Gál László
Logikusság és társadalom
E tanulmányban azt a kérdést próbáljuk
megválaszolni, hogy a fordítást miként befolyásolja a kiinduló és az érkezõ
nyelv kifejezéseinek logikai értelembeli azonossága vagy különbsége. A fordítás
kérdése viszont óhatatlanul felveti a természetes nyelvi kifejezések
kontextuális voltát. Ez a leglényegesebb
zavaró tényezõ, amikor a fordításban szerepet játszó logikai értelemre
összpontosítunk. Sõt nem is áll
rendelkezésünkre az a logikai eszköztár, amelynek segítségével a természetes
nyelvi kifejezések kontextusát elemezhetnénk és leírhatnánk.
Ez alól a kivételt azok a többé-kevésbé mesterségesen
létrehozott helyzetek képezhetik, amelyeket
kontextusmentesítéssel érhetnénk el.[1]
Ha a kontextust maximálisan ellenõrizhetõvé alakíthatnánk, és megtalálnánk
azokat a természetes nyelvi kifejezéseket, amelyek relevánsak az emberi tapasztalat szempontjából, akkor zavartalanul
összpontosíthatnánk a fordításban közrejátszó logikai értelemre. A kiinduló és
az érkezõ nyelv kontextusmentesítése
lehetõvé tenné a logikai értelembeli azonosság és különbség kutatását.
Lehetõvé vált tehát, hogy két világos kritériumot
fogalmazzunk meg (a relevancia és a kuntextusmentesség kritériumait), ami egy
hasznos kvázikísérleti helyzetet teremt. E két kritérium találkozásánál kell
hogy elhelyezkedjenek az elemezendõ nyelvi kifejezések. Mivel kritériumaink
egyértelmûek és világosak, nem ütközik nehézségbe azonosítanunk a nekik
megfelelõ természetes nyelvi kifejezéseket sem. Ezek a közmondások. Emiatt a következõkben elemzésünket Vöõ István[2]
közmondásszótárára fogjuk alapozni. E szótár alkalmat ad nekünk arra, hogy a
logikai értelembeli azonosságra és különbségre összpontosítsunk a román és a
magyar nyelven megfogalmazott közmondások esetében. A szótár kiinduló nyelve a
román, alapvetõen neolatin nyelv, az érkezõ nyelv a finnugor eredetû magyar. A
két nyelv tehát sok szempontból különbözik egymástól.
A közmondások társadalmi státusa
Elsõ megközelítésben a közmondások az emberi megismeréssel
állnak kapcsolatban. Az emberi tapasztalatot nyelvileg megõrzõ formaként szinte
teljesen figyelmen kívül maradtak. A helyzet valamennyire akkor változott meg,
amikor az emberiséget elkezdte érdekelni az ismeretek termelésének,
megõrzésének és megszervezésének módja. Ehhez hozzáadódott még századunk
nyelvközpontúsága, valamint az ismeretek társadalmi terjesztésével szembeni
érdeklõdés. E fejlemények eredményeképpen alakultak ki bizonyos szociológiai,
majd antropológiai álláspontok a közmondásokkal kapcsolatban.
Így jött létre a mindennapi
életet tanulmányozó azon tudásszociológiai orientáció, amely különös helyet
szentelt a közmondásoknak. E fenomenológiai fogantatású, következésképpen
értelmezõ tudásszociológiát köznapinak vagy mindennapinak nevezhetnénk. Neves
mûvelõi,
A. Schütz,[3]
P. Berger, T. Luckmann,[4]
H. Garfinkel és A. Ciourel[5]
kiemelték a közmondások szerepét az ember mindennapi kommunikációjában és
értelmezésében.
Nincs itt terünk és szükségünk
arra, hogy részleteiben elemezzük a tudásszociológia fenomenológiai orientációját
minden változatában. Bejárása egy világos következtetéshez vezet el. Az
ismeretek társadalmilag megoszlanak. A fenomenológiai orientáció viszont az
ismeretek társadalmi megoszlását, a teoretizálás bármely szintjén is
helyezkednének el (a nyelv egyszerû elsajátításának szintjén, a mindennapi
ismeretek szintjén vagy a tudományos elméletek szintjén), kizárólagosan
tartalmuk, koherenciájuk és konzisztenciájuk, adekvát voltuk és szerepük (a
valóság társadalmi megkonstruálásában játszott szerepük) szempontjából veszi
figyelembe. Teljesen hiányzik az ismeretek
logikai szervezési formájának szempontjából való közelítés. E fejezet
következtetéseit éppen egy ilyen kiindulópontból fogjuk levonni.
Viszont a tudásszociológia
fenomenológiai orientációjának, nevezetesen A. Schütz munkáinak néhány fogalmát
sikeresen felhasználhatjuk. E tanulmány utolsó részében hasznunkra fognak válni
az életvilág, az ismeretek társadalmi megoszlása és a tipikusság fogalmai. Nyilvánvaló, hogy jelentésüket módosítani
fogjuk, amikor saját kifejezési szükségleteinknek feleltetjük majd meg õket.
A közmondásokat olyan nyelvi
megnyilvánulásoknak tekintjük, amelyekben a természetre és a társadalomra
vonatkozó emberi tapasztalat kristályosodott ki. Ezen általános állítást
konkretizálhatjuk. A konkretizálásra felhasználhatjuk a szótár kulcsszavait,
amelyek alapján a közmondások azonosíthatók. E kulcsszavak azok, amelyek
megmutatják, hogy mi körül tematizálódik a tapasztalat, mirõl állít valamit a
közmondás, mely helyzetekben válik érvényessé. A tematizálások magukba
foglalják az igazságot, az idõt, a szomszédot, a kezet, a nyulat, a gyermeket,
az asszonyt, az italt, Istent, a tanulást, a fejet, a szót stb. Valójában az
összes közmondás a hagyományos társadalom mindennapi életének terméke.[6]
Itt az, aki ismeri és alkalmazza õket, jobban megérti a dolgokat és bölcsebb.
Általuk magával hordoz egyfajta „útmutatót”, ami segíti a túlélésben, erkölcsi
alapot biztosít ítéletei számára, felhívja a figyelmét bizonyos jelenségekre,
tulajdonságokra és attitûdökre. És ami a legfontosabb, a közmondások
megoldásokat nyújtanak, és lehet, hogy belenyugvást. Megoldásokat és nem
hatékonyságot. Csak a poszttradicionális társadalomnak van szüksége erre a
fogalomra ahhoz, hogy lényegét megragadja.
A hagyományos társadalom
eltûnésével együtt a közmondások szerepe is lecsökken. A tematizálás más formái
veszik át helyüket, és a tapasztalat átadásának eszközei gyökeresen
megváltoznak. A modern és a posztmodern ember tapasztalatának alapjaiban
sorozatos általánosítás és az egyén egy nagyon elvont fogalma rejtõzik. Ezek a
tudomány vagy a társadalmi nagycsoportok érvényesítési kritériumainak vannak
alávetve.
