezetben nem mutathatók ki látványos különbségek a különbözõ
egyházak szociálteológiájának gyakorlati hatásáról.
Az igen alapos dokumentáció és a
hatalmas munkával elkészített elemzés sokat segíthet egy – nagyon elhanyagolt –
népességkategória megismerésében, a szórványstratégia kidolgozásában. A
felmérés maga megismételhetetlen, hisz a világháború vége, majd az ötvenéves
nacionálkommunista uralom gyökeresen átrendezte azt a világot, amelyben ezek az
adatok megszülettek.