Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum2001/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 63. kötet, 2001. 1-2.füzet
Egy nélkülözhetetlen forráskiadványról

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetõri iratai. I–II.
A dokumentumokat válogatta, a jegyzeteket készítette, az elõszót írta Urbán Aladár. Bp. 1999. 1700  lap

 Batthyány Lajos gróf, az elsõ felelõs magyar miniszterelnök hosszú ideig nem került az õt megilletõ helyre sem a magyar történeti tudatban, sem az 1848-as forradalom írott történelmében. A negyvennyolcas hagyomány oldalán állók általában túlhangsúlyozták a dinasztia iránti lojalitását, a hatvanhetes irányzat pedig azért nem tudott mit kezdeni Batthyányval, mert felelõsnek tartotta a magyar nemzet és a trón között bekövetkezett tragikus összeütközésért. Ennek ellenére hiba volna megfeledkezni arról, hogy a magyarság mindig ápolta a tragikus sorsú mártír miniszterelnök emlékét, de vajmi keveset tudott az 1848. évi békés forradalom gyõzelméért, eredményeinek megszilárdításáért folytatott küzdelmérõl. Pedig olyan kiváló történészek foglalkoztak életével és tevékenységével, mint Horváth Mihály, Károlyi Árpád, Hajnal István, és nem is eredménytelenül, hiszen ma is felhasználjuk számos munkájukat, de a Batthyány-kép mégis hiányos maradt, s az egyoldalú értelmezéseket sem sikerült kiküszöbölni. Igaz, Batthyány Lajos sem könnyítette meg a történészek dolgát: naplót nem hagyott hátra, levelet is ritkán írt, emiatt hiányoztak az olyan források, amelyek személyiségének, gondolkodásának megfejtéséhez közelebb vihették volna a kutatást. A személyesebb jellegû forrásokat ugyan nem lehetett pótolni, de egy minden korábbinál alaposabb forrás- és tényfeltárás már régen esedékes volt a reálisabb Batthyány-értékelés érdekében. Nos, ezt a munkát Urbán Aladár vállalta fel és végezte el az elmúlt évtizedek során.

Urbán Aladár munkásságát a megtervezettség, következetesség és a szakszerûség jellemzi: lépésrõl lépésre haladva kutatta fel azokat a forrásbázisokat, amelyek Batthyány-dokumentumokat sejtettek, s ennek eredményeként több résztanulmány született, amelyek mondanivalóját és sok tekintetben további eredményeket közölve vaskos kötetet írt Batthyány Lajos miniszterelnöksége címmel 1986-ban, amely a Nemzet és emlékezet címû sorozatban jelent meg. Ezt követte 1991-ben a Batthyány Lajos fõbenjáró pöre címû forráskiadvány, majd 1999-ben a most ismertetendõ kétkötetes munka, amely az elsõ felelõs magyar miniszterelnök iratait tartalmazza.

Ez a kötet 1546 olyan dokumentumot tesz közzé, amelyek 1848. március 17. és október 3. között keletkeztek. A függelékben olvasható Batthyány 1848. december 31-i nyilatkozata, amelynek következtében az ellenség kezére adta magát. Az iratok döntõ többsége itt jelent meg elõször. A kiadvány pontosan követi a tudományos forrásközlés szabályait: a kronológiai sorrendet, közlése szöveghû, a dokumentumokat rövid tartalmi ismertetõ vezeti be, megnevezi az iratok jellegét (eredeti fogalmazvány, tisztázat, másolat).

Az Elõszóból megtudjuk, hogy a kiadvány milyen iratféleségeket tartalmaz, és a válogatás szempontjait is tisztázza. Eszerint a kötet mindenekelõtt Batthyány kormányelnöki minõségében általa kibocsátott iratok gyûjteménye, de tartalmazza a hozzá és a kormányához intézett királyi leiratokat és nádori leveleket, a minisztertársak átiratait, az államtitkárok tájékoztatóit, a királyi, majd kormánybiztosok, hatóságok hozzá küldött jelentéseit. Batthyány azonban a szorosabban vett miniszterelnöki funkció mellett több más területen „tárca” jellegû hatáskört is betöltött: rá hárult a nemzetõrségek szervezésének és ellenõrzésének feladata, s a minisztertanács rábízta a távol lévõ hadügyminiszter helyettesítését is (amint ismeretes, Mészáros Lázár május 23-ig Itáliában teljesített szolgálatot). Ezért teljesen indokolt, hogy Urbán Aladár a miniszterelnöki iratok mellett a nemzetõrségi és hadügyi iratokat is felvette a kötetbe – amit egyébként már a kötet címe is jelez. Továbbá Urbán Aladár szükségesnek tartotta, hogy közreadja a március 23-án létesített Országos Ideiglenes Bizottság iratanyagát (ezt a testületet a miniszterelnök kezdeményezte abból a célból, hogy az országgyûlés pozsonyi ülésezése idején Pesten mûködjék, s a türelmetlen radikálisokat megnyugtassa, miközben segíti a rend fenntartását). Ha a forráskiadvány dokumentumait tartalmilag próbáljuk csoportosítani, elõször arra a jelentõs számú iratra kell gondolnunk, amelyek Batthyány miniszterelnöki kinevezésével, a kormányalakítással, a miniszterelnöknek a kormányzattal kapcsolatos elképzeléseivel, a minisztérium mûködésének beindításával kapcsolatosak. Külön lehet csoportosítani a nemzetõrségi s hadügyi rendelkezéseket, aztán az õszi kormányválság iratait, valamint Batthyánynak mint ügyvezetõ miniszterelnöknek iratanyagát. Mindezt azért láttuk jónak felsorolni, hogy érzékeltessük: Urbán Aladár forráskötete nemcsak Batthyány miniszterelnöki munkásságára vonatkozóan nélkülözhetetlen ezután, de a magyar forradalom általános történetének kutatásában sem kerülhetõ meg.

