Európai gondolatok erdélyi magvetõi

Csetri Elek: Együtt Európában. Válogatott tanulmányok. I. Debrecen 2000. 291 lap

 A kötetbe fûzött tanulmányok olyan jelenségeket és életmûveket sorakoztatnak fel, amelyek példázzák, hogy a Magyarország szétesése (1541) és a népek tavasza (1848) közt eltelt három évszázadban a magyar s fõképp az erdélyi magyar fejlõdést „ezer szál fûzte a kontinenshez, különösen annak nyugati feléhez”. A jeles szerzõ, az MTA külsõ tagja, Gazdaság, technika, népesség, illetve Modern eszmék sodrában címmel jelzett fejezetekben rendszerezte a kiválogatott gazdasági, politikai, mûvelõdési témájú írásokat.

Csetri Elek kutatásainak visszatérõ tárgya Frid­vald­sz­ky János munkássága. Itt közölt dolgozatában (Frid­valdszky János, az agrártudós) a trágyázásról és a szántásról írt értekezésének elemzése rendjén országrészünk elsõ agrártudósaként méltatja. Korszerû talajtani megfigyelései alapján, a legújabb nyugati technika s az erdélyi hagyományok ismeretében Fridvaldszky javaslatokat tett a belterjes gazdálkodás térhódítása érdekében (saját tervezésû szántó-vetõ-boronáló szerkezet, egyidejû hosszanti és keresztbe szántás) s egyéb találmányokkal is jelentkezett (gyékénypapír, csicsókakenyér). Újításainak elhallgatása jól példázza a felvilágosult abszolutizmus népboldogító terveinek korlátait s a nemesség nagy részének érdektelenségét.

A Nyugattal való lépéstartás különleges példája Gyar­mathi Sámuel „repülõ golyóbisá”-nak a története. Az ennek szentelt dolgozat a finnugrisztika egyik alapvetõjeként számon tartott tudós kollégiumi professzor kevésbé ismert természettudományos munkásságát villantja fel. Ilyen irányú érdeklõdésének különleges mozzanata, hogy a Montgolfier testvérek elsõ léggömb-kísérlete után egy évvel, 1784-ben Pozsonyban felbocsátotta az elsõ magyar léggömböt. Félméternyi átmérõjû, száz méter magasságba emelkedõ „repülõ golyóbisá”-val végzett kísérlete a magyar technikatörténet úttörõi között jelöli ki a helyét.

Asztalfiókban lapuló kézirat részlete az Erdély méhészete az önálló erdélyi fejedelemség megalakulásától 1848-ig címû tanulmány. Különösen értékesek azok a fe­jezetei, amelyek a központi hatalomnak az ágazat iránti érdeklõdését tükrözik. Merkantilista politikájának keretében Bethlen Gábor bevezette a méz és viasz forgalmazásának fejedelmi monopóliumát. Mária Terézia felvilágosult abszolutista kormányzata adókedvezményekkel, fõiskola szervezésével ösztönözte a méhészkedést.

Tárgyválasztását tekintve a Kolozsvár népessége a középkorban és az újkorban címû dolgozat társtalan. Adóösszeírások s az elsõ népszámlálás adatai alapján követi a város lakosságának számszerû alakulását s a társadalmi szerkezet változását. A középkorban s a korai újkorban növekvõ tendencia s a kézmûves-kereskedõ réteg erõsödése mutatható ki. A 18. században a fejlõdés torzulást szenvedett: a gyarapodás az agrárfoglalkozásúak javára történt, sok kézmûves kénytelen volt a mezõgazdaság felé tájékozódni, és nemescsaládok költöztek a városba. A megkétszerezõdött népesség szerkezete a fejletlenebb délkelet-európai modell szerint alakult.

A nyugati haladó eszmék iránti erdélyi fogékonyságunk példái közt a szerzõ elsõként Bethlen Gábor sokat emlegetett, ám érdemben kevéssé taglalt vallási türelmét elemzi (Bethlen Gábor toleranciája). Leszögezi, hogy a 16. századi Európában teológusok és politikusok „nem fogadták el a türelem gondolatát”. A bethleni türelmi politika a kevés pozitív példa vonalába illeszkedik. A fõpásztor nélkül maradt katolikus hívek élére vikáriust, az ortodox román egyház kormányzására püspököt állított. Az intézményes keretek megteremtése nem tekinthetõ csupán gesztusnak, az önálló egyházi élet garanciája volt. Bethlen toleranciája „az egyetemes vallásszabadság akkori európai felfogásának felsõ határát érte el” – szögezi le a szerzõ.

