A 2000. június 3-i közgyûlés iratai

Fõtitkári jelentés az 1999–2000. évre

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jelenlegi elnöksége két év óta végzi feladatát. Ez a két év meglehetõsen eredményes volt.

Eredményeink ellenére gondterhelten állíthatjuk, hogy nehéz idõszakra kell fölkészülnünk. Arra kell és úgy kell fölkészülnünk, hogy a közeljövõben egyrészt a máris mutatkozó, országos gazdasági és belpolitikai instabilitás fejleményei közepette Egyesületünket és mindazt, ami számunkra értéket képvisel, a lehetõ legkevesebb veszteség érje, másrészt pedig arra és úgy, hogy könnyen „megtanulhassuk az új leckét”: a bõvülõ romániai magyar felsõfokú oktatással való harmonikus és maximálisan hasznos együttmûködést. Ez a két folyamat, melyekkel eredményesen kellene szembesülnünk, ez a két egymással is nehezen összeegyeztethetõ folyamat (amelyet tõlünk független tényezõk lendítenek, de amelytõl mi magunk nem is tudnánk és nem is akarhatunk függetlenedni) nagy próba elé állítja Egyesületünket: elõrelátást, energiát, találékonyságot és újítókészséget vár tõlünk. Erre a próbára kellene fölkészülnünk, és e próbát – mindannyiunk hasznára – ki is kellene állnunk. Mindennapi munkánk, ingó és ingatlan vagyonunk növelésének, tudományos és erkölcsi tõkénk gyarapításának, szellemi hatékonyságunk javításának, önmagunk modernizálásának új területeit, új módszereit kellene megtalálnunk, és e nehéz feladatokhoz kellene hozzáidomítanunk szervezõ és gazdálkodó tevékenységünket is.

Nem jelenthetem, hogy az utóbbi esztendõkben Elnökségünk és Választmányunk a kellõ következetességgel és elõrelátó szívóssággal készült volna a zavarosnak látott, mégis eredményesnek óhajtott holnapra. Tevékenységünket inkább azzal jellemezhetném, hogy megpróbáltunk szinten maradni, megpróbáltunk kis fejlesztésekkel hasznossá válni, tehát – az utóbbi évek eredményei mentén – úgy folytattuk a munkát, mintha a világ változása és (azon belül) az erdélyi értelmiség fokozódó elszegényedése, a fiatalság szemléletváltása nem is érinthetné Egyesületünket. Ha egy stagnáló világban élnénk, a Tagság, a Választmány és az Elnökség ez évi teljesítményét feltétlenül dicséretesnek tekinthetnénk. Kusza dinamikájú hazai környezetünkben és a viszonylag gyorsan változó Európában azonban – a távolabbi jövõ biztosítása érdekében – többet kellett volna teljesítenünk. Többet és elõremutatóbbat.

Mindezeket figyelembe véve megismétlem tavalyi jelentésem kelletlenül fogadott megállapítását: Egyesületünk egy minden eredmény ellenére is megmutatkozó növekedési válságban van; és ezúttal hozzáteszem: a szükségessé vált megújulást, nekilendülést most már igazán nem halogathatjuk.

Nemrég, az április 10-én tartott elnökségi ülésen bejelentettem, hogy fõtitkári tisztségemrõl lemondok. Az akkor vázolt indokok közül kettõ személyesebb jellegû volt. Elsõ indokom azonban az volt és az marad, hogy még a kurrens ügyintézés kellõ ellátására sem volt elég energiám, az elvi szempontból fontosnak érzett feladataimból pedig, vagyis a válságkezeléshez és az elõrelépéshez kötõdõ feladataimból szinte semmit sem teljesítettem. (Június 3-ig, idei közgyûlésünkig természetesen továbbra is próbálom ellátni munkakörömet.)

Az újításokat szükségessé tevõ külsõ és belsõ körülményekrõl (jelen helyzetünk jellemzésérõl) eddig inkább csak az általánosságok szintjén szóltam. Alább – legalább vázlatosan – bemutatok néhány kézzelfogható és ugyanakkor jellegzetes problémát, hogy a fentiek tartalmát és irányultságát e példákon keresztül jobban megvilágítsam.

A magyar nyelvû erdélyi felsõfokú oktatás fejlõdésében/fejlesztésében Egyesületünknek dinamizáló szerepe lehetne. Több tekintetben is háttérintézményként mûködhetne, és egyben szellemi otthonává válhatna az egyetemi oktatás vonzáskörébe kerülõ, magas szintû képzettséggel rendelkezõ, tudományukat kedvvel mûvelõ embereknek. Feltételes módban fogalmaztam, holott köztudomású, hogy az említett vonatkozásokban, egyes szakterületeken, bizonyos mértékig, az EME valóban aktív, és elég szép eredményeket ér el. A feltételes módot mégis szükségessé teszik az arányok: az, amit ebben a tekintetben máris teljesítünk, máris nyújtani tudunk, mennyiségi szempontból a tegnapi-mai szükségleteknek csak töredékét teszi ki, miközben minõségi szempontból is javítható, javítandó lenne.

Van az erdélyi szellemi építkezésben néhány feladatkör, amelyet pillanatnyilag senki sem vállal, vagy ha vállalja is, csak kismértékben képes azt ellátni, és amelyek ellátásáért jelen állapotában Egyesületünk is csak keveset tesz, vagy szinte semmit.

Elsõsorban az utóbbi fél évszázad folyamán elmélyült elmaradottságunk és elszigeteltségünk felszámolására gondolok. Bár örömmel állapíthatjuk meg, hogy Magyarországtól való elszigeteltségünk sokat enyhült, és ma már inkább csak a szegénységünk fékezi a kapcsolatok egészséges fejlõdését, mégis kapcsolatrendszerünk egészét tekintve igen nagy a lemaradásunk.

Igazságtalan és kártékony lennék, ha az egyetemi szintû romániai magyar tanszemélyzetet sommásan a világtól elmaradottnak és szellemileg elszigeteltnek minõsíteném. De akkor is ködösítenék, ha elhallgatnám, hogy a nemzetközi szellemi pezsgésben való erdélyi részvétel szintje és intenzitása messze elmarad a jövõépítõ ambícióinkkal összhangban megkívánható szinttõl, és hogy sok szakemberünk külföldi kapcsolatrendszere a Kárpát-medencére korlátozódik.

Említhetnék számos más, kellõképpen el nem látott feladatkört is, de ezek közül csak olyanokat emelek ki, amelyekkel jó lenne, ha mi magunk, mint Egyesület és mint önálló kutatók, a jelenleginél intenzívebben foglalkoznánk. Ilyen a különbözõ erdélyi tudományos mûhelyek közötti kapcsolat és jó viszony ápolása. Ilyen továbbá a román értelmiség folyamatos tájékoztatása a magyar tudomány és kultúra tartalmáról, eseményeirõl, tendenciáiról, vagy ilyen a velünk szomszédos, túlnyomóan ortodox államok életének (különösen tudományos és mûvelõdési életének) figyelése, megismerése. Ilyen a mai erdélyi élet sokrétû tanulmányozása – a demográfiai viszonyoktól a tévézés szociológiájáig, a falusi világ gazdasági átalakulásától a cigánysággal való együttélésig, a világkereskedelembe való bekapcsolódástól a kivándorlásig és a betelepedésekig, a fogyasztási szokások változásaitól a neoprotestáns és ezoterikus mozgalmak meg az iszlám terjedéséig, az íratlan viselkedési normáktól a jogrend változásaiig stb. stb. Továbbá sajnos sok tekintetben még ma is elhanyagolt az utóbbi nyolcvan év erdélyi folyamatainak a tényszerû feltárása, sokrétû tanulmányozása, a korábbi ismertetések kritikai kiértékelése és az új eredményeknek a hamis sztereotípiákat, elõítéleteket romboló népszerûsítése.

További szemléltetõ példának jó lesz az elektronikus posta és az internet bevezetése Egyesületünk tevékenységébe.

A II. Szakosztály fiatal biológusai (az ÖkoStudium Társaság) az általuk megpályázott és a Moll-házban elhelyezett számítógépet az általuk megszerzett pénzen már 1999-ben rákapcsolták az e-mail hálózatra. Központi irodánkban is az egyik számítógép néhány hónap óta – az ingyenes RoEduNet hálózaton keresztül – e-mail, illetve internetszolgáltatást nyújt. Csakhogy itt legalább három bökkenõt kell megemlítenem, ha tevékenységünk javítandó aspektusait, különösen pedig korszerûségünk kérdését veszem célba.

Mûködõképes számítógépeink közül a leggyengébbiket szánták erre a célra, következésképpen a lehetséges szolgáltatások egy részérõl technikai okok miatt eleve le kellett mondanunk, a technikailag egyáltalán elérhetõ szolgáltatások pedig igen lassan mûködnek.

Az internetkapcsolat, bár elvben napi 24 órát mûködhetne, adminisztratív okok miatt inkább csak munkanapokon használható – délelõtt 9-tõl délután 4-ig –, valójában napi átlagban mindössze három-négy órát dolgozik, mert nincs kit kiszolgálnia. A legtöbbet a GEKKO nevû fiatal geológuscsoport tagjai használják. Harmincévesnél idõsebb önálló használója pedig eddig csak három akadt. (Ezek közül is az egyik külföldi vendég volt.)

Még nem készítettük el az ún. honlapunkat, amelyik Egyesületünket a világhálón ismertetné.

Hogy ezt a példát jobban kidomborítsam, megemlítem, hogy a Központi Egyetemi Könyvtárban berendeztek egy internettermet, amelyben – napi tizenkét órán át – tizenöt számítógépet használhatnak az olvasók. Ezek a gépek mind korszerûbbek, mint az EME-iroda legjobb gépe. Tíz gép internetszolgáltatást nyújt, a másik öt pedig különbözõ adatbázisokhoz engedi hozzáférni az olvasót. A gépek szinte szakadatlanul üzemelnek, szabad géphez jutni igen nehéz, pedig egy-egy olvasónak legfennebb napi egy órát engedélyeznek.

Más tanulságos példaként a pénzforrásaink jellegét választom.

Egyesületünket annak idején az erdélyi magyar társadalom hozta létre, és az erdélyi magyar társadalom tartotta el. Újraalakulásunk óta azonban mûködésünket csak kis arányban fedezik a tagdíjak és az erdélyiek adományai. Kiadásaink jelentõs részét Magyarországon meghirdetett pályázatok elnyerése teszi lehetõvé. Azt hiszem, ebben nincs semmi rendellenes, semmi kritizálni való. Ugyanis abban a lezárult idõszakban, amely a II. világháború végétõl 1989-ig tartott, Erdély magyar társadalma sokkal jobban elszegényedett, mint az anyaországi, és ezért természetes, hogy a jelen átmenet idején igényeljük, megkapjuk és felhasználjuk az anyaország támogatását.

Az viszont nem tûnik ugyanilyen természetesnek, hogy hosszabb távra is így rendezkedjünk be. Három más pénzforrás-típus felé is tájékozódnunk kellene: többet kellene elvárnunk az erdélyi magyar társadalom tehetõsebb rétegével kiépíthetõ kapcsolatainktól, és következetesebben kellene keresnünk a lehetõséget, hogy – Bukaresten keresztül – kellõ mértékben részesüljünk az állampolgári kötelességként befizetett adóink újraelosztásából, továbbá hozzá kellene szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy a tudományos és kulturális célra fordítható nemzetközi pénzforrásokat nemcsak másoknak szánták, hanem nekünk is. Az elsõként említett irányban az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztály, a II. Szakosztályhoz tartozó GEKKo nevû geológuscsoport, valamint a Mûszaki Szakosztály szerzett bátorító tapasztalatokat, különösen a Székelyföldön. Nemzetközi forrásokból a II. Szakosztályhoz tartozó ÖkoStudium Társaságnak sikerült pénzt szereznie kutatásaihoz, de már a IV. Szakosztálynak is volt sikere ilyen irányban. Ami pedig a román állami támogatások lehetõségét illeti, jó tudni, hogy bár 1998-ban és 1999-ben eredményesen pályáztunk a bukaresti Mûvelõdési Minisztériumnál könyvek kiadásának támogatása végett, az idén (eleddig) semmilyen lépést nem tettünk azért, hogy állami pénzekbõl részesüljünk.

Hosszabb távon létfontosságúnak látszik, hogy pénzforrásaink diverzifikálása terén javítsuk a teljesítményünket.

A példaként bemutatott, fehér-fekete ténycsoportok meglehetõsen jellemzõek. Hiba lenne azonban, ha csupán ezek alapján ítélnénk meg Egyesületünk jelen állapotát és az Egyesületben folyó tudományos munkát. Alább, különféle eredményeink vázlatos bemutatása során majd kiderül, hogy teljesítményünkre – más perspektívából nézve – igazán büszkék lehetnénk. Ám a mát mindig meghaladni akaró, a holnaputánra tekintõ szem számára a kép ambivalens marad.

Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy helyzetünk ilyenné alakult. A körülmények alaposabb áttekintése pedig azt is érthetõvé tenné, hogy az elmúlt tíz év végeredménye miért nem lehetett, szükségszerûen sokkal jobb. Ám ha mindez érthetõ is, kötelességünk marad, hogy fokozzuk önmagunk helyrehozásának ütemét és igényszintjét.

Érvénybe lépett egy sürgõsségi kormányrendelet, amelyik az egyesületek és alapítványok megalakítását és mûködését szabályozza.

Egyrészt ez a rendelet, másrészt az elõttünk álló újszerû feladatok természetes módon vezettek el a kérdés felvetéséhez: kell-e módosítanunk Alapszabályunkat?

Ebben a kérdéskörben április közepére már világosan körvonalazódott két véleménycsalád. Az egyiket – hozzávetõlegesen – így jellemezhetném: változtassunk a lehetõ legkevesebbet, éppen csak annyit, amennyit a törvényes elvárások meg a most érvényes Alapszabály kérdésessé vált passzusai feltétlenül szükségessé tesznek. A másikat viszont így: ebben a gyorsan változó világban próbáljuk meg elõre látni Egyesületünk lehetõségeit, szerepét, feladatkörét, valamint a mûködéséhez szükséges szellemi, anyagi meg szerkezeti feltételeket, és alkossunk ehhez a jövõképhez és hagyományainkhoz egyaránt illeszkedõ, az elõírásokat is tisztelõ meg kellõ akcióképességet is biztosító, korszerû szabályzatot.

A 2000. április 28-án megtartott választmányi ülés fölkérte három tagtársunkat, Kerekes Jenõt, Kiss Andrást és Mócsy Lászlót, hogy tanulmányozza (minden vonatkozásban) az alapszabály-módosítás kérdését, szemmel tartva mind belsõ hagyományainkat, tapasztalatainkat és jövõképünket, mind pedig az új rendeletnek és végrehajtási utasításainak tartalmából és kezdeti alkalmazásából adódó tanulságokat, végül pedig terjesszen megfelelõ javaslatot a választmány elé. A javaslattevõk figyelmébe ajánlotta a választmány azt a két szabályzatot is, amely már többször, több változatban volt napirenden, és az EME kifejlesztendõ kutatóintézetének, illetve könyvtárának szervezeti felépítését és mûködését írja elõ Jakó Zsigmond elképzelése alapján.

Amennyiben a hármas munkacsoport javaslatait megvizsgálva, a választmány úgy ítélné meg a helyzetet, hogy új alapszabályra van szükségünk, és hogy ennek megalkotását, elfogadását nem kell halogatni, akkor talán még ebben az évben alapszabály-módosító közgyûlést hívunk össze.

Újraalakulása óta Egyesületünkbe körülbelül négyezren iratkoztak be. E négyezer ember közül (f. év áprilisának végén) 2010-et tekinthetünk aktív tagnak, ha aktívnak azokat a tagokat minõsítjük, akiknek nincs két évet meghaladó tagdíjhátralékuk. A 2010 aktív tag közül majdnem ezer diák vagy alig végzett fiatal, esetleg doktorandus.

Egyesületünknek pillanatnyilag 11 fõállású alkalmazottja van. Közülük 8-nak van felsõfokú végzettsége, és még a legidõsebb is csak 32 éves. Két kivétellel szakismereteiknek jól megfelelõ munkakört töltenek be. Hárman doktorandusok. Két történész a szó szorosabb értelmében vett szakmai munkája mellett könyvtárosi munkát is végez. Az év folyamán munkába áll még egy fiatal történész, aki már átesett a versenyvizsgán, ahol is a vizsgáztatók teljes elismerésének örvendhetett. Nemsokára talán sikerül alkalmazni egy fiatal biológust is.

Anyagi javaink tekintetében a múlt közgyûlés óta csak kisebb változások történtek. Sajnos az elhunyt Csûrös István végakaratának érvényesítése közjegyzõségi bonyodalmak (és ifj. Csûrös István akadékoskodása) miatt még mindig nem sikerült, még nem vehettük birtokba sem a ránk testált ingatlanrészt, sem az ingóságokat. Nemrég pert indítottunk a végrendelet érvényesítéséért.

Folyamatban van irodánk költöztetése. A Római Katolikus Státus birtokában lévõ Szentegyház utcai épületben egyre több helyiséget állítanak a felsõfokú oktatás szolgálatába, irodánkat ezért átköltöztetjük a Debreceni Református Kollégium tulajdonát képezõ Rhédey-házba, ahol az eddiginél lényegesen nagyobb területen rendezkedhetünk be. Az új helyen berendezhetõ elõadóteremre való tekintettel a Moll-ház nagy, földszinti helyiségét matematikai-természettudományi-mûszaki könyvtárrá alakítjuk.

A továbbiakban folyamatos munkánk néhány kiemelkedõbb momentumát, eredményét mutatom be, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Elnökségi és választmányi ülést ritkán tartottunk, de a megtartott ülések tartalmasak voltak.

Múlt év õszén Egyesületünk Elnöksége helyeselte Benkõ Samu elnök úrnak azt az indítványát, hogy nyilvánítsunk véleményt a Romániában alapítandó magyar tannyelvû egyetem kérdésében. Választmányunk el is fogadott egy nyilatkozatot, amelyet közzétettünk a sajtóban.

Ezzel kapcsolatban érdemes néhány megjegyzést tenni.

Bár idõközben meglehetõsen módosult mind a Romániában alapítandó állami, kisebbségi egyetem(ek) ügye, mind az itt alapítandó magyar nyelvû magánegyetem(ek)rõl vallott felfogás, mind pedig a Babeº–Bolyai Egyetem fejlesztési terve, egykori nyilatkozatunkat nem kell elavultnak tekintenünk. Ez igen örvendetes dolog, akárcsak az, hogy tartalmát (nyilvánosan) senki sem vitatta. Értékébõl mégis sokat von le az a sajnálatos körülmény, hogy azóta senki sem hivatkozott rá, legfennebb csak a „szétszivárgott” hatása van jelen a mai fejleményekben. Látszólag elfelejtõdött.

Egyesületünkön belüli hatása mégsem jelentéktelen. Az akkori eszmecsere, az akkori elvi tisztázás maradandó nyomot hagyott. A kialakított szempontok segítségünkre voltak újabban is, amikor az idei év egyik számunkra legfontosabb problémája merült fel. (Lásd alább, a könyvtárfejlesztésre vonatkozó rész végén.)

Imreh István nyolcvanadik születésnapjára Egyesületünk emlékkönyvet jelentetett meg. A könyv ünnepélyes átadására igen rangos közönség gyûlt össze, köztük a könyv számos szerzõje és szerkesztõi, kül- és belföldi meghívottak, és természetesen az ünnepelt.

1999-ben a Püski kiadó megjelentette Tóth Pál Péter könyvét, a Szórványbant. Ez a könyv, amint az már alcímébõl is sejthetõ – A magyar és a vegyes (magyar–román, román–magyar) családok helyzete Észak-Erdélyben 1942–1944 között –, egy régi, szerencsésen megõrzõdött felmérés adatlapjait dolgozza fel mai eszközökkel. Benkõ Samu kezdeményezésére és következetes szorgalmazása mellett, Egyesületünk megbízásából 2000. március 17-én Ilyés Szilárd könyvbemutatót szervezett a Moll-házban. Ez a bemutató a neves bel- és külföldi szakemberek (EME-tagok és vendégek) hozzájárulása folytán rangos tudományos üléssé vált. Megvitatták egyrészt a könyv módszerét és eredményeit, másrészt a szórványkérdés különbözõ aspektusait. A bemutatott dolgozatok többsége megjelenik az Erdélyi Múzeumban.

1999-ben öt folyóiratunk folytatta megjelenését, az Erdélyi Múzeum, a Múzeumi Füzetek, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Értesítõ, a Mûszaki Tudományos Füzetek és a Collegium Biologicum, továbbá elsõ számával jelentkezett a Collegium Geologicum. Az idén kezdi megjelenését a Collegium Geographicum.

A múlt év tavasza óta a következõ könyveket sikerült megjelentetnünk:

– Bocskay István és Matekovits György: Fog és szájbetegségek;

– az EME és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében tartott 1998-as, csíkszeredai vándorgyûlés dolgozatai;

– a 226. Erdélyi Tudományos Füzet – Vofkori Mária: Társadalmi és gazdasági változások az udvarhelyszéki Havasalján a XVII–XVIII. században;

– a 227. Erdélyi Tudományos Füzet – Sájter Laura: A magyar szecessziós dráma stílusa;

– Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára, szerkesztette Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy és Pozsony Ferenc;

– A Székely Oklevéltár V. kötete, Demény Lajos szerkesztésében;

– Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár X. kötete.

Ez utóbbival összefüggésben azt is meg kell említenem, hogy az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár odaadó fõszerkesztõjének, Vámszer Mártának a halálakor a XI. kötet munkálatai már nagyon elõrehaladott állapotban voltak; e kötet megjelenése tehát nem fog késni, ha a kiadás költségeit sikerül idejében elõteremtenünk. A még hátralevõ köteteken végzendõ munka összehangolásának gondján Kósa Ferenc és Zsemlyei János fog osztozni.

Könyvtárainkban eredményesen folytatódott a munka. A tavalyi közgyûlés óta eddigi könyvtárosaink mellé még két, frissen végzett könyvtárost alkalmaztunk. Az olvasók rendelkezésére bocsátható helyek számát azonban nem tudtuk növelni.

Könyvtárunk leltározott állománya (folyóiratok nélkül) 2000 áprilisának végén közel 48 000 kötet volt, de még mindig vannak leltározatlan könyveink, amelyek – megfelelõ elhelyezési lehetõség híján – arra várnak, hogy végre polcra kerülhessenek, és hozzáférhetõvé váljanak. Sajnos a zsúfoltság és a pénzhiány abban is akadályoz, hogy az itt-ott gazdátlanul maradó tudományos magánkönyvtárakat idejében felvásároljuk. Így sok érték kallódik el, vagy más gazdához kerül – nem mindig arra érdemeshez.

Hozzáférhetõ, leltározott könyvállományunk a tavalyi közgyûléstõl f. év áprilisának végéig kb. 800 kötettel gyarapodott. Ez a szám – lehetõségeinkhez mérten – elfogadható, feladatainkhoz viszonyítva azonban nagyon kicsi.

1999-ben tizenegy-néhány napilapot és folyóiratot kaptunk rendszeresen és még vagy tízet majdnem rendszeresen. Ez a beáramlás igazán nem jelentéktelen, mégis szûkösnek mondható több szempontból is:

– nem fedi kellõképpen még azokat a szakterületeket sem, amelyeken a szakosztályainkban folyó kutatómunka és fizetett kutatóink munkája viszonylag élénknek mondható;

– a romániai magyar nyelvû sajtónak csak kis hányadát öleli fel, holott ezeket a kiadványokat válogatás nélkül gyûjtenünk kellene, ha futná az erõnkbõl és a pénzünkbõl, és ha lenne helyünk a megfelelõ tárolásukra;

– a Kárpát-medencén kívüli világból szinte semmilyen napilap vagy folyóirat nem kerül a könyvtárunkba.

Megoldatlan maradt könyvtárunk informatizálása. Az ajánlott (ingyenes vagy olcsó) lehetõségeket nem fogadtam el, igényesebb megoldásról pedig nem sikerült gondoskodnom. Az igényes megoldásra való törekvést – utólag – az a szerencsés körülmény is igazolja, hogy most lehetõség mutatkozik egy telek megvásárlására, amelyen akár egy szerény, akár egy grandiózus könyvtárat teremthetnénk. A nagyszabású változat megvalósítása összhangban állna azzal a célkitûzéssel, hogy ez a (több százezer kötetre tervezett) könyvtár váljék a Kolozsváron folyó felsõfokú oktatás egyik fõ háttérintézményévé. Ebbõl a perspektívából szemlélve az informatizálás kérdése is új dimenziót kap.

Öt szakosztályunk közül az idén is az elsõ három tevékenykedett eredményesebben, de a IV., azaz a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály, valamint az V., azaz a Mûszaki Tudományi Szakosztály is mutatott fel tiszteletre méltó eredményeket. Alább, a teljességre való törekvésnek még a látszatát is kerülve, bemutatom a Szakosztályok egyes megvalósításait.

Az I. Szakosztály (elnök Egyed Ákos, titkár Wolf Rudolf) 1999. évi vándorgyûlését Marosvásárhelyen tartotta meg, október 8–9-én. Ennek keretében 26 dolgozatot mutattak be az
1848–49-es forradalom és szabadságharc tárgykörébõl. November 20-án a régész Pósta Béla emlékének tisztelgõ kolozsvári tudományos ülésszakon 7 dolgozat bemutatására került sor. Idei vándorgyûlésüket május 6-án és 7-én tartották Szatmárnémetiben, a Scheffler János lelkipásztori központban. A résztvevõk a köszöntõ- és záróbeszédek mellett 13 dolgozat bemutatását hallgatták meg az Ezer év magyar államisága tárgykörbõl. A szakosztály – idõnként – színvonalas felolvasóüléseket rendez, fõképp Kolozsvárott. A szakosztály elnöke és más tagjai gyakran kapnak meghívást bel- és külföldi elõadások megtartására. Valamennyi közül ennek a szakosztálynak a tagjai jelentetik meg a legtöbb dolgozatot.

A II. Szakosztály (elnök Uray Zoltán, titkár elõbb Szõcs Katalin, majd Veress Erzsébet) folytatta közkedvelt havi felolvasóüléseit. 1999. május 28–29-én emlékülést szervezett Balogh Ernõ és Tulogdy János egykori professzorok tiszteletére. (Az elhangzott megemlékezések véglegesített szövege megjelenõben van.) Múlt õsszel is megrendezték a Szakosztály évi tudományos értekezletét, amelyen öt szakcsoportban 48 dolgozatot mutattak be. (Jelentõs hányaduk a Múzeumi füzetekben meg is jelenik.) A matematikusok szakcsoportja a Radó Ferenc Matematikamûvelõ Társasággal közösen november 12-én tartotta évi ülésszakát. A vegyész szakcsoport részt vett az EMT rendezte V. Vegyészkonferencián. A Szakosztályon belül ifjúsági szakcsoportok mûködnek: az ÖkoStudium (biológia), a GEKKO (geológia) és a Cholnoky Jenõ (földrajz). Az elsõ kettõ kutatási eredményei különös figyelmet érdemelnek. Az ÖkoStudium nemzetközi kutatóprogramokba is bekapcsolódott. Idén márciusban a BBTE Biológia Fakultásának a magyar vonala és az ÖkoStudium megrendezte a Biológus Napok 2000 nevû ülésszakot, amelyen 45 szerzõ (majdnem mind EME-tag, illetve ÖkoStudium-tag) mutatott be dolgozatot. A GEKKO érdekes eredményekrõl számolt be az EMT Bányász-Kohász-Földtan Szakosztályának idei konferenciáján. Mindhárom csoportnak önálló szakkiadványa van. (Az ÖkoStudium Társaságon belül mûködõ Molekuláris biológia szakkör félévenként négy szakelõadást hallgat meg a Moll-házban.)

A III. Szakosztály (elnök Feszt György, titkár Lõrinczi Zoltán) 1999. június 18-án és 19-én, a Magyar Egészségügyi Társasággal karöltve Kolozsváron továbbképzõ konferenciát szervezett Légzõszervi betegségek címmel, 250 résztvevõvel. November 3-án, a Magyar Tudomány Napján emlékülést rendeztek, amelyen Feszt György a Szakosztály történetérõl beszélt, Péter Mihály pedig a szakosztályalapító Hõgyes Endrérõl, „a kór- és gyógytan” egykori kolozsvári tanáráról. November 26-án a Szakosztály (mint társszervezõ) közremûködött az In Vivo – a nemzetet különösen sújtó népbetegségek címû ülésszak megrendezésében Marosvásárhelyen. Idén május 11–13-án tartották meg a Szakosztály évi tudományos ülésszakát Udvarhelyen 350-nél több résztvevõvel. Itt elsõ alkalommal osztották ki a Pápai Páriz Ferenc-emlékérmet. Az ülésszak három plenáris elõadással kezdõdött, majd tíz szakcsoportban folytatódott, ahol több mint 160 dolgozatot mutattak be. A Szakosztály tagjai, ahol kellõ számban vannak, területi csoportokban is tevékenykednek, pl. Csíkszeredában, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szilágysomlyón, Udvarhelyen. A Szakosztályon belül tevékeny szakcsoportok is vannak: pl. a Gyermekgyógyászati szakcsoport, Gyógyszerészeti szakcsoport, Fiatal Gyógyszerészek Köre, Klinikai laboratóriumi szakcsoport, Fogorvosi szakcsoport.

A IV. Szakosztály (elnök Vincze Mária, titkár Mócsy László) a Régió- és vidékfejlesztés témakörben összefogott a „Rajka Péter” Vállalkozók Szövetségével, és a Diakóniai Központban 1999. október 8-tól 10-ig nemzetközi fórumot szervezett, amelyen – mint közönség – mások mellett a Szakosztály régiófejlesztési diákklubjának tagjai, valamint szociológus, politológus, jogász és földrajz szakos diákok vettek részt. Tíz elõadás hangzott el a Bécstõl Bukarestig terjedõ zóna szakemberei részérõl. Vasárnap a külföldi vendégek Kalotaszentkirály vezetõivel találkoztak, Kalotaszeg sajátos gazdaságfejlesztési kérdéseirõl tanácskoztak. A fiatal jogászok Somló Bódog Köre egyelõre keveset hallat magáról.

Az V. Szakosztály (elnök Gyenge Csaba, titkár Bitay Enikõ) az idén is folytatta a Fiatal mûszakiaknak rendezett tudományos ülésszakok sorozatát. A március 24–25-i tudományos ülésszakon bemutatott 49 dolgozatot már meg is jelentették mint a Mûszaki Tudományos Füzetek címû sorozat V. füzetét.