Egy írástudó elkötelezettsége
Nagy György: Eszmék,
intézmények, ideológiák Erdélyben. Kolozsvár 1999. 420 lap
A Komp-Press és a Polis
könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Nagy György negyedszázadnyi (1973–1998)
munkásságát felölelõ tanulmányait tartalmazza. Ezek az írások egy hosszú
készülõdés dokumentumainak tekinthetõk, olyan elõmunkálatoknak, amelyek egy az
erdélyi magyar kisebbségi élet és kultúra alapvetõ problémáit átfogó, összegzõ
és rendszerezõ módon tárgyaló nagyméretû tanulmány konturjait vetítik elõre.
Ezek az írások elszórtan, nagy idõközökkel jelentek meg különbözõ
folyóiratokban, vagy hangzottak el elõadás formájában. Így, kötetbe
összegyûjtve és együtt olvasva õket lehet igazán megsejteni, hogy milyen átfogó
és ugyanakkor részletekbe menõ, elemzõ-értékelõ szintézise készülhetett volna
el a romániai magyar kisebbségi gondolkodásmód és társadalmi-politikai
cselekvés nyolc évtizednyi történetét meghatározó eseményeknek, hogyha a
váratlanul érkezõ halál nem szakítja félbe ezt a kiteljesedõ alkotótevékenységet.
Nagy Györgynek e kötetben
szereplõ tanulmányai az erdélyi magyar kisebbségi értelmiségi tudat formálódási
folyamatát, reményeit és csalódásait, útvesztõit és útkereséseit, kudarcait és
lehetõségeit veszik számba; egyrészt azokat a sokszor ellentmondásos ideológiai
ráhatásokat, amelyeknek ki volt téve különbözõ idõszakokban, másrészt azokat a
szellemi hozadékokat, amelyeket kitermelt magából. A mélyen átélt értelmiségi
felelõsségérzettel elvégzett és a szókimondó állásfoglalásoknak is helyet adó
elemzésekben rendre feltárulnak a különbözõ fogantatású filozófiai elméletek és
a cselekvõ gyakorlat, a szemlélet és a megvalósulás, az elvek és a normák
ütközési felületei, konfliktusos viszonyai.
A kötet öt témakörre tagolódik,
amelyek közös gondolati szálon, a kisebbségi sors múltbeli és jelenbeli
problémáinak elméleti igényû, szakszerû és módszeres számbavétele révén
kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a témakörök a transzszilvanizmus problematikájának,
Kós Károly élete és mûve szellemi kisugárzásának, az erdélyi eszmetörténet
koordinátáinak, a kisebbségi kérdés elméleti és gyakorlati vonatkozásainak,
valamint a magyar egyetemi oktatás múltjának és jelenének vizsgálatát ölelik
fel. Az értelmiségi tudat odüsszeáján túlmenõen ezekben az írásokban megelevenednek
a kisebbségi jog- és intézményrendszer, a szellemi és erkölcsi hagyományokhoz
való viszony vélt és valós problémái, s olyan személyiségek portréival
találkozunk, akik tevékenységükkel meghatározó módon alakították a kisebbségi
létfolyamatokat és kultúrát. A kötet kiemelkedõ írásai közé tartoznak A
kisebbségi helytállástól a közösségi desirabilitásig és vissza, A Kiáltó
Szó és elõzményei, A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második
világháború utáni évtizedekben, Egyetemi gondolat és történelmi sors
címû szövegek, amelyek a felvetett problémák alapos, körültekintõ és elmélyült
elemzését, értelmezését nyújtják.
Érdemes külön is odafigyelni a
szerzõ kiegyensúlyozott
transzszilvanizmus-értékelésére, amely egyaránt számba veszi az
erdélyiség elméleti, érzelmi-hangulati és tapasztalati összetevõit. A dolog
természetének megfelelõen a szerzõ a komplex elemzés útját választja. Úgy,
ahogy a transzszilvanizmus jelenségvilágában egymással szinte
szétválaszthatatlanul elkeverednek és mindig mozgásban, alakulásban levõ
egésszé szervezõdnek egybe a különbözõ történelmi, politikai, kulturális,
pszichológiai, irodalmi-mûvészeti elemek, az elemzés szálai is minduntalan
összefonódnak, s kölcsönös egymásra vetítettségükben sokszor az egészen finom
árnyalatok is észlelhetõkké válnak. A szerzõ intellektuális és morális szempontból
egyaránt fontos feladatának tekinti a transzszilvanizmussal kapcsolatos
félreértési-félreértelmezési lehetõségek számbavételét, felmutatását, és számos
esetben sikerrel valósítja meg egyes tévedések, rossz beidegzõdések kritikai
helyreállítását. Az átfogó elméleti felkészültségen túlmenõen ebben nyilván
szerepet játszik a transzszilvanizmus kérdéskörével való évtizedekre
visszanyúló következetes, kitartó foglalatoskodás is, aminek eredményeként a
szerzõ a probléma egyik legkiválóbb szakértõjévé vált.
A transzszilvanizmussal
kapcsolatos tanulmányai kiválóan példázzák Nagy György intellektuális
beállítódását, értelmiségi attitûdjét, amelynek a lényeges vonásai kivétel
nélkül minden írásában fellelhetõk. Az írásaiból kirajzolódó szellemi-erkölcsi
profiljára mindenekelõtt a tisztánlátásra-tisztánláttatásra irányuló törekvés
és a józan értékelés jellemzõ, ami a legtöbb esetben kritikai hangvétellel
társul. A Nagy György által mûvelt kritika azonban sohasem személyeskedõ, hanem
megpróbál mindenkor az objektivitás és tudományosság mércéjéhez igazodni. A
kritikai viszonyulásnak azt a felvilágosodásban gyökerezõ értelmét érvényesíti,
amely szerint elsõdleges feladata a határok megvonásában és a valós lehetõségek
felmutatásában rejlik. Ebbõl fakad a szerzõ céltudatossága és tárgyilagossága,
amelynek jegyében igyekszik a felszínre hozni a lehetséges félreértéseket,
olykor élénken vitatkozva magukkal a félreértelmezõkkel, s folytonos
erõfeszítéseket tesz a kisebbségi problémákkal kapcsolatos ideológiai
torzítások kiigazítására. A konstruktív kritikai hozzáállást Nagy György a
kisebbségi kultúrában megvalósuló értelmiségi szerepvállalás intellektuális és
egyszersmind morális tartozékának tekintette. Az õ esetében ezt az értelmiségi
követelményt egy szembetûnõen széles körû tudományos megalapozottság, valamint
a sokoldalú, történelmi, politikai, jogi, szociológiai, pszichológiai,
demográfiai és filozófiai olvasottságra támaszkodó interdiszciplináris szemléletmód
hordozza.
A kisebbségi létkörülmények
közepette az értelmiségi szerep- és feladatvállalást Nagy György is – akárcsak
számos elõdje a kisebbségi gondolkodás terén – kulcskérdésnek tekintette. E
téren elsõsorban a literátus értelmiség kitüntetett szerepkörét hangsúlyozta.
Ezt az értelmiségi elkötelezettséget nemcsak a saját írásaival, egyetemi
elõadásaival, magatartásával példázta, hanem számos esetben a kortársaival
szembeni elvárásként is megfogalmazta. Melyek ennek az értelmiségi attitûdnek a
Nagy György írásaiban szembetûnõ lényeges jegyei? Számára a személyes elkötelezettség
és felelõsségérzet a józan észhasználattal, a racionalitás elveinek érvényesítésével,
valamint a tudományos ismeretszerzéssel és módszerességgel társult.
Szerinte csakis ezekre támaszkodva lehet feltárni s ugyanakkor másokkal is
megláttatni a kisebbségi sors lényegét. Ennek érdekében a maga sajátos módján
arra törekedett, hogy a kisebbségi értelmiségi tudat elõítéleteit, illúzióit,
utópikus elemeit az ésszerûség határai közé helyezze. Hozzáállásának
sajátossága éppen abban mutatkozott meg, hogy sohasem törekedett ezek egyoldalú
és egyértelmû, könyörtelen felszámolására. Ellenkezõleg, igyekezett elismerni
és elismertetni megjelenésük és fennállásuk szükségességét bizonyos körülmények
között, ami már önmagában is ezekre a körülményekre irányítja a vizsgálódás
figyelmét. De a velük való mindenkori szembesülésben a józan realizmus elveit
tartotta szem elõtt, ami sohasem engedhet indokolatlanul szabad teret az
elõítéletek és illúziók játékának. Ez a szemléletmód a folytonosan éltetett
reflexió és önreflexió révén érvényesülhet a leginkább.
Nagy György az értelmiségi
feladatvállalásról vallott felfogásával és értelmiségi magatartásával
voltaképpen az erdélyi kisebbségi magyar kultúrának egy olyan hagyományát
igyekezett életre kelteni, amelyet meggyõzõdése szerint ma is vállalhatunk, sõt
vállalnunk kell: a cselekvõ értelmiségi létforma iránti elkötelezettség hagyományát.
Belátása szerint kisebbségi (itt)létünk jövõbeli perspektívái nagymértékben
azon múlnak, hogy megnyílik-e felénk ez a hagyomány, feltárul-e számunkra is a
benne rejlõ értelem, s meg tudjuk-e nyitni magunkat is erre az értelemre, be
tudjuk-e fogadni az életünkbe, tudunk-e termékeny párbeszédet folytatni vele.
Az utóbbi évtizedek történéseiben a szerzõ éppen azt látta aggasztónak,
nyugtalanítónak, hogy értelmiségi nemzedékek sora olyan helyzetbe került,
amelyben nem alakíthatott ki hatékony befogadói viszonyt ezzel a hagyománnyal.
Ha létrejött is valamiféle viszonyulás, az sokkal inkább az ösztönök és az
indulatok szintjén épült ki, mintsem a tárgyilagos tudás és a kiegyensúlyozott
értékelés alapján. Sok esetben ebben lelhetõk fel az idõsebb és fiatalabb
értelmiségi nemzedékek közötti konfliktusok forrásai is, mivel a hagyományhoz
való inautentikus viszonyulás talaján mindkét oldalon lábra kaptak az
értelmezésbeli és értékelésbeli túlzások, a sértõdöttség és az agresszivitás.
Nagy György írásaira – akárcsak
az életében gyakorolt magatartására – a kisebbségi értelmiségi sorskérdésekkel
szembeni nyíltság és õszinteség jellemzõ. Egy olyan, a szó legszorosabb
értelmében vett írástudónak állít emléket ez a kötet, aki az erdélyi
írástudók sorsproblémáját annak a sorstársnak a mély empátiájával vizsgálja,
aki maga is végigjárta, lelkileg-szellemileg megélte és morálisan is
megküzdötte az értelmiségi hivatástudat buktatóit.
Veress Károly