Erdélyi Múzeum

    folyóiratok   » Erdélyi Múzeum
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w  
  keresés á é í ó ö õ ú ü û ã â ş ţ
  összes lapszám » Erdélyi Múzeum1995/1-2 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
   
 
Erdélyi Múzeum - 57. kötet, 1995. 1-2.füzet

Genersich Antal, a romániai magyar orvoslás példaképe

Genersich Antal Emlékkönyv születésének 150. évfordulója alkalmából - Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról. Szerkesztette Tankó Attila, Péter Mihály. Genersich Alapítvány, Budapest - az EME Orvostudományi Szakosztálya, Marosvásárhely 1994. 208 lap

Ami évekkel ezelõtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára megvalósult: most már könyvalakot ölthetnek az egykor fiókban õrzött gondolatok és adatok, valamint az eddigi írott vagy íratlan tiltással szemben õszintén kimondhatjuk azt, ami a szívünkbe és az agyunkba mélyen beitatódott: mi, erdélyi magyarok (is) az egységes és oszthatatlan magyar nyelv, irodalom, kultúra, történelem ... orvostörténelem szellemében érzünk és gondolkodunk.

Tartalmas, alaposan megszerkesztett, ízig-vérig dokumentumhű és -értékű orvostörténeti könyv jelent meg nemrég a Genersich Alapítvány, Budapest és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, Marosvásárhely gondozásában. Feltétlen elismerés a tanulmánykötet szerkesztõinek, dr. Tankó Attila alapítványi titkárnak, aki az összmagyar szellemet megtestesítõ orvosprofesszor Genersich Antal dédunokája, valamint dr. Péter Mihály marosvásárhelyi egyetemi tanárnak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnökének. De ide kívánkozik a kiadást gondozó szerkesztõk és a lektorok neve is, akik szintén minden részletre kiterjedõ, pontos munkát végeztek. Péter H. Mária, Péterné Mailath Fleur, Kálmán Jenõ, Takács Zsuzsanna, valamint Filep Antal és Kapronczay Károly.

A hiányt pótló orvostörténeti kiadvány két önálló részre oszlik, amint ezt kettõs címe is tanúsítja. A szerkesztõk jelképes beköszöntõ szövegnek szánták a Magyar Egészségügyi Társaság bemutatását, mint amely 1993 májusa óta az országhatárokon innen és túl dolgozó magyar orvosok szakmai munkáját igyekszik összefogni.

A tanulmánykötet két gyökérbõl táplálkozik, de törzsük közös. Egyrészt  Budapesten az évekkel ezelõtt megalakult Genersich Antal Alapítványból, amelynek kuratóriuma 1991 óta díjazza az arra érdemesülteket, másrészt egyes erdélyi orvosok már a diktatúra éveiben kutatómunkát folytattak, mert hivatásuknak érezték, hogy minél több adatot összegyűjtsenek a romániai magyar orvosképzésrõl, a szakmai  önszervezõdésrõl  és  az  egészségügyi könyvki-adásról, hogy mindez megmaradjon az utókornak.

1992-ben a magyarországi, erdélyi, felvidéki orvosok és nem-orvosok szabadon megemlékezhettek a százötven éve Nagyszombaton született dr. Genersich Antal kórboncnokról, aki a Kolozsvári Tudományegyetem orvoskarának egyik alapító professzora, a modern emberorvoslást szolgáló patológia egyik magyarországi megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kora Magyarországának nemzetközi hírű tudósa volt. A kolozsvári Házsongárdi temetõben februárban ünnepélyes koszorúzásra került sor, majd egy március végi délelõtt a budapesti orvosi egyetem épületében átadták a jubileumi Genersich-díjakat és emlékplaketteket. A díjazottak között több erdélyi orvos nevére bukkanhatunk, mint dr. Szabó István, dr. Jung János és dr. Fazekas András, valamint emlékplakettet kapott az EME Orvostudományi Szakosztálya. Elõadást tartott dr. Szabó László és dr. Puskás György.

Dr. Genersich Antal magyar orvos volt. Az 1990-ben újjáalakított EME orvos és gyógyszerész tagjai az 1859-ben létrehozott Erdélyi Múzeum-Egyesület késõbb önállósult Orvos-Természettudományi Szakosztályának az elsõ elnökét tisztelhetjük személyében. Az éleslátású gyakorló orvos, a boncolási eredményeket alaposan kielemzõ kórboncnok, a kedélyes szigorral oktató tanár és a metszeteibe órákon át belemerülõ tudós mindannyiunk példaképévé válhat. Mindezek igazolására magát Genersich Antalt idézhetjük: "A jó doktor folytonosan törõdik, együtt van betegével. Gyógyítja, vigasztalja, tanácsokat ad neki. Ha pedig szükséges, klistélyt (beöntést) ad neki. Biztatja, eteti, itatja, injekcióval látja el és nem feledi el megigazítani a párnáját sem. No, és ha a beteg mégis meghal - akkor boncolja, búsulja."

A tanulmánykötet elsõ része tehát Genersich Antal (1842-1918) munkásságának állít emléket. Bemutatja kolozsvári, majd budapesti egyetemi tanári munkáját, felsorakoztatja a törvényszéki orvostanhoz és annak határterületeihez kapcsolódó tudományos eredményeit, megeleveníti a rendkívüli szakmai tapasztalattal rendelkezõ orvostanár emberi jellemvonásait. A bemutatás sokrétű, gazdag forrásanyagra támaszkodik: a jubileumi emlékülés elõadásaira; kortársainak és tanítványainak méltatására; a korábbi megemlékezésekre, sõt még olyan irodalmi művek részletei sem hiányoznak, amelyek felidézik a legendás tudós alakját. Ezen kívül a 150. évforduló alkalmából a magyarországi és a romániai magyar nyelvű sajtóban megjelent tudósítások, a Genersich Emlékbizottság tagjainak, a díjazottaknak és az emlékkönyv szerkesztõinek rövid életrajza, Genersich családfája és jól megválogatott képanyag teszi változatossá, olvasmányossá az elsõ részt.

Genersich az ott töltött majdnem negyedszázad alatt annyira megszerette Kolozsvárt, hogy végrendeletében meghagyta, hogy a kincses városban temessék el.

A kötet második részében szereplõ tanulmányok többnyire az 1919-1990 közötti magyar orvoslást mutatják be, nem feledkezve meg múlt századi vagy akár több száz éves gyökerekrõl sem. "Genersich ekkor már halott (1918. június 4-én helyezték örök nyugalomra), de az itt bemutatott orvosok és gyógyszerészek közvetlenül vagy képletesen tanítványai. Olyan tanítványok, akik a legnehezebb idõkben is hűségesek maradtak a tanítókhoz és választott hivatásukhoz" - vallják az elõszóban a szerkesztõk.

Tudományos alaposság, megbízható adatok, tárgyilagos elemzés, lelkiismeretes adatgyűjtés, mindenre kiterjedõ figyelem, sok-sok háttérmunka jellemzi a kiadvány második részét. Méltán elmondható, hogy az írások szerzõi, szerkesztõi kutató munkájuk eredményeként valódi orvostörténeti dokumentumot hoztak létre az utókor számára, miközben igazi bibliográfusi és történészi erényeikrõl tettek tanúbizonyságot.

A Péter házaspár (dr. Péter Mihály és Dr. Péter H. Mária) sokéves álma valósult meg 1994 nyarán, amikor ez a tanulmánykötet a nyomdából az olvasók, a múltat õrzõ és megtartani akaró erdélyi magyar orvosok, gyógyszerészek és érdeklõdõk könyvespolcára került. A második rész megírása csapatmunka volt a javából. Fiuk, dr. Péter Zoltán, valamint a szerzõtársak (dr. Brassai Zoltán, dr. Bocskay István, dr. Rácz Gábor, Dr. Mózes Magda, dr. Cucu Viorica) hozzájárulásán kívül, ki tudja hány "névtelen segítõtársnak" köszönhetõ, hogy az álom megvalósult. Hiszen a magánkönyvtárak és -gyűjtemények állományai, a barátoknál-ismerõsöknél fellelhetõ írott vagy akár szóbeli adatok a minálunk igencsak mostoha bibliográfusi munka hasznos kiegészítéséül szolgáltak.

"Az erdélyi magyarság múltjának és jelenének feltárása, az összegyűjtött adatok közlése, különös tekintettel jelenlegi nemzetiségi helyzetünkre, itteni értelmiségünk egyik feladata, mi több, kötelessége" - vallja a második fejezet elõszavában dr. Puskás György akadémikus, aki újjáalakulásától négy éven át az EME Orvostudományi Szakosztálya elnöki tisztét töltötte be. Majd így fejezi be: "... a szerzõk feltáró és gyűjtõ tevékenysége ösztönzést jelent a tekintetben, hogy tennünk kell, amit lehet, támogatnunk kell a jövõben is szakíróinkat, hogy ki-ki a maga tehetsége szerint a gyakorlati munkája mellett szakírói tevékenységet is fejtsen ki. E tekintetben is példamutató a szerzõk munkája."

