Orvoslás a régi Erdélyben

Arnold Huttmann: Medizin im alten Siebenbürgen. Beiträge zur Geschichte der Medizin in Siebenbürgen. Herausgegeben von Robert Offner unter Mitarbeit von Heinz Heltmann, Hansgeorg von Killyen und Georg Huttmann. Editura hora Verlag. Hermannstadt/Sibiu 2000. 574 lap, a szövegben számos ábra, térkép és fényképA kötetnek már a keletkezési módja is felkelti a figyelmet: Brassóban írták, Németországban szerkesztették, Nagyszebenben adták ki, Debrecenben nyomták, és párhuzamosan három országban forgalmazzák.

Egy tanulmánykötetrõl van szó, amelyben a szerkesztõ Huttmann professzornak az évek folyamán nyomtatásban már megjelent orvos- és gyógyszerésztörténeti dolgozataiból 27-et választott ki, és azokat tetszetõs könyv formájában adja közre. A tanulmányok nem megjelenésük idõrendjében sorakoznak, hanem úgy, hogy az erdélyi orvoslás fejlõdését tükrözzék az ókortól a 20. század kezdetéig.

Ezek a különben önálló munkák vagy fejezetek nagy vonalakban a következõ témaköröket ölelik fel: orvoslás az erdélyi szászok bevándorlása elõtti Erdélyben; orvoslás Erdélyben a magyar honfoglalás és a német betelepítés korában; a gyógyító foglalkozások fejlõdése Erdélyben; kórházak, orvosiskolák és orvosi fakultások; Honterus és az orvostudomány; erdélyi és magyarországi egyetemi hallgatók a bázeli egyetemen 1460-tól 1600-ig; Paulus Kyr: Sanitatis studium; az erdélyi fejedelmi udvar orvosai a 16. században; adatok az erdélyi járványok történetéhez; M. Stopius, B. Bausner, M. Ascanius, A. Chenot, P. T. Meissner, F. Krasser, E. Gusbeth munkássága; Ioan Piariu-Molnár akadémiai fokozata; erdélyi gyógyszertárak és gyógyszerészek; valamint V. L. Bologa és Brassó. E dolgozatok elemzése (413 oldal) nem képezheti egy könyvismertetés tárgyát.

A továbbiakban önként vetõdik fel a kérdés, hogy ki volt tulajdonképpen Arnold Huttmann, e tanulmányok szerzõje, akinek emlékére és méltatására készült ez a könyv. Erre a jogos kérdésre részletes feleletet kapunk a kötet második részében, ami az összterjedelemnek mintegy harmadát teszi ki. Huttmann professzor életrajzát, családjának krónikáját, közleményeinek és elõadásainak teljes és pontos jegyzékét különös gonddal és alapossággal idõsebb fia, dr. Georg Huttmann írta, illetve állította össze.

Huttmann professzor 1912. január 4-én Brassóban született egy Bukovinából származó jómódú kereskedõcsalád gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a helybeli õsi, német tannyelvû Honterus-Gymnasiumban végezte. Orvosi oklevelet a prágai német oktatási nyelvû Carolina Egyetemen szerzett 1935-ben. A kötelezõ katonai szolgálat után Bécsben szakosodik kardiológiából. 1937-ben szülõvárosában magánrendelõt nyit, ami rövidebb-hosszabb megszakításokkal az államosításig mûködött. Ezzel párhuzamosan poliklinikai, majd kórházi állást is betöltött. Életrajzi adataiból hû képet kapunk arról, hogy miként folyt az akkori Romániában, 1938 és 1945 között a különben ügyesen leplezett zsidóüldözés: diploma-felülvizsgálat, egyes tárgyakból újravizsgáztatás, kizárás az orvosi kamarából, keresztény betegek kezelésének eltiltása, a rendelõ tábláján a „zsidó orvos” minõsítés és a Dávid-csillag feltüntetése, munkaszolgálat, zsidó házak államosítása, kilakoltatás, internálótábor.

Huttmann doktor 1949-ben létrehozza Brassóban az elsõ kardiológiai és reumatológiai fektetõt, ami késõbb országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozó, önálló szív- és érrendszeri betegségek osztályává nõtte ki magát. Ezt az osztályt 1973-ig vezeti fõorvosi minõségben. Közben megkapja az orvostudomány doktora címet. Gyógyítómunkája mellett intenzív kutatótevékenységet is folytat, aminek eredményeképpen számos szakdolgozatot közöl. 1973-ban feleségével és két fiával kitelepedik Németországba. Ott elõször rendelõintézeti szakorvosként dolgozik, majd teljesül régi álma, elnyeri az Aachenben mûködõ Rajna-Vesztfáliai Fõiskola orvostörténeti tanszékének megbízott elõadói, majd 1979-ben professzori állását. Ezt 1991-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. 1997-ben Pallingban hunyt el.

A kötet anyagából kiderül, hogy Huttmann professzor nagy mûveltségû, széles látókörû, ambiciózus, több nyelven író és beszélõ, jól képzett kardiológus, elismert orvostörténész és fáradhatatlan mûvelõdéstörténész volt. Részletes életrajza megjelent az EME Orvostudományi Értesítõjének 71. kötetében Offner Róbert tollából.

Orvos- és gyógyszerésztörténészt az egyetemek nem képeznek. Az vállalja e munkát (rendszerint orvos vagy gyógyszerész), aki vonzódik e tárgykörhöz, és elég olvasott és mûvelt vagy elég bátor ahhoz, hogy ilyen jellegû kutatásokat végezzen és közöljön. Ezért a hivatásos történészek – talán jogosan – sosem felejtik el „amatõrnek” tekinteni õket, s így sajnos nem is figyelnek rájuk, pedig sokat segíthetnék munkájukat.

Huttmann professzor 1955-tõl kezd orvos- és gyógyszerészettörténeti, illetve honismereti kutatásokkal foglalkozni, G. Nussbächer, majd V. L. Bologa és Spielmann József professzorok biztatására. Érdeklõdési területe igen széles. Már-már úgy tûnik, hogy szinte elaprózta erejét. Munkájához a feltételek adottak voltak, hiszen a brassói levéltárak valóságos kincstárát képezik a helyi, erdélyi, sõt még számos európai vonatkozású dokumentumnak. Ezek ismertetésére Huttmann doktor bibliográfiát állított össze, ami e kötettel párhuzamosan jelent meg. Ez brassói szerzõk vagy Brassóban megjelent 599 orvosi és gyógyszerészi munka adatait tartalmazza (Arnold Huttmann: Kronstadts medizinisch-pharmazeutische Bibliographie 1530–1930. Verlag Südostdeutsches Kulturwerk, München 2000).

A továbbiakban a kötetet egészében áttekintve azt kell megállapítanunk, hogy az címébõl adódóan tartalmaz a magyar olvasó számára egy negatív vetületet. A 27 közreadott dolgozat, a két román tárgyút kivéve, csaknem kizárólag szász (német) témákkal foglalkozik, anélkül hogy önálló fejezetként magyar vonatkozású kérdés szerepelne. Ezt valószínûleg a szerkesztõ is észrevette, s ezért a fülszövegben már magyar orvosok neve is megjelenik. Ne értsük félre, nem a szász témák túlsúlyát kifogásoljuk, hiszen ez természetes egy német anyanyelvû brassói kutató részérõl. De ha valaki csak a tartalomjegyzéket nézi át, az lehet az érzése, hogy itt Erdélyben a magyarok egészségvédelmi és gyógyászati téren nem sokat tettek. Szerencsére a fenti észrevétel csak látszat, hiszen alaposan átnézve a mûvet arról gyõzõdhetünk meg, hogy a szerzõ a kötet csaknem minden fejezetében említést tesz az erdélyi magyar történelmi személyiségekrõl és eseményekrõl, valamint foglalkozik neves magyar tudósok, így Lencsés György, Hunyadi Ferenc, Apáczai Csere János, Köleséri Sámuel, Enyedi Sámuel, Pápai Páriz Ferenc, Mátyus István, Nyulas Ferenc, Ferentzi József és mások munkásságával is. Így tehát nincs szó az érdemek részarányának szándékos módosításáról a nemzetiségek között. Sõt állandóan észlelhetõ a szerkesztõnek az a tiszteletre méltó szándéka, hogy valós egyensúlyt alakítson ki a szász, a magyar és a román megvalósítások bemutatása között. Külön figyelmet fordított arra is, hogy a szövegben a helységnevek magyar neve is szerepeljen.

Azért idõztünk e „kényes” problémánál, mert a kötet a nemzetközi tudományosság felé fogja közvetíteni az erdélyi múltbeli egészségvédelmi megvalósításokat, s így semmiképpen sem mindegy, hogy milyen képet alkot majd az olvasó a 400–500 évre kiterjedõ kultúrát teremtõ munkánkról. Ezen megfontolások alapján, az egész könyv tartalmát figyelembe véve, talán megfelelõbb lett volna az „Arnold Huttmann Emlékkönyv” címet adni a kötetnek, ami a felvetett problémát megelõzhette volna.

Külön kell még szólnunk a szerkesztõi munkáról, ami a közismert német alaposság és pontosság mellett óriási idõ- és energiabefektetésrõl tanúskodik. Fáradságos és felelõsségteljes munka lehetett a dolgozatok válogatása, hiszen azok mintegy négy évtized termését képezik. Ennek nyomait a szöveg egységesítésével sem lehetett mindig eltüntetni, ami például a gyakori ismétlésekbõl is kiderül. A jegyzetek pontosítása, kiegészítése, idõszerûsítése, a nagyszámú ábra, térkép, fénykép, a gondos név- és helynévmutató, valamint a magyar, román és angol összefoglaló, illetve számos más eligazító és magyarázó szöveg a szerkesztõ és munkatársai lelkiismeretes hozzáállását dicséri. Megérdemlik tehát, hogy õket is röviden bemutassuk, bár az erdélyiek számára nevük nem teljesen ismeretlen. Robert Offner dr. 1960-ban Csíkszeredában született. Orvosi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Jelenleg a bayreuthi Vérellátó Központ igazgatója. Számos, jól dokumentált erdélyi vonatkozású orvostörténeti dolgozatot közölt. Tevékeny tagja az EME orvostudományi szakosztályának. A munkatársai is, Heinz Heltmann, Hansgeorg von Killyen és Georg Huttmann Erdélyben születtek. G. Huttmann dr.-t kivéve Kolozsvárt végezték egyetemi tanulmányaikat. Jelenleg Németországban élnek és dolgoznak. Szakmai tevékenységük mellett honismereti (Erdély) és orvostörténeti munkásságuk is számottevõ.

Végezetül az emlékkönyv szép, gondos, ízléses külalakját kell megemlítenünk, ami a nagyszebeni hora kiadó és a debreceni Alföldi Nyomda igényes munkáját dicséri. Romániában a kötet a következõ címen rendelhetõ meg: Editura hora Verlag, 2400 Sibiu, Str. Someºului nr. 13.

Péter Mihály