A hagyományos társadalom
szóbeliségét mint a kommunikáció legfontosabb eszközét a könyvnyomtatás, majd a
mass-media helyettesíti. Emiatt többé nem a közmondások irányítanak és nyújtják
a megoldásokat, hanem a társadalmilag terjesztett tudományos eredmények biztosítják
a hatékonyságot, a reklámok irányítják a fogyasztást, és Murphy törvényei mint
a közmondások alternatívái szolgáltatják az értelmezés kritériumait.
A logikai értelem fogalma
A logikai értelem elemzési
nehézségei abból fakadnak, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre egyetlen, a
természetes nyelv elemzésére vonatkozó, teljes mértékben kielégítõ szemantikai
modell sem. Az ide vonatkozó próbálkozások csak részben fedik a természetes
nyelv területét, továbbá nem létezik egy egységesen elfogadott szemantikai
elmélet sem, amelynek tárgynyelve a természetes nyelv lenne. A nyelvi
szemantikák akkor bizonyultak sikeresebbeknek, amikor az elméleti
konstrukciókat vagy a formális nyelveket tekintették tárgynyelvnek. Így
bizonytalanságunk abból származik, hogy nem áll rendelkezésünkre egyetlen
viszonylagosan teljes szemantikai elmélet sem, amelyet sikeresen
alkalmazhatnánk a természetes nyelvre.
Az ide vonatkozó nem egységes,
szerteágazó és gyakran többértelmû elméleteket logikusok (G. Frege, L. von
Wittgenstein, A. Tarski, R. Carnap stb.) vagy nyelvészek (F. de Saussure, R.
Jakobson, T. Zsilka, S. Petõfi, E. Vasiliu stb.) dolgozták ki. Mindezek az
elméletek két jelentõs dologra hívták fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a
jelentés (meaning) kérdését nem lehet megközelíteni anélkül, hogy ne
folyamodnánk az értelem (sense) és a referencia (refrence) fogalompárjához.
Másrészt arra, hogy a természetes nyelv konstruktumainak jelentése kontextusfüggõ.
A szemantikai elméletek szintézisére irányuló legfigyelemreméltóbb
próbálkozások egyike Mario Bungetõl[7]
származik. Ezen szintézis alkalmazásának nehézsége abból ered, hogy a
tudományos elméletek nyelvének jelentésébõl ihletõdik, és így nem nyújt teljes
megoldást a természetes nyelv jelentésének kérdésére. Mindezek ellenére M.
Bunge szintetikus elmélete megpróbálja értékesíteni századunk erre vonatkozó
összes pozitív hagyományát.
Induljunk ki a jelentés következõ
meghatározásából:
„Df1: Legyen Ω az
összes dolgok halmaza és C Î Ω a meghatározott értelmû konstruktumok halmaza.
Nevezzük S-nek és R-nek az értelem- és a referenciafüggvényt. Akkor az alábbi
bijekciót
M:
C→ P(c) X P (Ω), úgyhogy M (x) < S (c), R (c)
>,
ahol c Î C-t jelentési függvénynek
nevezzük, és M(c) értékét a c jelentésének nevezzük.”[8]
Ezen definíció értelmében ahhoz,
hogy megállapíthassuk a mi elemi mondataink jelentését, elõbb ismernünk kell értelmüket és referenciájukat. Íme a meghatározások:
„Egy
adott konstruktum értelmén azt a
kölcsönös megfeleltetést értjük, amely a létezõ konstruktumok halmaza és
azon konstruktumok halmaza között áll fenn, amelyek tartalmazzák P-t:
S
: C → P (c)”[9],
ahol P a predikátumot vagy
predikátumokat tartalmazó konstruktumok szimbóluma.”
Bunge megkülönbözteti a
konstruktumok logikai és faktuális (logikain kívüli) értelmét. Továbbá az
értelmet mindig kontextusfüggõnek tekinti. Ezeket nekünk is pontosítanunk kell.
A konstruktumok teljes értelme két kontextuális résztényezõtõl függ. Az egyik a
„konstruktumot implikáló” elõértelem, valamint a „konstruktum implikáltjai”,
vagyis az utóértelem.
A referencia definíciója a
következõ:
„...általában egy konstruktum
(akár predikátum, akár mondat) referenciáján a következõ függvényt értjük:
R: C → P (Ω),
amelyben C a konstruktumok
halmaza, Ω azon dolgok halmaza, amelyeket a konstruktumok jelölnek, és
P(Ω) azon dolgok osztálya, amelyek a P predikátumot vagy predikátumokat
kielégítik. A konstruktum referenciáját az a kölcsönösen egyértelmû
megfeleltetés jelenti, amely a konstruktumok halmaza, illetve referenciájuk
halmaza között fennáll.”[10]
Lássuk, hogyan mûködik ezen
szemantikai elmélet a következõ közmondás esetében:
394. Câinii
latrã, caravana trece.
A kutya
ugat, a karaván halad.[11]
A magyar nyelvû közmondás két
kijelentésbõl áll:
a kutya ugat (p)
a karaván halad (q).
A román nyelvû közmondás szintén
két kijelentésbõl áll. Mindkét közmondást a kijelentéskalkulus eszközeivel
kifejezve a p & q logikai szerkezet írja le.
Az igazságfüggvények értelmét Bunge elmélete szerint csak egy
kontextuson belül lehet megállapítani. A két mondat természetes nyelvi
kontextusa viszont üres. Emiatt meg kell állapítanunk logikai kontextusát. E
két mondat logikai értelmét elõ- és utóértelmeinek egyesítésébõl kaphatjuk meg.
A kijelentéskalkulus szempontjából ez azt jelenti, hogy deduktibilitási
viszonyt (következményrelációt) tételezünk itt fel, azazhogy lehetséges
premisszák következményének és lehetséges következmények premisszájának
tekintjük. Ennek megállapítására fel fogjuk használni a tökéletes normál
formákra való hozás értéktáblázatos módszerét.[12]
A módszer
alkalmazása azzal kezdõdik, hogy felépítjük az igazságfüggvény értéktáblázatát.
A mi kezdeti, primitív formánkban a két mondatot a konjunkció kötötte össze.
Ennek értéktáblázata:
p
|
q
|
&
|
1
|
1
|
1
|
1
|
0
|
0
|
0
|
1
|
0
|
0
|
0
|
0.
|
A diszjunktív tökéletes normál formát úgy
kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk azokat a sorokat, amelyekre
az igazságfüggvény igaz (1). Ez az értéktáblázat elsõ vonala.
Most ha az igaz
igazságértékeket a változókkal helyettesítjük be, és fõ mûveletnek a diszjunkciót
(v), mellékmûveletnek a konjunkciót (&) tekintjük, akkor a p & q sémát
kapjuk. Ez egyben az eredeti séma diszjunktív tökéletes normál formája, ami
megadja premisszáit is. Ez azt jelenti, hogy eredeti sémánknak nincs egyetlen
tõle különbözõ premisszája sem. Ezáltal megkaptuk elõértelmét.