E második rész elsõ írásai az erdélyi magyar nyelvű orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzés történeti vonatkozásait és jelenlegi gondjait taglalják. Különös figyelmet fordítanak a Bolyai Tudományegyetem megalakulási körülményeire, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet létrejöttére, az elsõ tizenöt év (1948-1962) eredményeire, majd a magyar nyelvű oktatás fokozatos elsorvasztására irányuló törekvésekre.

A szövegben, valamint külön névjegyzékben is felsorakoznak az évtizedek során az orvosi egyetemen magyarul oktató tanárok nevei; feltűnõ, hogy közülük milyen sokan külföldre távoztak. Beszédes adatokat szolgáltat a magyar nemzetiségű hallgatók százalékos aránycsökkenésének a követése is az évek folyamán. A rendkívül siralmas 1988-89-es tanév már-már a magyar nyelvű oktatás felszámolását jelezte: megszűnt a gyógyszerészeti kar, a magyar fogászhallgatók nem érték el a szükséges hetes létszámot, az orvosi karon csak 16 magyar diákkal kezdõdött meg az oktatás. A változás tehát jókor jött, de nem váltotta be a reményeket.

Külön írás foglalkozik a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanárainak tudományos munkásságával; eredményeiket elsõsorban az Orvosi Szemlében, illetve a Revista Medicalã-ban tették közre.

Az 1919-1990 között megjelent romániai magyar nyelvű orvosi és határterületi szakirodalom, orvosi ismeretterjesztõ irodalom és gyógyszerészeti irodalom kiadványairól: könyvekrõl és füzetekrõl referálnak a következõ tanulmányok, majd az orvosi és gyógyszerészeti folyóiratok kerülnek bemutatásra. Megtudhatjuk, hogy az elsõ erdélyi magyar nyelvű szakfolyóirat az 1920-ban Kolozsváron indított Erdélyi Orvosi Lap; ezen kívül más kolozsvári, temesvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, sõt gyergyószentmiklósi és petrozsényi hosszabb-rövidebb ideig megjelenõ lap adatait, rovatait is megismerhetjük. A szerzõk részletesen méltatják a teljes nevén Értesítõ az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályából köteteit, különös tekintettel az EME újjáalakulása után évente megjelenõ Orvostudományi Értesítõ számaira. Összesen 20 magyar nyelvű vagy részben magyar nyelvű egészség-ügyi folyóirat kerül bemutatásra, közülük 17-et a két világháború alatt adtak ki. Jó néhánynak a fénymásolt lapja is megtekinthetõ a kötetben.

A kiadvány következõ írásai a kisebbségi orvosegyesületeket sorakoztatják fel, külön figyelmet szentelve az EME Orvostudományi Szakosztályának a működésére, a vándorgyűlések és orvoskongresszusok bemutatására. Ezt követi egy 723 címet tartalmazó jegyzék, amely egyrészt 1919-1990 között Romániában megjelent magyar nyelvű orvosi, egészségügyi és határterületi önálló kiadványokat, másrészt 23 orvos-író Romániában megjelent, magyar nyelven írt szépirodalmi munkáit tartalmazza. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű jegyzetei külön jegyzékben sorakoznak.

A kötet utolsó tanulmánya egy rövid összegezés; ebbõl megtudhatjuk, hogy az országunkban megjelent hétszáznál több orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti és határterületi önálló munka túlnyomó többségét - mintegy háromnegyedét - ismeretterjesztõ és egészségvédelmet szolgáló könyvek és füzetek alkotják. Ez a szám tiszteletre méltó ugyan, viszont alacsony a különösen 1945 óta megjelent orvosi és gyógyszerészeti szakkönyvek száma.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának tagjai, a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek, kivándorolt vagy máshol élõ társaik, de bárki más számára is hasznos adatokat tartalmaz ez az orvostörténeti tanulmánykötet. Bár az erdélyi magyar orvostársadalom nem nyújtotta, nem nyújtja mindig az itthonmaradás és a becsületes helytállás követendõ példáját, ez a könyv mégiscsak arról tanúskodik, hogy a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek igyekeztek kiállni az elmúlt évtizedek próbáját.

Ábrám Zoltán


 

kapcsolódok
» Erdélyi Múzeum Egyesület
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
   
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék