Egy nélkülözhetetlen forráskiadványról
Gróf Batthyány Lajos
miniszterelnöki, hadügyi és nemzetõri iratai. I–II.
A dokumentumokat válogatta, a jegyzeteket készítette, az elõszót írta Urbán
Aladár. Bp. 1999. 1700 lap
Batthyány Lajos gróf, az elsõ felelõs magyar miniszterelnök hosszú
ideig nem került az õt megilletõ helyre sem a magyar történeti tudatban, sem az
1848-as forradalom írott történelmében. A negyvennyolcas hagyomány oldalán
állók általában túlhangsúlyozták a dinasztia iránti lojalitását, a hatvanhetes
irányzat pedig azért nem tudott mit kezdeni Batthyányval, mert felelõsnek
tartotta a magyar nemzet és a trón között bekövetkezett tragikus
összeütközésért. Ennek ellenére hiba volna megfeledkezni arról, hogy a
magyarság mindig ápolta a tragikus sorsú mártír miniszterelnök emlékét, de
vajmi keveset tudott az 1848. évi békés forradalom gyõzelméért, eredményeinek
megszilárdításáért folytatott küzdelmérõl. Pedig olyan kiváló történészek
foglalkoztak életével és tevékenységével, mint Horváth Mihály, Károlyi Árpád,
Hajnal István, és nem is eredménytelenül, hiszen ma is felhasználjuk számos
munkájukat, de a Batthyány-kép mégis hiányos maradt, s az egyoldalú
értelmezéseket sem sikerült kiküszöbölni. Igaz, Batthyány Lajos sem könnyítette
meg a történészek dolgát: naplót nem hagyott hátra, levelet is ritkán írt,
emiatt hiányoztak az olyan források, amelyek
személyiségének, gondolkodásának
megfejtéséhez közelebb vihették volna a kutatást. A személyesebb jellegû
forrásokat ugyan nem lehetett pótolni, de egy minden korábbinál alaposabb
forrás- és tényfeltárás már régen esedékes volt a reálisabb Batthyány-értékelés
érdekében. Nos, ezt a munkát Urbán Aladár vállalta fel és végezte el az elmúlt
évtizedek során.
Urbán Aladár munkásságát a
megtervezettség, következetesség és a szakszerûség jellemzi: lépésrõl lépésre
haladva kutatta fel azokat a forrásbázisokat, amelyek Batthyány-dokumentumokat
sejtettek, s ennek eredményeként több résztanulmány született, amelyek mondanivalóját
és sok tekintetben további eredményeket közölve vaskos kötetet írt Batthyány Lajos miniszterelnöksége
címmel 1986-ban, amely a Nemzet és emlékezet címû sorozatban jelent meg. Ezt
követte 1991-ben a Batthyány Lajos
fõbenjáró pöre címû forráskiadvány, majd 1999-ben a most ismertetendõ
kétkötetes munka, amely az elsõ felelõs magyar miniszterelnök iratait tartalmazza.
Ez a kötet 1546 olyan
dokumentumot tesz közzé, amelyek 1848. március 17. és október 3. között keletkeztek.
A függelékben olvasható Batthyány 1848. december 31-i nyilatkozata, amelynek
következtében az ellenség kezére adta magát. Az iratok döntõ többsége itt
jelent meg elõször. A kiadvány pontosan követi a tudományos forrásközlés
szabályait: a kronológiai sorrendet, közlése szöveghû, a dokumentumokat rövid
tartalmi ismertetõ vezeti be, megnevezi az iratok jellegét (eredeti
fogalmazvány, tisztázat, másolat).
Az Elõszóból megtudjuk, hogy a kiadvány milyen iratféleségeket
tartalmaz, és a válogatás szempontjait is tisztázza. Eszerint a kötet
mindenekelõtt Batthyány kormányelnöki minõségében általa kibocsátott iratok
gyûjteménye, de tartalmazza a hozzá és a kormányához intézett királyi
leiratokat és nádori leveleket, a minisztertársak átiratait, az államtitkárok
tájékoztatóit, a királyi, majd kormánybiztosok, hatóságok hozzá küldött jelentéseit.
Batthyány azonban a szorosabban vett miniszterelnöki funkció mellett több más
területen „tárca” jellegû hatáskört is betöltött: rá hárult a nemzetõrségek
szervezésének és ellenõrzésének feladata, s a minisztertanács rábízta a távol
lévõ hadügyminiszter helyettesítését is (amint ismeretes, Mészáros Lázár május
23-ig Itáliában teljesített szolgálatot). Ezért teljesen indokolt, hogy Urbán
Aladár a miniszterelnöki iratok mellett a nemzetõrségi és hadügyi iratokat is
felvette a kötetbe – amit egyébként már a kötet címe is jelez. Továbbá Urbán
Aladár szükségesnek tartotta, hogy közreadja a március 23-án létesített
Országos Ideiglenes Bizottság iratanyagát (ezt a testületet a miniszterelnök
kezdeményezte abból a célból, hogy az országgyûlés pozsonyi ülésezése idején
Pesten mûködjék, s a türelmetlen radikálisokat megnyugtassa, miközben segíti a
rend fenntartását). Ha a forráskiadvány dokumentumait tartalmilag próbáljuk csoportosítani,
elõször arra a jelentõs számú iratra kell gondolnunk, amelyek Batthyány
miniszterelnöki kinevezésével, a kormányalakítással, a miniszterelnöknek a kormányzattal
kapcsolatos elképzeléseivel, a minisztérium mûködésének beindításával
kapcsolatosak. Külön lehet csoportosítani a nemzetõrségi s hadügyi
rendelkezéseket, aztán az õszi kormányválság iratait, valamint Batthyánynak
mint ügyvezetõ miniszterelnöknek iratanyagát. Mindezt azért láttuk jónak
felsorolni, hogy érzékeltessük: Urbán Aladár forráskötete nemcsak Batthyány
miniszterelnöki munkásságára vonatkozóan nélkülözhetetlen ezután, de a magyar
forradalom általános történetének kutatásában sem kerülhetõ meg.