A konjunktív
tökéletes normál formát úgy kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk
azokat az értékeket, amelyekre a séma hamis (0). A táblázatban ezek a
következõk:
A táblázatban helyettesítjük
az igaz értékeket a változó negáltjával és a hamis értékeket a változóval. A változókat diszjunkciókkal és ezeket
konjunkciókkal kötjük össze, és megkapjuk a konjunktív tökéletes normál
formát. Ez a következõ: ~p v q, p v ~q, p v q, (~p v q) & (p v ~q), (~p v
q) & (p v q), (p v ~q) & (p v q), valamint a konjunktív tökéletes
normál forma összes terminusából képezhetõ minden kombináció. Ez viszont a mi
szempontunkból érdektelen.
Összetett mondatunk teljes értelme (SC) az elõ- és az
utóértelmek egyesítésébõl jön létre az alábbi séma szerint:
SC (p
& q) = Elõ (p & q) È Utó (p &
q).
A mi konkrét esetünkben az
elõértelem (a konjunktív mondatot implikáló) séma p & q lesz. Az
utóértelmet (a konjunktív mondat implikáltjai) a ~p v q, p v ~q és a p v q sémák
képezik. A konjunktív mondat teljes értelme tehát:
sc (p & q) = (p & q)
È
[(~p v q) & (p v q) & (p v q)].
Fogalmazzuk most meg természetes
nyelven az elõ- és utóértelmeket. Az elõértelem, azaz a mondatot implikáló
mondat
A kutya ugat, a karaván halad
lesz. Román nyelven az elõértelem
azonos.
Az utóértelem, azaz a mondat
implikáltjai:
Vannak olyan
kutyák, amelyek nem ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak.
Vannak olyan kutyák, amelyek
ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek nem haladnak.
Vannak olyan kutyák, amelyek
ugatnak vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak
lesznek. A román
nyelvû utóértelem azonos.
Összetett mondatunk referenciájának azonosításához az õt
alkotó predikátumok listájára van szükségünk. Emiatt meg kell határoznunk
szerkezetét a predikátumok logikájának nyelvén.
A referencia megállapításához
alkalmaznunk kell a következõ három feltételt:
„I. Rs (P (al,..., an)) = íal,....,aný,
(egy elemi mondat referenciaosztálya
predikátumának referenciaosztálya).
II. Rs
• (S1,....,Sn)
= 1£Uk£n
Rs (Sk),
(egy " • " mûvelettel összetett
mondat referenciaosztálya megegyezik az elemi mondatok referenciáinak
egyesítésével).
III. Rs ((Q xl)....(Qxn) (Pxl)....(Pxn)
= Rp(P) egy kvantifikált formula
referenciaosztálya megegyezik predikátumának referenciaosztályával.”[13]
Elemi
mondatainkban három predikátum van jelen: „kutya” (G), „ugat” (P), „karaván”
(F) és „halad” (K). Ezen predikátumok referenciaosztályai a „kutyák” (gl,....,gn),
az „ugatók” (pl,....,pn), a „karavánok” (fl,...,fn)
és a „haladók” (k1,...,kn). A predikátumok logikájának
nyelvére átírva kezdeti összetett mondatunkat, a következõ sémát kapjuk:
[$ (gl,....,gn)
$
(pl,....,pn) (( G (gl,....,gn)
& P (pl,....,pn))] &
[$ (fl,....,fn)
$
(kl,....,kn) (F (fl,....,fn) &
K (kl,....,kn))].
A kezdeti,
primitívnek tekintett logikai forma p & q volt. Innen, betartva az I–III.
feltételeket, megkapjuk az összetett mondat teljes referenciáját:
R (p
& q) = (gl,....,gn) È (pl,....,pn)
È
(f1,...,fn) È (kl,....,kn)
Nem maradt
most már hátra csak az, hogy a teljes értelem és a teljes jelentés alapján
meghatározzuk a teljes jelentést. Ez a következõ:
M (p
& q) = < í(p & q) È [ (~p v q) & (p v ~q) & (p v q)] ý, [(gl,....,gn)
È
(pl,....,pn)
È
(f1,....,fn) È (kl,....,kn)]>.
Megfigyelhetjük,
hogy a kijelentéskalkulus eszközeivel végzett elemzésünk a közmondások logikai
értelmét logikai szerkezetek közötti kapcsolatokként mutatja be. E logikai
szerkezeteket pedig úgy nyerjük, hogy a természetes nyelven megfogalmazott
közmondásokat átírjuk a kijelentéskalkulus nyelvére. Így kijelenthetjük, hogy a
kijelentéskalkulus nyelve eszközöket szolgáltat a tudásszociológia és a
fordítás elméleti és gyakorlati kérdéseinek tárgyalására.
A logikai szimbolizálás
A természetes nyelven
megfogalmazott közmondásokat a kijelentéskalkulus nyelvére a szimbolizálás mûveletén keresztül írtuk
át. Ennek algoritmusa a következõ, annak ellenére, hogy a szimbolizálás nem egy
mechanikus eljárás:
„I. Megállapítjuk az összetett kijelentés elemi
kijelentéseit összekapcsoló kötõszavakat, és ennek függvényében osztjuk viszonylagosan
különálló egységekre (almondatokra).
II. Az almondatokat a bennük szereplõ kötõszavak
függvényében elemi kijelentésekre osztjuk.
III. Ha az összetett kijelentés többértelmû,
akkor logikailag egyértelmûsítjük és rögzítjük.
IV. A logikailag egyértelmûsített összetett
kijelentésben az elemi kijelentéseket a logikai változók szimbólumaival, a
logikai mûveleteket pedig a logikai állandók szimbólumaival helyettesítjük.
V. A kisegítõ jelek (zárójelek) segítségével
megállapítjuk a logikai mûveletek erõsségét."[14]
Például a következõ közmondás:
654. Ígérd meg, ne add meg,
nem szegényedsz meg.
Egyetlen logikai szót sem
tartalmaz, hanem csak vesszõket. Ennek ellenére a közmondást mi logikailag
akkor tekinthetjük egyértelmûnek, ha három elemi kijelentése között a
konjunktív kapcsolatot azonosítjuk. A közmondás elemi kijelentései:
1.
ígérd meg - p
2. ne add meg - ~q
3.
nem szegényedsz meg - ~r.
A kijelentéskalkulus nyelvén a közmondásnak a következõ logikai
szerkezet felel meg:
(p
& ~q) & ~r.
A 654. közmondás román nyelvû
változata azonos módon szimbolizálható.
Az ezen tanulmányban használt
szimbólumok a következõ igazságfüggvényeket jelölik: & = konjunkció, v =
diszjunkció, + kizáró diszjunkció ® = kondicionális, ¬ = fordított
kondicionális, ↔ = bikondicionális, ~ = negáció, é = posztpendencia, ù
= prependencia, ↓ = antidiszjunkció és /. = antikonjunkció.