Körmöczi János az unitáriusok kolozsvári kollégiumának volt tanára, igazgatója, majd egyházuk püspöke, aki a felvilágosodás szellemében belsõ megújulást hozott a gondjaira bízott intézmények életébe. A felvilágosodás és a szabadkõmûvesség eszméi, a francia forradalom példája hatják át fõmûvét (Jus publicum universale), amely Csetri Elek véleménye szerint „a természetjogon alapuló államelmélet legjobb és legteljesebb erdélyi kifejtése”. E dolgozattal a szerzõ bevallott célja, hogy fel­hívja a kutatás figyelmét a kéziratos Körmöczi-hagya­ték lappangó értékeire.

Az ifjú Széchenyi István szabadságfelfogása címû tanulmány a forrásokig, a naplókig nyúl vissza, ezért tud újat mondani ebben a sokak által feldolgozott témában. A napóleoni háborúk tapasztalatai, a nyugati úti élmények indították el a fiatal gróf származásából fakadó politikai eszmevilágának revízióját, s olvasmányélményei, a felvilágosítók formálták ki új világképét. Lelkesedett Montesquieu, Voltaire, Rousseau eszméiért, ám gyakorlati politikus alkatára vall, hogy az elõremutató gondolatokat nem vette át kritikátlanul. A rousseau-i esz­mék eltorzulása a jakobinus terror idején legalábbis erre intette. Ami nem akadályozta meg abban, hogy lé­nye­gében elfogadja a francia forradalom hármas jelszavát. Ideális államrendszerének alapját az emberi szabadságeszmény képezte, s felfogásában a szabadság a közérdekkel azonosult. Az európai szabadságmozgalmak példája elvezette a magyar önállóság gondolatához. Ke­serûen tapasztalta, hogy kiváltságos osztályostársai nem illeszkednek a maga szabadságképébe. Életpályája felén túljutva a Habsburg-hû ifjú gróf ellenzékivé, liberális hazafivá vált.

Régibb kutatásai fonalát követve a szerzõ újabb ered­ményekkel gazdagítja a Kõrösi Csoma indulásával kapcsolatos ismereteinket (Kõrösi Csoma Sándor Göttingá­ban). Hõse szaktanulmányai után nyomozva azt a következtetést szûri le, hogy Göttingában „Kõrösi számára az igazi mûhely maga a könyvtár olvasóterme volt”, 200 000 kötetével, köztük gazdag keleti könyv- és kéziratos anyaggal. Az azonosított tanárok közül említsük meg Dissent, akitõl megtanulta a szövegértelmezés módszereit; Blumenbachtól, a modern antropológia megteremtõjétõl hallhatta a magyarok ujgur származásának elméletét. A Göttingában megismert nyelvek, információk megerõsítették régebbi keletû elhatározásában: a magyar õshaza felkutatásában.

Az európai nemzetek együtthaladásának beszédes pél­dája a kötet egyedüli nem magyar hõsének, A carbonaro Silvio Pellicónak az életmûve. Indulása egybeesik a magyar reformkor párhuzamának tekinthetõ Risorgimento kibontakozásával. A karbonari mozgalom egyik vezéreként került a Spielberg kazamatáiba, akárcsak negyedszázaddal elõbb Kazinczy. A tízéves rabság élményeit sûrítõ Börtöneim, akárcsak Kazinczy Fogságom naplója, a Habsburg abszolutizmus elleni megrázó vádirat, bár hiányzik belõle Kazinczy töretlen harcos szelleme.

A Gyulai Lajosról írt tanulmány a figyelemfelkeltés céljával született. Csetri Elek írásainak jegyzetei között gyakran szerepel a 140 kötetes napló, amely a mûfaj élvonalában helyezkedik el nemcsak magyar, hanem világviszonylatban is. Legértékesebb részeiben a naplóíró gróf felidézi a társadalmi élet számos személyiségével történt találkozását, ezért kivételes forrásként forgatható. A helyenként irodalmi értékeket megcsillogtató sorok mögött egy mûvelt ember húzódik meg, aki azonosult kora haladó nézeteivel: a diétai végzés elõtt felszabadította jobbágyait, részt vett a forradalom és a szabadságharc küzdelmeiben.

A két fejezetet mintegy összefogja a Wesselényi Miklósnak szentelt három tanulmány (Gépek és korszerû mezõgazdasági eszközök meghonosítása a zsibói Wesselényi uradalomban; Kelemen Benjámin, a haladó gazda; Wesselényi Miklós, a politikai és gazdasági reformer). Wesselényi fejlõdésében „a fordulatot Széchenyi István megismerése hozta meg” – állítja a történész. Tör­vényszerû hát a két barát pályájában felfedezhetõ egyezések jelentkezése, ami nem feledtetheti az eltérõ társadalmi közegbõl való indulással magyarázható különbségeket. A tudós szerzõ figyelmeztet a reformer politikus nézeteiben kimutatható módosulásokra (önkéntes, majd kötelezõ örökváltság stb.), amelyeket az útkeresés velejáróiként, illetve a kiváltságosok ellenállásával szembeni fokozatosság taktikájaként értékel.

Csetri Elek elsõként végezte el Wesselényi elméleti munkásságának gazdasági szempontú elemzését, s neki köszönhetjük a zsibói uradalom korszerûsítésének leírását. A családi levéltár gazdasági iratanyaga jórészt megsemmisült, s türelmes aprómunkával összegyûjtött adatokból tudhatjuk meg, hogyan született meg Erdély legmodernebb mezõgazdasági nagyüzeme. Az állatállomány feljavítása, a nyomásos rendszerrõl a jövedelmezõbb váltógazdaságra való áttérés, a földmûvelés gépesítése tette lehetõvé az önellátó uradalom elindulását a specializálódást feltételezõ árutermelés útján. A szerzõ emlékeztet, hogy a korszerû nagyüzem a széles látókörû báró és a kivételes gyakorlati érzékkel megáldott, hûséges jószágigazgató, Kelemen Benjámin közös életmûve.

A kötetbe felvetteken kívül ismeretesek a szerzõnek más Wesselényi-publikációi is. S most egy jegyzetben újabb kéziratról tudósít. Készülõben egy Wesselényi-monográfia? Könyvsiker volna.

A kötet tudatos építkezésének tetõpontján a három évszázadot átívelõ korszak csúcsteljesítménye, az 1848-as forradalom áll (Erdély uniója 1848-ban). A pesti tizenkettedik pont erdélyi fogadtatásának tárgyalásánál a szerzõnek sikerül kikerülnie a sémákat, s az álláspontokat árnyaltan, társadalmi csoportokra, személyekre lebontva, fejlõdésükben ismerteti. Áll ez a magyar haladó körökre és konzervatívokra, az unió román és szász barátaira, ellenségeire, a megegyezés híveire. Taglalja a Magyarország és Erdély egyesülésével szemben álló alternatívákat: önálló Erdély a Habsburg Birodalom keretében, Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt magában foglaló Román Ausztria stb. A tanulmány legjelentõsebb eredeti hozadéka a törvénybe iktatott unió gyakorlatba ültetésével kapcsolatos lépések számbavétele. Méltó teret kap az uniós bizottságban született „XXI. törvénycikk a román nemzet polgári jogainak egyenlõség alapjáni biztosításáról”. A polgárháború kitörése miatt sajnos csak javaslat maradt, ám olyan jogelveket és gyakorlatot rögzített, amelyek alapját képezték az 1849. júliusi Projet de pacificationnak és a nemzetiségi törvénynek. Ez utóbbi a közvélemény elõtt igazolta, hogy „a magyar forradalmi vezetés hajlik a demokratikus megoldásokra az együtt élõ népek irányában”. A szerzõ kihangsúlyozza, hogy ezt egyes román vezetõk is felismerték, s a fegyveres szembenállás idején a magyar országgyûlés román képviselõi végig a helyükön maradtak.

A kötet nemzeti-nemzetiségi tudatunk értékes, hasznos építõköve. Reméljük, a könyvterjesztõk becsülettel elvégzik itthoni, erdélyi népszerûsítését. Várjuk a folytatást, a második kötetet.

Vincze Zoltán