Az egyes periódusokban
keletkezett iratok között tulajdonképpen nem lehet fontossági sorrendet
felállítani, ám valószínûleg mégsem követünk el hibát, ha a „kezdetek”
dokumentumainak kivételes jelentõséget tulajdonítunk. Azokból ugyanis kiderül
Batthyány határozottsága s nagy igyekezete, hogy valóban felelõs, valóban
független minisztériumot alakítson a nemzeti szabadság biztosítása érdekében.
Ezt jól mutatja Klauzál Gáborhoz március 22-én irt levele, ezért idézzük:
„Tekintetes ur! Õ Felsége kegyes megbízásából független felelõs magyar kormány
alakításában mûködöm. Az ide zárt törvény javaslat magyarázni fogja anak
formáját. Ohajtom Önt a földmûvelés- ipar és kereskedési osztály tárczájával
kezében, azon sorban látni, hol eddig Deák, mint igazságügy-, Kossuth mint
pénzügy-, b. Eötvös vallás és közoktatási, Szemere belügyi ministerek tündökölnek.
Örömömre válik, ha ezek közt helyet foglal. Ön ismeri elveimet, egy zászló
alatt küzdöttünk: a felelõs kormány alakításában sem tévesztem az elveket
szemem elõl, sõt azért léptem a kormányrudhoz is, hogy azon elveket keresztül
vigyem. Azon neveken kívül miket emliték, ez amit Önnek biztositékul adhatok
arra nézve, hogy az általam össze szerkesztett kormány a szabadság érdekében és
szellemében lesz alakítva” (149). Látjuk, hogy a minisztérium felelõsségét és
független jellegét az elvek síkján említi, s számos más irat bizonysága szerint
Batthyány mindvégig kemény küzdelmet folytatott ezen elvek érvényesítése
érdekében. Ez nehéz feladat volt: a minisztérium függetlenségét Bécstõl kellett
kicsikarni, a kormány felelõssége pedig a modern parlamentáris rendszer
kiépítését feltételezte. Ennek érdekében le kellett bontani a rendiség
intézményrendszerét s helyette kiépíteni és mûködtetni a polgári parlament
intézményeit. És az utóbbi sem volt könnyû kérdés: például magával a királyi
helytartó István nádorral kellett szembeszállnia, amikor az országgyûlés
fõrendi házának maga a nádor szeretett volna elnöke lenni. Batthyány önmagának
sem szándékozott a már említett hatásköröket meghaladó hatalmat biztosítani. Ez
nem kis mértékben járult hozzá a kabinet
tagjainak gyümölcsözõ együttmûködéséhez, amelyben semmiféle feszítõ rés
nem keletkezett, legalábbis áprilistól június végéig. A júliusi s augusztusi
együttmûködés nem volt annyira harmonikus, de ezek már inkább az ország
helyzetének közismert rosszabbodásával álltak összefüggésben. Ennek során
élezõdtek a miniszterelnök s Kossuth közti ellentétek, de – amint a kötet
iratai arról meggyõznek – korántsem olyan mértékben, mint az az 1848-as
emlékirat-irodalom nyomán a magyar történeti tudatba beépült. Itt csak utalni
szeretnénk arra az egyébként eddig is ismert tényre, hogy az elnökségrõl
lemondó Batthyány azt javasolta: a kormányt bízzák Kossuthra, aki a közvélemény
támogatását élvezi (1267–1268).
A szóban forgó kötet számos
dokumentuma foglalkozik Erdély helyzetével. Batthyány híve volt az uniónak, s
az erdélyi országgyûlés uniós törvényének gyors királyi szentesítését nem kis
mértékben éppen a magyar miniszterelnök segítette. Kabinetjében erdélyi
ügyekben b. Kemény Dénes államtitkár véleménye volt irányadó. Teljesen
megbízott Vay Miklós királyi biztosban (fõkormánybiztosban) is, akit az utolsó
percekig arra biztatott, hogy keresse az együttmûködés lehetõségét Puchner
altábornaggyal és a Guberniummal, valamint a románok és szászok vezetõivel.
Batthyány békekísérlete és békítõ politikája rendre kudarccal végzõdött, de õ
ezzel is számolt: a nemzetõri s fõként az új honvédzászlóaljak felállítása
érdekében tett intézkedései bizonyítják, mi mindent tett az ország védelmének
erõsítéséért. Addig azonban nem volt hajlandó elmenni, hogy akár a dinasztiával
szemben is fegyveres ellenállást szervezzen. De iratainak tükrében bízvást
elmondható, hogy Batthyány Lajos, az elsõ felelõs magyar miniszterelnök az
1848-as törvényeknek elkötelezett védelmezõje volt.
Összegezésül: Urbán Aladár
forrásgyûjteménye a Batthyány-kutatás jelentõs eredménye, hozzájárul egy
hitelesebb Batthyány-kép kialakításához s helyének az eddigieknél pontosabb
kijelöléséhez az 1848-as magyar forradalom történetében. Általa idõtálló
hasznos mûvel gazdagodott a magyar történeti irodalom.
Egyed Ákos