A szimbolizálás eljárásának
legérzékenyebb pontja onnan adódik, hogy a logikai mûveletek természetes nyelvi
kifejezése többértelmû. Emiatt a természetes nyelvi kifejezés mögött rejlõ
logikai mûvelet azonosítása gyakran nehézkes. Így ugyanaz a természetes nyelvi
kifejezés több logikai mûveletet takarhat, és fordítva, ugyanazt a logikai
mûveletet több természetes nyelvi kifejezés fejezheti ki. A kijelentéskalkulus
pontosan ezt a többértelmûséget próbálta kiiktatni az igazságfüggvények
meghatározó értéktáblázatain keresztül. A szimbolizálással mi a fordított utat
járjuk be, az igazságfüggvények pontos logikai értelmébõl kiindulva
megpróbáljuk õket a természetes nyelvben azonosítani. Kontextuális helyzetekben
a kontextus maga segíthet a logikai mûveletek pontos azonosításában. Ennek
hiányában csak a tapasztalatra, az intuíciónkra és nem utolsósorban
értelmezésünkre vagyunk bízva.
Gh. Enescu[15]
egyik tanulmányában azt elemezte, hogy a logikai mûveleteket román nyelven
miként fejezik ki. Az szerzõ által elemzett 58 kifejezés 99 logikai mûveletet
tartalmaz. Ezek részaránya a következõ: & = 27%, v = 6%, + = 16%, → =
19%, ← = 2%, ↓ = 1%, ~ = 29%.
A tanulmányból kiderül, hogy a
legtöbb értelmû logikai mûvelet a konjunkció és a kondicionális. Más szóval a
természetes nyelv ezen mûveletek számára biztosítja a legsokfélébb kifejezési
módot. E sokféleség pedig valószínûleg árnyalásukkal jár együtt.
Az események elemzése
Mivel a közmondásszótár minden
közmondásának szimbolizálása egyrészt hatalmas munkát jelentett volna, másrészt
nem hisszük, hogy a létezõknél radikálisan különbözõ eredményekhez vezetett
volna, a közmondások egy adott mintáját
jelöltük ki. A mintavétel kritériuma az volt, hogy a közmondás kulcsszavával
kapcsolatosan legalább öt közmondás legyen a szótárban, és ezek közül azokkal
foglalkoztunk, amelyek legalább két elemi mondatból tevõdtek össze. Abban az
esetben, ha a közmondás kulcsszavával kapcsolatos román nyelvû közmondás egy mondatból
állt, akkor a magyar megfelelõjét szimbolizáltuk, ami nyilvánvalóan legalább
két mondatból állt. Hasonlóan jártunk el akkor is, amikor a román nyelvû két-
vagy többmondatos közmondásnak egymondatos magyar megfelelõje volt jelen.
E kritérium alkalmazása
eredményeképpen a mintába 576 román nyelvû és 711 magyar nyelvû közmondást
foglaltunk bele. Ez összesen 1287 közmondást jelent. A román és a magyar
közmondások száma közötti különbség onnan származik, hogy Vöõ István sok
esetben egyetlen román nyelvû közmondásnak több magyart feleltetett meg azzal a
céllal, hogy minél jobban adja vissza ennek jelentését. Amennyiben nem talált a
román nyelvû közmondásnak magyar nyelvû megfelelõt, saját fordításhoz
folyamodott.
Elsõ megállapításunk arra
vonatkozik, hogy a közmondásokat nagyon ritkán fogalmazzák meg három vagy több
elemi mondat segítségével. Románul nem találtunk csak 19-et (3,2%), magyarul
pedig 11-et (1,5%). Ez azért van így, mert amikor egy közmondást állítunk,
akkor impliciten és minden kételyt kizárva az igazat állítjuk. Az így állított
igazság ítéletszerû, és nincs szükség semmilyen nyelvi kontextusra. Kontextusa
nyelven kívüli, és kimondásának helyzete és ideje jelenti ezt.
Lássuk most, miként oszlanak meg
az elemzett 1287 közmondás logikai mûveletei. Az 1. táblázatból kiderül, hogy a közmondások információs tartalmát
legnagyobbrészt a konjunkciók (&) segítségével fejezik ki (58,89%). Ez a
viszonyítás mindkét módjára érvényes, a negációsra és a negációs nélkülire is.
A második helyen a kondicionálisok (→,←) vannak. Részarányuk 29,39%
a negációs összeghez viszonyítva és 21,85% a negáció nélküli összeghez
viszonyítva. Harmadik helyen a negáció (~) áll 25,64%-os részarányával.
Negyedik helyen a pre- és posztpendencia (], [) van. Összesített részarányuk
7,25% a negáció nélkül és 5,39 a negációval. Következõ helyen a bikondicionális
(↔) van 3,90%-os részarányával a negáció nélkül és 2,90% a negációval.
Végül pedig a kizáró diszjunkció (+) és az antidiszjunkció (↓) helyezkedik
el 1%-os részarány alatti értékkel.
1. táblázat
A logikai mûveletek gyakorisága az 1287 szimbolizált közmondásban
Sorszám
|
Mûveletek negáció nélkül (1102)
|
Mûveletek negációval (1482)
|
1.
|
&
|
649
|
58,89%
|
43,72%
|
2.
|
→
|
228
|
20,68%
|
15,38%
|
3.
|
←
|
96
|
8,71%
|
6,47%
|
4.
|
éq
(posztpendencia)
|
17
|
1,54%
|
1,14%
|
5.
|
pù
(prependencia)
|
63
|
5,71%
|
4,25%
|
6.
|
↔
|
43
|
3,90%
|
2,90%
|
7.
|
+
|
4
|
0,36%
|
0,26%
|
8.
|
↓
|
2
|
0,18%
|
0,13%
|
|
Összeg (negáció nélkül)
|
1102
|
99,97%
|
|
9.
|
~
|
380
|
|
25,64%
|
|
Összeg (negációval)
|
1482
|
|
99,89%
|
Az 1. táblázatból kiderül, hogy a logikai mûveletek közül a
közmondásokban gyakorlatilag 4–5 szerepel. Mivel magyarázható ez a tény?
Véleményünk szerint e helyzetben, a mindennapi élet világában (hogy egy
schütziánus fogalmat használjunk) e
mûveletek használata elégséges és árnyalásuk használatukon belül történik meg.
Valószínûleg létezik a logikai mûveleteknek egy tipológiája bizonyos
közmondások függvényében, és a közmondások tipikusak adott értelmezõ-cselekvési
helyzetekkel kapcsolatban.
Vizsgáljuk most meg azt is, hogy
miként oszlanak meg a logikai mûveletek a román és a magyar nyelvû
közmondásokban (2. és 3. táblázat ).
2. táblázat
A logikai mûveletek megoszlása a román nyelvû közmondásokban
Sorszám
|
Mûveletek negáció
nélkül
|
Mûveletek
negációval
|
1.
|
&
|
320
|
59,04%
|
43,76%
|
2.
|
→
|
124
|
22,87%
|
16,95%
|
3.
|
←
|
34
|
6,27%
|
4,64%
|
4.
|
éq (posztpendencia)
|
13
|
2,39%
|
1,76%
|
5.
|
p ù (prependencia)
|
28
|
5,16%
|
3,82%
|
6.
|
↔
|
20
|
3,69%
|
2,72%
|
7.
|
+
|
1
|
0,18%
|
0,13%
|
8.
|
↓
|
2
|
0,36%
|
0,27%
|
|
Összeg (negáció nélkül)
|
542
|
99,96%
|
|
9.
|
~
|
189
|
|
25,85%
|
|
Összeg negációval
|
731
|
|
100%
|
Kezdettõl fogva szembeötlik a két nyelv közmondásainak hasonlósága a
logikai mûveletek megoszlása szempontjából. Így a két nyelv közmondásainak
logikai szerkezete közötti különbségek statisztikailag feldolgozva szinte
elenyészõek. Ez azt jelenti, hogy a két nyelv közmondásainak logikai értelme
egészében tekintve gyakorlatilag azonos. Más megfogalmazásban kijelenthetjük,
hogy az ismeretek társadalmi
megoszlásával kapcsolatos közmondások logikai szerkezetei vagy logikai értelmei
egy olyan homogén közegben, mint a mindennapi élet, azonos módon oszlanak meg.
E megállapítás pedig két, egymástól annyira különbözõ nyelvre is fennáll, mint
a latin eredetû román és a finnugor eredetû magyar nyelv. De annálfogva, hogy a
két nép mindennapi élete hasonló, adódik az, hogy a közmondások teoretizálási
formájának logikai értelmei is hasonlóak lesznek.
3. táblázat
A logikai mûveletek megoszlása a magyar nyelvû közmondásokban
Sorszám
|
Mûveletek negáció nélkül
|
Mûveletek negációval
|
1.
|
&
|
329
|
58,73%
|
43,80%
|
2.
|
→
|
104
|
18,57%
|
13,84%
|
3.
|
←
|
62
|
11,05%
|
8,25%
|
4.
|
éq
(posztpendencia)
|
4
|
0,71%
|
0,53%
|
5.
|
pù
(prependencia)
|
35
|
6,25%
|
4,66%
|
6.
|
↔
|
23
|
4,07%
|
3,06%
|
7.
|
+
|
3
|
0,53%
|
0,39%
|
8.
|
↓
|
–
|
–
|
–
|
|
Összeg (negáció nélkül)
|
560
|
100%
|
|
9.
|
~
|
191
|
25,43
|
|
|
Összeg (negációval)
|
751
|
|
99,96%
|
Mit értünk itt a mindennapi élet
homogén jellegén? Azt, hogy a hagyományos világ mindennapi élete Európa
különbözõ területein hasonló anyagi és technológiai ellátottságú, mélységesen
vallásos, társadalmi berendezkedési módja hierarchikus, hasonló mentalitású
volt, szokásrendszere és rítusai pedig az élet ugyanazon kiemelkedõ
pillanataihoz kötõdtek. Így a hagyományos román és magyar mindennapi élet
nagyon sok hasonlóságot mutat, tehát homogén.
Egy közmondásszótár megalkotása
egyáltalán nem azt jelenti, hogy a közmondásokat egyszerûen lefordítják egyik
nyelvbõl a másikba, hanem meg kell találni azokat a kulturális ekvivalenseket,
amelyek szerint a román nyelv adott közmondásának megfelel a magyar nyelv
bizonyos közmondása vagy közmondásai. Más szóval amikor Vöõ István megalkotta
közmondásszótárát, akkor a román nyelv bizonyos tárgyalási univerzumú állítását
megfeleltette a magyar nyelv hasonló állításának. Az így megalkotott
közmondásszótár mögött nem rejlett semmilyen fordítási szándék. Emiatt a szótár
egyfajta spontaneitással rendelkezik, és a társadalmilag adottat tükrözi. Van
viszont néhány kivétel. Itt arról a 83 közmondásról van szó, amelyeknek Vöõ nem
találta meg a kulturális megfelelõit, és emiatt lefordította õket. Ezekben az
esetekben a fordítási szándék jelenléte nyilvánvaló. Íme, hogyan oszlanak meg a
logikai mûveletek a lefordított közmondások esetében:
4. táblázat
A logikai mûveletek gyakorisága a Vöõ István által lefordított közmondásokban
Sorszám
|
Logikai mûvelet
|
Abszolút
gyakoriság
(románul)
|
Relatív
gyakoriság
(románul)
|
Abszolút
gyakoriság
(magyarul)
|
Relatív
gyakoriság
(magyarul)
|
1.
|
&
|
54
|
47,78%
|
49
|
45,37%
|
2.
|
→
|
20
|
17,76%
|
22
|
20,37%
|
3.
|
←
|
4
|
3,53%
|
4
|
3,70%
|
4.
|
éq
(posztpendencia)
|
5
|
4,42%
|
4
|
3,70%
|
|
|
|
|
|
|
5.
|
pù
(prependencia)
|
4
|
3,53%
|
6
|
5,55%
|
|
|
|
|
|
|
6.
|
↔
|
1
|
0,88%
|
I
|
0,92%
|
7.
|
~
|
25
|
22,12%
|
22
|
20,37%
|
|
Összeg
|
113
|
99,99%
|
108
|
99,98%
|
A 4. táblázat alapján megfigyelhetjük, hogy az, amit a román és
magyar nyelvû közmondások logikai értelmének hasonlóságáról mondottunk, többé
nem érvényes. Pontosítsunk. Ha kiszámítjuk a román és magyar nyelvû közmondások
közötti logikai értelmi különbséget, akkor ennek összege csak 3,03% (2. és 3. táblázat). Ugyanazt a számítást elvégezve a 4. táblázat alapján a különbség 9,68%-os. Ez azt jelenti, hogy Vöõ
István fordítói beavatkozása a logikai értelmi különbségeket megháromszorozta.
Más szóval a kulturális megfelelõkön keresztül történt „fordítás” logikai értelmi
szempontból hûebb, mint a szerzõi fordítás.
A konjunkció és a kondicionálisok tipológiája
A mindennapi élet
teoretizálásainak elsõ szintjét A. Schütz szerint a nyelv elsajátítása jelenti.
A második szinten a közmondások és a szólások helyezkednek el. A közmondások
mint teoretizálások a világ, nevezetesen a mindennapi világ egy adott képét
nyújtják, sõt részei ennek. Ezt a világot számos és változatos elem népesíti
be. A közmondások mint nyelvi megnyilvánulások egynéhány közös alkotóelem körül
egyesíthetõk.
Ezután következõ elemzésünkben
segítségünkre lesznek azok az eredmények, amelyeket a kijelentéskalkulus
metanyelvének alkalmazása termelt a közmondások tárgynyelvére való alkalmazása
útján. A továbbiakban megpróbáljuk meghaladni eddigi, nevezhetnénk „atomi” közelítésünket
és elemzésünket áttenni egy „molekuláris” szintre. E „molekuláris” közelítésben
nemcsak a közmondásokat alkotó mondatok állandó logikai kapcsolataira fogunk
összpontosítani, hanem azon mondatokra is, amelyek egy adott logikai szerkezetbe
belépnek. Megpróbáljuk majd azonosítani és általánosítani azokat a tartalmi
közöseket, amelyek a közmondásokat alkotják. Ezen elemzésben a konjunkciót
(&) és a kondicionálisokat (→,←) fogjuk figyelembe venni, mivel
ezek a leggyakoribb logikai mûveletek.
Kezdettõl fogva megállapíthatjuk,
hogy mindenik közmondáshoz, pontosabban mindenik állításhoz, amelyet a
közmondás tartalmaz, csak az igaz logikai igazságértéket lehet hozzárendelni. A
közmondást bárhol és bármikor is fogalmazták meg vagy jelentik ki, sohasem a
hamis állításának szándékával teszik. Ez viszont nem jelent akadályt abban,
hogy a közmondások ellentmondjanak egymásnak. Más szóval, a logika
terminusaiban nem tartják be az ellentmondásmentesség alaptörvényét.
Tagadhatatlan, hogy a közmondások kijelentése az értelmezõ-cselekvési helyzetek
bármelyikében az igazat és csakis az igazat vonja maga után. Emiatt mindenik
közmondás, attól függetlenül, hogy állít vagy tagad valamit, mindig igaz.
Nincsenek hamis közmondások? Az
általunk elemzettek között nem találtunk ilyet. A mindennapi élet körülményei
között nem hiányzik a hamis igazságérték, mivel nélküle az igaz igazságérték is
értelmét veszti. Emiatt megoldásunk erre a helyzetre az, hogy a hamisat
állítani, nyelvileg kifejezni értelmetlen, különösen pedig a közmondások minden
kételyt kizáró igaz státusával. Annak ellenére, hogy a közmondásokhoz tartozó
logika is kétértékû, az ide tartozó értelmezõ-cselekvési helyzetekben
kizárólagosan az igaz igazságérték mûködik.
Ezzel magyarázható, hogy a
szótárból általunk elemzett közmondások közül teljesen hiányoznak azok a
kifejezések, amelyek szükségessé tennék a kétértékû logika keretei közül való
kilépést, még csak a modálisok formájában is. Egynéhány kivételt találunk ez
alól. Íme a közmondás:
340.
A mânca ºi din barbã a nu miºca, nu
se poate. Szimbólumokkal:
~M (p & ~q)
Orrot fújni, levest is
hörpinteni lehetetlen. Szimbólumokkal:
~M (p & q).
(M a modális logikában a
lehetséges szimbóluma, a ~M pedig a lehetetlené.)
Ebben az esetben a „lehetetlen”
értelmezése elsõ pillantásra alethikus modalisnak tûnik. Ennek a logikai
igazságértékek terminusaiban egy háromértékû logika felelne meg, amely
megszegné a kizárt harmadik logikai alaptörvényét. Mégis azt hisszük, hogy ez
az értelmezés helytelen. A valósághoz hûebb értelmezés az lenne, hogy a
kifejezés hamis. Más szóval nem arról van szó, hogy lehetetlen „orrot fújni és
levest hörpinteni”, hanem arról, hogy hamis az a konjunktív mondat, amit az
„orr fújásának” és a „leves hörpintésének” összekapcsolásából nyerünk. A hamis itt a közmondásokhoz általánosan
rendelt igaz alternatívája, és a lehetetlen semmi esetre sem az igaz és a hamis alternatívája.
A konjunkció tipológiája
Két dolog érdekel itt bennünket:
a tipikus konjunktív logikai szerkezetek, valamint a mondatok tartalmának
szintézise.
A leggyakoribb logikai szerkezet
két mondat egyszerû konjunktív egymás mellé helyezése. Szimbólumokkal p &
q. A mindennapi élet kihasználja a negáció biztosította kifejezési
lehetõségeket. Így megtaláljuk a konjunkció negált tagjainak mindenik
kombinációs lehetõségét. Azaz azokat is, amikor a konjunkció egyik tagja negált
(p & ~q, ~p & q), valamint mindkét tag negációját (~p & ~q). Nagyon
ritka az az eset, amikor a negáció magára a konjunktív kifejezésre esik. Csak
három ilyen esettel találkoztunk: 143.
Nincs olyan hosszú nap, hogy estéje ne volna. 250. Nincs senki, akinek tanulnia ne kellene és senki, akitõl tanulni ne
lehetne. 406. Halat szálka nélkül,
embert hiba nélkül nem lehet találni – mind magyar nyelven. E
közmondásoknak a következõ logikai szerkezetek felelnek meg:
~(p & ~q) a 143. közmondásnak,
~(~p
& ~q) a 250. és 406. közmondásnak.
A 143. közmondás
a kijelentéskalkulus következõ törvényével kapcsolatos:
~(p & ~q) Û (p ® q).
Ha ezt a
közmondást az ekvivalencia jobb oldalán lévõ logikai szerkezetnek megfelelõen
fogalmaznánk át, akkor a természetes nyelv megszokott kifejezését nyernénk.
A másik két közmondás
szimbolizálását az igaz, hamis és lehetetlen igazságértékeinek fenti
értelmezését figyelembe véve végeztük el. Ha erre a logikai szerkezetre
alkalmazzuk a De Morgan-törvényeket, akkor a következõ logikai szerkezetet
nyerjük:
~(~p
& ~q) Û
(p v q).
Ha ugyanazt a természetes nyelvi
átfogalmazást végeznénk el a jobb oldali logikai szerkezetnek megfelelõen,
akkor eléggé szokatlan kifejezést nyernénk.
Ami a második szempontunkat
illeti, azaz a mondatok tartalmának szintézisét, a bonyodalmat az okozta, hogy
a konjunktívan kapcsolt tartalmak szinte átláthatatlanul változatosak. Emiatt
nem tehettünk mást, mint hogy egy ad hoc fogalmi együtteshez folyamodjunk.
Ennek alkalmazása a következõ csoportok létrejöttét idézte elõ:
a) Azon közmondások csoportja, amelyekben két állítást egyszerûen egymás mellé helyeznek.
Például: 110. Câinii latrã, caravana
trece. A kutya ugat, a karaván halad, vagy 201. Din afarã frumos ºi înãuntru gãunos. Kívül fényes, belül férges. E csoporthoz való tartozás szempontjából
a tipikus közmondás a 110. A kutyák ugatásának állítását összekapcsolni a
karaván áthaladásával egymáshoz képest irreleváns. Ennek természetes nyelvi
jelentése a hiábavalóság, a dolgok adott menetébe való beavatkozás
lehetetlensége, és mindezt egyszerû konjunktív összekapcsolással éri el. Az
irrelevancia nem annyira nyilvánvaló a 201. közmondás esetében. A benne lévõ
állítás a „belül–kívül”, azaz a „bent–kint” pár kapcsolatán alapszik. A
kapcsolat megkérdõjelezhetõ, mivel a belsõ el van rejtve.
A román és a magyar nyelvû
közmondás logikai és természetes nyelvi szerkezete azonos, tehát a két
közmondás is egészében szinte azonosnak tekinthetõ.
b) Azon közmondások csoportja, amelyek konjunktívan helyzeteket fejeznek ki. Például: 146. Au scãpat de dracu, au dat peste tatã-sãu. A
kakastól elfut, oroszlánra talál, vagy 397. Cine nu deschide ochii, deschide punga. Aki nem vigyáz, ráfizet. A
közmondások elemzése folyamán gyakran találkoztunk olyanokkal, amelyeket az
„aki” határozatlan névmás vezet be. Általuk egy helyzetbe kerülünk be, egy
olyan konjunktúrába, ahol az állítás érvényességet nyer. Ha az „aki”-t
tulajdonnévvel helyettesítjük be, akkor a közmondás egyértelmûbb és világosabb
formáját kapjuk: János nem vigyáz, ráfizet. Így a helyzetet konkretizáltuk,
vagy az egyén fölötti igazságot az adott értelmezõ-cselekvési helyzetbe vittük
át.
c) A közmondások következõ csoportja egy adott állapot tulajdonságait hozza felszínre. Például: 395. Tunde oaia, dar nu-i lua ºi pielea. Juhot
nyírni, nem nyúzni kell, vagy 324. Cap
mare, minte puþinã. Feje mint egy hordó, esze mint egy dió. Ezekben a
közmondásokban az állapot bizonyos eleme (a juh nyírása – a juh bõre, a
hordónyi fej – a diónyi ész) képezi az igazság állításának alapját. A
megnevezett tulajdonság az állapot releváns tulajdonsága és tagadása
visszafordíthatatlan károk lehetõségére hívja fel a figyelmet.
d) Más közmondások a térre
vonatkoznak. Például: 322. Minciuna umblã
prin lume, iar dreptatea stã pe loc. A hazugság világot kerül, az igazság egy
helyben ül, vagy 562. Vorba de rãu se
duce ca glonþul, iar cea de bine înnãmoleºte. A rossz hír szárnyon jár, a jó
hír alig kullog. E csoport egyes eseteiben távolságok megtételérõl van szó,
amikor is az állításon keresztül bejárjuk a teret.
e) A közmondások az idõt mint egyidejûséget
vagy mint egymásutániságot fejezik
ki. Például: 296. Vorbeºte de lup, ºi
lupul la uºã. Farkast emlegettünk, a kert alatt jár, vagy 542. Sã bei vinul, dar sã nu te bea. Ki a bort
megissza, ura legyen.
A leggyakrabban elõforduló
közmondások az egymásutániságokra, tehát az idõ dinamikájára vonatkoznak.
Érdekes megjegyeznünk, hogy melyek azon idõbeli dimenziók, amelyekrõl a
közmondások szólnak. Így azonosíthatók olyan közmondások, amelyek az idõ
fizikai ciklusaira vonatkoznak. Ilyenek a reggel–este, nappal–éjjel, nyár–tél,
ma–holnap stb. Egy másik csoport az ember és a fizikai idõciklus kapcsolatára
vonatkozik: lefekvés–alvás–felkelés, élni–meghalni, dolgozni–enni,
szántás–aratás, apa–fiai, fiatalság–öregség stb. És végül azon közmondások
csoportja, amelyek azon idõciklusokra vonatkoznak, amelyek kimondottan
társadalmi cselekvési formákkal kapcsolatosak: adni–venni, eladni–vásárolni,
ígérni–betartani, szerelem–házasság, egyszer–soha stb. Mindezek a ciklusok
felhívják a figyelmet arra, hogy a hagyományos mindennapi élet idõhorizontja
zárt, ismétlõdõ és állandó. E világban szinte egyáltalán nem készülnek nagy
lélegzetû tervek, amelyek valóra váltásához hatalmas erõforrásokra és évek
hosszú sorára lenne szükség. E mindennapok erõforrásai az egyénre korlátozottak,
arra, amit megvalósítani és megérteni képes. Ez a hagyományos világ. E világ
nem a modern racionalitás követelményeinek van alávetve, itt nem lehetségesek a
világháborúk vagy az egész világot átfogó gazdasági válságok. E világ szellemi
termékeiben, a közmondásokban jelen lévõ logikai értelem minden változata és
kifejezési lehetõsége megvan. A hangsúly eltolódása pedig lehetõvé teszi a
modern társadalom felé való fejlõdést.
A kondicionálisok (→,←)
tipológiája
A két említett kritériumunk
szempontjából azért elemezzük éppen a kondicionálisokat, mert ezek a második
leggyakoribb logikai mûveletek (1.
táblázat).
A negáció kifejezési eszközére
vonatkozó eddigi megállapításaink a kondicionálisokra is érvényesek. Eszerint a
kondicionálisok negált tagjainak összes kombinációs lehetõségével találkoztunk.
Így az ide tartozó logikai értelem a következõ szerkezeteken oszlik meg: p
→ ~q, ~p → q, ~p → ~q, ~p ← q, p ← ~q, ~p ←
~q. Ez nem jelenti azt, hogy a negáció nélküli tagok nincsenek jelen.
Ellenkezõleg. Ha a kondicionális logikai szerkezetek között kitüntetetteket
akarnánk azonosítani, akkor a következõ három lenne az: p → q, p ←
q, ~p → ~q.
A kondicionálisok segítségével
kifejezett közmondások között a következõ csoportok azonosíthatóak:
a) Az oksági viszonyt kifejezõ
közmondások. Például: 2. Apa când se
umflã ºi pe munþi îi scufundã. Özönvíz ha tombol, hegyeket lerombol, vagy
82. Capul pânã nu se sparge, creierii nu
se vãd. Míg a fõ be nem törik, az agy ki nem látszik.
b) A helyre vonatkozó
közmondások csoportja. Például: 348. Unde
mãnâncã doi, mai poate mânca ºi al treilea. Ahol ketten jóllaknak, ott a
harmadik sem marad éhen, vagy 424. Când
ai o pisicã blândã, ºoarecii-n casã fac stânã. Ha nincs otthon a macska,
táncolnak az egerek.
c) Elvárásunk szerint az idõbeliség
kondicionális logikai szerkezettel kellene hogy kifejezésre jusson. A dolog nem
így áll. Erre a jelenségre nem találunk más magyarázatot, mint hogy a
hagyományos világ közmondásokban megtestesült teoretizálásai a konjunkció
logikai értelmén mint leggyakoribbon keresztül fejezi ki az idõbeliség lényeges
dimenzióját.
d) A kondicionális logikai szerkezettel építkezõ közmondások a
körülmények széles skáláját fejezik ki. Például: 31. Bãrbatul zice din fluier, muierea plânge de foame. Hol az ember egész
nap csak furulyál, ott az asszony csak éhesen sírdogál, vagy 115. Nu-i vinovat câinele, el intrã unde vede uºa
deschisã. Nem jön be a kutya a pitvarba, ha beteszik az ajtót. A
kondicionális elõtagját bevezetõ „ha” szócska szerepe az, hogy még nem expliciten is helyezzen bele abba a
körülménybe, amely érvényesíti a közmondás használatát. A körülményekhez való
kötõdésük folytán e közmondások nem leírásokat nyújtanak, hanem inkább
cselekvéseket.
A közmondások állításainak természete
E rész célja az, hogy megállapítsuk,
mely fogalmak vannak kapcsolatban a közmondások kulcsszavaival, és hogy
vannak-e ebbõl a szempontból releváns különbségek a román és a magyar nyelvû
közmondások között. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, ki kell választanunk azokat a
kulcsszavakat, amelyekkel a legtöbb fogalom kapcsolatba kerül. Kiválasztási
kritériumunk ezúttal az lesz, hogy a kulcsszónak a szótár legalább tíz
közmondást szenteljen. E kritérium alapján a következõ kulcsszavaknak szentelt
minta alakul ki: a pénz (19); a jó (13); a fej (12); a kutya (12); az
asszony/feleség (17); a tanulás/ismeret (11); a farkas (14); a hazug/hazugság
(11); az étel/evés (13); a szerencse (10); a szegénység/szegény (14); a
beszéd/szó (15).
További elemzésünket a pénz
kulcsszava alapján fogjuk elvégezni. Döntésünk arra alapszik, hogy e
kulcsszónak szenteli a szótár a legtöbb közmondást.
A pénzzel kapcsolatos
közmondásokat a következõképpen lehet csoportosítani:
– a pénz megszerzése lehetséges munka által, házasság útján, más pénzbõl a
román nyelvûek szerint; munkával, más pénzbõl, házasság útján és elnyerve a
magyar nyelvûek szerint;
– a pénz elvesztése lehetséges, mivel kerek és elgurul, vagy olyan, mint a
madár, és elrepül, románul; mivel kerek és elgurul, mivel sas, elrepül,
magyarul;
– a pénzt elkölteni könnyû, ma van, holnap nincs, románul; télen költöd el,
amit nyáron szereztél, könnyen költöd el, ma van, holnap nincs, magyarul;
– a pénz megõrzése sötét napokra szükséges; magyarul pedig arany a föld
gyomrában;
– a pénz emberi státust biztosít; magyarul pedig hitelt,
gazdagságot és hatalmat ad;
– a pénzzel szerezhetsz barátot, ellenséget, életet, akármit, nyúltúrót;
magyarul barátot, mindent, szülõt, de nem békét;
– a pénz még több pénz megszerzésének óhaját vonja maga után
mindkét nyelvben;
– a pénz hiánya halott madárrá változtat; magyarul pedig nélküle bot nélküli
vakhoz hasonlítasz;
– a pénz, ha nincs forgalomban, akkor nem gyarapszik;
elásva a földbe semmi haszna sincs, magyarul.
E fogalomkategóriákat a
közmondások román és magyar természetes nyelvi jelentésének minél jobb
megfeleltetése által jelöltük ki. Összehasonlításuk újra hasonlóságukat hozza
felszínre. E közmondások mind a pénz normális gazdasági körforgásának
ciklusaival kapcsolatosak. A különbségek a pénznek az állításokban szereplõ
tulajdonságai, illetve a pénzzel kapcsolatosan használt metaforák
vonatkozásában léteznek.
A pénznek a gazdasági körforgás
ciklusaiban való itteni részvétele szintén a hagyományos világgal áll szoros
összefüggésben. Ez a gazdaság nem egy valódi piacgazdaság, itt nincsenek
nagyméretû beruházások, a bankok sem adnak elõnyös kamatokat a folyószámlára
betett pénzre, a tõzsdei spekuláció kizárt, és a nemzeti gazdaságok
értékkülönbségei sem tesznek lehetõvé exportból származó profitot. A közmondások
pénzzel kapcsolatos állításai a hagyományos világ mindennapjainak helyzeteit
írják le. Annak folytán, hogy e világ sokkal „egyszerûbb”, mint a modern világ,
egyben a közmondások által megragadott tipikus helyzetek skálája is szûkebb.
Így a közmondások tipikussága megfelel a hagyományos világ mindennapjai szûk
körû tipikus helyzeteinek.
Ami a 19 közmondás logikai
szerkezetét illeti, megállapíthatjuk, hogy a 11 két mondatban kifejezett román
nyelvûnek megfelel 17 magyar nyelvû. A román nyelvû közmondásokban 16 logikai
mûvelet szerepel, a magyar nyelvûekben pedig 26. A különbségekbõl semmilyen
releváns következtetést nem vonhatunk le. Tehát megmaradunk azon elõzõ globális
megállapításoknál, amelyeket a logikai mûveletek összességérõl tettünk.
Következmények
1. A közmondásokban mind a
logikai mûveletek, mind a logikai szerkezetek bizonyos megoszlás szerint vannak
jelen. A logikai értelem nem homogén társadalmi megoszlása igazolja a
tudásszociológia ilyen szempontú elemzését. E megoszlást adottnak tekintjük,
anélkül hogy oksági kapcsolatokat tudnánk feltárni.
2. Megállapíthattuk, hogy a román
és a magyar nyelvû közmondások logikai értelmei közötti különbség a hagyományos
mindennapi élet homogén megnyilvánulási helyén minimális. E megállapítás
viszont a kulturálisan egymásnak megfelelõ közmondásokra érvényes. A szándékos
fordítói beavatkozás egyúttal a nagyon hasonló logikai értelmeket is módosítja.
3. A negációnak fontos szerepe
van a közmondásokban, de sohasem az, hogy segítségével a hamisat fejezzük ki. A
közmondások nincsenek kapcsolatban azzal a világgal, amelyben a hazug
paradoxonához hasonló paradoxonok jönnek létre.
4. A közmondásokhoz rendelhetõ
egyedüli igazságérték az igaz. A közmondások a hamisat csak mint lehetséges
logikai igazságértéket vehetik fel, csakhogy ezt nem érdemes kifejezni.
Logic
and Society. Translation and Logical Sence in the Dictionary of Proverbs
(abstract). The intention of this study is to find out the extent to which
translation is affected by identities or differences in the logical sense of
linguistic expressions belonging to the source and target language. Dealing
with translation inevitably poses the problem of the contextual nature of
natural linguistic manifestations. This is an essential disturbing factor in
our focusing on the role of logical sense in translation. All the more so as we
do not posess a logical instrument which can analyse and describe all that
belongs to the natural linguistic context of certain expressions. About these
questions wants we an answer.