Simion Retegan: Satul
românesc din Transilvania ctitor de
şcoală (1850-1867)
Editura Echinox,
Cluj 1994. 269 lap
Simion Retegan, a Kolozsvári Történeti Intézet főmunkatársa
az erdélyi román falu iskolaalapító tevékenységét kutatja a neoabszolutizmus
korában. Retegan könyve
azért is figyelmet érdemel, mert ezzel indul a Történeti Intézet új sorozata
Biblioteca Institutului de Istorie címmel. A könyv két részből áll.
Első része a bevezető tanulmányt foglalja magába, a második 250 korabeli, 1850-1867 közt keltezett dokumentumot
tartalmaz.
Simion Retegan
az abszolutizmus korának legismertebb kutatója Kolozsvárt, számos tanulmányi és
három könyvet közölt a románok abszolutizmus (1849-1859). illetve
liberalizmus (1860-1867) kori történetéből. Meglepő, hogy
mennyire különbözik az említett korszak (mert a két időszak
mégiscsak egy korszakot alkot) általa feltárt s megrajzolt képe attól,
amelyet a magyar történelemből ismerünk. A magyarság számára 1849-1867 a
megtorlást, a bosszút, a
visszaesést hozta, a románok számára viszont a felemelkedés korszaka
volt, amikor Retegan szerint román országgyűlést is sikerült szervezni.
Erről korábban önálló kötetet tett közzé Dieta românească din Transilvania címmel (Kolozsvár 1978).
Újabb könyve további forrásokat tár fel a románok történetéről, ezúttal az
iskolaalapítás valóban
nagy lendületét mutatva be.
Retegan
kutatásai egymagukban meggyőznek arról, hogy végképp el kell ejteni a
magyar történetírásban még újabban is vissza-visszatérő azon
megállapítást, hogy a nemzetiségek
ugyanazt kapták Bécstől elismerésként az 1848-49-i
szolgálatukért, mint a magyarok büntetésként a Habsburg-ellenes szabadságharcuk
miatt. A nemzetiségeknek, köztük a
románoknak ugyanis - bár néhány alkalommal 1849 végén és 1850-1851-ben
elutasításban is volt részük az abszolutista
kormány részéről - Bécs megadta a társadalom szervezéséhez
feltétlen szükséges cselekvési szabadságot.
Mi több: az iskolaalapításra a forradalom után a központi állami szervek
ösztönözték elsőként az erdélyi románságot, és az ő közreműködésükkel hoztak létre Naszódon és Orláton mar 1849 őszén két
román tanítóképzőt.
Visszatérve
tulajdonképpeni témánkhoz, a bevezető tanulmányból néhány adatot és
megállapítást emelünk ki. Mindenekelőtt azt, hogy 1850 és 1865 közt a történeti Erdély román egyházi iskoláinak a száma
691-ről 1483-ra növekedett,
vagyis másfél évtized alatt több mint megkétszereződött (I.m. 7. 1.). Ugyanott olvashatjuk, hogy a szélesebben értelmezett Erdélyben a román iskolák
száma 1870-ben 2569 volt.
Mi tette
lehetővé ezt a rendkívül gyors és látványos fejlődést?
A szerző
több alkalommal nyomatékosan hangsúlyozza: a majdnem egészében paraszti
jellegű román társadalmat ilyen nagy erőkifejtésre a
jobbágyfelszabadítás tette képessé. Egyrészt, mert ezáltal javult a parasztság
anyagi helyzete,
másrészt, mert az új viszonyok közt hirtelen megnőtt
a román ifjúság körében a tanulási kedv, amelyet az is ösztönzött, hogy megnyílt a hivatali pályák elfoglalásának lehetősége a románok számára. Már a
forradalom utáni első években
annyira megrohanták a balázsfalvi gimnáziumot,
hogy az képtelen volt befogadni az összes jelentkezőt. Ugyanakkor megugrott a római katolikus líceumok román tanulóinak a létszáma is. A
szerző megemlíti ezzel
kapcsolatban, hogy abban az időben a román gimnáziumok száma
mindössze őt volt.
A szerző
megállapítja, hogy az iskolaalapítási mozgalom az elemi iskolák
kategóriájára szorítkozott, s az alapítók
döntően nagy része maga a falu, a falusi közösség volt. A falusi közösségeket az állami
szervek után a görög katolikus és
görögkeleti egyház serkentette az alapításokra. Különösen Şaguna ortodox püspök tűnt ki abbeli igyekezetében, hogy
egyháza iskolahálózatának lemaradását kiküszöbölje. Mindez nem jelenti azt, hogy az
unitusok ne tettek volna meg mindent
iskolahálózatuk fejlesztésére és a hálózatnak
rendszerré alakítására. A rendszeres működés érdekében szükség volt épületek szerzésére, a
tanítók fizetésének biztosítására és
az iskolai munka ellenőrzésének a megszervezésére.
Az anyagi
alapok előteremtése - állapítja meg a szerző - majdnem
kizárólag a falvakra hárult. (Megjegyzendő, hogy a sokkal
fejlettebb magyar és szász iskolahálózat az évszázadok folyamán
maga is a communitások, az egyházközségek kezdeményezésére és támogatásával jött létre.) Ezzel kapcsolatos Retegan könyvének
forrásközlő második része. A
főként egyházi levéltárakban feltárt, egy kivételével eddig nem
ismert 250 dokumentum közlése igen
jelentős hozzájárulás a korszak megismeréséhez és megismertetéséhez. Egy
különleges forrástípust kutatott a szerző, amely
adománylevelekből, a falvak és a tanítók közt
létrejött szerződésekből, a felsőbb fórumokhoz intézett beadványokból áll össze. A forráspublikálás 1992. évi
akadémiai szabályait alkalmazva adja közre az iratokat, amelyeket a szükséges
jegyzetapparátussal is ellátott.
Simion
Retegan könyve színvonalas és hasznos munka, ugyanakkor jó mérce a Kolozsvári
Történeti Intézet új könyvsorozatának
elindításához.
Egyed Ákos