Az egyes periódusokban keletkezett iratok között tulajdonképpen nem lehet fontossági sorrendet felállítani, ám valószínûleg mégsem követünk el hibát, ha a „kezdetek” dokumentumainak kivételes jelentõséget tulajdonítunk. Azokból ugyanis kiderül Batthyány határozottsága s nagy igyekezete, hogy valóban felelõs, valóban független minisztériumot alakítson a nemzeti szabadság biztosítása érdekében. Ezt jól mutatja Klauzál Gáborhoz március 22-én irt levele, ezért idézzük: „Tekintetes ur! Õ Felsége kegyes megbízásából független felelõs magyar kormány alakításában mûködöm. Az ide zárt törvény javaslat magyarázni fogja anak formáját. Ohajtom Önt a földmûvelés- ipar és kereskedési osztály tárczájával kezében, azon sorban látni, hol eddig Deák, mint igazságügy-, Kossuth mint pénzügy-, b. Eötvös vallás és közoktatási, Szemere belügyi ministerek tündökölnek. Örömömre válik, ha ezek közt helyet foglal. Ön ismeri elveimet, egy zászló alatt küzdöttünk: a felelõs kormány alakításában sem tévesztem az elveket szemem elõl, sõt azért léptem a kormányrudhoz is, hogy azon elveket keresztül vigyem. Azon neveken kívül miket emliték, ez amit Önnek biztositékul adhatok arra nézve, hogy az általam össze szerkesztett kormány a szabadság érdekében és szellemében lesz alakítva” (149). Látjuk, hogy a minisztérium felelõsségét és független jellegét az elvek síkján említi, s számos más irat bizonysága szerint Batthyány mindvégig kemény küzdelmet folytatott ezen elvek érvényesítése érdekében. Ez nehéz feladat volt: a minisztérium függetlenségét Bécstõl kellett kicsikarni, a kormány felelõssége pedig a modern parlamentáris rendszer kiépítését feltételezte. Ennek érdekében le kellett bontani a rendiség intézményrendszerét s helyette kiépíteni és mûködtetni a polgári parlament intézményeit. És az utóbbi sem volt könnyû kérdés: például magával a királyi helytartó István nádorral kellett szembeszállnia, amikor az országgyûlés fõrendi házának maga a nádor szeretett volna elnöke lenni. Batthyány önmagának sem szándékozott a már említett hatásköröket meghaladó hatalmat biztosítani. Ez nem kis mértékben járult hozzá a kabinet tagjainak gyümölcsözõ együttmûködéséhez, amelyben semmiféle feszítõ rés nem keletkezett, legalábbis áprilistól június végéig. A júliusi s augusztusi együttmûködés nem volt annyira harmonikus, de ezek már inkább az ország helyzetének közismert rosszabbodásával álltak összefüggésben. Ennek során élezõdtek a miniszterelnök s Kossuth közti ellentétek, de – amint a kötet iratai arról meggyõznek – korántsem olyan mértékben, mint az az 1848-as emlékirat-irodalom nyomán a magyar történeti tudatba beépült. Itt csak utalni szeretnénk arra az egyébként eddig is ismert tényre, hogy az elnökségrõl lemondó Batthyány azt javasolta: a kormányt bízzák Kossuthra, aki a közvélemény támogatását élvezi (1267–1268).

A szóban forgó kötet számos dokumentuma foglalkozik Erdély helyzetével. Batthyány híve volt az uniónak, s az erdélyi országgyûlés uniós törvényének gyors királyi szentesítését nem kis mértékben éppen a magyar miniszterelnök segítette. Kabinetjében erdélyi ügyekben b. Kemény Dénes államtitkár véleménye volt irányadó. Teljesen megbízott Vay Miklós királyi biztosban (fõkormánybiztosban) is, akit az utolsó percekig arra biztatott, hogy keresse az együttmûködés lehetõségét Puchner altábornaggyal és a Guberniummal, valamint a románok és szászok vezetõivel. Batthyány békekísérlete és békítõ politikája rendre kudarccal végzõdött, de õ ezzel is számolt: a nemzetõri s fõként az új honvédzászlóaljak felállítása érdekében tett intézkedései bizonyítják, mi mindent tett az ország védelmének erõsítéséért. Addig azonban nem volt hajlandó elmenni, hogy akár a dinasztiával szemben is fegyveres ellenállást szervezzen. De iratainak tükrében bízvást elmondható, hogy Batthyány Lajos, az elsõ felelõs magyar miniszterelnök az 1848-as törvényeknek elkötelezett védelmezõje volt.

Összegezésül: Urbán Aladár forrásgyûjteménye a Batthyány-kutatás jelentõs eredménye, hozzájárul egy hitelesebb Batthyány-kép kialakításához s helyének az eddigieknél pontosabb kijelöléséhez az 1848-as magyar forradalom történetében. Általa idõtálló hasznos mûvel gazdagodott a magyar történeti irodalom.

Egyed Ákos

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék